Az utolsó óra után Kook sejtelmesen a fülembe súgta:

-Fél kilenckor az iskola parkolójában.

Innentől éreztem csak az egésznek a súlyát. Randira megyek. És ami még fontosabb: nem vagyok randiképes állapotban. Az ajkaim cserepesek, a szőke hajam lenőtt. Jól van Park Jimin, csak ne ess pánikba. Még van három órád elkészülni. Minden oké. Felkaptam a táskámat és eszeveszett iramban rohantam a fodrászszalonba. Oké, talán egy kicsit bepánikoltam. De ez érthető, hiszen Jeon Jungkookkal lesz randim. A hajfestés és vágás után még volt két órám. Visszasiettem a szobánkba, de Kook nem volt ott. Ezzel is csak az agyamat húzza a randi előtt. Idegesen téptem fel a ruhásszekrényemet és kutakodtam a ruhák között. Piros póló, kék ing, nyakkendő, farmerkabát. Mit kéne felvennem? Ez az! Végre megvan. Egy sötétkék selyeming és szakadt térdű, fekete farmer.

-Este a parkolóban-

Összehúztam magam és igyekeztem nem vacogni. Miért késik? Mondjuk tőle kitelik, hogy elaludt készülődés közben. Gondolataim nyugalmából egy autó dudálása szakított ki. Riadtan megfordultam és Kook kocsijával találtam szembe magamat. Biccentett egyet nekem és beszálltam mellé. Nem hittem volna, hogy a fekete BMW, ami év eleje óta a suli parkolójában van, pont az övé lesz. Körbe néztem a kocsiban: fenyőfa alakú illatosító, néhány mekis kajapapír olyan helyekre begyömöszölve, ahol azt hitte, hogy nem fogom látni, gps, autós térkép. Kihajtottunk a garázsból, ki az utcalámpáktól és kirakatoktól megvilágított főútra.

-Nagyon jól nézel ki.-Mondja Kookie.

-Tetszik?

-Mhm!-Hallom mellőlem a határozott morgást. Én is lassan végigmérem. Fekete selyeming és bőrnadrág. Mindig is ilyen izmosak voltak a combjai?

Fél óra kocsikázás után megérkezünk egy kis étterembe. Ül bent pár ember, de engem addig nem zavar, amíg a hely rendesen ki van világítva. Amíg van fény, addig nincs baj. Egy eldugott asztalhoz ültünk le. Az emberek távol voltak tőlünk, szinte csöndes minden. Rendeltünk. Amíg vártunk a kajára meghallottam valami furcsa hangot: brr...mrrr...Jungkookra néztem ő pedig próbálta magát összehúzni és köhögéssel elnyomni a hasa korgását. Eleresztettem egy mosolyt. 

-Éhes vagy?

-Talán egy kicsit.-Mutatta a hüvelyk-és a mutatóujjával. 

-Kérsz mochit?

-Itt és most?-Nézett rám furcsán és elkezdte kigombolni az ingét. 

-Nem úgy te dilis! És gombolkozz vissza!-Majd előhúztam az említett édességet a táskámból. Felé nyújtottam. Ő pedig az ujjaimmal együtt bevette a szájába. Flörtölésünket (ha lehet annak nevezni) a pincérnő szakította meg.

-Khm...itt a rendelésük.-Én elrántottam a kezemet, Kook pedig elvörösödve rágta a mochit. Teljesen elvörösödtem. Állj! Mióta vagyok ilyen pironkodó szűzlány? Jungkookra emeltem a tekintetem. Ő pedig éppen cserélte ki a tányérjainkat: ő már felvágta a húst és nekem adja.

-Tessék Mochi.-Mosolyog rám.

-Miért hívsz Mochinak?

-Mert egy mochira emlékeztetsz: édes vagy, kicsi és téged is ki akarlak csomagolni.-Majd az alsó ajkába harap. ( szerzői megjegyzés: Nah, milyen szöveget találtam ki? XD)

Félre nyeltem a vizet. Hogy tud ilyen dolgokat ilyen könnyedén kimondani? Ráadásul hangosan.

-Hogy tudsz egy ilyen dolgot ilyen hangosan kimondani?

-Zavarba hozlak?-Kérdezi egy széles vigyorral a fején.-Netán megmozgatom a fantáziádat? 

Elvörösödtem. Talán egy kicsit megmozgatja a fantáziámat. De folytatja:

-Ne aggódj, te is az enyémet. Vágyakat keltesz bennem.

-V-vágyakat?

-Mhm. De most egyél te kis butus, mert kihűl a steak. 

A vacsora után Jungkook beültetett a kocsijába és visszavitt az iskolába, de nem mentünk be a szobánkba, hanem a kertbe vezetett. Kezeivel letakarta a szemeimet. Amikor elvette a kezeit csodás látvány tárult a szemeim elé: a fa, ahol annyi minden történt: ide hozott a könyvtárból engem, kiállt értem az apámmal és szünetekben szeretek ide jönni, fel volt díszítve lámpásokkal, a pad körül gyertyák és rózsaszirmok. Leültetett a padra. Mellém ült és egy kis dobozt húzott ki a zsebéből. Kinyitotta és egy karkötő volt benne. Rárakta a kezemre és megszólalt:

-Ez jelzi, hogy az enyém vagy.-Mondta elégedetten. Majd felmutatta az ő csuklóját.-Ez pedig azt, hogy a tiéd vagyok.

Egymást átölelve néztük az éjszakai eget. Egyáltalán nem féltem, elég világos volt ahhoz, hogy ne jöjjön elő az erőm. A csöndet Jungkook törte meg:

-Jimin, neked már volt kapcsolatod? Feküdtél már le valakivel?

Elhúzódtam Kooktól és elpirultam.

-N-nem még soha.-Közelebb húzódott és felemelte a fejemet.

-Szóval még soha?

-I-igen.

-Értem.-Majd a fejét a vállamra hajtotta. A kezét a combomra tette és óvatosan cirógatta. Valami halk dallamot dúdolt, a hangja megnyugtatóan búgott. 

-K-kook?

-Igen Mochi?

-Nem tudnánk most messzebbre menni?

Szélesen rám vigyorgott és megfogta a kezemet. A folyosókon osontunk a szobánk felé, nehogy felverjük az alvó embereket. Berontottunk a szobánkba, az ajtóban elfordítottuk a kulcsot. Kook a falhoz nyomott engem, csókolt,  közben levette rólam a kabátomat, én pedig róla a dzsekijét, ledobtuk a cipőinket. Az ágyra dőltünk, Kook fölém hajolt és elkezdte kibontani az ingemet, én is az övét. Lehúztam a nadrágját is, ő addig kiszívta a nyakamat. És ezúttal sokkal, de sokkal messzebbre mentünk...

Arra keltem, hogy valaki a hajamat simogatja. Lassan kinyitottam a pilláimat. A meztelen Jungkookon feküdtem. De ami még jobban lesokkolt: én is meztelen voltam. De aztán lenyugodtam. Kiültem az ágy szélére, Jungkook pedig mellém és a hátamat simogatta. 

-Jó első voltam?

-Igeen.-Mondtam elnyújtottan a szót és megcsókoltam szerelmemet. Felálltam, nyújtózkodtam, de ekkor fájdalom nyilallt a hasamba. A sebhelyem vérvörösen lángolt és terjedt szét a testemen. Elkezdett nőni. Hirtelen valami meleget éreztem folyni a számból, Oda nyúltam. Vér. A fejem zavaros lett, egyre több vér folyt. Lerogytam a földre. Jungkook riadtan mellém guggolt.

-Jól vagy Jimin?

-T-tarts engem eszméletemnél. Ha elájulnék menj innen.-Mondtam szaggatottan. Kook felkapott engem menyasszony pózba és az ágyára fektetett. A fájdalom szétterjedt az egész testemben. Ne! Nem akarom, hogy minden megismétlődjön. Meg fogom akadályozni. Ő nem fog megtalálni engem. Jungkook kérdezgetett engem, hogy eszméletemnél maradjak, közben gyógyszereket hozott nekem és borogatást. Én pedig már szinte a falat kapartam fájdalmamban. Nem bírom! Éreztem, hogy el fogok ájulni.

-Jungkook, menj!

-Nem akarok.

-K-kérlek, menj!

Kelletlenül ugyan, de elhagyta a szobát, én pedig magamra maradtam. És ahogy azt megjósoltam, elájultam. Egy ismerős helyre kerültem. Tíz évvel ez előttre:

A kocsiban kedves zene szólt, a Busani tenger büszkén csillogott a déli napfényben fürödve. Apukám a volán mögött ült, anyukám az anyósülésen. Minden olyan békés. Fékcsikorgás. Kioldódó légzsákok. Egy őz ugrott elénk. A légzsák ütésétől megszédültem. A sötét kocsiban egy sötét árnyék kúszott belőlem, a szüleim felé és egyesével megfojtotta őket, csak engem hagyott életben. Közel jött hozzám, az arcomba vicsorgott. Kikászálódtam a roncsból. Megpróbáltam kihúzni a szüleimet is, de valaki elkapta a kezemet  és hátra húzott. Az autó a következő pillanatban felrobbant. Ránéztem a megmentőmre: egy fekete kalapos férfi. Megszólalt:

-Park Jimin vagy, igaz?

-I-igen.-Mondtam sírva.

-Veszélyes vagy. Nem haltál meg, mikor kellett volna. Ezért valamikor, a jövőben én foglak megkeresni és megölni téged, és akik kapcsolatban lesznek veled. Egy ilyen veszélyes dolgot meg kell szüntetni.-Majd köddé vált, én pedig elájultam. Amikor felébredtem egy kórházban voltam, belém pedig furcsa csöveket vezettek. Mindenhol fehér falak, orvosok, nővérek és páciensek. Én pedig egyedül voltam. Család nélkül. Árva lettem.

Este lehetett, amikor visszanyertem az eszméletemet. A szoba üres volt, Jungkook  sms-t hagyott a mobilomon:

Zsiráf: a zeneteremben vagyok. Minden ok?

Zsiráf: Válaszolj kérlek!

Zsiráf: Hívjak mentőt.

Visszaírtam:

Én: Minden ok.

Felhúztam a pólómat és megnéztem a heget. Legalább másfélszeresére nőtt. Bassza meg! Elkezdődött az a folyamat, amitől egész életemben rettegtem. 

Nah, ennyi lenne mára :3 Voteot kommentet szívesen fogadok :)

Folytatás következik...