A vetkőzős cuccom nem sokat ért, de legalább megpróbáltam. Mondjuk ezzel azt értem el, hogy Pietro rám szállt és a legrosszabb pillanatokban emlegeti fel, hogy NEM mentem ki, amikor átöltözött. Mintha bánta volna vagy valami. Wanda viszont furán nézett rám napokig, míg tisztáztam vele, hogy nem vagyok ráindulva a bátyjára, megnyugodhat, csak hecc az egész. Minden esetre, elég nagy ívben kerülöm a szőke szokoviait, hogy megkíméljem magam kellemetlen helyzetektől.

Mivel az ötletem nem jött be, úgy gondoltam külön-külön fogom megpuhítani őket. Ami elméletben jól hangzik, de valahogyan egyiküket sem tudom lekötni azzal, hogy: figyelj, szerintem kedvesebb kellene legyél Pietróval/Peterrel... Nem, fogják magukat és faképnél hagynak. Rendben fiúk, nekem vannak módszereim.

Úgy döntöttem Pietrót most mellőzöm, bizonyos okok miatt, így Peterhez somfordáltam. A nappaliban rendezkedett be, egy nagy képernyőt láttam a szoba egyik sarkában és a nagy kanapé tele volt kábelekkel és amint láttam videó játékokkal. A szoba másik végében, a fotelben olvasott Wanda, de azt leszámítva senki sem volt itt. Csodálkoztam, hogy egyáltalán itt van a Maximoff lány, de talán ő is rájött, hogy Peter nem olyan idegesítő, ha nincs vele Pietro és fordítva. Le akartam ülni a kanapéra és szólni készültem a fiúnak, hogy csináljon helyet, de alábecsültem Peter milyen gyors tud lenni. Pillanatok alatt összerakta a neki szükséges elektronikai dolgokat és én kritikus szemmel figyeltem, az apám szerelő, megtanított szinte mindenre. Nem csak ahhoz értek, hogy irányítsam az áramot, de simán meg tudok szerelni valamit, ami elektromossággal működik. Lehuppantam a kanapéra és Peter előttem termett és felhúzta a szemüvegét, egy vigyorral az arcán. 

Elismerő pillantást küldtem, szépen összeszerelte, amit mintha meg is értett volna, mert megemelte a kezeit, mintha tapsot várna. Csak ráztam a fejem és gyengén tapsoltam egyet. Peter nevetett és kiseperte a szürke haját a szeméből és még mindig előttem állt, mintha akarna valamit. 

Kaptál elismerést, Maximoff, többet ne várj. Nem mondtam semmit, csak felhúztam a szemöldököm. Peter meglepően nem piszkált annyit az öltöztetős ötletem miatt, mint Pietro, a kapcsolatunk ugyanolyan maradt. Amúgy is, a srácot zavarba hozza a téma és kellemetlenül érzi magát tőle, látom az arcán, majd elvörösödik és ide-oda pillant azokkal a sötétbarna szemeivel.

Peterrel farkasszemet néztünk, majd egy röpke pillanat alatt magam mellett találtam a kanapén. Hátradőlt és a rendezgette a videó játékokat.

- Mit játszol? – furakodtam oda

Megvonta a vállát és én átnéztem a vállán, hogy megkukkantsam melyik videó játékot tette félre: Mortal Combat II. Nem vagyok képben a mai játékokkal, meg úgy semelyik játékokkal, nem az én világom, de borító alapján valami fiús püfölős játék.

- Amit te bizonyára sohasem játszottál. – válaszolta lazán és szempillantás alatt kikapta a kezemből és elindította

Nyomogatni kezdett valami gombokat, hogy elinduljon a játék. Fekete lett a képernyő és megjelent rajta a betöltő sáv.

- Honnan veszed? – vágtam vissza, noha nagyon is igaza volt

- Lány vagy.

Keresztbe tettem a karom és halálpillantást küldtem neki. Ez nem indok, nagyon nem. Életem során sokszor kaptam olyan megjegyzéseket, hogy: nem tudsz ütni, mert lány vagy és effélék. A válaszom mindegyikre egy alapos, orvos által ajánlott sípcsonton rúgás. De Peter még újonc, neki máshogy kell megmutatnom, hogy vigyázzon a szájára, mikor beszél. Hé, apám lánya vagyok, és tőle azt tanultam, hogy a fiúknak nem szabad sokat engedni.

- Mi ez a nemi megkülönböztetés? – csattantam fel – Wanda, te ezt elviseled?

Wanda felemelte a fejét a könyvből és megvonta a vállát. Ő azzal a taktikával operál, hogy jobb nem figyelni rá.  

- A lányok furák. – magyarázta Peter, egy gúnyos mosollyal az ajkán

Már megint meg akar magyarázni valamit egy szerencsétlen, elcsépelt mondattal. Azt hiszem ki kell ábrándítanom ezt a fiút. Fújtam egyet és gyilkos pillantást küldtem felé, ami csak azért nem ért semmit, mert a fiú nem nézett rám.

- Bizonyíték? – kértem számon

Peter még mindig felém sem nézett és ez már nagyon bosszantott.

- Nem tudunk megérteni titeket.

Te jó ég, ki beszélte tele a fejét ilyesmivel? Tony? Elképesztő. Honnan tudna ő ilyeneket, ha eddig elszigetelten, köszönte szépen, de nem kért a világból és az anyja alaksorában tengette napjait. Nem azt mondom, hogy nem találkozott még lánnyal, de tagadom, hogy rendesen is ismerne egyet. Úgy döntöttem eloszlatom egy időre a dühöm és inkább más módot keresek arra, hogy visszavágjak.

- Úgy beszélsz, mintha annyira sok lánnyal kellett problémákat megoldanod.

Olyan képet vágott, mintha valóban megsértődött volna. Felém fordította a fejét és kaptam egyet azokból a pillantásokból, amit Pietrónak szokott küldeni. Akárcsak a férfi, én sem rettentem meg tőle.

- Honnan tudod, hogy nem?

Hé, a kérdése végül is jogos, eddig nem ismertem Peter Maximoff-ot. Csak ráztam a fejem és láttam, hogy elkapja rólam a tekintetét. Nyilvánvaló, hogy hazudik. A fiúk rosszul tudnak hazudni. Közelebb csúsztam a kanapén és próbáltam elkapni a tekintetét, de a ő makacsul nem figyelt rám.

- Mert te vagy a fura, Peter Maximoff. – vágtam rá, mire ő csak nevetett

Hátradőltem a kanapén és vártam erre mit lép, de Peter még csak csúnyán se nézett rám. Felém se fordult, ami meglepett, mert ez már volt olyan kaliberű mondat, amire Pietrót már elküldte volna valahová. Tette magát, hogy nagyon arra koncentrál, hogyan indítsa el a játékot, de a szeme sarkából rám pillantott és látta, hogy várom a reakcióját.

- Mégis elviselsz. – morogta az orra alatt

Kissé felém fordult, de csak annyira, hogy találkozzon a tekintetünk és én láttam egy zavart csillogást a barna szemekben. Aztán Peter elkapta a tekintetét és újra a gombokat piszkálta. Ez a mondat hangozhatott volna gúnyosan is, de nem olyan volt. Azt éreztem, mintha a fiú próbált volna érzéstelenné, passzívvá tenni, de észrevettem egy leheletnyi bántottságot benne.

- Ezt miből gondolod? – kérdeztem csendesebben

Egy kis csend, majd Peter megmocorgott a kanapén, mintha kényelmetlenül ülne. Előrehajoltam, hogy jobban lássam a fiú arcát, noha ő ennek nem örült. Láttam a hangyányi vörösséget az arcán és, hogy próbál csakis maga elő nézni, mert túlságosan kellemetlen ez neki. Összevonta a szemöldökét és az ujjai gyorsan kopogtak a DVD-n. Nem volt hajlandó rám nézni, úgy tűnt elég védtelen pontjára ért a beszélgetésünk.

- Mert te vagy az egyetlen, aki önszántából jön hozzám, és nem azért mert kell neki valami. – mondta halkan

Peter ennyire kiszorítottnak érzi magát? Hogy nem vettem ezt eddig észre? Talán mert a Pietrós vitái és a humora leplezni tudta ezt. Együtt éreztem vele, én is egy ideig kívülállónak éreztem magam, mikor a csapatba bevettek. De azóta eltelt egy kis idő és mindenkivel összerázódtam. De Peter valószínűleg nem így látja a dolgokat, ő nemigen volt még ilyen helyzetben, hogy ennyi emberhez kelljen alkalmazkodjon.

- Ez nem igaz, Peter, csak kell még egy kis idő. – próbáltam vigasztalni

A fiú nem válaszolt, az arca sem változott. Felemeltem a kezem és a vállára helyeztem, mire ő hirtelen megmoccant és felém fordította a fejét. Láttam, hogy váratlanul érte a mozdulat, de nem tett semmi, hogy ellökje a kezem. A vállizmai megfeszültek, majd ellazultak. A pillantása a kezemre esett a vállán és majd elkerekedett szemmel az szemembe nézett. A barna szemek nem tűntek ellenségesnek, sőt, nem láttam még ennyire komolynak. Az ajkai szétnyíltak a meglepődéstől, de láttam, hogy a mellkasa megemelkedik és kienged egy halk sóhajt.

- Miből veszed, hogy nem céllal jöttem ide? – kérdeztem egy mosollyal, hátha más irányba tudom terelni a beszélgetést

Peter megvonta a vállát és én elvettem a kezem és az ölembe helyeztem. Nem szakította meg a szemkontaktust, de láttam, hogy a kezéből félre pakol két-három videó játékot és elmélyülten néz.

- Mi célod lenne? – kérdezte őszinte kíváncsisággal

Elmosolyodtam és vállon ütöttem a fiút, aki először nem értelmezte a mozdulatot és felhúzta érdekes színű szemöldökét. Pietro játékosan felel erre és nem vág olyan képet, mint aki tényleg azt vallja, hogy mi lányok furák vagyunk.

- Jöttem elverni a segged ebben a játékban és kiállni a nő társaimért.

A srác válasza csak egy gúnyos nevetés volt. A barna szemek nevettek és úgy nézett rám, mint egy sültbolondra. Tony-ra szokott néha így nézni, de még Pietróra nézhetne, ellenben őt túlságosan bosszantja a jelenléte.

- Azt sem tudod milyen játék.

- Attól még elverhetlek benne.

Peternek megint vigyorra húzta a száját és csak hitetlenül rázta a fejét. Keresztbe tettem a kezem és magabiztosan néztem rá, ám a fiút ez nem hatotta meg.

- Kétlem.

Rakosgatni kezdte újra DVD-ket és láttam, hogy az ölébe vette azt az egyet, amit régebben félretett.

- Mert lány vagyok?

- Mert ügyetlen vagy.

Oké, hívhatsz sötétnek a hajam miatt, meg ja, amúgy diszkriminálhatsz mert lány vagyok. De mint Bosszúállót, rám mondod, hogy ügyetlen vagyok. Na ezt nem. Most nagyon, nagyon szívesen megráztam volna, de úgy, hogy ne ájuljon el és eléggé érezze, milyen a haragom. Elkapta a gyilkos tekintetem, de az ajkán pimasz mosoly volt. Én, ügyetlen? Nevetséges.

- Ez nem igaz. – préseltem ki a szavakat a fogam között – Bizonyíték?

Peter nevetett és jól szórakozott rajtam, az arcom látva. Felhúzott szemöldökkel vártam azt a sok indokot, ami azt bizonyítja, hogy én ügyetlen vagyok.

- De igen. – vigyorgott pimaszul - Vajon minek kell Pietrónak egyfolytában a sarkadban lennie? Mindig megbillensz, ő meg elkaphat. Meg az öltözőben, eléggé a megbillentél és a karjaiban kötöttél ki. Ez már bizonyíték?

Az arcom melegség öntötte el és ráncoltam a szemöldököm. Peter még jobban nevetett és láttam, hogy elindítja a játékot. Ahelyett, hogy leordítottam volna a fejét, jobb ötletem lett. Közelebb fészkelődtem hozzá és újra elkaptam a tekintetét.

- Oké, Maximoff, eddig még megfontoltam, hogy háromból egyszer hagylak győzni, de most már nincs kegyelem.

Nem vett komolyan, természetesen csak nevetett.

- Ez nagyon ijesztő volt. – kommentálta gúnyosan

Tudok én ijesztő is lenni, Maximoff, csak várj. Már nem próbáltam megfélemlítőnek tűnni, csak felhúztam a szemöldököm és hunyorítottam. A szoba másik végéből egy pisszenést hallottam, úgy látszik Wandának tetszik a civakodásunk.

- Tegyük érdekesebbé a dolgokat, benne vagy?

Az ujjai a konzolon jártak és elkezdett játszani valami bugyuta pankrátoros játékot. Nem is habozott, nem is nézett rám, csak rávágta:

- Persze.

Rám pillantott, hogy folytassam, amit elkezdtem.

- Fogadjunk, hogy háromból mindháromszor megverlek.

Peter szeme megrebbent és hitetlenül emelte meg a szemöldökét. Semmi baj, várom, hogy belesétálj a csapdába. Peter, akárcsak a másik Higanyszál, meggondolatlan és merész tud lenni, nem fog visszautasítani egy ilyen ajánlatot, főleg, hogy számottevő előnye van. Legalábbis ő azt hiszi az övé a pálya.

- Ha én nyerek, egy napig mindig felpofozod Pietrót, ha meglátod, jó? – vigyorodott el

Kissé meglepődtem a téttől. Tudtam, hogy olyanok ketten, mint egy kutya és egy macska, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben idegesítik egymást, azt hittem csak egymás zavaró tényezői és kész. Peter valamiért vissza akar vágni és engem akar felhasználni. Szép.

- Állom. – bólintottam és faarccal felhoztam az én tétem - Ha pedig én nyerek egy napig nem szabad senkit sem idegesíts. Senkit. Semmilyen formában.

Az arcán átment valami, de megjelent a jellegzetes mosoly. Leállította a játékot és egész testével felém fordult, hogy kinyújtsa a kezét.

- Ez sima ügy. 

Author's note: :D na vajon ki fog nyerni???