Még csak kora reggel volt mikor Mobei-jun kinyitotta szemeit. Oldalára fordult, mintha csak egy bizonyos ember arcát akarta volna látni. Ám csalódnia kellett, ugyanis csak a gyűrött lepedőt találta a másik oldalon. Halk sóhajt hallatott, s lassan ült fel, kicsit megtörölte szemeit majd ki szállt az ágyból, hogy rendes, utcai ruhát vegyen fel. Ezt elvégezve ki ment a konyhában, ahol egy sürgő-forgó Qinghuaval találkozott. Halkan dúdolt, arcán pedig egy apró mosoly húzódott. Mobei-jun ajkai elnyíltak a jelenetet látva, s valahol a mellkasában melegség töltötte el. Óvatosan asztalhoz ült, véletlenül sem kiadva egy hangot, élvezni akarta a látványt amit ő nyújtott. 

-Na na naaa... aah! Királyom!-Qinghua döbbenten vette észre az őt figyelő Mobei-junt, aki nem is zavartatta magát.-Legközelebb figyelmeztess ha jössz...-motyogta orra alatt, majd ki szedte a serpenyőből a tojást -ami nagy csoda folytán végre- nem égett szénné! Ez a felismerés még Mobei-junt is meglepte, de nem tette szóvá, inkább csak evett anélkül, hogy rá nézett volna. Egyedül az apró "hm"-mel jelezte a másik felé, hogy ízlett neki. Bár nem úgy tűnik, mint akinek leesett a tantusz. Mobei-jun arra jutott, hogy több segítségre szorul, hogy megfelelően nyilvánítsa ki érzéseit a buta hörcsög felé. -Aaah ez a hülye uborka...-morgott orra alatt, amit mérgesen húzott fel, arcával együtt. Mobei-jun szórakozottan nézte miközben a reggelijét fogyasztotta.-Hmpf... Olyan kegyetlen...-sóhajtott lemondóan, majd inkább az asztalra tette a telefont. Eközben észre vette magán királya pillantásait.-Valami gond van?-kérdezett rá félve.

-Hm.-hümmögött amit Shang Qinghua nemként fogott fel, s csak remélte, hogy jól hallotta a hümmögést. Mobei-jun tovább nézte. Látott egy kis maradékot szája szélén. Gondolkodás nélkül hajolt oda, amit a kis hörcsög meglepetten követett figyelemmel. Még ő maga sem számított arra mit csinál, csak oda hajolt, közel arcához. Hallotta, hogy élesen beszívja a levegőt, bent tartja. Lassan, hüvelyk ujjával le törölte a kis maradékot.

-....

-Morzsa.-mondja, majd tovább kezdte fogyasztani az ételt. Shang Qinghua azonban nem volt képes tovább enni, túlságosan is meglepődött királya tettén amit nem tudott hova tenni. Végül, csendesen tovább evett, anélkül, hogy felnézett volna. 

Az emberek türelmesen/türelmetlenül (inkább utóbbi) álltak sorba, várva, hogy végre ők is rendelni tudjanak. A női vendégek többsége nyálcsorgatva nézték a felszolgáló szép fiúkat, főként az újról, Mobei-jun, kinek jelenléte nagy hatást tett a tea házra. Ennek ellenére Mobei-jun nem tett semmit, úgy viselkedik ahogy eddig, mégsem képes le vakarni magáról a ragacsos embereket akik nem fogják fel a "nem" szó jelentését. 

-Még valamit?-kérdezte Mobei-jun, arcán a szokásos semleges kifejezés. A hölgy szélesen vigyorgott, megmutatva csálé fogsorát.

-A telefonszámod.-a király felsóhajtott, legszívesebben ki tépte volna a torkát, de Qinghua felvilágosította pár dologról, így másik megoldás lévén figyelmen kívül hagyni és úgy viselkedni ahogy eddig. 

Délután volt, Mobei-jun pedig a szünetet élvezte. Vagyis élvezte volna, ha nem azt látja, hogy Qinghua valaki mással beszélget. Nem volt a közelében, messze ült tőle Shen Yuannal. Beszélgettek, s úgy egyedül neki mondta el, hogy ki ő és honnan jött. Zavarta, ahogy nagy mosollyal beszélget vele, s a szemében olyan fény csillan fel amelyet felé eddig nem tanúsított. Zavarta, ahogy mindenféléről csacsogott vele, s nem mellette volt, s beszélt hozzá. Furcsa. Nyomást érzett ez alkalommal a mellkasában, igyekezett elnyomni. De egyre erősebb lett. Mérgesen hunyta be szemeit, majd a hangos nevetést hallva fel állt és ott hagyta őket. Hallotta, hogy Shang Qinghua utána szól, de nem figyelt rá.

-Királyom, várj meg!-ment utána szüntelenül. Mobei-jun végül meg állt, hátra nézett rá. 

-Mit akarsz?-kérdezte fagyosan, mire a másik megtorpant, arcán pedig egy kínos mosoly terült el. 

-É-én csak észrevettem, hogy királyom olyan furcsa...-motyogta lehajtott fejjel, s mire újra felnézett, Mobei-jun már elment. 

Késő este értek haza. Csendben sétáltak egymás mellett. Qinghua utálta ezt a csendet. Mielőtt király jött volna azelőtt elviselte a csendet, de most, hogy végre volt kihez beszélnie, már sokkal inkább beszélt volna. Királya túlságosan is idegesnek tűnt, így e alkalommal csak hagyta, hogy besétáljon a szobába és az ágyon pihenjen, addig ő a kanapén foglalt helyet, a tv-ét bámulva. Azonban hamar rá jött, hogy a tv-ben nincsen semmi, így aztán unottan dobta maga mellé a távirányítót. 

-Miért nem jössz?-Shang Qinghua meglepődve emelte fel fejét, s pillantott a hang irányába. 

-Hova?-kérdezett vissza értetlenül, ajkait egy kissé csálé mosolyra húzva.

-A szobába...-szinte fogait csikorgatta, azon gondolkodva, hogy ez az ember már megint szórakozik vele. 

-Áh, királyom szeretné?-szemei felragyogtak, fel ült és reménykedve nézett rá. Választ azonban nem kapott, helyette egy nagy ütést tarkójára mikor Mobei-jun oda ment hozzá. Nem panaszkodott, attól félt akkro ismét kapna egyet. 

-Gyere.-mondta ellentmondást nem tűrve, és ismét magával rántotta a szobába. Shang Qinghua soha nem fogja megérteni királyát miért szeretné ha együtt aludnának.

Sziasztok, bocsánat, hogy ennyit kellett várni erre a részre^^ Viszont mostanában kevesebb időm van írni, de igyekszek :)