Az a kapucsengő hangosan megszólalt, alig kellett egy-két pittyegés hozzá, hogy Qinghua felvegye a telefont és beengedje a lent várakozókat. Shen Yuan és Luo Binghe természetesen eszük ágában sem volt idejönni, de tekintve, hogy Qinghua mennyire aggódott eljöttek. 

-Uborka tesó, ez komoly! Már azóta ilyen és még csak azt sem tudom hogyan szedjem ki belőle a mérget.-Shen Yuan sóhajtott egyet miközben  a szobáig követte barátját. Luo Binghe már előre ment, hogy rá nézzen a démonra.

-Először is, nyugodj meg.-sóhajtotta fáradtan, majd belépett a szobába ami jelenleg el volt sötétítve Mobei-jun kérésére. Luo Binghe kifejezéstelen arccal nézett a démonra, akinek arca piros volt, a testéből megszokott hideg nem áramlott, csak a forróság. Reménytelenül ingatta a fejét. Végül shizunja fejé fordult, mintha csak egy tanácsra várna tőle, ami azonban nem érkezett el. Utána pillantása Qinghua felé fordult miközben fel állt a székből.

-Súlyosan megsérült. A mérget egy különleges virág segítségével lehet meggyógyítani ami Mobei-jun királyságában található.-Qinghua torkában egy gombóc nőtt, kezei ökölbe szorultak miközben arca elfehéredett. Csak arra tudott gondolni, hogy hogyan juttassa vissza világába királyát, de... Közben annyira fájdalmas volt, valahol a szíve környékén, hogy még sem akart erre gondolni. Önző módon magához akarta láncolni királyát. 

Shang Qinghua lassan térdelt le a földre királya mellé és óvatosan megérintette fedetlen bőrét a karjánál. Beharapta ajkait miközben elhúzta onnan a karját. Mobei-jun egy jégdémon, hidegnek kellene lennie, ennek ellenére mégis... mégis... 

-Neked... Nem kellene itt lenned...-suttogta Qinghua lehajtott fejjel. A hátul lévő Binghe és Shen Yuan a nappaliba mentek,kettesben hagyva őket. Mobei-jun pedig elhúzta száját, ezeket hallva a kis embertől.-Nem lehetsz itt.-mondta tovább, Mobei-jun pedig nem volt türelme tovább ezt hallgatni.

-Nem megyek el.-válaszolt határozottan, szemeit összehúzva. 

-De akkor ez a világ megöl. A saját világodban kell lenned, hogy meggyógyulj!-emelte fel hangját. 

-Nem érdekel! Maradok és kész!-Mobeijun úgy tűnik ezzel lezártnak tartotta a vitát, magára húzta a takarót, és az alá bújt. Lehunyva szemeit pihent. Qinghua felsóhajtott, meg törölte arcát és kiment a szobából. Shen Yuan megveregette barátja vállát mikor mellé ért. Mindannyian le ültek és gondolkozni kezdtek, hogyan küldhetnék vissza a saját világába Mobei-junt. Egyedül Luo Binghenek volt ötlete, hogy talán nyisson egy saját átjárót, de ahhoz, Mobei-junnak saját akarata kell, hogy legyen. Ha nem akar, akkor nem fog sikerülni. Ez a tény pedig csak még jobban elszomorította Shang Qinghuat. Bár maga mellett akarta tudni királyát, azt akarta legyen mellette, mert annyi van még amit meg akar mutatni neki ebből a világból és még többet akar neki mesélni, s látni akarja a kíváncsi tekintetét amivel őt nézi azokban a pillanatokban. Látni akarja, ahogy ajaki lágyan felfelé ívelnek, ezzel egy gyönyörű mosolyt formázva, s hallani akarja a hangját amivel őt szólítja.

-Valahogy rá kell venned, hogy magától menjen vissza.-mondta ki a nyilvánvalót Shen Yuan, míg Binghe vele egyetértve bólogatott. A két férfi ezután elment, többet nem tudnak, így Qinghua egyedül maradt királyával. Lassan ment vissza hozzá, tartva attól, hogy talán alszik. De nem aludt. 

-Mit akarsz?-kérdezte a király mérgesen, hátát az ágy háttámlájának döntve. 

-Csak bejöttem megnézni, hogy van a királyom.-motyogta, le ülve az ágy mellé.-Biztos nem akarsz vissza menni a saját világodba?

-Biztosan.

-Miért?-azonban erre nem kapott választ, így Qinghua ismét megkérdezte, de ezúttal sem volt semmi. Mobei-jun nem válaszolt neki.-Mond el... Miért nem?-a király hallgatott. Nem akarta bevallani, túl kínos lett volna számára, hogy azt mondja "miattad".  Így csak halkan morgott, fejét elfordítva, hogy ne keljen a szemébe néznie. De Shang Qinghua ezúttal nem hagyta magát! Mérgesen állt fel, egyik kezével az ágy szélére támaszkodott, és bele huppant Mobei-jun ölébe. Mobei-jun megdermedt, majd egyszer csak két meleg kéz közre fogta az arcát, s fordította maga felé. Ezek a kezek olyan gyengédek voltak, mégis képes volt csak úgy elfordítani a fejét. A vékony ujjak kicsit remegtek, de hamar alábbhagytak. Mobei-jun mellkasa szokatlanul nehéz volt, mintha valami nyomás kerekedett volna ott, s alig bírt levegőt venni. Olyan szokatlan volt, annyira furcsa, s vaalhol a gondolatai közé befúródott valami. "Még közelebb lenni hozzá". Nem akarta, de annyira csábító gondolat volt, hogy nem bírt annak ellenállni. Ő is megfogta az arcát, és a mellkasára hajtotta a fejét. Annyira aranyos volt látni Qinghua meglepett tekintetét , s azt ahogy feje a mellkasára van hajtva. 

-Miattad...-suttogta Mobei-jun öntudatlanul. 

-Miattam, mi?

-Miattad nem akarok elmenni innen...

Egy nyílás volt a levegőben,ami egy magas volt Mobei-junnal. Qinghua ajkai egy halvány mosolyra húzódott. Hamis volt, mindketten tudják. 

-Azt hiszem, itt az ideje menned, királyom.-hangja elhalkult a végére. Bár sikerült rá vennie királyát, hogy menjen vissza, elég fájdalmas, és az a hülye gombóc a torkában nem akart eltűnni onnan. Többször végig gondolta, hogy legyen egy másik megoldás, de nem volt semmi. Hülye könyvében mindig mindent... 

-Elmentem.-lassan fordult meg, szembe állt a portállal, és bele sétált. Már csak épphogy ruhája széle volt látható, mikor Shang Qinghua felkiáltott. A szemei reménnyel telien csillogtak fel, az agya szinte felrobbant. Hogy nem jutott eszébe ez?

-Várj királyom!-kiáltotta, kezével megfogva a ruha szélét. Mobei-jun megtorpant.-Királyom... FEKÜDJ LE VELEM!

Sziasztok^^ Huu hát nem tudom mit mondjak erre a fejezetre, de most így hirtelen ennyire futotta hehe xd nem a legjobb, de na, próbálkozok. Később amúgy is terveztem egy kis átírást, de csak miután vége a könyvnek ami sajnos itt is van. A következő lesz az utolsó:( De biztos lesz még MoShang ff mert ebből a párosból sosem elég ~