Sikeresen eltévedtem, amitől kellően bosszús lettem ráadásul már a gyomrom is korgott. Már eltelt pár óra mióta utoljára ettem és akkor is csak egy pogácsát és két kávét ittam. Találomra nyitogattam be az ajtókon és az egyiken bekukkantva észrevettem egy zongorát. Imádtam zongorázni és énekelni, az éneklés mindig kikapcsolt és most sem tudtam ellenállni a kísértésnek. Lopva körbe pillantottam, majd beléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. A zongorához sétáltam Közelebbről azonnal felismertem, hogy ez egy Steinway zongora, ami igazán meglepő, mivel összesen nyolcat gyártottak belőle és ez kellően izgalomba hozott, hogy egy ilyenen játszhatok. Mosolyogva simítottam végig az ébenfekete zongorán, majd leültem az előtte lévő székre, lábamat a pedálra helyeztem és leütöttem az első hangokat. A zene azonnal átjárta a testem és boldogan hagytam magam sodródni. A világszerte ismertté vált, dalt kezdtem el játszani és énekelni. Bradley Cooper és Lady Gaga: Shallow című dalát. A hangom elvegyül a zongora hangjával, egymásba fonódott és hatalmas erővel szólt. Igazából sosem figyeltem meg, hogy mit is jelent ez a dal, ám most különös erővel hatott rám a dal szövege. Szemem könnybe lábadt, és ha lehet még több érzelemmel énekeltem, mint eddig. A szám vége után, gondolkodás nélkül váltottam ezúttal az egyik nagy kedvencemet játszottam, amit a Visszatérőkben hallottam először. Elias: Cloud című dala. Ennek a dalnak a szövege az első pillanatban a lelkembe égett. Emlékszem folyamatosan zokogtam, amikor Lincoln meghalt a sorozatban, és ez a dal szólt alatta. Bocsánat, nem akartam spoilerezni.

- Csodálatos.

Michael csodálattal teli suttogása, úgy hatott rám, mint ha lágy szellő súrolta volna a bőröm, vagy mint a puha tollpihe érintése. Lehajtottam a fejem, ajkamat összepréseltem nehogy a sírás kirobbanjon belőlem. Utoljára a kórházban sírtam anyu holtteste felett, azóta egy könnycseppet sem ejtettem, de most nagyon kikívánkozott belőlem. Michael ekkor már mellettem ült, keze a vállamon majd szorosan magához ölelt. A nyakába temettem a fejem, karomat köré fontam és szorosan hozzá bújtam, testemet rázta a zokogás. Michael a hajamat simogatta, ajkát a vállamnak nyomta és szép lassan a sírásom is csillapodott.

- Ne haragudj. Eltévedtem, aztán ide keveredtem.

- Sejtettem, hogy erről lehet szó – bólintott és finoman eltolt magától. – Gyémánt van a torkodban Mirabella.

- Köszönöm – suttogtam. – Mikor éneklek minden sokkal könnyebb.

Michael bólintott, ujjával letörölte a könnyeim, majd felállt és a kezemet megfogva kivezetett a szobából.

- Bármikor rendelkezésedre áll a zongora – ígérte meg és a pillantása végig söpört rajtam. – A fenébe Nina tud valamit.

- Az a gardrób egy vagyon – kezdtem.

- Mondtam, hogy ahhoz semmi közöm.

- Ezt el kéne hinnem?

- Igen, mert ez az igazság. És nem a vibrátorhoz sincs semmi közöm – kuncogott fel.

- Nina miért adna nekem vibrátort?

- Nem tudom. Csajos szokás? Én pasi vagyok.

- Majd megkérdezem én tőle – húztam össze a szemem.

- Én, nem tartalak vissza – vigyorgott Michael. – Itt az ebédlő. Remélem mostantól meg fogod találni.

- Vagy legközelebb a kriptába nyitok be.

- Nincs kripta, várbörtön volt, de a garázs van a helyén – vigyorgott belökve az ebédlő ajtaját.

- Mirabella akár egy angyal éneked oly gyönyörű – kiáltotta Nina vidáman, én pedig elnevettem magam.

- Köszönöm szépen – mosolyogtam.

- És a ruhád. Tudtam, hogy tökéletes lesz – csettintett büszkén, ahogy végig mért.

- Farkas Mirabella vagyok – mutatkoztam be Katának és Pannának.

- Örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott vissza Kata, akit olyan 30 évesnek saccoltam, barna haját rövidre nyírta, kék szemei kedvességet sugároztak.

A mellette ülő kislány izgatottan fészkelődött a széken, tekintete lelkesen tapadt rám.

- Olyan szép vagy – szólt félénken.

- Csak utánad szépségem – mosolyogtam vissza rá, mire az arca felragyogott a boldogságtól.

- Gyere – hívott Michael és az asztalfő felé kezdett húzni. – Még mit nem, az asztalfő az enyém – szólt rám sértetten. – Azért egy határt nem kéne átlépni – kacsintott rám, mikor lenyomott az asztalfő melletti székre.

- Ezer bocsánat őfelsége – sütöttem le a szemem. – Halált érdemlek-e tettemért.

- Imádom – visította Nina nevetve.

- Hozhatjátok – szólt Michael mire jó pár szolgáló jelent meg tálakkal a kezükben.

Az egyik szolga mindenkinek italt töltött, amiről nem tudtam megállapítani, hogy micsoda. A rengeteg különböző illattól eltelítődött az orrom és a gyomrom hatalmasat kordult. Mind kíváncsian néztek rám.

- Hogy én milyen régen hallottam gyomor korgást – szólalt meg Connor.

- Már el is felejtettem milyen – biccentett Michael. – Egészségedre – biccentett felém miközben belekortyolt a pohárba.

- Mi ez?

- Meggyszörp – vágta rá én pedig gyanútlanul belekortyoltam, majd azzal a lendülettel köptem ki, egyenesen Michaelre.

Michael lehunyta a szemét én pedig ijedten kezdtem el hátra felé csúszni a székemmel. Mikor végre kinyitotta a szemét addigra én a falhoz lapulva ültem, és megszeppenten néztem Michaelt, akinek arcáról csöpögött a vér a fehér ingjére. Nina elnevette magát és a többiek némi késéssel csatlakoztak hozzá, ám Michael szigorú tekintete láttán a nevetés azonnal elhalt. Halálra vált arccal meredtem Michaelre.

- Mirabella – emelkedett fel a székről nagyon lassan és szalvétába törölte az arcát.

Nagyot nyelve pattantam fel és a legközelebbi ajtó felé (ami gondolom a konyhába vezetett) iszkoltam. Michael egy szempillantás alatt előttem termett, elzárva az utam, én pedig azzal a lendülettel csapódtam a mellkasának és úgy éreztem mintha egy betontömbnek ütköztem volna. Fintorogtam, megpróbáltam átbújni a karja alatt, de megragadta a derekam és visszatartott. Aztán, mint egy zsák krumplit a vállára lendített és elindult velem.

- Ajaj – hallottam Nina ijedt hangját, mire a rettegés hullámokban árasztott el.

- Ne haragudj véletlen volt, kérlek – könyörögtem féltve az életem.

- Az ilyenért büntetés jár – válaszolta komoran.

- Ne, kérlek, ne csináld. Egy hétig takarítom a WC-t utánad és bevetem az ágyad, csak ne bánts.

- Sajnos ez túl kevés, de kösz a tippet – vágta rá.

- Most meg fogsz ölni? – kérdeztem.

- Az is lehet...

- Apám ezt nem hagyja. Bosszút fog állni – ütlegeltem a hátát, mert már tényleg totál berezeltem.

Michael erre semmit nem felelt. Pár perccel később már a szabadban voltunk és felismertem a belső udvart, amit Nina emlegetett. Láttam, hogy a többiek kíváncsian jönnek utánunk, már egyikük sem rémült. Michael ekkor megtorpant és egyszerűen elengedett. Úgy visítottam, ahogy a torkomból kifért és még idejében kaptam levegő után mielőtt a medence vize összezárult a fejem felett, de még így is sikerült egy adag klóros vizet lenyelnem. Vicsorogva rúgtam a felszínre magam és dühösen fröcskölve magam körül a nevető Michaelre meredtem, aki a hold fényében, ha lehet még gyönyörűbb volt. Francokat gyönyörű, egy idióta paraszt.

- Ez kurvára nem volt vicces – támadtam neki.

- De igen az volt – kuncogott leguggolva a medence szélére és jókedvűen nézett rám. – Ugye srácok? – kiáltott hátra a válla felett.

- Naná – nevetett Connor.

A szemeim villámokat szórtak, ahogy Michaelhez úsztam és a nyaka köré fonva a kezem megpróbáltam berántani a vízbe. De ennyi erővel egy fát is megpróbálhattam berántani magammal.

- Halihó – köszönt kedvesen majd felállt és húzott magával engem is, mintha meg se kottyanna neki az 56 kilóm, ami a nyakába nehezedett.

- Bassza meg, de erős vagy – leheltem, mire elvigyorodott.

- Köszönöm. Most már vacsorázhatunk?

- Mintha az én hibám lenne, te mondtad, hogy málna lé – csattantam fel és elcsörtettem mellette, de visszatartott és megigazította a szoknyámat.

- Csini a bugyid – kuncogott.

- Hogy te mekkora tuskó vagy – mondtam ingerülten.

- Tuskó vagyok, mert úriember módjára viselkedek? Oké, felőlem visszahúzhatom – ragadta meg a szoknyám alját és a combomra simítva a kezét elkezdte felfelé húzni az anyagot.

- Ne csináld már – vörösödtem el, mire nevetve elengedett.

Teli hassal meredtem magam elé, amikor az ajtó megint kinyílt és a személyzet desszertekkel megpakolva belépett.

- Na, ne – nyögtem fel a hasamra szorítva a kezem.

- Csak egy kis eperfagyit – kínálta Michael kedvesen.

- Tőled soha többet nem fogadok el semmit! Utálom a hülye vért!

- Muszáj lesz hozzá szoknod.

- De undorító!

- Ez nem választás kérdése Mirabella. Szükséged van a vérre.

- Eddig nem volt, ezután se lesz.

- Nézd, felőlem megteheted, hogy majd 7 hónap múlva iszol először, de csak mondom jobb, ha elkezded most, mert akkor rosszabb lesz. Mit szeretnél most elkezdeni és uralkodni magadon mire oda kerül a sor vagy akkor elkezdeni és lemészárolni az ártatlan embereket?

- Miért csinálod ezt? – kérdeztem az asztalra meredve.

- Mirabella tényleg jobb lenne most elkezdeni – szólt közbe Nina. – Nem kell egyből csak vért, keverd össze egy számodra kedvenc ételeddel akkor elviselhetőbb – tanácsolta.

- De...

- Ha nem vagy hajlandó inni esküszöm, hogy fecskendővel juttatom a testedbe. Amúgy meg elég készségesnek bizonyultál mikor az én véremből kellett innod – villant meg a tekintete.

- Akkor nem tudtam mit csinálok!

- Örülj neki, hogy nem arra kérlek, saját magad harapd meg az egyik táplálónkat – nézett a szemembe.

Dühösen néztem vele farkasszemet, majd anélkül, hogy levettem róla a szemem a poharáért nyúltam, összekevertem a kólámmal és továbbra is a szemébe nézve felhajtottam a tartalmát. A vér íze végig perzselte a torkomat, fogaim fájdalmasan lüktetni kezdtek, de a kóla ismerős íze ellensúlyozta az undorom. Lecsaptam a poharat az asztalra és felálltam.

- Remélem most boldog vagy – vetettem oda és sarkon fordulva elhagytam az étkezőt.