Jimin pov

Na jó, ezt nem értem. Kilencfarkú róka? Kaszás? Kérdőn fordultam Jin felé, aki válasz helyett idegesen meredt maga elé. És ott, a sötét utcán, ahogy a sürgősségiről mentünk haza egy kép jelent meg előttem: olyan volt, mintha egy csatatéren lennék. Fekete ruhába öltözött emberek küzdenek az átlag emberekkel. Mindkét oldal vadul küzd, mintha az életük függne ettől, mert minden bizonnyal így is van. Egy fekete ruhás férfi kerekedik felül Jinen és...könnybe lábadnak a szemeim. Mi ez? Jin a szipogásomat hallva kérdőn fordult felém.

-Minden rendben?-Ekkor már görcsösen rázkódtam. Nincsenek emlékeim, de fáj a szívem. Tudom, hogy Jin fontos nekem. A világ összefolyt előttem, a könnyektől nem láttam tisztán az utat. Fájdalom hasított a hasamba. Valami meleg folyt a számból. Odanyúltam: vér volt. Szédülni kezdtem, a talaj kicsúszott a lábam alól. Amint lehunytam a szemeimet egy furcsa árnyé mászott hozzám egyre közelebb. Undorító, sok fogas vigyorral nézett rám. És...reked, hörgő hangon megszólalt:

-Milyen érzés duplán meghalni?

-Ki vagy?

-Emlékek nélkül, mintha újra meghaltál volna. Hát nem vicces?

-Mi a neved?

-Ahogy agóniában fetrengsz! Igazán szórakoztató! Ahogy önként lemondasz a szerelmedről csak hogy ne bántsd őt, milyen édesen szánalmas! Kis mártír.-Megragadta a torkomat és mélyen a szemembe nézett, karmait a bőrömbe mélyesztette. Egyre jobban szorította a torkomat. Ekkor valami furcsa ösztön-féle azt súgta, hogy maradjak életben. Egyre jobban duruzsolt a fülembe: élned kell, túl kell élned, harcolnod kell. De nem az én hangom volt. Jungkook hangja. Minden izmomat megfeszítettem és lefejtettem a kezeit a torkomról. Dacosan a szemébe néztem, mire gúnyosan nevetni kezdett.

-Jó, legyen így. De a végén csak én fogok tudni segíteni rajtad. 

-Ha valaki beléd harap, harapj vissza. Belém haraptál. Most én következek. Az én köröm most vette kezdetét

Amikor felébredtem az ágyamban voltam. Három ember térdepelt az ágyam mellett: Jin, Dami, és Kook. Az első kettőnek aggódó volt a tekintete. Az utolsónak: rideg, mintha idegen lennék a számára. Nem hibáztatom, én akartam így. Hogy ne sérüljek meg. Hogy ne sérüljön meg. Így van ez rendjén...igaz?

Felültem és köhögni kezdtem, mintha fuldokolnék. A torkomhoz kapta, de nem volt sebes, finom puha volt a bőröm. A köhögésem csillapodott. Jungkook egy aprót bólintott: nyugtázta, hogy felébredtem és kiment. Fájt. Dami és Jin riadtan néztek rám. Jin a fejem felé bökött. Zavartan a fürdőszobába botorkáltam és a látványtól a földre rogytam. A hajam hó fehér volt. Nem sokkal ez előtt még fekete volt. Csak arra emlékszem, hogy fájt, felébredtem és most így néz ki. A tükörben hirtelen nem csak magamat láttam. Egy kalapos férfi állt mellettem, rideg mosolyra húzta a száját, ciccegett és eltűnt. 

-Jól vagy?-Dugta be a fejét Jin az ajtón.

-Egyedül hagynátok, kérlek?

Jin némán bólintott és pár pillanat múlva hallottam, ahogy záródott az ajtó. Valami nyugtalanított. Határozottan éreztem, hogy az árnyék felsérti a bőrt a nyakamon. De nincsenek sebeim. Kinyitottam a fürdőszobaszekrényt és kivettem egy borotvapengét. A nyakamhoz emeltem. Mély levegőt vettem. Ha igaz amit gondolok akkor túlélem. Ha nem...harmadjára is meghalok. Kifújtam a levegőt és egy határozott vágást ejtettem. Az ütőeremből vér szivárgott. Veszélyesen sok. Megint szédültem, a mosdókagylóba kapaszkodtam. A szoba elkezdett forogni velem, a vérveszteségtől fázni kezdtem. Elájultam...valaki kezeibe. 

Bágyadtan nyitottam ki a szemeimet. Minden mozdulat pokolian fájt. Lassan felültem.

-Egek, tudtam, hogy nem hagyhatlak magadra.-Mondta...Jungkook, de hangjában annyi gúny volt, hogy hirtelen elszégyelltem magamat. 

-Igazam volt.-Motyogtam és a nyakamhoz nyúltam, amin nyoma sem volt a sebemnek.

-Gratulálok. Még mindig baszott önző vagy.

-Azért csináltam, hogy ne okozzak neked fájdalmat.

-Gratulálok, az sikerült.-Forgatta meg a szemét, szavai úgy fájtak, mintha gyomron rúgtak volna.

-Nem akartam.-Sütöttem le a szemeimet. 

-Persze.-Ökölbe szorította a kezét.-Könnyű azt mondani.

-Mit? Mit kéne tennem!-Kiabáltam.

-Vedd már észre, hogy nem csak neked nehéz ez az egész!-És felpofozott. De reagálni sem volt időm, mert magához húzott és megcsókolt. Ösztönösen viszonoztam és a hajába túrtam. Megeredtek a könnyeim, édes csókunkba sós íz vegyült. Amikor elváltunk szó nélkül elment. A fülem sípolni kezdett, a fejem nagyon fájt. Hosszú percekig nem bírtam mozdulni. Emlékképek villantak be. Rég elfelejtett napok, illatok, helyek, érzések, személyek. Az életem. Mindenre emlékszem. Feltéptem a szoba ajtaját és mezítláb, úgy ahogy voltam, véres ruhában kerestem Kookot, mindhiába. Lélekszakadva rohantam a zeneterembe, remélve, hogy a többieket ott találom. Namjoon, Hoseok és Yoongi volt ott. 

-Emlékszem, mindenre emlékszek!-Kiáltottam, olyan felszabadultan, ahogy csak tudtam. A szájuk elé kapták a kezüket.

-Hol van Jungkook?

-Elindult a reptérre.

-Mi!?

-Jejure megy.-Ekkor megzörrent Namjoon telefonja.-Azt írja, hogy már becsekkolt.

-Yoongi, melyik reptér az?-Yoongi lehunyta a szemét, homlokát ráncolta, erősen koncentrált.

-Már felszállt a repülő.-És arcából kiment a szín.

Jungkook pov.

-Kedves utasaink, kapcsolják be az öveiket, járatunk hamarosan indul.

Bedugtam a fülhallgatómat és lehunytam a szememet. Így helyes, igaz? Ha valami fáj, akkor el kell menekülni, igaz? Könyörgöm, valaki válaszoljon. A repülő felszállt. A telefonom megrezgett. Megnyitottam az sms-t ami egy ismeretlen számtól jött:

Te hülye túlnövekedett zsiráf! Újra emlékszek. Találkozunk Jejun.

Többször el kellett olvasnom, nem tudtam felfogni. A szívem a torkomban dobogott.

Újra.

Na, ennyi lenne mára, ha azt hittétek, hogy most már minden oké lesz, elmondanám, hogy tévedtek!!!!! Hehhehhhee még csak most jön a java muhhhahahaha

Bye