- Yoongi, ne nyafogj már. Készülj légyszíves. - szólaltam meg mostmár én is szenvedve, teljesen elkészülve, a barátaink meg már a lakásunk előtti parkolóban vártak ránk.

- Nem akarok. Meleg van. Nincs kedvem kimenni. - fetrengett továbbra is az ágyunkban, fejére húzva a takarót, bele fúrva magát a puha párnák közé. Annyira betakarta magát hogy a lábaira már nem jutott anyag, így azok egy kiszolgáltatott állapotba kerültek.

A lehűlt kezeimmel megragadtam a lábait, a hírtelen hideg hatására pedig rögtön olyan közel húzta magához őket hogy mostmár azok is a puha anyag alatt legyenek, hogy ne tudjam zaklatni. Gondolván hogy engem majd egy kis takaró meg fog tudni állítani. Csak hát nagyon rosszul gondolta.

Két kézzel megragadtam a vékony anyagot és minden erőmmel ahogy csak tudtam lerántottam róla, majd ledobtam a földre magam mögé a földre, nehogy össze tudja szedni és akkor kezdhetem ezt az egészet elölről.

- Kérlek Yoongi, most az egyszer ne legyél már ennyire bonyolult. Szépen megkértelek. - dobtam hátra a fejemet, a plafonra nézve.
- Komolyan mintha egy gyerekkel veszekednék. - mondtam ezt az utolsó mondatot halkabban, reménykedve abban hogy nem fogja meghallani, de persze az én szerencsémmel még is csak elcsípte.

- Pedig szerintem megmutattam már hogy nem vagyok gyerek. - fordult a hátára egy vigyorral az arcán, az egyik kezét a feje alatt pihentetve, a másikat pedig a hasára helyezte.

Vigyorából ítélve csak gondolni mertem hogy arra az éjszakára gondol amit együtt töltöttünk, de már csak a tudata vissza hozta ezeket az emlékeket amik hatására teljesen elkezdtem elvörösödni.

- Aww csak nem el vagy pirulva. - nevette el magát jóízűen.
- Milyen aranyos. Szedd ki a fejedet a darálókból, mire gondolsz? - csipkelődött tovább látva zavarodottságomat.
- Nagyon kis mocskos vagy, mi történt veled? - ült fel, gyengéden ki igazítva a haját a szemei elől.

- Nagyon jól tudom hogy mind a ketten ugyan arra gondolunk, ne játszd meg magadat. Te se vagy ártatlan. - simítottam rá orrnyergemre, majd két kézzel kicsit óvatosan megcsapkodtam az arcomat hogy kiábrándítsam magamat.
- Jól van. Ne próbáld meg elterelni a figyelmemet, készülj. - vettem elő a ruháit amiket még vettünk egy ideje neki erre a napra, majd leraktam mellé az ágyra.
- Hajrá. - néztem le rá karba tett kezekkel, ő pedig egy csalódott tekintettel és egy hatalmas szenvedős sóhajjal felállt és már el is kezdte letolni a nadrágját.
- Hé hé hé! Legalább várd már meg hogy kimenjek. - pirultam el ismét, rögtön hátat fordítva neki.

- Nem mintha nem láttál volna már meztelenül, semmi újat nem látnál amit akkor már nem. - hangjában hallani lehetett a játékosságot, ebből pedig le merem fogadni hogy vigyorog mint valami vadmarha.
- Gyerünk, legalább én leszek a napod első szép látványa. - viccelődött, óvatosan megérintve a vállaimat, amik hatására a hideg végig futott a hátamon.

- Jól van, szia majd gyere ki ha végeztél! - kiabáltam el magam hírtelen zavarosan, és ki is rohantam a szobából bevágva magam mögött az ajtót.

Ahogy az ajtó egy kattanással becsukódott, fáradt sóhajjal neki döntöttem a hátamat a kemény fának.

Teljesen kikészít engem esküszöm

•••

Sokszor elgondolkozok hogy mi lenne ha letörölném az egész fiókomat, de ez csak egy sanda gondolat, ki tudja.