Már több mint egy hónap eltelt, de semmi. Egyszer nem mutatta meg az emberi formáját.
Pedig tudom hogy volt már emberi alakban. Egyszerűen csak tudom, mert mikor haza érek egyszerűen minden szét van matatva. Meg a hűtőből is hiányoznak ételek folyton.

Egyszerűen csak nem tudom megèrteni hogy miért nem akarja megmutatni magàt. Pedig màr úgy éreztem hogy tök jóban vagyunk meg ilyenek. Már alig harap meg.

De csak már azért sem basszus. Azèrt sem...

Tudom hogy időt kellene neki adjak meg minden, hogy kényelmes legyen neki megmutatnia az emberi ènjèt, de azèrt a lófasznak is van egy vége. Mennyi időre van szüksége?

- Szia DoMin, majd holnap találkozunk. - köszöntem el az új alkalmazottól.

- Szia~. - húzott magàhoz és szorosan magához ölelt.

Elnéztem neki mivel egy macska hybrid.

Elengedtük egymàst, majd mind a ketten elindultunk a sajàt utunkra.

Beültem az autómba, felkapcsoltam a lámpákat, ès elkezdtem haza felé hajtani a sötét utcákon keresztül.

Kicsit a megengedett sebesség felett hajtottam, hogy minnèl előbb haza tudjak érni.

Egèsz úton ásítoztam, de amikor végre hazaèrtem egy fáradt mosoly kúszott az arcomra.

Lenyomtam a làmpàkat, kiszàlltam a járműből, bezàrtam az ajtóit, majd kulcsommal beengedtem magamat a hàzba és bezàrtam magam mögött az ajtót.

- Megjöttem Yoongi. - vettem le a cipőmet és a kanapèhoz mentem, ahol àlltalában pihenni szokott, de nem volt ott.
- Yoongi? - nyitottam ki szobája ajtaját, de nem volt a tartájában.

Azonnal egy kissebb pánikba estem.

Hol lehet? Megszökhetett? Remèlem nem..

Bementem a szobámba, hátha ott találom, de amint kinyitottam az ajtót és betettem a làbamat, azonnal èszrevettem az emberi alakot ami az àgyamban feküdt.

Óvatosan az íróasztalomhoz menten, letettem a cuccomat, majd az alakhoz sètàltam.

Lassan leemeltem a fejèről a takarómat, és azonnal meg is pillantottam egy fekete hajú férfit aki sárgás szemeivel nézett rám.

- Te meg ki van?! - ugrottam hàtra, elengedve a takarót.

- Szerinted ki vagyok? - ült fel egy vigyorral az arcán.

- Egy random férfi aki valamilyen oknàl fogva az ágyamban volt? - kerekedtek el a szemeim.

- Én vagyok, a te imádnivaló harapós, haragos siklód. - kelt ki az ágyból, és csak akkor esett le hogy anya szült meztelen.

Azonnal eltakartam a szememet az alkarommal.

- Okè Yoongi. Adok neked ruhàt. - fordultam a szekrényemhez.

- Mert van férfi ruhád? - hallottam meg hogy jön utánam.

- Van férfi pólóm, ès mivel úgy nagyjából egy magasak vagyunk, gondolom jó lesz rád az egyik melegítő nadrágom. - ki is kaptam egy fehér pólót, és egy szűrke melegítő nadràgot, majd oda adtam neki, nem lenèzve oda ahovà nem kellene.

Gyorsan magára kapta a ruhákat, így jobban szem ügyre tudtam venni.

- Örülsz hogy mostmár végre láthatsz emberként? - nézett bele egyenesen a szemeimbe.

Karjain, nyakán, ès arcàn néhol pár darab apró fekete pikkej volt. Nagyon kevès pikkej volt, tényleg csak pár darab.

De akkor ezek szerint ő nagyobb százalékban kígyó. Bár ez a viselkedését is megmagyarázza.

- Igen örülök. - húztam egy széles mosolyra az ajkaimat.

Meg akartam simogatni fekete tincseit, de még mielőtt hozzá nyúlhattam volna, megragadta a csuklómat.

- Miért van macska szagos? Más hybriddel voltàl? - ràncsolta össze a szemöldökeit.

- Lett egy új munkatàrsam aki egy macska hybrid, ès megölelt mikor elköszöntünk egymástól. Ennyi. - magyaràztam meg, ő pedig azonnal a nyakamba bújt, és elkezdte belèm dörgölni a fejét.

Kikerekedett szememekkel meredtem magam elé, közben pedig csak annyit éreztem hogy puha haja a nyakamat csikizte.

- Yoongi, mit csinálsz?