Hosszas gondolkodás és alkudozás után úgy döntöttünk, hogy szaunába megyünk. Jungkook csalódottan ballagott szorosan mögöttem az utcán. Mint egy leszidott kiskutyus. Egy kicsit elpirultam. Megérkeztünk a fürdőbe és a szauna felé vettük az irányt, persze hoztunk magunkkal fürdőruhát is, mert gondoltuk az izzadás után kicsit megmártózunk. Benyitottunk a terembe, csak mi voltunk ott. Leültem és behunytam a szememet, élveztem a meleg, párás levegőt. Már éppen elaludtam volna, amikor egy kezet éreztem a pólóm alá vándorolni. Felpattantak a szemeim. 

-Jungkook mit művelsz? Ez egy nyilvános hely! Nem vagyok hajlandó itt levetkőzni!

Egyre közelebb hajolt,a hangja finoman búgott a fülembe:

-Tehát amíg nem veszem le a ruháidat addig oké?

-Te mindig is ilyen voltál?

-Mhm, csak eddig fogalmad sincs mennyire visszafogtam magamat.

Letepert a földre, fölém hajolt. A hasamon felhúzta a pólót és cirógatta a bőrömet. Finoman, lassan, libabőrős lettem. Aztán a mellkasomat simogatta és a nyakhajlatomat nyaldosta. Elvörösödtem és verejték csurgott a homlokomon. Aztán a kezei levándoroltak egészen a nadrágomig. Mielőtt bármit tehetett volna elkaptam a kezeit.

-Jimin, aranyos vagy.

-V-vedd el  a kezedet onnan!

-Jimin?

-M-mi az?

-Megtennéd, hogy csak egyszer sunbae-nak hívsz, hmm?

-E-egyszer?

-Mhm.

-Jungkook-sunbae...-Mondtam pironkodva.

-Szeretlek.-Mondta.

-Én is.

Megcsókoltuk egymást, lassan, én a lábaimmal csimpaszkodtam Kookba. Ekkor kinyílt az ajtó és két fiú lépett be a terembe. Hoseok és Jin.

-Óóó csak nem megzavartunk valamit?-Kucorodott le mellénk Jin.

-Milyen bátrak vagytok!-Kacsintott Hoseok és lekucorodott ő is.

Jungkook morcos pillantást vetett rájuk és felemelkedett felőlem. A fejem olyan vörös lett, mintha lázam lenne. Próbáltam ici-picire összehúzni magamat, de eltűnni sokkal nehezebb, mint gondoltam. Azt hittem rögtön témát fogunk váltani, mert kínos lenne erről beszélni, de csak nem hagytak lógva minket. Olyan mértékben intim kérdéseket kezdtek feltenni nekünk, hogy két árnyalattal pirosabb lettem. 

-Szóval mióta vagytok együtt?-Kérdezte Jin.

-A nyílt nap óta.-Válaszolt Kook szűkszavúan.

-Ki csókolta meg a másikat először? 

-É-én Kookot.-Motyogtam.

-Mikor volt az első alkalmatok?

-Két nappal ezelőtt.-Hadarta Kook.

-És máris ilyen merészek vagytok?

-Nem én! Ő!-Mutattam Kookra.-Ez a telhetetlen angyal ilyen merész! Én csak szaunázni akartam.

A többiek nevetésben törtek ki.

-Telhetetlen angyal?-Röhögött Jin.

-Angyal?-Sírt a nevetéstől Hoseok.-Ez valami új becenév?

-É-én csak...-Keresztbe fontam a karjaimat és próbálta gyors idegbajban meghalni kb öt másodpercen belül, de én ugyebár még mindig kibaszott peches ember vagyok.

És még órákon át, hosszú gyötrelmes órákon át faggattak minket. Aztán megéheztünk és kerestünk egy éttermet. Amíg az ételre vártunk arra gondoltam, hogy itt az ideje egy kis bosszúval próbálkozni:

-És ti? Ti hogyhogy kettesben vagytok a hosszú hétvégén?

Mindketten elpirultak. Ó, ezazz a picsába is ezazz!

-H-hát mi...randira jöttünk.-Válaszolt Hoseok.

Jungkookkal kajánul egymásra néztünk és a saját kérdéseikkel bombáztuk őket:

-Mióta vagytok együtt?

-Egy éve.-Válaszolt Jin. (Ezt nem írtam az infós részben, de RM, Jin, J-hope és Yoongi egy évvel feljebb lévő osztályban vannak)

-Ki kezdeményezte az első csókot?

-É-én.-Motyogta Hobi.

-Az első alkalmatok?

-H-hékás, kis tiszteletet az idősebbnek!-Mondta elvörösödve Hoseok.

Ezen nevettünk egy jót és csendben eszegettünk tovább. Ebéd után még egy csomó helyre elmentünk, ezzel jól el is telt az idő. Este Jungkook, Hoseok és Jin hárman mentek bulizni. Én a kollégium felé vettem az irányt, amikor egy kéz berántott egy sikátorba. A fejem a falnak csapódott, a látásom elhomályosult. Amikor kitisztult a képe a fekete kalapos-köpenyes férfi állt előttem. Megveregette az arcomat.

-Emlékszel rám Jimin?

-M-maga meg kicsoda?

-Én? A kaszás vagyok. A te kaszásod. Kényelmes az életed? 

-Mit akar?

-Tudod miért üldözlek téged?

-M-miért?

-Mert meg kellett volna halnod. A balesetben. Azt nem szabadott volna túlélned. De a halál valamiért megkímélt téged és ahelyett, hogy elvette volna az életed inkább beléd költözött. 

-Belém költözött?

-Mhm. Rémlik az a fekete árnyék? Az ő.

-De, ha meg akar ölni engem, miért nem hagyott felrobbanni a kocsival együtt? 

-Mert nem kaptam utasítást a megölésedre, habár a megmentésedre sem. 

-És most már van utasítás?

-Van.-Mondta egy szadista mosoly kíséretében. A kalapot mélyen a szemébe húzta és a zsebébe nyúlt, elővett onnan egy kést...rám támadt, mélyen megvágta a karomat. Amint a kés a húsomba hasított, eszembe jutott a tervem. A terv amit ha kell az életem árán is véghez viszek.

-Kár, hogy a halál az én oldalamon van.-Mondtam jegesen. És valami elpattant bennem. Brutális fájdalom hasított a hasamba, a sebhelyem valósággal égett. Egy törött üvegdarabban láttam, hogy a hajam a tövétől szép lassan fehérré színeződik. És a sötét árnyék lassan felnyitotta szemeit és mozgásba lendült . Sötét karmait a kaszásba mélyesztette aki a fájdalomtól összeesett. Remegve álltam föl a földről. Elmenni készültem, amikor a kaszás elkapta a bokámat és így szólt:

-Felborítod a világ rendjét. Nincs itt hely neked, egy olyan szörnyetegnek, mint te. Miért nem tudod feladni?

Leráztam magamról a kezét és teljes súlyommal ráléptem a kézre. Leguggoltam mellé és így szóltam:

-Ha nincs helyem a világban, majd csinálok magamnak.

Az árnyék undorító sistergéssel visszatért belém. Felpattantam és kirohantam a sikátorból. Bementem a könyvtárba. Ültem a nagy csöndben és hallgattam a légkondi halk zaját. Örülök, hogy hallom a légkondicionáló halk zaját, mert ha nem lenne már rég megőrültem volna. Szavak visszhangoztak bennem: halál, szörny, nincs helye, utasítás. Túl sok ez nekem. Tulajdonképpen mi is vagyok én? Ember? Vagy valami más? A telefonomat selfi módba raktam és a kifakult hajamat vizslattam. Mi a franc történhetett vele? Hogy tudtam olyan kimérten beszélni? Mióta vagyok ilyen bátor? Várjunk, én mindig is bátor voltam. Felálltam és a polcok között bolyongtam. Az ujjaimmal a poros polcokon doboltam egy dallamot, aminek magam sem tudom a címét. Hirtelen kirohantam a könyvtárból és taxiba ültem. Oda akarok menni. Az ismerős tengerparti autóúthoz. Az eső zuhogott, ahogy a sárga taxi szorgalmasan az úti célom felé vitt engem. Amikor megérkeztem odaadtam a pénzt a fickónak és kiszálltam a zuhogó esőbe. Lassú léptekkel jártam be az ismerős helyet. Eszembe jutott a dal címe amit dúdoltam.  A nedves betonon hangosan dúdoltam és táncoltam. Egyedül az esőben, miközben körülvesznek az emlékek. Itt esett szét az életem. Itt váltam szörnnyé. Ha tudtam volna, hogy az fog történni, jobban megbecsültem volna a közös pillanatainkat. Jobb fiuk lettem volna. Lefeküdtem a nedves betonra. Háton fekve néztem a csillagos eget, a sebemből a vörös vérem vékony csíkban beszínezte az aszfaltot, de nem fájt. A ruháim ázottan tapadnak rám, és tudom, itt az ideje haza menni. Elsétáltam a legközelebbi buszmegállóhoz és felülök a belvárosba menő járatra. Nedves fejemet az ablaküvegnek hajtom. Jól esett táncolni. Lehet, hogy úgy tűnhet, de nem vagyok szomorú, mert most, életemben először vannak olyan emberek akik egy második esélyt adtak nekem. Mintha egy kicsit újjászülettem volna. Leszálltam a buszról és a kollégiumba sétáltam. Beléptem a szobánkba. Jungkook már aludt. Abban a furcsa pózban ahogy szokott. Megsimogattam a fejét és egy puszit nyomtam az orra hegyére. Én pedig vettem egy forró zuhanyt és lekezeltem a sebemet. Még egy kicsit néztem a kövér teliholdat aztán elnyomott az édes, megnyugvással kecsegtető álom.

Na, ennyi lenne mára 💜

Fighting!