Beléptünk abba házba, ahová én is becsörtettem hónapokkal ezelőtt Steve-el és Clint-el a nyomomban. Akkor ellenségességgel törtem be és a lézerfegyverem követeltem, ám most teljesen nyugodtan követtem Peter-t, aki viszont úgy tűnt nagyon ideges. Az ujjait ropogtatta és a haját piszkálta, látszott rajta a dolog, hiába rejtegette. Letagadta, amikor rákérdeztem, én pedig mosolyogtam magamban, túlságosan zavarba jött. Megálltam és akartam csengetni az ajtónál, de Peter csak behúzott magával, mondva, hogy itt élt mindig is, nem fog csengetni. Szó nélkül beléptünk és én kissé kínosan éreztem magam, a múltkori belépésem miatt. Peter megállt és úgy tűnt, mintha várna valamire. Aztán lépések hangját hallottam és a folyosón megjelent Peter édesanyja. Csodálkozva nézett rajtunk végig, őszintén meglepődött, hogy itt látta a fiát, szerintem engem észre sem vett. Peter nehezen nyelt és próbált nyugodtnak látszani.

- Szia, anya.

Peter nem ment megölelni az édesanyját, mert össze akarta szedni magát, meg akarta mutatni, hogy nem ezért jött, mert már nem bírta. Ő csak jött. Nézték egymást egy darabig szótlanul, én pedig őket figyeltem, a hasonlóan megtört barna szemeiket és akkor is összekötöttem őket volna őket, ha nem tudnám, hogy rokonok, ugyanolyan makacsak voltak. Akkor gondoltam bele, hogy a fiút bizonyára nem szívesen engedte el. Kicsit hibásnak éreztem magam a kapcsolatuk miatt. Aztán megtört a jég és a nő a fiához lépett és átölelte szorosan, Peter visszaölelte. Végre megölelték egymást és hallottam az elégedett sóhajt az anya részéről.

Aztán szétváltak és Peter bemutatott engem, mint dajkáját, amin mi ketten nevettünk, de Mrs. Maximoff nem. Farkasszemet néztem vele, mert ő mélyen a szemembe nézett és bemért engem, sokat időzött a hajamnál, amire ösztönösen néhány hajtincsem elrendezzem. Láttam, hogy felismert és egy rosszálló pillantást küldött nekem, mintha egyáltalán nem látna szívesen engem a házában és a fia mellett. Kényelmetlenül éreztem magam és inkább kerültem a pillantását. Pedig örülhetne is, haza hoztam a fiát, mondjuk igaz, hogy én is vittem el, de számít az még?

Peter megérezte a feszélyezettségem és inkább félbeszakította a kínos csendet, tovább mentünk a házban, fel az emeletre most, és nem az alaksorba, ahol a fiú ólálkodott. Még magamon éreztem egy ideig Mrs. Maximoff tekintetét, ami úgy elvette a kedvem az egésztől, mentem volna már haza, de nem akartam elrontani a fiú kedvét. Wandához mentünk, ez volt a cél, és én nem hátrálok meg. Az ajtó nyitva volt, Peter megállt az ajtóban és nézte, ahogyan a kis Wanda a babáival játszik.

A hátán volt a táskája még, az ajkát harapdálta. A húgát gondolkodás nélkül magához vonta én pedig meglepetten maradtam a jelenet előtt, de felmelegített a látvány. Peter behunyta a szemét is egy pillanatra, hiányozhatott neki ez az egész. Olyan gyengéden és kedvesen beszélt a húgával, mint még nem láttam soha senkihez így viszonyulni még fele ennyire sem. Elfordítottam a fejem, mert úgy éreztem valami intim jelenet előtt állok, ami csakis rájuk tartozik és én csak egy kívülálló vagyok. Mindig is vonzott az ilyesmi a másik nemben, hogy legyen egy gyenge pontja a kisgyermekekhez. Magamhoz kaptam és megállítottam az érzéseimet. Peter iránt könnyű érezni ilyenkor.

Elléptek egymástól és a fiú felborzolta a lány haját. Aztán Wanda észrevett engem és rám mutatott:

- Ő volt az a lány aki elvitt téged.

Peter felvonta a szemöldökét, nem tudta, hogy mi ketten ismerjük egymást. A másik dolog, hogy nem tudta elképzelni, hogy én elragadom őt. Rám nézett a szeme sarkából, mire én megvontam a vállam és nevettem:

- Nem én egyedül.

Megelégedett ennyi válasszal is, mert kiseperte a szeméből a szürke tincseit és kiegyenesedett. Az arca sugárzott a kedvességtől és a szeretettől, amikor a húgára nézett. Újra Wanda felé fordult, levette a hátáról a hátizsákját és rám bökött:

- Hoztunk neked valamit.

Lassan a szobába odázott és intett nekem, hogy kövessem. Wanda szobája tiszta rózsaszín volt, papírpillangókkal a falon és egy vetetlen rózsaszín ágyneműjű ággyal. A szoba közepén egy kis asztal volt, aminél játékok, plüssmackók és babák sorakoztak egy teára várva. Aranyos volt, nekem sosem volt ilyen gyermekszobám, nekem szinte ilyen babás korszakom sem, noha mindig szerettem a gyerekeket. Wanda leült a kis asztalához és Peter az ágyra, csak én álltam nem tudva hová tegyem magam. Peter kinyitotta a táskáját és magához hívta a húgát. Én is odajöttem, mert kíváncsi voltam miket lopkodott össze tőlünk. Peter kihúzott a táskából egy nagy rózsaszín ruhát, ami, kellett egy kis idő míg rájöttem Steve rózsaszínre festett jelmeze. Visszafojtottam a nevetésem, ha tudná szegény kapitány hová jutott a jelmeze! Wanda kimondhatatlanul örült ennek az ajándéknak és kikapta a bátyja kezéből, magához ölelte. Nem tudtam elképzelni mire kellhet neki. A többi lopott cucc emellett igazán semmiségnek tűnt, talán Clint egyik nyílvesszője, amit majdnem kikaptam a fiú kezéből, nehogy odaadja a kislánynak. Lehajoltam hozzá és megpiszkáltam a vállát, hogy rám figyeljen.

- Peter, kés, villa, nyílvessző, olló, gyerek kezébe nem való. – suttogtam a fülébe

Peter erre nevetni kezdett, mintha nem ő csinálna most meggondolatlanságot.

- Nem lesz semmi baj. – nyugtatgatott én viszont nyugtalan maradtam

Annyiban hagytam, az ő húga, de akkor is beindult a védelmezési ösztönöm. Peter kihúzta a jegyzetfüzetem a táskából és a felém tartotta, hogy én adjam oda. Értékeltem, hogy nem aratta le a babérokat, habár minden tárgyat megnevezte, hogy kitől csente el. Imádnivaló kis kleptomániás dajkája vagyok. Elvettem a füzetet és a kislány felé nyújtottam, aki erre meglepetten tette le a nyílvesszőt és a füzet felé nyúlt.

- Ezt én adom neked.

Elvette és belelapozott, tetszett neki, hogy minden benne tiszta rózsaszín. Olyan kis ellentétes a másik Wandával, ő ki nem állhatja ezt a színt. Bezárta a füzetet és magához ölelte, kissé zavarban volt, úgy nézett fel rám. Peter rákoncentrált a jelenetre, nagyon figyelte mindkettőnk reakcióját egymáshoz, aztán megkönnyebbült, amikor a húga megszólalt:

- Köszönöm.

Csendben álltunk. Wanda felemelte a fejét és csillogó szemmel nézett rám. Oldalra döntötte a fejét és egy imádni való mosoly ült az ajkán.

- Nagyon tetszik a hajad. – motyogta, majd szégyellősen mutatott az asztalára -Akarsz játszani a babákkal?

Nem tudtam neki nemet mondani. Talán csak nekem tűnt úgy, de ebben a kislányban van taktikai érzék: először megdicsér, aztán kér valamit, amikor megpuhulsz. Kicsit a bátyára ütött. Nem bántam, úgyis rég babáztam, szerintem tizenöt éve. Peter felvonta a szemöldökét, amikor mosolyogva válaszoltam:

- Aham.

Nem mertem ráülni a kis székre az asztalnál, ezért leültem a szőnyegre és úgy játszottam. Wanda nekem is adott egy rózsaszín teáscsészét és töltött bele képzeletbeli teát nekem. A jelenet vicces volt, magam is nehezen tartottam vissza magam, hát még Peter, aki a hasát fogta a nevetéstől az ágyon. Leült mellém a szőnyegre és az ajkát harapdálta. A combunk egymás mellett volt és Peter is beszállt a játékba, ám ő kék csészét kapott, belement, azt mondta ő azért nem először játszik így a húgával.

- Nem gondoltam volna, hogy így is látlak. – csipkelődött, a szeme nevetett.

Közel hajoltam hozzá és forgattam a szemem, Peter megfagyott egy pillanatra. Az ujjam az ajkamra tettem, jelezve, hogy jobb, ha visszavesz, mert ebből az lesz, hogy kiütöm megint, mint a múltkor, amikor ebben a házban voltam. Persze, közel sem voltam ehhez, hogy újból kiüssem, csak vakon fenyegetőztem, azért én sem szeretem elvenni az emberek eszméletét. Visszafordultam Wandához, ám akkor éreztem, hogy Peter piszkálja a hajam. Először azt hittem valami belement, de aztán mikor még egyszer megcsinálta ezt kizártam. Bosszantani akart, az ajkamon egy mosoly volt. Újra felé fordultam, ő a hátát az ágynak döntötte és nem volt közvetlenül az asztalnál. Végignéztem rajta, a csintalan csillogással a szemében pillantott vissza rám.

- Mi az Peter, be akarod fonni a hajam?

Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, Wanda felpattant az asztaltól és a bátyához futott.

- Megmutatom hogy kell, gyere Peter.

Valóban, türelmesen megmutatta a fiúnak, hogyan kell a hármas fonást csinálni, meglepetésemre Peter türelmesen végighallgatta és aztán el is kezdte a hajamon. Az ajkamba haraptam, amikor éreztem az ujjait a hajamban, amik néha talán akarva félrecsúsztak és érintették a nyakam és hátam bőrét. Nem tagadom, borsózott tőle a hátam jó értelemben. Én képzeletbeli teázom a húgával és ő meg fonja a hajam, mint egy kezes bárány, furcsa kép ez, de tetszik. Wanda újra töltött nekem teát.

- Elmondjam, hogy nekem ki tetszik? Kibe vagyok szerelmes?

Tipikus óvodás téma, mi is mindig ezt beszéltük orrvérzésig. Valamiért, kirázott a hideg, amikor azt mondta, hogy szerelmes, nekem mindig van egy kis viszolygásom ettől a szótól. Mosolyt varázsoltam az arcomra és bólintottam.

- Igen, nagyon érdekel.

Nem hazudtam, tényleg érdekel, csak picit nem az én témám ez, kényelmetlenné teszi a belsőm. Wanda elmosolyodott, majd elárulta suttogva a varázslatos nevet:

- Paul.

Nem ismerhettem, de biztosan aranyos fiú. Peter kiadott egy fújást, amikor meghallotta a nevet, talán benne is előtört a bátyákban annyira élő védelmezési ösztön. Véletlenül meghúzta az egyik hajszálam, amiért bocsánatot kért.

- És neki tetszel? –faggattam a kislányt.

Most erre elpirult, olyan aranyos volt. Rajongott azért a fiúért, csak azt reméltem hogy nem fog csalódásban fulladni ez az egész. Mármint, egyszer biztosan szét fognak válni, senki sem házasodik össze az óvodás szerelmével úgy hogy soha nem volt más fiúja. Emlékszem, a lányok a csoportomban az óvodában mindig a saját esküvőjük tervezték azzal a fiúval, aki tetszett nekik. Akkor kinevettem őket, most viszont ők férjnél vannak már, én pedig itt vagyok: egy mutáns fonja a hajam, egy másikkal meg teázom. Elértem azért valamit az életben, nem?

- Azt hiszem igen. – válaszolt kisvártatva Wanda

Elmosolyodtam, olyan kis naiv és kedves. Nem csodálom Peter féltő szeretetét iránta. Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen jó lett volna nekem is egy kistestvér, de apa már nem nősült harmadjára. Kicsit elszomorodtam, de azért nem hagytam, hogy kiüljön az arcomra, rámosolyodtam a kislányra.

- Akkor nagyon örülök nektek.

Egy képzeletbeli sütibe haraptam bele, amit aztán meg kellett dicsérjek. Wanda jól szórakozott a játékunkon. Egyszer csak felcsillant a szeme és újra felém fordult. A bátya felé kacsintott és huncut mosollyal jött közelebb, de a hangja nem volt éppen suttogó.

- Mondjam el a bátyám kibe szerelmes?

Először értetlenül pislogtam és rávágtam volna: persze, csakhogy Peter nem szerelmes. Kuncogtam, nem úgy festett, mint aki szerelmes, két lábbal jár a földön és csak nem az a tipikusan szerelmes fiú, nem is láttam udvarolni senkinek sem. Hallottam, hogy a fiú lélegzete megállt, ahogyan az ujjai is a hajamban. Nem fordultam meg, de rá koncentráltam mégis. Az ujjai annyira finoman jártak, vigyázva, egyáltalán nem sietve, annyira nem rá vall. De a csend, amiben ült mögöttem, a hátam mögött, még annyira sem volt ő. Először állt meg bennem egy gondolat. Peter, te szerelmes vagy?

- Még szép. – bólintottam feltüzelve

Peter erre villámgyorsan felpattant és idegesen hebegett összevissza:

- Kész vagyok. Wanda, köszönj el most Ciarától mert mennünk kell.

Tényleg aztán gyorsan elrángatott az otthonából, mintha égetné a föld a talpát. Kissé csalódott lettem ettől, nem tudtam nyugodtan elköszönni Wandától és befejezni a képzeletbeli teám. Már későre járt Peter arca paprikavörös volt és folytonosan az ajkát harapdálta, zavarban volt, a húga rendesen zavarba hozta. Nem tudta kezelni ezt és ilyen hirtelen robbant. Az utcán voltunk már, szinte félhomályban, a Torony felé sétáltunk. Az idő kellemes volt, egy nyár estéje, kellően meleg volt. A fiút figyeltem, az ideges sietségét és a gyorsan pislogó szemeit, a szürke szempillákra fény került a holdtól. Nem szólt már egy ideje egy szót sem.

- Nem akartad, hogy megtudjam kibe vagy szerelmes, mi?

Meglepetésemre csak bólintott, a sötét barna szemek kerülték az enyéimet. Elgondolkodva mosolyogtam rá, amit ő vonakodva viszonzott. Nem akarta, hogy megtudjam ki tetszik neki, nem is csodálkozom, ez intim téma és elég kínos, ha ezt a húgod mondaná el. Nem sanyargattam tovább, megértettem.

- Elmondhatod pedig a Dajkádnak. –mondtam mosolyogva mégis

Peter a ruhaujjával játszott, feszélyezte nagyon a téma, mégis, aranyosnak találtam azt, hogy így zavarba jött. Visszafojtottam egy megértő mosolyt, mert talán gúnyosra sikeredne.

- Inkább nem. – motyogott Peter - Mármint... talán majd megtudod.

Annyiban hagytam, ma túl sok mindent hagytam rá, de nem volt kedvem ellenkezni, hirtelen jött fáradtság tört rám. Az úton már nem nagyon akart azután beszélni velem. Egyszer megdicsértem a munkáját a hajamban, mire még idegesebb lett, így inkább hagytam az egészet. Felértünk a Toronyba és a fiú gyorsan elköszönt tőlem, még mindig kínosnak érezte ezt az egészet. Annyira fáradtnak éreztem magam, tényleg. Viszont éhes is voltam, úgyhogy a konyha lett a célpontom mégis. Wanda csak képzeletbeli sütit adott, az én hasam meg korgott. Kinyitottam a hűtőt és találtam maradék hideg pizzát. Jackpot. Megcéloztam a mikrohullámos sütőt, hogy felmelegítsem, amikor hallottam csapódni a konyha ajtót. Egy álmos szemű Wanda lépett be rajta. Az órára néztem, elmúlt már éjfél is, mire hazaértünk. Köszöntem, amit ő gyéren viszonzott, az álmosságra fogtam ezt. Kivettem a pizzám és láttam, hogy ő elmélyülten néz, megállva a konyhapult mellett.

- Tudod, Ciara egy dolog eléggé a fejemben ragadt mostanában. Emlékszel arra, amikor első este, amikor még gipszben volt a kezed...mikor kimentél a bátyámmal, tudod Peter min gondolkodott?

Megráztam a fejem, nem akartam tudni. Nem akartam meglopni a fiút azzal, hogy tudom min gondolkodott akkor. Így is beengedett az életébe, elvitt az édesanyjához és a húgához, Peter nyitott felém, amit nem akarok elszúrni. Wandára néztem, ez egy másik fajta Wanda volt, nem az, akivel teázni lehet, ez a nő komolyabb és sötétebb, most eléggé mérges voltam rá, mert ilyeneket mond nekem.

- Semmin? Wanda, nem igazán szeretem, ha más fejében kutakodsz..- hadartam kissé bosszúsan

Wanda elém lépett, keresztbe tett karral és határozottan, hogy csak azért is elmondja, amit akar, ez a Maximoff-ok makacssága.

- Azon gondolkodott, hogy fel bír-e emelni.

Megvontam a vállam, tettettem, hogy nem is érdekel. Valójában, belül értettem mit jelent ez. Peter fel akart emelni, a karjaiba venni, ahogyan Pietro tette velem. Az arcom égni kezdett, nem tudtam több pizzát enni, émelygett a gyomrom, éreztem, hogy érzelmileg hat rám nagyon a dolog.

- Ezt miért mondod el? – nyögtem ki

Wanda ridegen nézett rám, soha nem láttam még ilyennek, szigorú és gunyoros volt velem, mintha az ellensége lennék. Nem értettem mit ártottam neki, míg meg nem szólalt újra:

- Aktuális. Most hogy, ennyit vagy a bátyámmal.

Néztem rá, a kemény tekintetére és a szembesítésére megfagytam, számon kér, hogy én mit művelek velük. És én szabályosan émelyegni kezdtem, szédülni és a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudok olvasni a fejekben, mint ő, de azt tudom, hogy ő mit akar tudni. Hogy mit akarok a bátyával. Elfordultam tőle és megtámaszkodtam a pultban. Nehezen nyeltem. Egy dolog nagyon is visszajött arról az estéről Peterrel kapcsolatban. Hogy amikor Pietro karjaiból kikukkantva az arcát láttam, valami olyasmi jött le róla, hogy elege van Pietro szükségtelen hősködéséből. Semmi többet nem gondoltam, nem akartam véletlenül rosszul összerakni a képet. Megfagytam és magamba süllyedtem, hirtelen gombóc lett a torkomban. Wanda mintha számon kérne, mint embert, ettől még rosszabbul lettem.

Féltem attól, hogy Pietro megcsókolna. Még magam sem tudtam megmagyarázni ezt a félelmet, de határozottan éreztem ott a matracon. Nem lenne életem első csókja mégis, soha eddig nem mutatott még gyengéd érzelmeket irántam. Elismerek most csendben valamit: én félek a szerelemtől. Butaság tudom, eddig nem is úgy tűnt talán, hogy félnék ettől. A szeretettel nincs bajom, engem a szerelmes párok közötti szerelem rémít meg. De rettegek attól, hogy szerelmes legyek valakibe, attól is, hogy más szerelmes legyen belém. Számomra ez ijesztő. Nevetséges, nevetek magamon, de közben félek is nagyon. Ezért húztam el Pietro ajkai alól, mert féltem, hogyha megtörténik, akkor be fog kavarni az érzéseimbe. Ha nem csókol meg, akkor nincs mi bizonyítsa az érzéseit, olyan mintha nem is szeretne.

Valaki felhozhatná, hogy persze, nem félek, hiszen a fiúkkal romantikus filmet néztünk. Nos, igen, ott belül vonz a dolog, amíg a filmvásznon van nem is zavar tényleg, de a való életben annyira nem tudok viszonyulni hozzá. Nem mondtam eddig apámnak, de kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy férjhez kell majd mennem egyszer.

Rám tört a félelem, amit eddig kordában tartottam, de most már nem bírtam, hogy így szembesített, hogy ő itt áll és megítél. Nehezen lélegeztem és a gyomromhoz kaptam. Peter fonásából hajtincsek szabadultak ki és a szemembe estek. Nem akartam ott helyben kitörni, ellöktem magam a pulttól és a szememmel zavarodottan kerestem az ajtót, mintha azt sem tudnám hol vagyok. Elsuhantam Wanda mellett is, aki úgy nézett rám, mint aki nem látott még engem soha életében. Így, valóban még soha nem látott. Elkerekedett szemekkel nézett rám, már-már ijedten.

- Te menekülsz. - suttogta Wanda elképedve

Valóban, akkor nem bírtam tovább és kirohantam a konyhából. Képtelen voltam szembe nézni a dolgokkal. Wanda arra utalt, hogy talán Peter számára sem vagyok idegen. Pietro meg tegnap akart megcsókolni. Tönkre akarnak tenni. A konyhából kilépve viszont sajnos Pietróba futottam.

Sejtettem dolgokat, nem vagyok féleszű, de én nem akartam el is ismerni..Mert valójában a lánynak igaza van. Én menekülök. Menekülök ettől az érzéstől, de főleg attól, ami ezzel járhat. Annál, hogy valaki beléd szeret már csak a rosszabb, ha valójában két ember szeret beléd. Egyet sem tudnék kezelni, nemhogy egyet. Leültem az ágyamra és sírni kezdtem. Nevetséges voltam, teljesen nevetséges, mert így féltem a szerelemtől. De hiába hitegettem magam csak azt éreztem, hogy nem, én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy más szerelmes legyen belém és én sem akarok úgy érezni irántuk. Ráztam a fejem és kétségbeesetten húztam magamra a takarót. Pedig már most érzek valamit irántuk, a szeretetem jelei irántuk. Nem zavar, ha megérintenek, ha a közelükben vagyok, a kis harcaink éltetnek. De mindez nem szerelem. És én nem akarok olyan ember mellém, akinek el kell viselnie azt, hogy én képtelen vagyok a szerelemre.

A fejem zúgott és csak forgolódtam az ágyamban, nem tudtam leküzdeni a rosszullétem, a helyzetemen agyaltam és hogyan tovább. Nem láttam mást mit tenni, minthogy folytatom úgy a dolgokat, ahogyan eddig voltak. Pietro nem csókolt meg szerencsére és Peter nem vallott szerelmet. Tehát semmi sem biztos. Talán ez csak egy félreértés. Viccnek fogom venni az egészet, ahogyan eddig is. Apa Steve noszogatását is csak úgy tudtam elviselni, hogy humorral viszonyultam hozzá. Talán egy idő után majd feladják mindketten. Lekúsztam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Wanda sehol sem volt és ettől megkönnyebbültem. Késő volt és senki sem volt már kint, mindenki aludt. Megnéztem a legérzelgősebb szappanoperát a tévében és végigbőgtem az egészet. Mert lelkileg roncsnak éreztem magam, csakis azért, máskor faarccal nézem végig, ám most érzékeny voltam mindenre. Butaságok ezek a szappanoperák, ezek a szerelmi háromszögek remélem nem lesznek az én mindennapjaim, mert ha igen, akkor inkább kiugrok az ablakon. Mégis, van valami ezekben a bugyuta sorozatokban. Nekik nem volt olyan nevetséges félelmük, mint nekem, ők kiélték a szerelmet. Egy idő után már magam miatt sírtam. Mert nekem nincs és nem is lesz szerelmi életem. Mert egyedül fogok meghalni. Néztem a szappanopera alakokat. Igen, még mindig ijesztő a szerelem. Felnőtt vagyok, Bosszúálló és mutáns, de mégis irtózatosan reagálok erre. Tudom, hogy vagyok elég felnőtt hozzá, a konstans Flörtölök és bosszantó vagyok, szeretem szépnek érezni magam, de mégis kiráz a hideg a szerelem szótól. A szappanopera karakterek szerelmét átérzem, támogatom, de a való életben képtelen vagyok elismerni egy szerelmet.

Hajnalban visszamásztam a szobámba és nehezen aludtam el, megviselt tudni ezt az egészet. Haragudtam még mindig Wandára, amiért így szembesített. Reggel kopogtatásra ébredtem az ajtómon. Morogva keltem ki az ágyból, kialvatlan roncs voltam. Lassan elbattyogtam az ajtóig és kinyitottam. Wanda állt előttem.