Ten szemszög

Telefonom fülsüketítőnek hangzó csörgésére riadtam fel másnap reggel. Meg sem néztem, hogy ki keres, csak rekedtes hangon, csukott szemmel fogadtam a hívást.

- Hm?

- Ten! Hol a fenében vagy? És miért nem voltál eddig képes felvenni a telefont? – kiabálta le anya a fejemet.

Nyöszörögni kezdtem, ugyanis kedves üdvözlése nem esett a legjobban, mivel épp szétment a fejem. Legszívesebben kinyomtam volna a hívást, de addig éltem volna. Ezért inkább elmeséltem neki, hogy Taeyongnál vagyok, minden rendben van velem. Tegnap este már nem volt kedvem és erőm egyedül buszozgatni, ezért a vörös hajúnál töltöttem az éjszakát. Megígértem, hogy hamarosan hazamegyek, majd bontottam is a vonalat, mert hányingerem lett.

- Anyud volt? – kérdezte a mellettem fekvő Taeyong.

- Ja – válaszoltam, majd magamra húztam a takarót és hosszú percekig mozdulatlanul feküdtem.

- Hozzak gyógyszert a fejedre?

- Légyszi – motyogtam még mindig szemhéjaimat tanulmányozva. Ha csak egy kicsi fényt is látok, biztosan meghalok a fejfájástól. Jelenleg még az is gondok okozott, hogy levegőt vegyek és pislogjak.

A vörös hajú eltűnt pár percre, majd visszatért egy pohár vízzel és az ígért orvossággal. Miután bevettem, azonnal visszadőltem, mert a hányingerem is egyre erőteljesebb lett. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehetett, de amikor másodjára magamhoz tértem, már délután fél kettő volt. Egyedül voltam Taeyong szobájában. Szerencsére sötét volt, így ki mertem nyitni a szemeimet. Kicsit még most is másnapos voltam, de a fejfájásom elmúlt, már csak a hasam görcsölt egy kicsit. Miután kimásztam az ágyból, a vörös hajú keresésére indultam, aki pont abban a pillanatban lépett ki a fürdőből, amikor a nappaliba értem. Nyeltem egy nagyot, mert testét csak egy fehér törülköző takarta. Ugye nem csináltam tegnap este hülyeséget? Jelenleg semmire sem emlékeztem azután, hogy magamhoz vettem a jägermeisteres üveget és inni kezdtem.

- Jobban vagy egy kicsit? – kérdezte, mire zavartan bólintottam egy aprót. – Le szeretnél te is tusolni?

- Igen – válaszoltam.

- Akkor mindjárt adok törülközőt – viharzott el mellőlem, majd a szobájába ment a textíliáért.

Kíváncsi voltam, hogy mi is történt az éjszaka, még sem volt elég bőr a képem erre rákérdezni. Taeyong egyébként sem mondaná el, ha csináltam volna valamilyen hülyeséget, mert nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. De mégsem hagyott nyugodni a tudat, miszerint lerészegedtem és most semmi sincs előttem jóformán. Még emlékfoszlányok sincsnek, ami miatt elég erősen aggódtam.

- Tessék – nyújtott át nekem egy fehér törülközőt Taeyong.

- Köszi – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Figyelj, az éjszaka... Nem sok mindenre emlékszem, szóval... – motyogtam, viszont a vörös hajú a szavamba vágott.

- Nem csináltál semmi hülyeséget – válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet.

- Nem?

- Nem engedtem – kacsintott. – Előbb tusolj le, majd utána beszélünk!

Csendben maradtam, csak biccentettem egy aprót és besiettem a fürdőbe. A tegnap esti terv is az volt, hogy beszélünk, csak gondolom ebből semmi nem lett, mert kicsit elvetettem a sulykot. Az elmúlt napokban úgyis mindig alkoholhoz nyúltam, amikor magam alatt voltam, ezért választottam tegnap is ezt az utat. Viszont azzal a bizonyos beszélgetéssel nem várhatunk többet, most már túl kell esnünk rajta, amikor mindketten teljes mértékben tudatunknál vagyunk. Nem fogok gyáván menekülni, legyen szó pozitív vagy negatív fejleményekről.

Nem siettem a tusolással, mert kellett egy kis idő, amíg felkészítettem magam a Taeyonggal való szóváltásra. Féltem, izgultam, kíváncsi voltam és túl is akartam lenni rajta egyszerre, mert akkor lehet végre megkönnyebbülnék. Csak bennem volt a félsz, hogy mi lesz, ha ezekután még barátok sem lehetünk. Nem akarom elveszíteni, mert nagyon fontos nekem. Szeretem és egyszerűen nem tudom nélküle elképzelni az életemet.

- Muszáj a kanapén beszélnünk? Nem szeretem ezt a helyet. – motyogtam, amikor kiléptem a fürdőből és Taeyongot a nappaliban találtam.

- Miért nem szereted?

- Akárhányszor megbeszélni akartunk valamit, mindig itt kötöttünk ki. Nem megyünk be inkább a szobádba? – kérdezte, mire a vörös hajú már fel is kelt az említett bútorról, aztán megindult az általam választott helyiség felé.

Mindketten az ágyán foglaltunk helyet, egymástól nem messze. Hosszú percekig néma csendben ültünk és egymást tanulmányoztunk. Én próbáltam összeszedni a gondolataimat, Taeyong pedig igazából fogalmam sincs, hogy mire is várt pontosan. De ő szólalt meg először, ezzel megtörve végre a kellemetlen csendet.

- Végre beszélhetünk kettesben.

- Sajnálom, hogy tegnap annyit ittam – kértem tőle bocsánatot. – Biztosan nem csináltam semmi hülyeséget? Tényleg nem emlékszem semmire...

- Ne aggódj már folyamatosan. Csak az zavart, hogy nem tudtam veled megbeszélni, amit szerettem volna. – mondta. – De most végre mindketten olyan állapotban vagyunk, hogy végre rátérjek a lényegre, szóval nem is húzom tovább az időt.

- Mielőtt még bármit mondanál, szeretném, hogy tudd, én tényleg szeretlek téged. A legfontosabb ember lettél az életemben. Amellett, hogy jó barátom vagy, a szerelmem is, ezért képtelen vagyok, és igazából nem is akarom nélküled elképzelni az életemet. Úgyhogy, remélem nem azt akarod velem éppen közölni, hogy innentől viselkedjünk úgy egymással, mint két idegen. Mert akkor szerintem kiugrok az ablakon. – hadartam el gyorsan, amit akartam, mielőtt még bármit mondhatott volna Taeyong.

Sikerült meglepnem a szavaimmal, de csupán egy apró mosolyt kaptam tőle. Nem tetszett az egész, ezért egyre jobban izgultam. Most komolyan olyasvalamit fog nekem mondani, amitől tartok? Már éppen szólásra nyitottam a számat, hogy megosszam vele a többi félelmemet is, de ekkor Taeyong leintett és átvette a szót.

- Olyan bonyolult ez az egész – sóhajtott fel. – Amikor csak barátok voltunk, akkor többet akartam, amikor viszont egy pár, akkor meg kevesebbet. Még sohasem éreztem ezt, ezért is voltam eddig ennyire összezavarodva. Összeszámolni nem tudom, hogy hány órát gondolkoztam kettőnkön az elmúlt hetekben. Mert nekem is rettenetesen fontos vagy, még csak felmerülni sem merült fel bennem, hogy esetleg azt akarnám, ne legyünk többet haverok. Mindenképpen azt akarom, hogy az életem része legyél, csak az nem mindegy, hogy milyen formában. Haverként, legjobb barátként, szerelmemként, vagy esetleg páromként? Bevallom őszintén mind a négy jelzővel el tudlak téged képzelni, mert tudom, hogy jó legjobb barát vagy, de tökéletes pasi is tudnál lenni, illetve azt is bizonyítottad már, hogy kapcsolatban is jól megállod a helyed. Én csak azt nem akarom, hogy egyik alkalommal annyira összevesszünk, hogy mindennek vége szakadjon. – harapta be alsó ajkát mondandója végére.

- Én sem akarom, hogy mindennek vége legyen – mosolyodtam el szomorúan.

- Tegnap este annyiszor elmondtad, hogy szeretsz engem, hogy rendesen félteni kezdtelek. Én nem vagyok olyan jó ember, mint ahogyan azt te hiszed.

- Dehogynem vagy az – vágtam rá azonnal szemeit megforgatva.

- Eddig is folyamatosan bántottalak, még ha nem is szándékosan. Utállak sírni és szenvedni látni, főleg, ha ennek én vagyok az oka. Undorodom magamtól, amiért ezeket műveltem veled. Tegnap este azt mondtad, hogy az önzetlenségemet szereted bennem a legjobban. De én rohadtul önző vagyok, Ten. Mindenre képes vagyok azért, hogy elérjem a céljaimat.

- Miért baj az, ha kitartó és elkötelezett vagy?

- Nem lenne baj, ha ezzel nem ártanék neked a makacsságom miatt – vonta meg a vállait.

- Most ezzel mire is akarsz pontosan kilyukadni? Mert nem igazán értelek. 

- Hogy nem vagyok hajlandó neked többet ártani – mondta érzéstelen arccal.

- Mi?

- Jól hallottad. Innentől kezdve azon leszek, hogy kevésbe legyek makacs és megpróbáljak teljes mértékben nyitni feléd. – bólintott egy aprót.

Most ezt jó értelemben mondja vagy rosszban? Még most sem volt teljesen világos, hogy mire akar ezzel utalni, ezért csak ültem és nagyokat pislogva vártam, amíg Taeyong ismét mond valamit.

- Most miért nézel így rám? – kérdezte végül. – Éppen az előbb jelentettem ki, hogy megpróbálok néhány dolgon változtatni miattad. Azt akarom, hogy jól működjünk, ehhez pedig van, amit muszáj máshogyan csinálnom. Jobban meg kell bízzak benned, jobban meg kell értenelek és több gondolatomat kell megosztanom veled, mint eddig tettem.

Nagyokat pislogva bámultam továbbra is Taeyongot, mert nem igazán tudtam felfogni az általa mondottakat. Ugye nem csak beképzelem ezt az egészet? A vörös hajú komolyan meg akarja próbálni újra egy párként?

- Te... te most azt mondod, hogy... hogy újra meg akarod próbálni együtt? – kérdeztem döbbenten.

- Igen – bólintott. – Ennyire hihetetlen?

- Nem! Mármint nem az, csak másra számítottam.

- Mire?

- Hogy elutasítasz és azt mondod, innentől kezdve még csak haverok se legyünk. Egyértelmű, hogy szikrázik közöttünk a levegő, ha egymás közelében vagyunk. Ezért hittem azt, hogy inkább teljesen eltávolodsz tőlem. – mondtam neki őszintén, mire Taeyong csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem ígérem, hogy mától kezdve minta barát leszek, de mindenképpen azt szeretném, hogy helyrehozzam a hibáimat – mondta, én pedig nem is vártam többet, odamásztam hozzá és szorosan megöleltem.

- Szeretlek – suttogtam a füleibe, miközben erősen küzdöttem a könnyeimmel. – Én is azon leszek, hogy helyre hozzam a hibáimat.

- Akkor ezt megbeszéltük – simogatta a hátamat.

Elhajoltam tőle annyira, hogy gyönyörűen csillogó szemeibe nézhessek. Arcát a két tenyerem közé fogtam és adtam egy apró puszit a szájára. Amikor viszont el akartam válni tőle, Taeyong utánam hajolt és megcsókolt. Egyikőnk sem volt követelőző, nem siettünk sehova se, ez inkább amolyan idillikus csók volt. Hosszú percig egymás ajkait becézgettük, hol ő, hol pedig én vettük át a vezető szerepet.

- Pontosan ezért nem csókoltalak meg tegnap este – mondta, miután elváltunk egymástól.

- Miért?

- Mert akkor nem lett volna ekkora varázsa ennek a csóknak – mondta vidáman Taeyong, azzal a lendülettel pedig ismét megszüntette a közöttünk lévő kicsi távolságot.

A vörös hajú eldöntött az ágyon, azután pedig fölém mászott és úgy folytattuk tovább az egyre hevesedő csókcsatát. Bevezette a tőle kapott póló alá az ujjait, majd cirógatni kezdte fehér bőrömet. Nem kellettek ide szavak, mindketten tisztában voltunk azzal, hogy mi fog történni. Talán most nem leszünk olyan szerencsétlenek, mint az első alkalommal.

Egész testem megremegett, ugyanis Taeyongra mindig ilyen intenzíven reagál a testem. Elég egy érintés, vagy olyan mondat és nekem már végem van. Most viszont úgy éreztem, mintha a vörös hajú is remegett volna. Fogalmam sincs, hogy miért, mert nem volt időm megkérdezni tőle. Most is óvatos volt, de talán egy fokkal határozottabb és magabiztosabb, mint az első alkalomkor. Először Taeyong pólója került a földre, csak utána követte az enyém, illetve a többi ruhadarab is hamar az ágy mellett végezte.

- Tudod milyen nehezemre esett visszafogni magam? – kérdezte a vörös hajú, miközben apró puszikkal lepte el a combjaim belső felét.

- Nekem mondod? – kérdeztem sóhajtva, ahogy egyre közelebb haladt a kis Tenhez, aki már egy ideje vigyázba állva várta, hogy kezelésbe vegyék.

- Muszáj volt egyedül lennem és gondolkodnom – mondta. – Csak így tudtam őszinte döntést hozni.

- Megértelek... – motyogtam ajkaimat harapdálva, szemeimet pedig összeszorítottam, amikor Taeyong ajkaival körbeölelte a farkamat.

Jelenleg túlságosan gyorsan történt minden, ezért felfogni sem tudtam rendesen a dolgokat. Igyekeztem csak is a jelenre koncentrálni, nem agyalni, mert arra lesz időm később is. Most viszont ismét lefeküdni tervezünk egymással, ami nekem már az első alkalomkor is rengeteget jelentett. Most viszont mégis más volt az egész. Taeyonggal végre sikerült értelmesen és őszintén beszélnünk, innentől pedig mindketten azon leszünk, hogy még jobb párt alkossunk. Bár szerintem a vitánk előtt is jól megvoltunk, de a vörös hajú ezt nem így gondolta. Szóval most az lesz az elsődleges cél, hogy ő is jól érezze magát, ne csak miattam erőltesse magára a kapcsolatot.