- Sajnálom, amit mondtam a tegnap este. Én kicsit bosszús voltam mert azt hittem, hogy játsszol a bátyám érzéseivel. Csak azután láttam, hogy mit érzel te. - szólalt meg elsőre Wanda.

A hangja őszintén bűnbánó volt és szomorú, a szemei az enyémet keresték. Szép volt tőle, hogy eljött, habár első gondolatom az volt, hogy: Mit akar még a fejemhez vágni? De amikor a kezeit görcsösen maga mellett tartotta, tudtam, hogy most nem számon akart kérni. Nem válaszoltam, noha megbocsájtottam neki, nem tudhatta és valóban, és elismerem minden zavaros. Jót akart Pietrónak, én is ezt akarom, ezért akarok inkább távol maradni tőle. Bólintottam és vonakodva beengedtem, ez nem folyosóra való téma volt. Wanda tétován belépett és nem találta a helyét a szobámban.

  - Miért nem mondtad? - kérdezte halkan.

Kényelmetlen volt a téma és szinte szorongtam, a lány ezt bizonyára érezte is. Úgy utálom, hogy gyengém ez a téma. Nem szoktam erről senkivel sem beszélni, még magammal sem, kerültem is a témát rendesen. Nem gondoltam volna, hogy valaha olyan helyzetbe kerültem volna, hogy a szerelmes filmekben legyek. Egyszer viszont úgyis szembe kell majd néznem a félelmemmel, ezzel tisztában vagyok. De nem gondoltam volna, hogy éppen Wanda fog majd szembesíteni. Magamra gondoltam, azon agyaltam hogyan fogalmazzam meg mi ez az egész, ja és hogy miért nem mondtam? Álltam volna oda az emberek elé? Még apámnak sem mertem mondani, hogy nem megyek majd soha férjhez. Nem akartam elkeseríteni, soha nem tenném ki a fájdalomnak. A másik dolog, hogy nem volt ki máshoz forduljak. A bátyám mindig mellettem volt persze, de neki sem mertem erről beszélni. Nem fokozom, az önfejűségem állított meg attól, hogy bárkinek is megnyíljak, valamint az, hogy azt hittem egyedül is boldogulok. Én mindig azt hittem, hogy a magány hasznos.

  - Mert én érzéketlen ember vagyok, aki a humorba menekül a magány és a fájdalom elől, mert képtelen a szerelmet elviselni. - mondtam kanyarulatos fanyar mosollyal.

Belegondoltam abba, hogy ezek a mondatok a legőszintébbek rám nézve. Én ilyen ember vagyok, aki tényleg a humorba menekült mindig. Nevettem az óvodában a többi lányon aki az esküvőjét tervezte, kinevettem az osztálytársaim, amikor tetszett nekik valaki. Valahogy, úgy elvicceltem a magányt és nem is tűnt fel ez másnak. De vajon el tudom bliccelni az életem is?
Láttam, Wanda nem érti ezt igazán, ráztam a fejem, miért is értené? Senki nem annyira gyáva, mint én. Magamnak ugrottam volna mérgemben, de azt azért mégsem tettem. Higgadtan álltam most már a Skarlát Boszorkány előtt, hadd szedjen szét, ha akar, nekem már mindegy.

  - Nem a szeretettel van gondom, Wanda, hanem a szerelemmel. - magyaráztam lassan - Az sokkal intimebb számomra, mint más egyéb érzés. Én pedig nem szeretek senkit sem közel engedni igazán.

Wanda most már bólintott, értette és megértette, a dolgaim. Ő is zárkózott, mint én, így bizonyára nem eshetett nehezére a  dolog. Most, hogy kimondtam, máshogy nézett rám, láttam a szemében, nem volt már gyanúsítás. Kimondtam az életem foltját, az egyetlen dolgot, ami sakkban tarthat. Wanda most már tudja, bízom benne annyira, hogy tudhatja. Megkönnyebbültem-e? Nem igazán, de valami változást azért már érzek magamban. Lenéztem rá, Wanda csendben figyelt, úgy ült, mint egy diák a padban. A kék szemei változatlanul megszomorodott fényben szikráztak.

  - Ezért nem reagáltam a viselkedésükre.

Befejeztem, ennyi a mondandóm és magyarázatom a viselkedésemre vonatkozólag. Kicsit úgy éreztem magam mintha anyám lenne és én beszámolok neki a szerelmi életemről. Ez jó dolog lenne, mert hát én anya nélkül nőttem fel, apám nem nősült újra, hisz az anyám meghalt szülés közben. Ha erre gondolok mekkora áldozat vagyok, rosszul vagyok magamtól. Megráztam a fejem és nem kalandoztam gondolatban tovább. Itt vagyok egy mutánssal és egy csajos dolgot beszélünk meg. Egek.

  - Miért, te mit hittél? - kérdeztem vissza végül, megtörve a csendet.

Nem jut most más stratégia az eszembe, mint ez, hogy ne figyeljek fel rájuk másként, mint barátilag. Az igazság az, hogy szeretem őket, tényleg, olyan erősen érzek irántuk, védelmezném őket, szívesen töltök időt velük meg minden, de azt nem tudom, hogyan reagálnék arra, hogyha megcsókolna valamelyikük. Túl sok érzelem érne egyszerre és bepánikolnék.

Wanda félrenézett és kissé bűntudatosan pillantott rám, aztán elkezdte a vádakat.

  - Pietro azt mondta csókolóztál Steve-vel, aztán elmentél a városba romantikázni Peterrel.  - hadarta Wanda - És én pedig közben tényleg azt hittem, hogy neked a bátyám tetszik.

Mintha csak a fejemben olvasott volna a csókot értve. De mégis milyen kép ez rólam? Gerinctelen lenne, ha így játszanék az érzéseikkel, nem is tudom, hogy mondhatott rólam Pietro ilyet, mérges voltam, annyira a mellkasának akartam feszülni és talán megrázni az árammal. Talán csak azért ferdítette a valóságot, mert ő így érezte. Szinte fejbevágtam magam, annyira nyilvánvaló volt. Féltékeny volt és túlzott ezért. Wanda nézett és várta a válaszom, belőlem csak egy mondat bukott ki:

  - Én nem vagyok szerelmes.

De ő bizonyára belém. A szám keserű volt. Olyan mocsoknak éreztem magam ezután a  mondat után, mocskosabban mintha azt mondanám, hogy mindenkibe szerelmes lennék. Inkább azt mondtam volna, hogy nem akarok szerelmes lenni. Wanda sajnálkozva nézett rám, de én nem sajnáltam annyira sem magam. Elismerem, utálom, ha sajnálnak. Életem során annyira visszataszított ez a dolog. Sajnáltak, mert nem volt anyám, de nem bírtam annyira a szánalmat, nem akartam magam szánalmasnak tartani. Nem akartam, hogy most hasonló helyezet álljon fent. A Maximoff lány analizálva nézett rám és én álltam, mint egy viaszbáb.

  - Volt szerelmi  csalódásod valamikor és azért van ez? - kérdezte vonakodva.

Végiggondolva az életemet, nem mondhatni, hogy voltak szerelmi bánataim. Volt pár fiú akit kedveltem, de mind felejtősek voltak, nem volt nehéz kiszeretni belőle. Nem ez okozta a viszolygásom, ennek mélyebb oka lehet. Kinevettem a lányokat az óvodában, amikor az esküvőjüket tervezték. Felkavarodott a gyomrom az egésztől.

  - Nem, én mindig ilyen voltam. Most ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni.

Wanda bólintott és felpattant az ágyról, én is ugyanennyire kerülném már ezt a témát. Minden esetre, úgy érzem hasznos volt ez a beszélgetés, legalább eloszlattam pár kétséget magamban és benne.
  
  - Persze, megértem. - motyogta magában.

X

Az utam nemsokára az edzőterembe vezetett, mert tisztáznom kell pár dolgot a másik Maximoff-al is. Beléptem az ajtón és hallottam, hogy a nagy csendben püfölés hangja hallatszik. Pietro megint a bicepszére gyúr. Meg is láttam a boxzsák mellett. A lépéseim hangját meghallotta, mert megállt. Én az egyik matrac szélénél, keresztbe tett kézzel. Vártunk egymásra, hogy melyikünk cselekszik előbb. Azelőtt éreztem, hogy valami baja van, mielőtt még láttam volna a nyugtalan tenger szemeit. Sóhajtott és megfordult. Farkas szemet néztünk egymással, ő fújtatott, de nem tudtam, hogy a dühe vagy az edzés miatt.

  - Hol voltál tegnap?

A hangja dörmögött és mély volt. És teli szemrehányással. Ő mégis milyen alapon von kérdőre? Megmakacsoltam magam. Megvontam a vállam, gondoljon rólam azt, amit csak akar. Felemeltem a fejem, nem vagyok én senkié, hogy csak ugrodjak.

  - A városban. - válaszoltam kurtán.

Pietro fintorgott, fellépett a matracra és egymással szemben álltunk. Annyira nyilvánvaló volt, hogy nyugtalan volt, szinte rezgett körülötte a levegő. Mint egy hurrikán, aki éppen csak nem cibál mindent ki. A szeme is csillogott egy idegen árnyalatban.

  - Peter azt mondta vele voltál. - sziszegte Pietro.

Úgy állt előttem, mintha egy csatát vívnánk. Így hát azzá is vált előttem. Nem egy féltékenységi dráma, hanem egy edzés. Edzettük a szívünk. Pietro elé léptem és készültem behúzni egyet neki. Rájött, hogy csak provokálom, nem fogom igazán megütni. Láttam a szemöldökét felhúzódni, már szinte játékos hangnemben, de azért még jelen volt a dühe.

  - Ez igaz.

Most a férfi lépett felém és próbálta leszedni a fejem. De nem igazából. Úgy tűnhetett, hogy egymás ellen verekszünk, de nem bántottuk volna egymást. Félreléptem és majdnem a matracra estem, de sikerült visszanyernem az egyensúlyom. Láttam a szemöldökét felhúzódni, de a szája sarka még keserű kanyarban volt.

  - És miért? - kérdezte gyanakodva Pietro.

Hát persze, hogy kíváncsi erre. Wanda nem túlzott, a fiú érzéseit illetőleg. Azt kívántam bárcsak egy vicc lenne ez az egész. De még lehet egy vicc. Egyelőre viszont le kell vezetnem Pietro haragját egy kis harccal. Tulajdonképpen eléggé rokonlelkek vagyunk így, mert én is szeretek harcolni. Nem hátráltam, kivédtem az ütését, sőt, a kérdését is.

  - Pietro, miért kell neked mindig tudnod kivel mit csinálok?

Csak húzta a száját. Persze, hogy tudnia kellett. Végignéztem az alakján újra és újra, magasabb volt nálam és tele izmokkal. Mielőtt még ide jöttem volna ő edzett keményen, ennek eredményeként a bőre csillogott az izzadtságtól és az arca vörös volt. A szemébe néztem, tűzet látva. Akkor láttam csak, hogy a hajszálai a homlokára tapadtak, miniatűr csíkokat szelve a bőrén. Már csak az hiányzott, hogy beletúrjon a hajába...
Attraktívnak tartottam, nem csak most és nem csak így. Mint egy kezdetleges kötődés lenne közöttünk, akárcsak a szappanoperákban. De nem akarok ennyire felszínes lenne, de nehéz ez, ha arra gondol az ember, hogy a karjait nem csak harcra használhatja. A kelletlen gondolataim a hangja szakította félbe:

  - Miről maradtam le?

Felvontam a szemöldököm, aztán rájöttem, hogy mire értette, hogy nyomon követte a kapcsolatom Peterrel. Csendben figyelt és nem szólt mindig bele, pontosan úgy ahogyan Peter sem mondta ki a gondolatait, amikor gipszes kézzel Pietro felemelt.

  - Semmiről, ha akarod tudni akkor a húgát látogattuk meg. - jelentettem ki hevesen.

Nem volt mit rejtegetnem, elvégre, csak barátok vagyok és ez így tökéletes. Pietro visszavonta az öklét és inkább kivédte a támadásom.  Értékeltem, hogy nem használta az erejét, emberi mércével vívta a pusztakezes harcunk.  Csak ennyi?, ezt kérdezte a szeme teljes meglepődéssel. Azon gondoltam, hogy Peter vajon mondott neki valami félrevezető kis történetet? Nem hinném, de az elég lehetett, hogy nem mondott semmit. Mert így Pietro próbálta kitalálni a dolgokat és az agya furcsa dolgokat szült. Pedig nem volt romantikus faktor, ahogyan ő gondolta, egy furcsán családias légkör volt és ezt nagyon értékeltem.

  - És te? Neked nincs semmilyen elszámolnivalód velem szemben? - szóltam neki erőteljesen, majd mikor nem válaszolt újra megnyomtam a hangom  - Miért mondtál torzított valóságot Wandának?

A férfi zavarba jött, de azért még haragudott, hogy a húga beárulta. Hevesen szedte a levegőt és aztán megrázta a fejét, nagyon komolyan a szemembe nézve.

  - Azt hittem az a valóság. - motyogta magában, de én is hallottam még.

Megállítottam az öklét. A mozdulatban viszont ő megállít és rám nézett, mereven. A levegő megfagyott  Egymás szemébe néztünk, mélyen. A mély kék szemekbe néztem és olyan nehéznek éreztem a szívem. Nem akartam hazudni Pietronak, sem magamnak. Tudtam, hogy érzek valamit iránta, de félek ezt még kijelenteni. Szinte remegtem, de akkor is kiszökött a számból:

  - Pietro te sze-...

A mondatot félbeszakította a lámpák agresszív kioltódása, én pedig örültem is ennek, mert talán nem voltam felkészülve a válaszra. Felszisszentem, akármi is volt ez, kiverte a biztosítékot és én ezt úgy éreztem az erőm miatt, mintha valaki megcsípne. Az áram szinte visított, ahogyan kényszeredetten elhagyta az áramkört. Sértette a fülem. Elengedtem Pietro kezét és elléptem, a kezem a fülemre helyezve.

  - Ez meg mi?

Ő értetlenül nézett rám, biztosan, nem láttam, mert korom sötét volt. Kissé megszédültem, de aztán gyorsan visszanyertem az egyensúlyom. A fejem sajgott.

  - Csak egy kiégett égő. - válaszolta kisvártatva, kijelentve a nyilvánvalót.

Engem zavarnak az ilyen kisülések. Furcsa vagyok, de az erőm  mellekhatasa. Az energia nem vesz el, csak átalakul, valahogy ha kisül egy égő, vagy elromlik egy generátor a közelemben, megbomlik az egyensúly és én ezt valami felé módon érzékelem, vagy hang formájában, vagy egyszerűen hullámok, rezgések által. Egy elektromos energia gömböt formáltam tenyerembe.

  - Menő. - kommentálta Pietro, mint aki először látná tőlem ilyet.

Egy mosolyt küldtem neki. Hát legyen akkor szent a béke. Felmentünk az emeletre és utána nézni mi történt, hiszen a Stark Toronyban nem szokott lenni indokolatlanul áramszünet. Mire felbaktattunk a lépcsőn  (mivel a lift nem működött) már újra felgyúltak a fények. A főgenerátorhoz mentünk, én kíváncsi voltam arra, hogy mi okozta a hirtelen energia ingadozást. Ám mire odaértünk már más is nézegette a generátort. Apám hangját hallottam, még mielőtt láttam volna. Egy ideges hangot hallottam mellette, amit ő elnyomott.

  - Ő meg ki? - fülelt Pietro.

Visszafojtottam egy nevetést, lassan befordultunk a folyosón és nem akartam komolytalannak tűnni.

  - Apámmal már találkoztál.

Pietro fintorgott. Nem rá gondolt, bizonyára. De én azért még repestem az örömtől, hogy apám itt van, hát még annak, hogy a bátyám is, mert beazonosítva a másik hangot, őt hallottam. Önkéntelenül is vigyorogtam most már, olyan régen láttam, hogy már nagyon hiányzott a testvérem. Nem láttam hónapok óta, én a Toronyban voltam ő meg dolgozott. Nem meglepő ha azt mondom, hogy informatikus. Nálunk hagyomány az elektronika. A bátyám egy kocka, mindene a számítógépek, ám nem túlságosan introvertált, csupán magának való. De határozottan kockának néz ki, az biztos. Egy ideig járt gyúrni, de aztán túl lusta volt. Meg tudom érteni.

  - Ő bátyám, Kade. - mutattam be, majd szinte magamban beszéltem - De mit keres itt?

Majdnem lendülettel beléptem volna az ajtón úgy megtorpantam. A kezem Pietro mellkasára tettem és nem engedtem be. Megálltunk hallgatózni, ami csúnya dolog volt, de nem tehetek róla, nem tetszett, ahogyan egymással beszéltek, agresszívan, nem mint apa a fiával. Nem hallottam még így veszekedni őket, sőt, vitázni is alig, Kade jó gyerek volt mindig is. Legalábbis én így néztem rá. Jobban viselkedett és nem verte ki a biztosítékot (szó szerint mert hát elektromos erő) akárhányszor belépett a terembe. Néha viszont úgy éreztem, hogy apám azért kivitelezik velem, valamiért ezt érzem. Túl sok mindent nézett el nekem, nem mintha ezt nem mondhatni el a bátyám esetében, de azért legyünk őszinték: könnyebb felnevelni egy egészséges gyereket, mint és mutánst. Apa veszekedett  már velem is, amikor nem nézte jó szemmel, hogy beállok a Bosszúállók közé. De nem volt ennyire keserű és szinte gúnyos, mint a bátyámmal. Az áramkört akarták megszerelni és Kade akármit javasolt, apám lehurrogta.

  - Inkább ne is lennék, igaz? - kérdezte halkan Kade

A hangjától majdnem közbeléptem, a keserűsége a szívembe vájt és kitépett egy darabot. Mardosott és földbe gyökerezett lábbal vártam a választ.

  - Csak azt kérem, hogy tudd hol a határ, Kade. - a hangja kimért volt.

Pietro rám nézett kérdőn, de nem tudtam neki mit felelni, először voltam fültanuja ilyesmi vitának köztük. A dühös hangokat nem bírtam tovább hallgatni azt, ahogyan belül marcangolják egymást. Közéjük léptem, keresztbe tett karral és házsártosan.

  - Miért veszekedtek?

Nem úgy tűnt, mintha akarnának válaszolni, csak néztek rám. Mindketten a kábeleknél görnyedtek. Megfagytak és próbálták jobb fényben feltűntetni a helyzetet, de ezen nem volt mit szépíteni. Nem szóltam semmit, mert hát nem kellene beleavatkoznom más ügyeibe, de mégis, ott furdalt a valami, hogy elérjem kiöntsék mi az igazi oka annak, hogy ilyen ridegek egymáshoz. Apámon újra a citromsárga pólója volt, rajta nem időztem annyit, Kade-re néztem. Ő velem ellentétben világos barna hajú, de a szemeink egyből összekapcsolnak. A vonásai gondterheltek voltak, mintha a világ baját hordozná a vállán. Jól megnéztem. Mintha lefogyott volna, mióta utoljára láttam. A szemeink találkoztak és ő egy fél mosollyal köszöntött.

  - Szervusz Ciara.

És azzal eltűnt. Nem tudtam, hogy ez egyben elköszönés is volt. Néztem, ahogyan pillanatok alatt eltűnik, mint, akit kergettek. Elégedetlen voltam és így még házsártosabb. Pietro azt suttogta: olyan kapitányos vagyok.

  - Miről volt szó? - Kértem számon apámat.

Úgy éreztem meg kell védenem Kade-et. Ahhoz képest, hogy mennyire különbözünk, én mindig úgy hittem nagyon jó a kapcsolatunk. Apám rám sem hederített, felállt a kábelektől és legyintett.

  - Semmi, csak a bátyádnak hisztije volt. -zárta le a témát.

Kade nem olyan, hogy hisztizzen. Nem tetszett ez az egész nekem, gyanakvó voltam. Úgy tettek, mintha semmi baj sem lenne. Pietro megbökött és megkérdezte, hogy fusson -e Kade után, de én csak ráztam a fejem. Menjen, aminek mennie kell.

Author's note: most már van fanartja is a Fandomnak ❤ készítette: Melokonozmosz

Ez volt az ár a dombért: FoxWithWings és Lesmiserables_fanboy