Alig huppantunk le a kanapéra és ültünk körbe hat doboz pizzát, Peter Maximoff máris előttünk termett, egy vigyorral az arcán és egy iskolástáska-szerűséggel. Ledobta a táskát a sarokba és elénk futott, megállva a dohányzóasztal előtt. Még három perce sem ment el. De mit mondjak, ő is egy Higanyszál? Mikor senki sem szólt semmit, csak elképedve bámultunk rá, elmosolyodott.

- Itt vagyok. – jelentette ki diadalmasan

Pietro felmordult, de Wanda oldalba könyökölte. Igen, valószínűleg ő a leglelkesebb, hogy újra láthassa.

- Máris? – szólalt fel Clint - Legalább egy perc nyugtunk lenne.

Peter megvonta a vállát és villámgyorsan mellettem termett a kanapén, közém és Clint közé furakodva. A kezébe vett egy szelet pizzát, de olyan gyorsan befalta, hogy csak néztem egyet. Aztán még egyet vett és elkapta a tekintetem. Az ajkán egy mosoly nyugodott, de nem mondott semmit. Én faarcot vágtam, remélem nem azt hitte, hogy megkívántam tőle. Bizonyára neki is olyan gyorsa a metabolizmusa, mint Pietrónak, ő is annyit eszik, hogyha én ennék annyit, elhíznék az biztos. Minden esetre, Peter még lenyomott pár szelet pizzát – úgy, mint aki sosem evett volna ezelőtt, hogy tegyem hozzá – és felállt.

- Na, én megyek. – szólalt meg teli szájjal és felpattant - Tök király ez a torony!

Peter leseperte magát és a pulthoz fordult, hogy valami italt keressen. Pietro, egy szelet pizzával a kezében, hirtelen mellette termett, mikor felnyitotta hűtőt és kritikus szemekkel figyelte. Peter az ajkába harapott és az italokat böngészte. A figyelmem a két Maximoffon ragadt és az ajkam széle felhúzódott. Kissé humoros jelenet volt, mikor Peter kivett egy doboz sört, de Pietro a kezére csapott és mondott neki valamit. Peter ráncolta a szemöldökét és csúnyán nézett rá, de csak megvonta a vállát. Másodjára, kivett egy alkoholmentes sört és kényszeredetten bezárta a hűtőajtót, az ajkait láttam mozogni, de fogalmam sem volt, mit mondhatott Pietrónak, aki erre keresztbe tette a karját.

Peter visszatért közénk, végignézett rajtunk, majd megbontotta a sört. Nem, innen senkit sem izgat hány százalékos sört iszik. Pedig engem kellene, hiszen a dajkája vagyok. Pietro vörös arccal huppant le a tesója mellé és a kezébe vett egy szelet pizzát, de már kevésbé jó ízűen ette.

- Legalább a kölyöknek tetszik a tornyom. – csillant fel Tony szeme és kacsintott

Többen elmosolyodtunk, de Peter nyíltan nevetett.

- Jól mondod, öregapó. – Peter úgy tett, mintha pacsizna Tonyval, de csak felemelte a kezét - Most pedig megyek és körülnézek.

Tony szeme elkerekedett és kissé nehezen nyelt. Peter a szemetesbe dobta az üres sörös dobozt. Igen, annyira gyorsan iszik is, mint eszik. Aztán mikor indulni akart, mégis csak megszólalt belőlünk a felnőtt:

- El ne törj valamit! – kiáltott utána Tony

Peter a halántékához tette a kezét és szalutált, egy vigyorral az arcán. Nem, én akkor sem bíznék meg benne, bocsi. Hm, nos, igen, ellopta a kedvenc fegyverem, ez még elég friss, oké?

- El ne lopj valamit. – tettem hozzá csendben, mire Clint nevetni kezdett

De ezt már nem hallotta meg, bizonyára, a srác elviharzott, csak egy kis szél maradt utána. Figyeltem Tony arcát amint egy kicsit sápadtabb lesz és inkább nyúl ő is sör után. Elengedni egy ilyen kölyköt flangálni ebben a toronyban? Necces. De mi mást tehetnénk? Ha már meggyőztük, hogy maradjon velünk, nem zárhatjuk be egy szobába.

- Én is megyek. – állt fel hirtelen az asztaltól Pietro

A szeme még a pizza felé kacsintgatott, de elhatározás csillant a szemében.

- Pietro, te miért? – kérdezte Wanda

- Rajta kell tartanom a szemem. – mondta komolyan és én felfigyeltem arra, hogy még soha sem hallottam ennyire komolyan beszélni

Wanda bólintott, de a többiek nem is reagáltak rá. Elsétált az asztaltól és kinyújtózott, én pedig nem tudtam nem azt nézni, hogy milyen magas így. Meg amúgy is, több, mint fél fej van köztünk. Pietro elkapta a pillantásom és felhúzta a szemöldökét. Az arca gondterhelt volt, az ajkait egyenes vonalba húzta és a kék szemei csak felém méláztak, nem engem néztek.

- Igaz, kleptomániás. – erősítettem meg, hogy megmentsem a helyzetem

x

A gondok a toronyban egyre nőttek Peter és Pietro között. Már lemondtam arról, hogy túlteszik magukat a kezdeti sokkon és próbálnak összehaverkodni. Ők per pillanat a legnagyobb ellenségek, legalábbis, nekem ez jön le a pillantásaikból. Nem kerülik egymást, de van ez a folytonos szurkálódás és versengés, ami már engem bosszant. A versengés nagy betűkkel, mert ez a legmeghatározóbb. Azon gondolkodtam, hogy van-e olyan dolog, amiben még nem vitáztak – versenyeztek, avagy -, de nem találtam. Versenyeznek minden közös evésnél, a szoba a vitájuktól zajos, arról pedig ne beszéljünk, hogy mit rendeznek a folyosókon. Hogy mi a többiek véleménye? Ami az enyém. Nincs mit tenni, egy Higanyszállal sem bírtunk, de a másik nem egy lapáttal tesz rá.

Alig értem be a konyhába, máris elsuhant mellettem az egyik. Túl korán volt ahhoz, hogy megállapítsam melyik. A fő célom volt, hogy kávéhoz jussak. Eltotyogtam a kávéfőzőhöz és töltöttem magamnak, aztán nekidőltem a pultnak. Lassan kezdtem ébredezni, de észlelni tudtam a suhanást mellettem, ami megállt valahol a kávégép közelében. Pislogtam, láttam a fekete pólót és a hozzá tartozó szürke hajat és elkerekedett a szemem. Már csak azt hiányzik, hogy ez a hiperaktív mutáns koffeinhez jusson!

- Maximoff, el a kávétól! – szóltam rá hevesen, talán túl hirtelen is

Peter nem ellenkezett és megadta magát, ami meglepett. A fiú lassan megfordult és felemelte a két kezét, ami üres volt, a szájában egy csokis keksz lógott ki a szájából. Ha nem lett volna foglalt a szája, bizonyára vigyorgott volna. A barna szemek rám nevettek és rájátszással úgy tett, mintha megadná magát: ellépett a pulttól felemelt kézzel. Vicces volt, elismerem. Megráztam a fejem és rá mosolyogtam, nem is olyan rossz Peterrel, még bírnám is, ha nem beszélne. A fiú leengedte a kezeit és kivette a szájából a kekszet, aminek persze a másik fele mágikus módon eltűnt. Felvonta a szemöldökét és egy pillanat alatt előttem állt meg.

- Ha ezt akartad, akkor sajnos már elkéstél. – mondta a kezében a félbeharapott kekszet forgatta - De én fair vagyok, ha kérsz...

Megráztam a fejem és belekortyoltam a kávémba, a szám sarka mosolygott persze. Peter rendes is tud lenni a maga módján. Ahogy előttem állt – tisztességes távolságban, ami már haladás-, és kinyújtotta nekem a fél kekszet, vettem észre, hogy nem is olyan sok köztünk a magasságkülönbség. A srác pár centivel lehet magasabb nálam, ami furcsa, mert a másik Higanyszál jóval magasabb nálam. Persze Peter még növésben van, mire kinövi magát csak emelhetem majd fel a fejem, hogy lássam az arcát. Peter alkata sokban különbözik a Pietróétól, mert ő nyurga és sovány, mint az eredeti Pietro Maximoff.

Azért valóban fair volt tőle, hogy felajánlotta a felét, még ha viccből is. Talán kezd ő is jobban kijönni velünk, elvégre egy helyen lakunk. Keresztbe tettem a kezem és találkoztam Peter várakozó barna szemeivel, amik annyira különböznek Pietróétól, amik élénk kékek.

- Nem eszek a szádból, meg amúgy sem szerettem volna sütit. – válaszoltam és szemeztem a keksszel - Köszönöm, azért.

Peter megvonta a vállát és visszarakta a szájába a kekszet, úgy nézett rám, mintha valami nagy lehetőséget szalasztottam volna el. Persze nem. Felemelte a kezét és intett, majd elviharzott. Nem is kortyoltam bele a kávémba, jött a másik Higanyszál. Kék csík szelte át a konyhát és megállt szintén a kávéspultnál. Úgy látom ma ez a Higanyszálak találkozási pontja. Én pedig itt vagyok, mint mindkettőjük dajkája.

- Szóljak rád is? – sóhajtottam - Nincs kávé, Pietro.

Hátra tette a kezét, mintha semmit sem tett volna és az ajkán egy mosoly nyugodott. Belekortyoltam a kávéba és rajta tartottam a szemem. Kinyújtózkodott, egy gyakori szokása és szemezni kezdett a csokis kekszekkel. Ezek a srácok és a gyors anyagcseréjük. A szemem sarkából néztem rá, hogy a kezével a hajába túr és a kávém felé kacsintgat. Mivel egyikünk sem szólt, a gondolataimba merültem. Láttam, hogy a férfi is elfoglalta magát, elkezdte megdézsmálni a kekszet, amiből Peter is vett. Mi ez, valami Higanyszál csapda?

A keze tele volt sütikkel majd Pietro lassan felém sétált és mellém támaszkodott a pulton. Felé fordultam és találkoztam a kíváncsi kék szemeivel, amik elgondolkodva figyeltek. Úgy éreztem kissé kínos köztünk a csend, de nem tudtam mit mondani neki. Legtöbbször így van. Elvagyok Pietróval általában gond nélkül, de a helyenkénti csipkelődésünk leszámítva nem szoktunk sokat beszélgetni, többet beszélek Wandával és ő a szoba másik végéből hallgatózik.

- Mit csinált itt? – kérdezte gyanakvó szemekkel – Mármint Peter.

A hangja nem volt számon kérő, inkább semleges, ennek ellenére, a szemei mindent elárultak. Belül, majd' megvesz, hogy tudja, most mi rosszat csinált. Igen, ő is megéri a pénzét. Most viszont nincs, miért panaszkodjak Peterre, elég rendes volt.

- Sütiztünk. – feleltem kurtán, összefoglalva azt a pár percet, amit együtt töltöttünk

Pietro teljesen ledöbbent, az arca nagyon nyilvánvaló volt. Az ajkai szétnyíltak, leesett az álla és elkerekedett szemekkel csúszott közelebb hozzám a pulton. Nem akart hinni a fülének, azt hitte viccelek vagy valami.

- Ketten? – kérdezte továbbra is hitetlenkedve

Bólintottam és kissé élveztem a zavarodottságát, nem sokszor látom ilyennek. Pislogott és rázta a fejét, lassacskán elfogadva, hogy nem akarom megviccelni. Nem mondom, én is csodálkoztam Peteren, de ugyanakkor megörültem a pozitív visszajelzésnek. Pietro viszont még mindig egy hatalmas problémának látja a hasonló képességű mutánst és ezen remélem, nem csak én gondolom úgy, hogy változtatni kell. Csak fogadjunk egyiknek sincs eszében sem, hogy máshogy szóljon a másikhoz.

Pietro sóhajtott és gondterhelten nézett rám, egy halvány mosoly lett az ajkán. Tudom, hogy nehéz lehet neki is, én megértem, de nem tudom. hogyan segítsek nekik elviselni egymást. Kedvelem Pietrót, elvégre a legjobb barátnőm bátya, aki idegesítő, de szerethető. Pietro csak leverten nézett maga elé, a gondolataiba merült. Talán azért jár folyton utána, azért kérdez minden cselekedetéről, mert felelősnek érzi magát érte, mintha azokat ő is tenné. Pedig ez nem így van, a két Maximoff nagyon is külön választható. 

- Pietro, próbáld meg úgy kezelni, mintha a kisöcséd lenne. – javasoltam gyengéden

A kezemben a bögre megremegett, amikor a kezem a vállához ért, hogy magamra vonjam a figyelmét. Sikerült is, Pietro rám nézett és az arcvonásai megenyhültek egy pillanatra. A kezem a vállán nyugodott, a pillantása a kezemre esett és bennem furcsa érzések keringtek. A kék szemek aztán az arcomra néztek és egy félmosolyt küldtem neki és visszahúztam a kezem, noha Pietro arca nem utasított semmi ilyesmire, a fonásai kisimultak. Mindkét kezembe vettem a bögre kávét és a szemem sarkából láttam, hogy Pietro húzza a száját és tördeli az ujjait.

- Ez nem egy kisöcs, ez egy kisördög. – morogta halkan

Author's note: naaaa ki szereti a kávét? Én. Ez látszik. :D