Author's note: Létezik, hogy nem éjfélkor frissítek? Csoda. A rész tartalma: Peter vicces kölyök,   overprotective!Pietro, Hollosy figyeld a reference-t :))

Körbeálltuk az alvó Petert, aki úgy tűnt, túl jót szunyókál és nem kér belőlünk. A szememmel engedélyt kértem Steve-től, hogy szó szerint felrázzam a fiút. Egy fáradt bólintást kaptam válaszul. Letérdepeltem az alvó alak mellé és felnéztem a többiekre, találkozott a tekintetem az ikrekével, akik mondhatni becsméreléssel néztek rá. Visszafordultam és Peterre néztem, az arca még mindig nyugodt volt. A szürke haja elfedte a homlokát és majdnem a szemébe ért. Még a szempillái is szürkék, erre majdnem elmosolyodtam, ez a srác valóban elég fura, ahhoz, hogy hozzánk tartozzon. Megfogtam Peter kezét és csak annyira ráztam meg, hogy felébredjen.

Peter felpattant és szitkozódott, látszólag fájlalta a kezét. Ártatlanul pillantottam fel, én tényleg nem vezettem belé túl sok elektromosságot, csak túl hirtelen érte és megijedt. Felálltam és elfoglaltam a Pietro és Wanda közötti helyet. Peter kiseperte a szeméből a szürke haját és elkerekedett szemekkel, szétnyílt ajkakkal nézett végig rajtunk. Felállt és ki akarta használni a gyorsaságát, hogy elhúzza a csíkot. Szó szerint. De beleütközött Pietróba, aki szintén használta az erejét. Lelassult egy pillanatra és láthattam a sokkolt arcát, valamint Pietro határozott tekintetét. Végignéztek egymáson, majd újra összecsaptak, mi csak összemosódott alakokat láttunk, kék és szürke csíkot keveredni és egymást kergetni. A két Higanyszál egymásnak feszült, de éreztem, hogy ez amolyan próba, éppen csak kóstolgatják a másik erejét. Egyfolytában egymás mozdulatait tükrözték, Peter képtelen volt kikerülni. Egy darabig cikáztak, majd Peter megállt az egyik sarokban, előtte egy keresztbe font karú Pietro.

Követtük Pietro példáját és körbevettük. Wanda büszkén pillantott a bátyára, ami elég szokatlan volt tőle. Nem tagadom, én is örültem, hogy a srác nem tudott elmenekülni. Viszont ez valamit von maga után: a két Higanyszál hasonló kaliberű erővel rendelkezik, kioltják egymást, mint két ellentétes pólusú mágnes. Peterre majd Pietróra pillantottam, a hasonlóság mellett szinte magáért kiált a megannyi ellentét is, még ha csak a külsőt is veszed. Pietro úgy nézett, mintha valóban meg akarná félemlíteni a másikat. Peter szeméből viszont mégis azt olvastam ki, hogy nem magától a férfitől fél, hanem a fennállt helyezettől, a ténytől, hogy mintha egymás tükörképei lennének: ha ő balra mozog, Pietro követni fogja és fordítva. Nem volt sok időm összehasonlítgatni a két Maximoff-ot, a közöttük növő feszültség kitörőben volt.

- Ki fene vagy? – nyögte ki Peter

Felhúztam a szemöldököm a fiú bátorságát látva, mármint, sarokba van szorítva, az ereje megtalálta a vetélytársát és teljesen idegen helyen van. De azért még nagy a szája. Ez félig balgaság, azért. A levegő puskaporos volt, a fiú úgy nézett a másik Higanyszálra, mintha a tekintetével vízbe tudná fojtani. Ami eléggé komikus, mert egy jó fejjel alacsonyabb és számottevően vékonyabb Pietrónál. Olyan mintha a kistesó veszekedne a nagyobbal.

- Hogy beszélsz? – morgott Steve és én megráztam a fejem, a Kapitány valóban a legváratlanabb pillanatokban is képes ilyenekre figyelni

Senki sem figyelt a Kapitány kifakadására, a két szupergyors mutáns elég figyelmet követelő volt. Különben is, mióta vártam már, hogy kommunikáljanak egymással.

- Te ki a fene vagy, kölyök? – kérdezett vissza hasonló vehemenciával Pietro

Peter szája sarka gúnyos félmosolyba húzódott, kissé örömét lelte abban, hogy látszólag a férfi is annyit tud róla, mint ő a másik fürgeségről.

- Hé, én kérdeztem elsőként. – tette keresztbe a karját Peter is

Azt hittem Pietro lekever neki egyet. Komolyan úgy festett. Amúgy elég viccesen festettek így, szemtől szembe állva, keresztbe tett karral és vicsorogva. Senki sem szólt közbe, hagytuk, hadd rendezzék le a Higanyszálak maguk között. De azért kétlem, hogy képesek lesznek békésen lerendezni és megoldani az identitás-problémát.

- Pietro Maximoff, az eredeti. – morogta Pietro és még jobban kihúzta magát, már ha ez lehetséges

Peter arca irritált lett, ráncolta a szemöldökét és úgy nézett rá, mintha olcsó viccet hallott volna. Nem tudott a másik fiúnál jobban kipüffeszkedni. Neki nem is állt jól, a magassága és testalkata miatt. 

- Persze, hogyne. – vágta rá gyorsan Peter, már-már hadarva – Engem csak anya hív még Pietrónak, én inkább a Petert szeretem, az jobban hangzik.

Pietro szeme elkerekedett és először egy ideje vette le a szemét a szürke hajú fiúról. Zavarodottan felénk fordította a fejét, aztán hitetlenül megrázta és Petert mérte be.

- Szóval én ő, csak fiatalabb?

Ez olyan, mint egy inga: Pietro mond valamit, mire Peter gyorsan reagál és fordítva. Ők ketten olyanok, mint egy inga. 

- Én vagyok fiatal? – háborodott fel Peter, gúnyos mosollyal nézett - Nem, te vagy öreg.

Pietro haragos tekintetet küldött neki, de Petert nem igazán érdekelte. Azt hittem összeverekednek vagy valami, de csak fújtak egymásra, mint két dühös macska. Ami furcsa, mert én Pietrót nem szoktam dühösen látni, néha szokott vitázni, de az más.

- Hú, én nem fogom bírni velük. – sóhajtott Clint és megdörzsölte a homlokát

- Még eggyel sem bírtuk. – replikázott Natasha, egy fáradt mosollyal 

Visszafogottan nevettem, végül is, a szívemből beszéltek. Most már úgysincs mit tenni, már szembesültek egymással és a helyzettel, hogy nincsenek egyedül. És ezt mindketten látszólag rosszul viselik. 

- Na, figyelj kölyök...- kezdett bele Tony

- Ne hívj kölyöknek! Tizennyolc vagyok!

Peter szeret mindent kikérni magának, állapítottam meg a nyilvánvalót. Nem sokáig fog ez a szokása megmaradni, ha nálunk fog marad.

- Különben is. – folytatta Peter, kihúzva magát - Nem tarthatnak itt, ha nem akarom. Nincs joguk.

Körbenézett rajtunk és az arcunk látva, tudta, hogy igaza van. Mivel senki sem reagált a kijelentésére, a szemébe néztem és készültem megmondani neki a magamét. Semmi bajom eddig Peter Maximoff-al, mikor hallgat, az a kedvencem.

- Persze. – vágtam rá - Könnyebb otthon ülni és élni a világod, mint kihasználni az erőd.

Úgy döntöttem kissé provokálom, mert így ez az egyben nemet mond, hogy hozzánk csatlakozzon.

- Én használom az erőm. – erősködött Peter, valóban úgy festett, mint egy elszánt gyerek

- Öncélokra? – forgattam a szemem - Így nem sokat teszel le az asztalra.

Peter sértődötten felhúzta az orrát és elém akart futni, de Pietro készségesen megállította. Egy lépést hátráltam, Pietro félreértelmezhette a mozdulatot, mert közém és Peter közé állt. Ugyan már, nem tartok én Peter Maximoff-tól, ugyan, egyszer már kiütöttem. De ezt Pietro nem tudta. A vállán keresztül rám pillantott és a szemeim találkoztak a sötétkék szemekkel. Egymásra néztünk, válla az enyémet dörzsölte véletlenül. Eltéptem a pillantásom róla és örültem volna, ha nem nézne mindenki minket.

- Ha azt akarod, hogy ne kezeljünk kölyökként, akkor tegyél is érte. – szólt közbe kissé keményen Steve, én pedig örültem a támogatásnak

A Kapitány mennydörgő szavait csend követte. Bennem mozgolódott valami, Peter kissé zavarodott arcát néztem, a szavak puhítottak rajta, de nem eléggé.

- Nem fogunk téged meggyőzni semmiről, de legyél tisztában azzal, hogy abban a pillanatban, amikor felfeded magad valaki előtt, veszélyben vagy. – mondtam halkan - Te azt hiszed, csak jóra lehet ezt felhasználni, de nem. Hidd el, nem nehéz eltévedni.

Emlékeztem az én erőmmel mit akartak tenni, hogyan akartak kihasználni és beleborzadtam. A mondataim visszaverődtek az üvegről és reméltem, hogy valamennyire eljutottak Peter agyáig, nem fogok még egy ilyen monológot elmondani. Mégis, úgy tűnt ért valamit. Pietro erős tekintete alatt, megpillantottam néhány lépésnyire. Peter szemei az enyémbe olvadtak és én hirtelen nem értettem miért néz ilyen elmélyülten rám, rezzenéstelen arccal. Nem volt semmilyen érzelem az arcán, sem gúny, sem méreg, semmi, csak az, hogy keményen mérlegel. Tartottam a szemkontaktust a barna szempárral, amíg Peter el nem fordult és Steve felé nézett.

- Maradok. – szólalt meg hirtelen, határozottsággal a hangjában

Tony küldött nekem egy pillantást: megy ez neked, könnyebben, mint amire számítottam. Hallottam valahonnan egy megkönnyebbült sóhajt, és elismerem én is fellélegeztem.

- De szólnom kell anyának és Wandának. – tette hozzá sietve - Mindjárt jövök.

- Nem fogom megszokni, hogy nem csak én vagyok Wanda. – rázta a fejét a lány mellettem és egy mosoly formálódott az ajkamon, ő sem maradhat ki a bosszantó hasonlóságokból

Pietro kelletlen képpel engedte futni Petert, de a srác zárt ajtókat talált. Egy pimasz vigyorral az ajkán megfordult és felhúzta a szemöldökkel nézett végig rajtunk. Lehet még visszavonni és visszaküldjük az anyjához? Már nem, elmondtam a beszédem.

- Feltéve, ha kiengedtek.

Tony lépett ajtót nyitni, bepötyögte a kódot, de még nem engedte kinyílni. Nem is rossz lépés, nem lehet még ennyire bízni a friss Maximoff-ban.

- Ne merj nem visszajönni, mert ő fog megkeresni. – mondta és rám mutatott

Peter elvigyorodott és rám kacsintott, majd tettet komolysággal nézett Tonyra, megígérve, hogy visszatér. Tony rázta a fejét és szintén kiment a szobából, közben arról motyogott, hogy szüksége van még egy kis pizzára.

- Mi lettem most már? - kérdeztem, amikor már látótávolságon kívül ért mindkettő – A dajkája?

Senki sem felelt a kérdésemre, egy kezet éreztem a vállamon. Habozva megfordultam, féltem, hogy Pietro érintett meg, de csak egy mosolygó Wandát láttam. Egy kék csíkot láttam kisuhanni a szobából és tudtam, hogy most ment el az ikre.