Sokan gondolnák, hogyha ennyire szakszerűen tudom a Maximoffokat 'kezelni' a toronyban, akkor bizonyára nem lehet gondom velük egy küldetés során sem. Haha. Mégis ki gondol ilyen őrültséget? Közéjük tartozom én is. Nos, akkorát nem tévedtem még életemben. Minden nap tanul valamit az ember, nem?

Hogy jobban kifejtsem, miért vagyok ennyire negatív és morgó. Hát, a karom el van törve, mire számítottál? Úgy fest, hogy jobban ki kell fejtenem. Elég egy képlet?

Maximoff (1)+Maximoff (2)+ Szerencsétlenség (én)+ Hydra katonák = káosz.

Még mindig nem kielégítő? Hm, te kis telhetetlen.
Szóval, az úgy történt, hogy egy szép péntek reggel értesítettek minket egy Hydra zavargásról és Tony úgy gondolta, hogy én és a két férfi nemű Maximoff kimehetnénk és megnézhetnénk mi a helyzet, hiszen a fiúk még úgysem voltak ketten bevetésen. Ezt most kihangsúlyozom, hogy Tony ötlete volt az egész. Rendben, csak még egyszer: TONY ÖTLETE VOLT. Szuper, most, hogy ezen túl vagyunk, mehet tovább a mesedélután. Pietro, Peter és én kimentünk a helyszínre, ami egy ideig simán ment. Aztán valami káosz lett és azon kaptam magam, hogy nem tudom, mi történik körülöttem, nem tudom hová rohantak a fiúk, honnan számítsak csapásra. Mindennek van egy ritmusa, nekem is van egy harcmodorom, ami úgy tűnt nem kompatibilis egyik Higanyszáléval (Noha azt meg kell jegyeznem, ők, tökéletesen együtt tudtak működni, ami csodával határos). A zűrzavar nagy ellenség a csatamezőn, nekem elhiheti akárki. A fiúk összevissza cikáztak a katonák között és én egy akkora csapást kaptam – nem, nem az élettől, - hogy a földre terültem, a jobb kezemben egy fájdalmas nyílalást éreztem. Feljajdultam és fürgén feltápászkodtam, de a fájdalom a kezemben hevesen lüktetni kezdett, fehér pontokat láttam magam előtt. De nem engedhettem, hogy a sérülésem miatt még jobban megsebesítsenek a katonák. Összeszorított állkapoccsal, lihegve vertem le a katonákat és egyre azt éreztem, hogy még egy ütés és én összerogyok a fájdalomtól.

Amikor az utolsó katona is kidőlt, én magam is a falnak támaszkodtam és fájdalmasan felnyögtem. Pietro és Peter nem messze tőlem álltak és egy vitájuk szakította félbe a hang, amit kiadtam. Hozzám siettek, de én csak felemeltem a bal kezem, hogy maradjanak csak nyugodtan tisztességes távolságban, hiszen így is elég bajt hoztak nekem. Mindketten szinkronban törtek ki egy bocsánatkérésben, de én nem tudtam figyelni arra, mit mondanak a lüktető fájdalom miatt. Összeszorított foggal tanulmányoztam a kezem és megállapításom szerint eltört. Nagyon bosszantott a dolog, hogy lesebesültem. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mintha a mozgást valami korlátozza.

Máris elektronikus üzenetet küldtem a toronyba, hogy valamit küldjenek utánunk, mert szükség van egy orvosra vagy akármilyen segítségre. Pietro felajánlotta, hogy a karjaiba vesz és elfut velem a toronyba, de én ezt is megtagadtam. Nem, nem mondhatom, hogy egetrengetően haragszom a fiúkra, főleg azért, mert tudják, hogy bűnbakok és nagyon sajnálják. Nem gondolok magamra, mint haragtartó ember, szóval most az egyszer nem rázom meg őket. Most az egyszer.

A toronyba értünk és engem máris az orvoshoz tessékeltek, akinél nagyon ritkán jártam, mióta Bosszúálló lettem és elismerem nem is szeretem az orvosokat. Peter és Pietro csendben (kiemelendő szó: csendben) vártak, míg friss kötéssel a karomon kilépek a rendelőből. Nem tört el a karom, ahogyan sejtettem, de csúnyán megrándult, amiért eltiltottak a harctól legkevesebb másfél hónapig. Csak az bosszantott, hogy egy ilyen semmi küldetésből ez lett. A két fiú szótlanul kísért fel az emeletre a nappaliba, ahol a többiek már vártak. Nem kérdezte senki, hogyan ment a küldetés.

- Ha jön apám, rejtsetek el. – jelentettem ki – Komolyan, mert dühös lesz.

Leültem a fiúktól legtávolabbi fotelbe és pizzát majszoltam, egy kézzel. Pietro oda akart jönni hozzám, de a pillantás, amit küldtem úgy elérte nála, hogy fülét-farkát behúzva megforduljon és elmenjen. Nem tudok mozogni, éhes vagyok és borzalmasan fáj a karom, de nem tudok bevenni erősebb gyógyszert, mert a testemmel nem kompatibilisek azok az antitestek. Szóval nem voltam éppen jó kedvemben.

Egyszer csak felemeltem a fejem és megpillantottam Petert és Pietrót lassan felém közeledni –a lehető legbűnbánóbb képpel a világon – és köztük Wandát, aki csak forgatta a szemét, majd karon ragadta őket, ahogyan én szoktam és felém sürgette.

- Ez meg mit jelentsen? – ráncoltam a szemöldököm - Jobban tönkre akartok tenni?

Nem akartam ennyire keserű lenni, de úgy éreztem a szám nem tud mást, csak fájdalmasan grimaszolni. Tudom, hogy nem akarták és véletlen volt, de nem tudhattam mi lesz, ha két ilyen időzített bombát a csatatérre dobok. Maradjunk annyiban, hogy mindenki hibája egy kupacba halmozódott és én húztam a rövidebbet. Ezen most már nincs mit javítani.

- Nem, ha már ártottak, legalább tegyék jóvá. – mondta Wanda, a hangja lágy volt és nekem melegedni kezdett az arcom a bűntudattól

Most először néztem meg jobban a fiúkat, eddig lerendeztem őket annyival, hogy letörtek és sajnálják. De ahogyan viselkednek, az mutatja meg igazán, nem a szavak. Peter idegesen feszeng Wanda mellett, ide-oda néz, a haja majdnem eltakarja a csillogó barna szemeit. Az arca vörös, ami rendkívül elüt a szürke délibáb külsejétől. Az ujjai a ruhaujját piszkálják, ami mellett elég sokszor lenéz a cipőjére. A másik Higanyszál sem éppen a higgadtság mintaképe. Pietro gyakran az ajkába harap és gyakorolja a tőle oly gyakran ismételgetett mozdulatsort, vagyis keresztbe teszi a karját. Az ő pillantása már nem kerül annyira, sőt, mindig magamon érzem, de mikor visszanézek rá ő elfordítja a fejét és a hajába túr. Szőke fürtök hullanak a szemébe és egy pillanatra elrejtik a tengerkék szempárt. Kezdtem rosszul érezni magam, hogy ilyen elhamarkodottan leküldtem volna őket.

Hálásan néztem Wandára és örültem, hogy van aki összerázza őket helyettem is. Helyes, elvégre ő a Maximoff lány, csak ne tartson a fiúktól, mindkettő kezesbárány. Ironikus, hogy ezt mondom és miattuk van gipszben a kezem. Megenyhülve néztem a három Maximoff-ra és égett az arcom.

- Kutyaharapást szőrével alapon? – bólintottam elgondolkodva - Rendben. Egy méter távolság.

x

A férfi karjai körülfontak és máris a mellkasához húzott. Úgy tűnik, nem sok választásom akad, gondoltam és az ajkamba haraptam. Csak azért nem állítottam meg, mert tudom, hogy jó szándékkal teszi ezt. Pietro önfejű, de a maga módján gondoskodó, ezt már akkor is észrevettem, ahogyan a húgával viselkedik. Felemelkedtem a kanapéról és a mozdulat hirtelenségétől a bal kezem Pietro pólójába markolt, egy biztos pont után kapva. A jobb kezem óvatosan tartottam, vigyázva, az ne legyen összenyomva. A kezem a mellkasának döntöttem és az arcom vörösség futotta el. Pietro másik karja a lábamtól felvett az ölébe és levegőben voltam. Elkerekedett a szemem és hirtelen nem értettem semmit, csak az volt nagyon biztos, hogy Pietro teste melege elönt és kiver minden álmosságot a szememből.

Szóval úgy történt az egész, hogy Wanda, én és a két fiú a fotelekben beszélgettünk, elég laza volt a hangulat ahhoz képest, hogy nem is gondoltam volna ilyen jó társaság. Peteren és Pietrón látszott, hogy a vitát minimumra fogja az én kedvemért. Hálás voltam, hogy így tettek, nem hiányzott még az is. Egyszer csak azt éreztem, hogy a szemem lecsukódik és szörnyen elálmosodom. Ásítottam és közöltem mindenkivel, hogy én szeretnék most már pihenni, a karom hasogatni kezdett. És ekkor történt, hogy Pietro felpattant és hozzám suhant, a karjaiban kötöttem ki mielőtt még egyet pisloghattam volna. Nem szóltam semmit, csak amikor találkozott a férfivel a pillantásom felhúztam a szemöldököm. 'Csak felviszlek.' suttogta, mire csak megingattam a fejem és nem igazán tudtam mást tenni. Még nem voltam ennyire közel hozzá, már-már hozzápréselve ehhez az izgő-mozgó energiabombához. Mielőtt a zavarom jobban erőt vett volna rajtam, megragadtam a megmaradt higgadtságom és elfordítottam a fejem.

- Öhm, Pietro köszönöm, de csak egy sérült vagyok és nem életképtelen. – morogtam zavartan

Higanyszál – a szőke herceg, csak nevetett, a mellkasa rázkódott és én újra megkapaszkodtam az instabil helyzetemből kifolyólag. Egy elhallgattató pillantást küldtem neki, mire a nevetése egy mosolyra redukálódott. Jobb is így, csak ne élvezze annyira, hogy most én vagyok a gyengébb. Vagyis látszólag, még mindig megrázhatom. A fejét oldalra döntötte és úgy nézett rám, egy csintalan mosollyal.

- Erre nem vennék mérget. – vágta rá pimaszul Pietro és velem futásnak indult, fel az emeletre

x

Elterültem a kanapén és kapcsolgattam a tévét. Nincs edzés, nincs semmi, amit szeretem, minden meg van tiltva. Kivéve a kávét, de nem iszogathatok egész nap kávét. Bágyadtan néztem ki a fejemből, amikor hirtelen egy suhanást hallottam. Két hónap után már megszokhattam, hogy ez az egyik Higanyszál lehet, már csak azt kell kideríteni melyik. De nem kellett semmit sem tennem, mert Peter leült mellém a kanapéra, lehúzta a szemüvegét és rám mosolygott. Egy vérszegény mosolyt küldtem neki, ami talán egy fájdalmas grimaszba váltott át, de ennek köze sem volt a fiúhoz, hiszen nem haragszom rá, csak megint megkeseríti az életem a karom. Peter látta a fájdalmam és a mosolya visszahúzódott, a kezet gondterhelten az ölébe helyezte és a szemei szánakozón mentek végig rajtam. Nem akartam ezt, hogy babusgassanak és, hogy ilyen mértékben aggódjanak értem. Már mondtam Pietrónak is, hogy csak sérült vagyok és nem életképtelen, nem vagyok én porcelánból. Ez csak egy átmeneti állapot, rendben leszek, de addig is, nem kell a széltől is óvni. Küldtem egy megnyugtató pillantást Peternek és az ép kezem megveregette a vállát. A fiú hirtelen felpattant és én megijedtem, hogy valami rosszat tettem.

- Talán szórakoztathatnálak egy kicsit. – ajánlotta fel mosolyogva – Videó játék?

Kiengedtem egy sóhajt, oké, csak egy ötlete támadt. Ez a fiú néha annyira kiszámíthatatlan.

- Már unom az olyan játékokat, különben is, nyernék. – füllentettem, valójában nem vagyok annyira oda értük, csak Peter kedvéért játszottam és az örömért, hogy nyerjek

- Akkor mit akarsz csinálni? – kérdezte olyan hangon, mintha nem is hallott volna egyébről, Peter, a videó játék nem az egyetlen szórakozási mód.

Peter arca letört, de az ajkán megmaradt a mosoly. Sóhajtott és leült vissza az ágyra, kíváncsi barna szemek nézték az enyém és türelmetlenül várta a javaslatom. Hümmögni kezdtem és el kezdtem valami szórakozási módon agyalni. Valami nyugis program kell, az egyszer már biztos. Nézhetnénk egy filmet, az leköti eléggé a figyelmem, hogy ne gondoljak a karomra. Elmosolyodtam és Peter erre valamiért olyan képet vágott, mint aki menten visszavonja a kérdését. Felvonta szürke szemöldökét és gyanakodva pillantgatott felém.

- Nem nézünk egy filmet? –ajánlottam lelkesen

Talán túl lelkesen, mert Peter megsejtett valamit abból, hogy nem kifejezetten neki való filmet fogunk nézni. Nem járt messze, már kezd kiismerni, de sebaj. Igen, egy romantikus filmet fogunk nézni és már alig várom, hogy nevessek a fiú arcán. Ő romantikát fog nézni, de én komédiát. De jó lesz, a célnak megfelel majd és legalább Higanyszál is okul egy kicsit.

- Ööö...nem? – válaszolt bizonytalanul

Peter valóban úgy festett, mint aki a világ legrosszabb üzletét kötötte meg és most el kell viselnie a feltételeket. Grimaszolt és bizalmatlanul nézte a lelkesedésem és a mosolyom, meg azt, hogy a nemes ügy érdekében még fel is ülök és próbálom rábeszélni. Ismer már annyira, hogy tudja, az ajánlataimból nem mindig jön ki ő győztesnek. Vegyük csak példának a videó játékait. Azóta persze rájött mi a trükköm, de ez nem állította meg, hogy még egyszer kihívjon. És veszítsen.

- Ne már, Peter, gyere. – kissé nehézkesen felültem és az ép kezem a vállát piszkálta - Ne félj.

Villámgyorsan reagált és én éppen ezt használtam ki, meg azt, hogy büszke és önfejű. Valójában, mindkét Higanyszálnál ezt használom ki. Hé, nekem is megvannak a praktikáim.

- Nem félek. – vágta rá sértődötten

x

Egyszer csak egy alak kúszott be a félhomályba és én gyorsan megállítottam a filmet. Pietro keresztbe font karral állt és zavarodottan pislogott, mint aki nem tudja hirtelen értelmezni azt, ami előtte van. Nem tudom, miért vág ilyen arcot, hiszen máskor is szoktam Peterrel félsötétben képernyőt bámulni. Dehogynem. Csak most videó játék helyett egy erősen romantikus hatású filmet nézünk. Pietro húzta a száját és savanyú képet vágott.

- Mit csináltok? – kérdezte gyanús szemekkel

Válaszra nyitottam a szám, de Peter morcos válasza megelőzött:

- Semmit, amihez közöd van.

Egy rosszálló pillantást vetettem a fiúra és Pietróra mosolyogtam. Igen, jól lehet sejteni, őt is bele akarom rántani ebbe. Hé, kell a két Higanyszálnak egy kis közös program. Mondjuk a romantikus film talán nem a legjobb választás, de most be kell érniük ezzel.

- Mozizunk, Pietro. – mondtam reménykedve - Csatlakozol? Éppen csak most kezdtük el.

Még a félhomályban is tudtam látni, hogy felhúzza a szemöldökét és húzza a száját. Úgy tűnt, kissé attraktívabbnak kellene feltüntetnem az ajánlatom. Lehet, hogy valóban fontolóra vette az ajánlatom, de egy biztos, meg kell mutatnom, hogy milyen jó itt, a fiúk hajlamosak tartani az ilyen filmektől, sosem fogom megérti miért.

- Mit néztek? – kérdezte, próbálta leplezni a kíváncsiságát

- A földi poklot. –válaszolta helyettem Peter

A hangsúly, amivel mondta, a mély unalom és szenvedő arc, arra késztett viszont, hogy visszafojtsak egy nevetést. Peter ellenben halál komolyan mondta, amit mondott, egy csipetnyi gúnnyal, de őszintén és azt mutatva, hogy mekkora 'tortúrának' teszem ki. Szerintem valójában tetszik neki, csak keménykedni akar a másik Higanyszál előtt. Ha annyira szenvedne, nem ülne itt velem, akármennyire kötelességének érzi velem maradni.

- Az jó cím. –bólintott Pietro, szintén komolyan

Most már nem bírtam és nevettem. De egy valami így rögvest megfogalmazódott bennem, ezzel a két emberrel áldás és átok filmet nézni. Remek. Pont ez kell nekem.

- Büszkeség és balítélet-et. – mondtam készségesen - Kedvenc filmem.

Pietro még nem tűnt meggyőzöttnek, de már tett lépést felém, talán hatásos volt az, hogy a kedvencemnek neveztem. Maradjunk annyiban, hogy az egyik kedvencem. Azért mégis haladtunk, hiszen kiállt végre a képernyőből és a fény megvilágította az arcát.

- Ez valami romantikus? – tudakolta tovább Pietro, úgy tűnt eléggé biztosra akar menni

- Lövésed sincs mennyire. –hallatszott Peter gyors kommentje

Vetettem egy csendesítő pillantást a fiúra és nem értettem miért lett hirtelen ilyen ellenséges. Talán a mellékhatás, hogy sokáig nem piszkálták egymást. Pietro mosolya lefagyott a szavakra és én felpattantam a kanapéról és megfogtam a kezét. Ő lenézett a kezünkre és

- Css... Peter, elijeszted. –mondtam nevetve

Pietro kihúzta magát és dacosan nézett Peterre, majd rám. Gyanúsan méregette ugyan a lehetőséget és a film talán letális hatását, de a büszkeségét azért mégiscsak féltette.

- Nem ijedek meg. –vágta rá Pietro

Mosolyogtam rá, hiszen ezt a választ vártam. Most már mindkettő az enyém.

x

- Csak azt nem értem mit esznek a lányok ezen, olyan nyálas, hogy belefúlok. – morcogott Pietro

Nem szóltam semmit, mert a film egy fontos jelenethez ért, Mr. Darcy mély szavai elnyomták Higanyszál morgását. Egy pillantást küldtem csak neki, nem többet. Hárman üldögéltünk a kanapén, én a két mutáns között, rágcsálni való az ölünkben, noha a fiúk már többször is vettek repetát, mert köztudott, hogy milyen gyors az anyagcseréjük.

- A lányok furák. – jelentette ki néhány másodperc után szintén Pietro

Csak húztam a szám és nagyon is visszacsengett ez a mondat egy Higanyszáltól, csak nem éppen tőle.

- Igen, végre valaki kimondta. – lélegzett fel Peter

A fejem fölött egyetértő pillantásokat váltottak és én csak forgattam a fejem és sóhajtottam. Ezek a Higanyszálak hihetetlenek, komolyan. Örülök, hogy végre valamiben egyetértenek, de az ne ezen legyen már. Mindkettő kapott egyet a híres pillantásomból, amit egy-egy vigyorral viszonoztak, majd megráztam a fejem és inkább én is mosolyodtam. Fiúk.

- Itt ülök köztetek és én vagyok itt a sérült, szóval több gyengédséget, ha kérhetem. – válaszoltam tettetetett sértődöttséggel

Peter elvigyorodott, de Pietro idegesen fészkelődni kezdett mellettem, mire a szemébe néztem. Ő rezzenéstelen arccal kijelentette:

- Sajnálom... hogy furák vagytok.

Nem sajnáltam a becsületem, majd visszaadom rendesen, ha felépülök, így csak lazán megráztam.

- Au!

- Megérdemelted.

Peter röhögött, mint aki még nem látott ennél viccesebbet.

x

- Most megkérdezem még egyszer, mi a pláne ebben a filmben?

Pietro szólalt újra. Ahhoz képest, hogy állítja, nem élvezi a filmet, eléggé sokat jár a szája. Peternek is, nem kell őt sem félteni. Valahogy úgy tűnt nekem, hogy sosem voltak még ekkora együttértésben és ez mosolyt csalt az arcomra. Meg is értem őket, úgy érzik nekik össze kell tartaniuk a romantika és ellenem. Tehát gúnyolódtak és szarkasztikusak voltak és az egész filmben többet hallottam az ő hangjukat. De én élveztem valamilyen szinten és nem is gondoltam volna, hogy ennyire nagy lesz az egyetértés. Azért örültem volna valakire, aki erősíti azért a lányok táborát is.

- A feszültség. – válaszoltam most már én, megelőzve Peter gúnyos kommentárját

Nem kellett félrenézzek, hogy tudjam: Peter és Pietro összenéz és a szemük nevet. Annyiban különböznek és még a szemük színe is: kék és barna, de egy dologban azért úgy látom egy véleményen vannak: engem bosszantani legalább annyira lekötő és szórakoztató, mint egymásnak kontrázni.

- Több feszültség van egy kialudt égőben, mint ebben itt. – jegyezte meg Peter

Pietro nevetett, Peter pedig vigyorgott. Azt hiszem van egy kimondatlan egyezmény köztük: mikor Pietro viccel, Peter nevet és ha Peter jegyez meg valamit, Pietro tartja a frontot. Azért ne vigyétek túlzásba az együttműködést, kérlek.

- Nagyon jól kommentáljátok, azt hiszem én mindjárt megyek és hagylak titeket nézni. – jelentettem ki komolyan, közben egyáltalán eszem ágában sem volt ez

Újabb egyetértés született:

- Neeem!

Author's note: Hiányzott a történet? :) Őszintén.