Author's note: sok fenyegetés árán, *kacsintgat Hollosy és Mithrel  felé*, de megszületett. Vizuális anyag ott fent :)), tessék híveim. Több mint kétezer szó, na most nem kaptok részt két napig! :))   

A suhanás és viták nem csitultak, hiába próbáltam puhatolózni mindkét félnél. Szörnyű munkát végzem, mint dajka, ezek szerint. Mindketten túlságosan makacsak. De, pechük, hogy a dajkájuk is legalább annyira makacs. Mellesleg, Tony hivatalosan is kinevezett Maximoff-csősznek, amiért nem egy gúnyos megjegyzést kaptam a csapattól. Nem egészen értem még mindig milyen alapon vagyok én a dajkájuk, de úgy tűnik nem nagyon van választásom, két Higanyszál fülét kell cibáljam. Olyanok, mint két hisztis gyerek, legalább Pietrónak lenne annyi esze, - nem kételkedem abban, hogy van, csak nem használja – hogy befejezze, de túl büszke hozzá. Túl kell tenniük maguk a kezdeti rossz hangulaton, de erre rá kell segíteni őket egy kicsit. Éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan rázzam össze őket, mikor a két alany letoppant a közös terembe.

Egyből zaj lett, ezt gondolom, nem kell említenem. Wanda, aki eddig olvasott, most becsapta a könyvet és felállt a kanapéról, hogy egy Higanyszál-mentes és csendes helyet keressen. Natasha csak kapcsolgatta a tévét, de nem hallott semmit a zajtól. Nem sokan voltunk a teremben, de akkora zajt hozott magával a két Maximoff, hogy a saját gondolataink nem lehetett hallani.

- Mi lenne, ha máshol versenyeznétek? – javasolta Natasha, látszólag nagyon bosszantották a fiú

Peter és Pietro megállt egy pillanatra és a nőre nézett, nem igazán komolyan véve a javaslatot. Nekem viszont tetszett szintén a javaslat. Tony fáradtan pillantott rájuk és megrázta a fejét. Négy napja élünk ebben a nyüzsgésben. Én szeretem a nyüzsgést, de szeretem néha a CSENDET.

- Mondjuk, az edzőteremben van stopper is. – szólt közbe Tony a bár környékéről miközben töltött magának italt

Aham, Tony, azt hiszem nekem is tölts egy kicsit. De nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam a következő jelentet látva: Peter zavartan mosolyog, mint aki most tényleg eltört/ellopott valamit; Pietro megvakarja a nyaka tövét. Úgy néztek ki, mint két rosszcsont kölyök és ez tetszett. Végre valamit közösen elrontottak. Az is valami. Én vagyok a dajka, nekem kell pozitívnak lennem.

- Már nincs. – vágta rá Peter

- Vagyis, már nem működik. – javította ki gyorsan Pietro

Tony csúnyán nézett rájuk, de inkább belekortyolt az italába. A kezem a szám elé ra

- Nem én voltam! – védekezett hevesen Peter

A kezem a szám elé tettem, hogy ne lássa a gúnyos mosolyom. Pietro elmosolyodott és máris visszadobta a képzeletbeli labdát, amivel provokálják egymást. Ugyan már, csak kell lennie egy közös pontnak bennük!

- Igaz, én voltam, mert én értem oda hamarabb. – válaszolt vigyorogva Pietro és kihúzta magát

Peter, mivel gyors reakciójú gyerek, nem habozott újabb hangzavart kezdeményezni:

- Nem igaz!

És újra hangzavar. Csak ketten vannak, mégis úgy tűnik, mintha húszan lennének. Elmélázva néztem őket, azt, hogy mennyire, de mennyire különböző még a stílusuk is. Tényleg az egyetlen közös bennük a kompetitív szellem, felvágott nyelv és a futás öröme. Támadt egy ötletem, de visszafojtottam a mosolyom. Felpattantam és felszaladtam az emeletre, hogy összegyűjtsem a kellékeket. Mikor pár perc múlva visszatértem, szerencsére még mindig abban a helyzetben találtam őket, mint azelőtt, arról vitázva, hogy melyikük a gyorsabb. Mintha bárkinek is mérvadó lenne rajtuk kívül. Natasha és Tony még bírta ideggel a szobában velük, ami elismerés.

Hozzájuk sétáltam és a derekamra tettem a kezem. A srácok annyira belemélyültek a vitába, hogy nem vettek észre. Megráztam a fejem és láttam, hogy Natasha a kanapéról néz és felmutatja a hüvelykujját. Megköszörültem a torkom és elhatároztam, hogyha most sem figyelnek rám, akkor megrázom őket. De szerencséjükre felfigyeltek rám, mindkettő felhúzott szemöldökkel és értetlenül állt, nem volt világos, miért szakítottam félbe őket. Most, hogy mindkét fiú figyelmét éreztem, kissé különös volt egyszerre egy barna és egy kék szempárral szembe nézni.

- Gyertek velem! – szóltam komolyan - Mindketten.

Pietro arcvonásai megenyhültek, szó nélkül tett egy lépést felém, de a másik fiú arca szkeptikus maradt. Felvonta szürkés szemöldökét és tapodtat sem tett. Oké, be kell vetni dajkás trükköket is. Peterhez léptem és a szemébe néztem, azt hittem van bennem annyi bizalma, - ezt a kekszes esetre alapozom -, hogy velem jön. Rájöttem néhány napja, hogy Peterrel néha az is a baj, hogy nem bízik meg igazán bennünk, de ezen lehet segíteni valahogy. Próbáltam biztatónak tűnni most, de a srác még mindig úgy nézett rám, mintha nem értené, mit akarok.

Megfogtam a kezét, hogy értse, azt akarom, hogy velem jöjjön. Azt hittem félre löki a kezem abban a pillanatban, amikor az ujjam a kézfejéhez ért. A legutóbb, mikor a kezéhez értem, megráztam, de most semmi ilyet nem terveztem. Peter nem lökte félre a kezem, de nem is mozdult meg. Lenézett a kezünkre, aztán elkerekedett barna szemekkel találkoztam. Elkezdtem a kezétől fogva ráncigálni és Peter csodával határos módon engedte. Sikerélményem volt, amíg meg nem pillantottam Pietrót. Egy lépésnyire állt tőlünk és faarcot vágott. Ennek ellenére, a szeme szikrázott és úgy állt ott, mint egy cövek, a kezei elernyedve a teste mellett, ökölbe szorulva. Erős tekintettel nézett rám és Peterre, amire nekem gombóc lett a torkomban. Még most sem szakad el attól, hogy versenyezzen a másik sráccal. Úgy döntöttem, hogyha az egyiket a kezétől fogva fogom elvezetni, akkor a másiknak sem kegyelmezem. A testem a férfi felé fordítottam és a szemeim megtalálták az övét. Nyeltem egyet és a kezem lassan az övé után nyúlt. Tartottam, hogyan fog rá reagálni, sokkal jobban, mint Peternél. Felszabadult valami a mellkasomban, mikor Pietro a kezem az övébe zárta és az ajkamba haraptam, a keze meleg volt és a szorítása határozott. Az ujjai az enyéim közé csúsztak és én egy pillanatig a kezeink néztem. Felnéztem Pietróra, aki megenyhülve nézett, egy halvány mosollyal az ajkán.

Visszamosolyogtam és a két fiút kézen ragadva vontam magam után, kifelé a szobából. Én voltam az összekapcsoló közöttük, muszáj volt velem jönniük.

- Gyerünk. – unszoltam őket és bíztatóan rájuk mosolyogtam

A fiúk egymásra néztek majd rám és mártírképet vágtak. Ugyan már, nem lesz olyan rossz, remélem.

- Áldunk, Szent Ciara Todd dajka! – szalutált Tony, de én csak nevettem

Natasha tapsolt és én csak ráztam a fejem, két kézzel húztam őket magam után, próbáltam megszaporítani a lépteim, mert Pietro nagyobbakat lép, mint én. Peter erre felfigyelt és megmosolyogta.

- Szerintem ne siettess, mert én hamarabb ott leszek mindkettőtöknél. – jegyezte meg Peter vigyorogva

Kiértünk a folyosóra és én még mindig fogtam a kezük, nem tudom miért nem engedte el egyikünk sem a másik kezét, de nem bántam, legalább nem szöknek el. Elég komikus látvány lehettünk: én, két Higanyszálat rángatva magam után – akik fújnak egymásra és rám mártírként néznek és végigvágtatok velük a folyosón meg a lépcsőkön.

- Mi lenne, ha nem beszélnél? – szólt rá Pietro - Mit fogunk most csinálni?

Peter püffögött és csúnyán nézett, de nem válaszolt. Én sem válaszoltam Pietro kérdésére, csak sejtelmesen mosolyogtam, hadd törje a fejét, mit akarok. Leértünk egy emeltet, ahol az edzőtermek voltak és elkaptam Pietro furakodó pillantását, büszke voltam magamra. Végre elértünk a helyre és elengedtem a kezük. Az ajtóhoz léptem és intettem a fejemmel, hogy: nyomás be!

- Ez az öltöző. – nézett rám zavarodottan pislogva Peter - Jól látom, hogy ez az öltöző?

Pietro megvonta a vállát és besuhant az öltözőbe, Peter is vonakodva követte, a szemei végig rajtam maradtak, mintha csapdába csalnám, úgy nézett.

- Igen, Maximoff. – erősítettem meg és kaptam egy pillantást Pietrótól is a vezetéknév miatt, nem tehetek róla, eddig csak ő volt nekem Maximoff - Peter. Ez az öltöző.

Mikor mindkét fiú bent volt, bezártam az ajtót és keresztbe tettem a karom, végignéztem a két Higanyszálon, akik úgy tűnt újabb csatába akarnak kezdeni maguk között. Forgattam a szemem, de ők nem figyeltek rám.

- Nem ismeri, mert még nem volt edzeni. – szúrkálódott Pietro

- Mi lenne, ha te is hallgatnál és lássuk, miért vagyunk itt. – replikázott Pietro

Miért nem ráztam meg őket út közben? Érdekes, mikor közvetlenül rángattam őket, egyik sem mert áskálódni. Sikerült mindkettőjük figyelme rám irányuljon, mielőtt még másra vetemedtem volna. Próbáltam visszafojtani a mosolyom, annyira kíváncsi voltam sikerül-e amit terveztem. Minden esetre, mindketten kíváncsian várták miért hoztam őket a fiú öltözőbe. Megfordultam és kinyitottam az egyik szekrényt. Ha hiszik, ha nem, a mi öltözőnk sem sokkal felszereltebb, mint egy átlagos városi edzőterem öltözője, de ez nem annyira számít. Megkerestem azt a számút, amibe rejtettem a ruhákat és kivettem az első fázishoz valókat: egy fekete laza póló, szürkés bőrdzseki és védőszemüveg, olyan mint az úszóknak. Ezek mind a szürke hajú Maximoff ruhái, egyenesen a szobájából. Tegnap ilyesmi volt Peteren, ezért válogattam ezeket. Megmarkoltam, majd visszazártam a szekrény ajtaját és Pietro felé dobtam a ruhákat.

- Kapd el, Pietro.

Elkapta, természetesen. Felvonta a szemöldökét és széthajtotta a ruhákat. Peter úgy tett, mintha nem érdekelné mi az, de láttam, hogy arra felé kacsintgat.

- Mik ezek a göncök? – kérdezte fintorogva

- Vedd fel és majd meglátod.

Szétnyitotta a fekete pólót és Peter meglátta az ismerős Pink Floyd-os feliratot és elkerekedett a szeme.

- Hé, ezek az én ruháim! – kiáltott fel felháborodva

A kezem a szám elé raktam, hogy eltakarjam a vigyorom. Peter számon kérően nézett rám, nem látva az egész képet és már fintorodva nézve a saját ruháira is, hogy a másik Higanyszál kezeiben van.

- Ne félj, Pietrót sem kíméltem. – jelentettem ki, hogy megerősítsem az igazság-érzetét

Pietro letette az egyik lenti szekrényre a szürke dzsekit és a szemüveget és megállt egy pillanatra, hogy rám nézzen. A szemei félig nevettek, félig gyanakvóan néztek rám.

- Nem akarom tudni, hogyan jutottál be a szobánkba. – jelentette ki nevetve

- Én igen. – vágta rá Peter és keresztbe tette a kezét

Csak ráztam a fejem és álltam Peter dacos pillantását. Megbuheráltam egy kicsit a fiúk szoba zárát, mivel elektronikus, csak ennyi a titkom. Peter viszont még nem tudja, hogy az én erőm az elektromosságban rejlik és még nem szándékozom felfedni magam, legyen csak az én titkom. Pimaszul rámosolyodtam Peterre és a pillantásom azután egy az egyben Pietróra ragadt.

Pietro miután magához mérte a pólót, levette a tréning felsőjét és elkezdte felhúzni a sötétkék pólóját.

- Nem úgy gondoltam, hogy...- a mondatok a torkomon akadtak

Nem számítottam semmire a póló alatt, mégis elkerekedett a szemem, mikor megpillantottam Pietro izmait kitűnni. Elfordítottam a fejem, de már késő volt, elkapta a pillantásom. Szinte láttam a pimasz vigyort az ajkán.

- Hé, öltözőben öltözöm, nem? – húzta fel a szemöldökét

Pietro szeme provokálni kezdett. Ismerem ezt a szemet, ha olyan hangulatomban vagyok, szépen el tudjuk egymást szórakoztatni. Gúnyos félmosolyba húztam a szám és próbáltam higgadtan lereagálni a helyzetet. Felültem a cipős szekrényre és lelógattam a lábam, szigorúan a szemébe néztem. Ez már kukkolásnak számít, reméltem nem fogok elpirulni és le tudom ezt játszani nyugodtan.

- Jogos, de nem voltam erre kíváncsi.

Csak rázta a fejét és lassan húzta fel a felsőjét. Oké, ennyit erről, hogy kizárólag a szemébe nézzek. Mármint, minden mást félretéve, Pietro felsőteste jól néz ki. Több, mint jól. Nem is csoda, a Hydra megkeményítette, de ő maga is olyan ember, hogy szeret mozogni, edzeni. Azok az izmok nem lettek csak úgy, ezzel tisztában vagyok. Az a baj, hogy Pietro is tudja, hogy van mit mutatnia, mégis, nem számítottam, hogy ő fog piszkálni, mert rá mertem nézni az izmaira. A fiúk nem szoktak szégyellősek lenni, de nem gondoltam olyan mélységűnek a barátságunk, hogy ilyen pillanatban is viccelődjünk egymással. Lopva pillantottam Pietróra úgy egészben, mert nem tudtam nem rá nézni, ő is úgy néz rám, mintha csak én lennék. A vibráló kék szemek játékosan mértek be és én tettem az értetlent. A póló felhúzódott és teljesen levette magáról. Nem, egyáltalán nem érintett Pietro halovány fehér bőre. Amúgy sem tudom miért csinálok ekkora ügyet, nem ez az első férfi mellkas, amit láttam, tudniilik nekem bátyám van és hülye barátai. Meg kellett volna edződjek, mégis most nem tudom levenni a szemem Pietróról.

- Mégsem tudod levenni rólam a szemed. – jegyezte meg pimaszul

Egy pontra rátapintott, de ezt nem akartam elismerni. Igen, Pietro általában megragadja a figyelmem nem tudom miért. Először azt hittem az akcentusa miatt, azért mert új, de mikor később is folyton azon kaptam magam, hogy reagálok mindenre, amit tesz és rájöttem, hogy Pietro befurakodott az életembe anélkül, hogy észrevettem volna. Természetessé vált, hogy Wandával és velem lóg, hogy viccelődik és, hogy néha fafej. Meg aztán, a szőkés hajú fiú magas és a válla széles.

Az arcom lassan melegedett és remélem, hogy Pietro nem vette észre. Felemeltem a tekintetem és csak azért is a szemébe néztem, hogy lássa nincs rám akkora hatással, mint gondolja. Mert nem is hat rám annyira, csak azért melegszik az arcom, mert kínos ez a helyzet. Nagyon kínos. Mellesleg, nem úgy terveztem, hogy bent leszek, amikor átöltöznek, de ha már így alakult. Nem, nem sunyítok.

- Túl nagyra nőttél, nehéz téged kikerülni. – védekeztem gyengén, de Pietro rázta a fejét

- Tudod nőtt még nagyra-...- kezdte el, de Peter félbeszakította

- Semmi gond, ő sem tudja kikerülni az akadályokat.

A helyzet kínos lett, egy pillanatra megfelejtkeztem arról, hogy Peter is a szobában van. Mekkora tortúra lehetett ez most neki, egyikünket sem bír, nemhogy ilyet lásson. Kín neki elviselni minket. A kezét a homlokára csapta és tényleg úgy nézett ki, mint akinek pokol még egy perc itt. Egy együtt érző mosolyt küldtem neki és megvontam a vállam. Pietro húzta a száját és fanyarul nézett Peterre, aki unottan nézett rá vissza. Pietro megfordult és – nem, nem néztem meg a hátizmait- a kezébe vette a fekete, rövid ujjú pólót. A kezében a pólóval még kérette magát és én csak ráztam a fejem, hogy ne menjen már át túl narcisztikusba, mert az nem neki való.

- Pietro, úgy vetkőzz, mintha Peternek vetkőznél. – szóltam félig nevetve - Így már sietnél?

Az arc amit kaptam azt mutatta, hogy nem tetszett neki a megjegyzésem, Pietro magára kapta a fekete pólót és én mágikusnak avattam fel ezeket a szavakat. Feljegyezve a Dajka-praktikák könyvbe.

- Ez rossz vicc volt, Ciara. – válaszolt Peter, halál komolyan