Amint hazaértem rögtön tárcsázni kezdtem az imént kapott számot. Párat csörgött mire hangpostára kapcsolt.

~ Hello!Ez Zami hangpostája. A sípszó után hagyj üzenetet, de gyorsan, mert pénzbe kerül!~

Mit is gondolhattam... Még szép hogy nem veszi fel...- és ebben a pillanatban csörgött a telefonom.

~Az előbb hívtál. Honnan tudod a számomat? Ki vagy te?

~Omm.. izé... nemrég találkoztunk és adtál egy cetlit, amin ez a szám volt. Zami igaz? Ez minek a becézése?

~Nem mindegy az neked? Mond, mit akarsz!

~Nem értelek... akkor minek adtad meg a számodat, ha nem akarsz velem beszélgetni.

~Mindegy. Felejtsd el. Töröld ki a számom. Soha többé ne keress. Ha kell valami tőled úgyis megtalállak.

~Rendben akk..- és már Zami rám is csapata a telefont.

Hogy lehet valaki ennyire bunkó?Mégis mit képzel ez magáról?- már ott tartottam, hogy kitörlöm a számat,de valami csak nem vitt rá.

Másnap reggel kopogtatásra keltem fel.

- Egy pillanat- kiáltottam és gyorsan magamra húztam egy nadrágot. Azonban amikor az ajtóhoz értem és kinéztem rajta nem láttam senkit. Kinyitottam és csak egy borítékot láttam a lábtörlőn. Mire visszafordultam anya már ott állt az ajtóban karba font kézzel.

- Nem tudja megérteni a faszid hogy ne zargasson hajnalok hajnalán?

- Anya, ha nem hajnalban járnál haza, akkor rendesen tudnál is aludni és nyolckor nem lennél ennyire nyúzott.

- Hagyjál már! Mi vagy te,az anyám?

- Nem! Mert te vagy az én anyám...- bár néha nem úgy viselkedsz....-folytattam magamban a mondandómat. Azzel fogtam a borítékot és besiettem a szobámba és jól hangosan becsaptam az ajtómat. Pár perc múlva már teljesen elkészültem .

Nem tudom hova akarok menni, de mindenhol jobb, mint itthon. Emi!

Előveszem a telómat kikeresem Emília nevét. Tárcsázom. Pár csörgés után fel is veszi.

~ Szia, Mochikám! Ráérsz?

~ Szia, Ali!Persze, miért?

~Anyám...- nem is kellett folytatnom Emi rögtön levágta mi a helyzet.

Már kiskorom óta ismerem Emíliát.  Kicsiként beceneveket aggatunk egymásra, amiről úgy hittük különlegesek leszünk. Én Mochinak neveztem el Emit, a kedvenc ételemről. Ő csak szimplán lusta volt kimondani a nevem és az első értelmes rövidítést kaptam becenévként, ami az Ali. Együtt nőttünk fel. Jelen volt apám halálakor és azt is tudja milyen családban nevelkedtem és azt is, milyen sok bajom van.

~Gyere szívem!Otthon vagyok.

~Rendben akkor kb.10 perc és ott! Szió!

Ott voltam Emi ajtajuknál, amikor megláttam valami furcsát. Egy felemás szempárt. A szemekhez markáns áll, élesen kirajzolódó arccsont és fekete enyhén göndörödő haj tartozik.

Ő Zami!- esett le nekem - De mégis mit keres Eminél?- már indultam volna, hogy kérdőre vonjam a fiút mikor kivágódott az ajtó és Mochi állt a küszöbön.

- Szia, Ali !Miért nem csengettél?

- Én csak...- dadogtam

- Ah, mindegy! Felejtsd el. Gyere beljebb.

Odabent nem volt senki más rajtunk kívül. Semmi nyoma annak, hogy Zami bent járt volna. Emivel bementünk a szobájába. Én hanyatt dőltem az ágynak mire ő rám feküdt.

- Na mizujs Mochim?- kérdeztem

- Semmi különös. Az ősök itthon hagytak. Valahova elmentek nyaralni. Veled mizujs Ali?

- Csak a szokásos. Anyám megint hajnalban téved haza, persze fúl részegen. Ordibál, és sokszor jobb lenne ott se lenni. Apa halála után teljesen elhagyta magát. - még egy ideig így feküdtünk. Közben azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet valaki ennyire szép. Égkék színű szemek, egy árnyalattal sötétebb kék haj, vékony kecses ujjak.

Ahogy rajtam feküdt éreztem a bordait miközben levegőt vett. Ahogy rám fújta.

Mikor ezt a belső monológot abbahagytam arra lettem figyelmes, hogy Emi kérdőn néz rám és bökdösi a vállamat.

- Mi az?Min gondolkozol ennyire?Csupa vörös vagy!Csak nem tetszik valaki?Most is rá gondoltál?- kezdte is a szokásos kíváncsiságára jellemző kérdés-áradatot.

- Igen, valakin gondolkozom. Igen, tetszik valaki. És igen most is rá gondoltam.

- Ki az? Mond eeeel!!

- Mochikám nyugi. Úgyse lesz belőle semmi.

- Hogy mersz megcsalni, és még az illető nevét is eltitkolni előlem?

Oh Mochikam ha tudnád, hogy nem csallak meg senkivel mivel te vagy az az egy bizonyos lány, aki már olyan rég óta tetszik. Te vagy az egyetlen, aki iránt áhítozom. Az első igaz szerelmem, amiről eddig a percig nem is tudtam.

- Mit csinálsz?Mi a fene... - de már nem tudta befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban az ajkam már az ajkára tapadt. Finom és puha volt a csók,amit a szájára leheltem. Még egy darabig döbbenten nézett rám ,szeme nagyra nyílt a csodálkozástól. Amikor újra észbe kaptam már hevesen csókoltuk egymást. Pár perccel később valami hideget éreztem a hátamon. Aztán leesett. Mochi keze a pólóm alá siklott és a melltartómat kereste. Átfordítottam magamon. Most ő volt alul. Idő közben lekerült róla a póló, és engem is attól szabadított meg. Egy pillanatra elszakadtam tőle, megcsókoltam a száját, a nyakát és egyre haladtam lefelé. Mochikám keze felfedező útra indult a hátamon. Felnyögött, ezzel tudatta velem, hogy élvezi, amit csinálok. Visszatértem a szájához. Visszafordultunk. A haja kócosan hullott a szemébe, amitől elnevettem magam. Fogtam és még jobban összeborzoltam. Érzékien csókolt tovább, én pedig csak átadtam magam neki. Elengedtem magam.

Késő délután volt mire felkeltem. Emi ott szuszogott mellettem. Egy tincs az arcába lógott,félreigazítottam, amire felkelt és megcsókolta a kezemet.

- Jó reggelt!- ébresztettem és csókot nyomtam a szájára- Mit csinálunk ma?

- Nem is tudom. Már rég dél is elmúlt. Mit szeretnél csinálni?

Erre perverz mosolyra húztam a számat, mire Mochi egy párnát dobott hozzám.

- Mochikám, akkor mi most…

- Szeretnéd?

- Hát, nem is tudom… Jó lenne.

- Akkor igen!

- Rendben- közel hajoltam hozzá és érzéki csókot leheltem a homlokára- Nah gyerünk, ki az ágyból! Elvész ez a csodaszép nap, ha csak hevenyészéssel töltjük.

- Jól van, jövök már.

Fél óra múlva készen is voltunk, kiléptünk az ajtón és elindultunk a parkba egy késői piknikezéshez. Út közben néhány ember rohant felénk és rémült arcuk semmi jót nem sejtetett.