- Jól vagy Yoongi? A szokásosnál is csendesebb vagy. - ültem le mellé a kanapéra miután elkészültem a lefekvéshez.

- Jól vagyok. Csak fáradtabb mint általában. - karikás szemeit meredten a televízióra szegezte.

- Miért? - fordultam felé, lekönyökölve egyik kezemmel a kanapé háttámlájára.

- Szerinted? Beköszönt az ősz és olyan hideg van mint a kurva élet. Nehezemre esik aludni miatta. - dugta kezeit meleg pulóvere zsebébe.

- Miért nem kapcsolódik fel a melegítő lámpádat? - emeltem meg az egyik szemöldököm értetlenül.

- Nem melegít eleget. - vetette hátra a fejét, egy kicsit felém fordítva.

- Figyelj. Rendelek neked holnap egy új lámpát, addig meg hogyha bajod van az alvással gyere és kitalálunk valamit. - álltam fel az ülőalkalmatosságról.
- Megyek aludni, és szerintem te is menj és próbálkozz meg vele. - kapcsoltam ki a televíziót.
- Jó éjt Yoongi. - ezzel el is mentem egyenesen be a szobámba.

Becsuktam a szobám ajtaját magam mögött, elhúztam az ablakom előtt lévő sötétítő függönyt, majd azonnal bevetettem magamat az ágyamba.

Beállítottam a telefonomon lévő ébresztőórát és át is fordultam a másik oldalamra, lehunyva a szemeim.

•••

Arra keltem az éjszaka közepén, hogy a szobám ajtaja résnyire ki van nyitva, és a kis résen a folyosó lámpa fénye szivárgott be.

Szemeimmel hunyorítva figyeltem, ahogy Yoongi lekapcsolja a folyosón lévő lámpát amint meglátja hogy ébren vagyok.

Sötét sziluettje becsukta az ajtót, majd lassan odajött hozzám, lenézve rám.

- Nem tudsz aludni? - morogtam fáradtan a hátamra fordulva.

- Hát nem.. - sóhajtott fel, egyik kezét tarkójára simítva.
- Belljebb mennél? - kérdezett meg, én pedig belljebb feküdtem a fal közelébe.
- Köszi. - azonnal meg is emelte a takarót, bebújva alá.

Teljesen a takaró alá bújt, egy gombócba bújva, szorosan az oldalamhoz nyomódva.

- Nem kérsz inkább egy plusz takarót vagy nem szeretnél egy kis forró teát hogy felmelegedj? - emeltem meg a kezemet, nem tudva hogy hová tegyem.

- Mert baj hogy itt vagyok? - egyenesedett ki, kidugva a fejét a takaró aló.

Olyan közel folt az arcunk egymásnak hogy orrunk hegye óvatosan súrolta egymást.

- Dehogy is baj. - szedtem össze magam gyorsan.
- Csak téged nem zavar hogy folyton velem alszol? - tettem le közénk a kezemet.

- Engem nem zavar. Ha zavarna akkor inkább szenvednék a saját szobámban egyedül. - láttam megy egy kis mosolyt az arcán, annak köszönhetően hogy a szemeim hozzá szoktak a sötéthez.
- Mert szeretnéd hogy elmenjek? - kérdezte felülve, okozva engem arra hogy felüljek én is.

- Nem. - szólaltam meg azonnal, egy kicsit megemelve a hangomat.
- Hogyha az segít neked az alvásba hogy nem vagy egyedül, akkor nyugodtan maradj. - magyaráztam, mire mosolya egy vigyorrá alakult.

- Akkor csak akkor lehetek a szobádban hogyha nem tudok aludni? - könyökölt le a lábára.

- Nem. Akkor jössz amikor szeretnél, csak előtte kopogj. - sóhajtottam hanyadt vágva magam az ágyon, a párnáim közé vetve magamat.
- Aludjunk. - paskoltam meg a mellettem lévő helyet, utalva neki arra hogy feküdjön le.

Lefeküdt mellém, közel hozzám, de még is tartva a kettőnk között egy kis távolságot.

- Igazából.. - szólalt meg hírtelen.
- Nem csak azért jöttem ide hogy itt aludjak. Szeretnék valamiről beszélni.. - motyogta az utolsó mondatot.

- Rendben mondjad amit szeretnél. - hunytam le egy pillanatra a szemeimet, pihentetve őket egy picit.

- Huu, oké. - sóhajtott egy hatalmasat.
- Nem köntörfalazok.

- Legyen úgy. - kuncogtam fáradtan.

- A társam vagy.