Ismételten elmondom, ahogy már egy párszor elmondtam, ragad az ,,e" billentyűm, szóval bocs a helyesírásért.

Jungkook pov.

Először sírtam. Hazavonszoltam magam a kórházból és megeredtek a könnyeim. Annyira vártam már a pillanatot, hogy felébredjen, hogy újra vele lehessek. Aztán dühös lettem. Bármennyire is szeretem Jimint, fel tudnám pofozni őt. Miért csinál úgy, mintha csak neki lett volna nehéz z az idő. Hónapokon át őrölt engem a bűntudat, rémképek lebegtek a szemem előtt. Elhiszem, hogy nehéz neki. Én sok mindent elhiszek, de akkor sincs joga ezt csinálni velem. Főleg nem így. 

Ha mindent elfelejtett, akkor az erejére sem emlékszik, igaz? Akkor pedig veszélyben van. 

Jimin pov.

Önző vagyok. Minden bizonnyal. Kegyetlen. De így nem fog csalódni. Jobb ez így. Ezzel nyugtatom magamat. Ma már hazamehetek a kórházból. Vagyis a koliba fogok menni. Semmiképp nem haza. Halkan pakolom a cuccaimat a bőröndömbe. Mind az előző éltem darabjai. 

*a koliban*

Remegő kézzel nyúlok a kilincs felé, d a félelmem teljesen alaptalan. Nincs bent senki. Mit is vártam? Hogy Jungkook majd itt lesz? A bőröndöt a poros sarokba dobom. Bekapcsolom a teflonomat, a képernyő halovány fénnyel épphogy világít. Zavar a csend. Kell egy kis zene.

Megfogták a gallérunkat, miközben megállás nélkül ütöttek minket

Míg bele nem rokkantunk, összegörnyedve egymásnak döntjük vállainkat

A szakadó esőt látva erőltetett mosollyal, 

Azt hazudod ,,ez majd tisztára mossa a sebeimet"

Nem is tudsz mindig jól veszekedni

Ne gyere az unalmas vicceiddel,

Az unalomtól könnybe lábadt a szemem

A testünket kék-zöld foltok borították, könnyeket hullattunk újra és újra

Ahogy egymás vállaira bízzuk bizonytalan szívünket, 

Harcolunk, nehogy rossz vége legyen

Miért van az, hogy a boldogságnál  is jobban vágyott sérüléseink 

Olyan erősen visszhangoznak?

Csettintek egyet a nyelvemmel, az elázott ruháimban

Feldagadt arcunkat látva csak nevetünk egymáson

Majd bosszút esküszünk a viharos éjszakán.

Ahogy a zenét hallgattam egy furcsa kép jelenet meg a szemem előtt: táncolok. Az arcom ki van pirulva, de egy hatalmas mosoly van a fejemen. Már ez is valami. Legalább tudom, hogy szeretek táncolni. Újra és újra lejátszottam a dalt. Nem tudom mennyi lehetett. Valaki erőtlenül kopogott az ajtómon. Vajon ki lehet az? Gyors léptekkel az ajtóhoz siettem. A homályos folyosón valaki vérben feküdt. Felületesen vette a levegőt.Tüdeje hörgött, sípolt. Letérdepeltem mellé, a térdeim csupa véresek lettek. Dami az. A szívem kihagyott egy dobbanást. Lassan, álmosan kinyitotta a szemeit. 

-O-oppa. Hát jól vagy. Micsoda m-m-megkönnyebbülés. 

-Ki volt az? Melyik szemét tette ezt veled?

A teste remegett. A pupillái teljesen kitágultak. Nagy fájdalmakat élhet át.  

-K-kaszás. 

-Dami, mindjárt jövök, és hozok segítséget. 

Felpattantam és rohantam a végeláthatatlan folyosókon. Egyáltalán kihez igyekszem ennyire? Megbotlok és elesek. A fejem koppan a padlón, de az adrenalin hajt tovább. Egy szám. Egy számot látok. 302. A 302-s szobához rohanok. Dörömbölök. Éveknek tűnő, hosszú pillanatok telnek el, mire valaki ajtót nyit. Egy helyes, magas, széles vállú fiú. 

-Jimin?-Értetlenkedik, aztán meglátja a véres ruháimat.-Mi a baj?

Hadarok, minden szó amit kiejtek értelmetlennek tűnik, a jelentésük nem jut el a tudatomig.

-Emma vérzik? Vezess! Hol van?

Megragadom a pizsamája karját. Amikor megérkezünk Dami a falnak támaszkodva görnyedten áll. Hozzáugrunk és két oldalról támogatjuk. Lefektetjük az ágyamra. Hirtelen vérbe fordulnak a szemei. A pupillái összeszűkülnek, mint a rókáé. A szemfogai is mintha hosszabbnak tűnnénk. Elkapja a fiú karját aki éppen a hasáról mossa a vért és mélyen beleharap. A szoknyája a alól egy hosszú, vörös-fehér rókafarok lóg ki. Hangosan morog. Marcangolja a húst. Mi ez? Félek. Egy pillanat műve. Csak ennyi kell és Dami újra normális. A hasához kap, amin a seb hangos sercegéssel beforr. A fogai visszahúzódnak, eltűnik a farok, a szemei újra szépek, és barnák. A szájához kap és öklendezik. A fürdőbe rohan és elhányja magát. A fiú a karjával nem törődve Dami után fut. A lány a földön térdepel a vécécsésze mellett. 

-Jin oppa...sa-sajnálom. Én...

-Jól vagyok. Kilencfarkú róka.

Dami felkapja a fejét.

-K-kilencfarkú róka?!-Csattanok fel.

-Majd később elmondom, most inkább segíts!

Feltakarítottunk mindent és elmentünk Jin karjával a sürgősségire. De nem szól egy szót sem. Sem ő, sem Dami. 

Ki az a kaszás?

Dami hogy lehet kilencfarkú róka?

Mi ez az egész?

A sötét sürgősségi folyosón pedig megjelent előttem egy kép. Látomás. Egy halálról.

Az Ő haláláról.

Na ennyi lenne ez a rész. Most ennyit sikerült, nagyon fáradt vagyok. Kinek hogy telik a suli? Mindjárt szünet, kitartás!

Kommentet voteot szívesen fogadok, a dalt pedig, amit Jimin hallgatott belinkelem nektek

https://youtu.be/1DwhHoBVOSs

Egy jó kis kedvcsináló videót találtam a dalhoz :D

Bye bye