Pár hónappal később...

Az elmúlt pár hónap nem szólt másról, mint a rengeteg kiképzésről és mellette a boldogságról. Connor szerint Michaellel undorítóan romantikusak vagyunk, pedig esküszöm, társaságban megpróbálunk kulturáltan viselkedni, de nem tehetünk arról, hogy az arcunkra van írva a földöntúli boldogság. Igaz valamiért, amikor Mark is közöttünk van, Michael visszafogja magát és óvatossá vállik. Szerintem tart attól, hogy Mark mit mondhat apának. Pedig nincs mitől tartania, Mark nagyon jó fej pasi, noha minden nap szétrúgja a seggem, de jókat lehet vele beszélgetni. Minden témáról van valami véleménye, és gyakran az az érzésem, hogy úgy törődik, velem mintha a lánya lennék. Voltaképpen valamilyen szinten tényleg az ő gyereke vagyok, ő nevelt belőlem egy élő fegyvert. Ha hasonlítanom kellett volna magam valakihez, akkor én lettem volna Octavia kom Skaikru. A mai napon pedig ténylegesen magamra öltöm ezt a szerepet, én leszek a titokzatos ismeretlen lány, aki elcsavarta Michael fejét. Senki nem fogja tudni, hogy én vagyok Marcus lánya, csak azok, akik eleve a kastélyban laknak. Michael le akarta fújni az idei Halloweeni bulit, de Nina rávilágította, hogy gyanús lenne, ha megszakítanánk a hagyományt, így a bál meglesz tartva szigorú védelmi intézkedések alatt. Ez azért kell, hogy ne szivárogjon ki, hogy én itt tartózkodok a kastélyban, igazából apát az is meglepte, hogy a vámpírok tudomást szereztek a létezésemről. Nem csodálom, ha nem érted, én se nagyon nyugi. Összefoglalva eleinte senki nem tudott rólam, aztán elterjedt a pletyka a természetfelettiek közt, hogy Marcusnak van egy zabigyereke és ez miatt közellenség lettem, leginkább a farkasok számára. Ez elvileg a vének fülébe is eljutott, de ők úgy tudják én bent égtem a házba Robiékkal együtt, így miattuk egy ideig nem fáj a fejünk. Valamiért az ellenség nem volt ennyire hiszékeny.

- Aggódsz – morogta Nina, aki épp a hajamat fonta be.

- Nem, nem aggódok, csak próbálom kibogozni a szálakat, olyan zavaros az egész.

- Te akartál tudni róla, hogy mi van a háttérben.

- Tudom... ti, hogy tudtok kiigazodni ezen az egészen?

- Az évek meg a rutin – vágta rá kuncogva. – Fordulj, felém elkezdem a sminkedet.

- Biztos meg tudod csinálni?

- Nálam nincs olyan, hogy lehetetlen. Igazából vágjalak meg, vagy elég, ha felfestem a sebeket?

- Az utóbbi megfelel.

- Michael szerint be kéne fújni téged egy adag vámpírparfümmel, hogy teljesen el legyen fedve az emberi mivoltod.

- Ja, nekem is mondott valamit. Tényleg létezik vámpírparfüm?

- Létezik – bólogatott. – De szerintem, ha átkapcsolsz vámpír üzemmódra, akkor nem kell aggódnunk.

- Kissé ideges vagyok. Ismeretlen vámpírok, akkor árnyvadászok. Mit teszek, ha rám köszön Jace Herondale?

- Visszaköszönsz?

- Mondani könnyű – csóváltam meg a fejem. – Jace egy igazi főnyeremény – sóhajtottam álmodozva.

- De ő nem nagyon van kibékülve a vámpírokkal – jegyezte meg. – Meg az se biztos, hogy itt lesz.

- Tavaly itt volt?

- Nem nagyon figyeltem. De neked nem Michaelről kéne álmodoznod?

- Nem. Róla nem kell álmodozni, mert ő valóságos! – jelentettem ki. – De ettől függetlenül szoktam dolgokról fantáziálgatni.

- Esküszöm mióta ti ketten először csináltátok azóta vagy ilyen perverz – nevette el magát. – Hunyd be a szemed.

- Vagy mindig is az voltam, csak jól titkoltam.

- Mi történt pontosan akkor a tetőn?

- Engedtünk a vágynak.

- Ezt én is tudom. Részleteket.

- Olyan régen volt már...

- Ja, 3 hónapja – biccentett. – Csajszi 3 hónap és irány Németország.

Az ajkamba haraptam és nem mondtam semmit. Az elején még alig vártam, hogy leteljen az a 7 hónap a 18. születésnapomig, most viszont így, hogy ennyire megszerettem Szlovákiát és az itt lakókat egyáltalán nem szeretnék elmenni. Már megszoktam a hajnali futásokat Michaellel, a tréninget Connorral, a lovaglást Ninával, a szenvedélyes táncórákat Michaellel, az izzasztó kiképzést Markkal és hosszas beszélgetéseket Pannával. Noha Panna sokat látott, örökre gyerek marad így van, hogy csatlakozom hozzá és együtt nézzük a meséket, amiket gyerekkoromban imádtam. Panna mellett én is lehettem gyerek, ha csak pár órára is, de újra kicsi lehettem. Igazából szerintem az emberek egy része mindig is gyerek marad. Például mikor szülők lesznek, és a kicsivel játszani kell, mesét olvasni neki és meséket nézni vele. Olyankor az ember a második gyerekkorát éli, és ha több gyereket is akarnak, akkor a szülő is többször lehet gyerek. Gondolataim ekkor afelé kalandoztak, hogy vajon milyen közös gyerekünk lenne nekem és Michaelnek. Ha lány lenne, Michael kék szemeit örökölné és az én hosszú barna hajamat, míg ha fiú lenne ő kiköpött Michael lenne. Szinte láttam is magam előtt, ahogy boldogan állunk a kastély előtt, mint egy nagy boldog család. Michael és a fiunk legyen a neve Damon ugyanolyan ruhában. Fekete farmer, fekete póló, fekete bőrdzseki és tökéletes mosoly. Míg én és a kislányunk Anna kék ruhában, felkontyolt hajjal feszítünk mellettük. A szívem egy pillanatra összeszorult és gombóc keletkezett a torkomba. Sosem lehet családunk, sosem fogom megtapasztalni milyen anyának lenni. Sosem fogom a karomban tartani a szerelmünk gyümölcsét.

- Mirabella – érintette meg az arcom Nina.

- Kész vagyok? – kérdeztem érzelmektől elfúló hangon.

- Tudom milyen érzés – vágott a szavamba, mire kinyitottam a szemem és szótlanul bólintottam.

Emlékeztem. Beszéltünk erről a kis folyónál az első alkalommal, amikor kilovagoltunk, de akkor távoli volt ez tőlem. Át éreztem Nina fájdalmát, de most szembesültem igazán azzal, hogy mennyire tud ez fájni. Ninával mindketten a könnyeinkkel küszködve néztünk egymásra, majd szorosan átöleltük a másikat, ezzel is kifejezve támogatásunkat.

- Itt akarok maradni veletek – nyögtem ki.

- Rengeteg mindent kell bepótolnotok apukáddal.

- Majd beszélünk Facebookon – vágtam rá. – Nekem ti vagytok a családom, itt úgy érzem végre otthonra találtam!

- Hagyd abba Mirabella! Komolyan hagyd abba! – nevette el magát szipogva és magát legyezve kiegyenesedett és a tükörbe nézett. – Szerencse, hogy még nincs rajtam sok smink.

1 óra múlva kiléptem a szobámból és lementem a lépcsőn, ahol Michael már várt rám. Szemügyre vettem az öltözékét és a gyűrűjét kiszúrva elnevettem magam.

- Nem mondod, hogy Damon Salvatore lesz a kisérőm? – kérdeztem csodálkozva és megállva előtte megfogtam a kezét és megcsodáltam a gyűrűjét. – Mit ne mondjak nem nagyon erőltetted meg magad – viccelődtem szemügyre véve a szerelését.

- Nina valami Lincoln nevű pasasnak akart beöltöztetni.

- Lincoln kom Trikru. Ő az én földi szerelmem. Amit énekeltem tudod, amikor felfedeztem a zene szobát, a második dal. Az a dal szólt, amikor megölték – magyaráztam.

- A lényeg, hogy a pasi csoki én pedig nem vagyok az. Így maradt Damon. De te csodásan festesz, pontosabban veszedelmesen – járatta végig rajtam a tekintetét én pedig vigyorogva körbe fordultam.

- Ai laik Okteivia kom Skaikru en ai gaf gouthru klir – mondtam tökéletesen leutánozva Octavia hangját.

- És ez mit is akar jelenteni? – vonta fel a szemöldökét.

- Octavia vagyok az égi emberek közül, és a szándékaim békések.

- Vesd be ezt majd a véneknek is – vigyorodott el.

- Őket tisztelni kell nem?

- De igen, de hátha sikerül mosolyt csalni az arcukra – fogta meg a kezem. – Készen állsz?

- Ez csak egy bál.

- Egy percre se mozdulj el a közelinkből, mindig legyen melletted valaki rendben?

- Igen, igen. Ne legyek felelőtlen, mindent gondoljak meg kétszer mielőtt hangosan megszólalnék, ne mutatkozzak be a saját nevemen a biztonság kedvéért és ne kövessek senki idegent, aki megkér rá – ismételtem el a plafon felé pillantva.

- Helyes – biccentett és kiléptünk a szobából.

Odakint az ajtó előtt négy Zorrónak öltözött testőr állt érkezésünkre kihúzták magukat és csendben követtek minket. Félúton a bálterem felé csatlakozott hozzánk Nina és Connor, akik árnyvadászoknak öltöztek. Nina volt Clary, Connor pedig Jace.

- Hé, egy szóval nem mondtad, hogy... - kezdtem felháborodva.

- Meglepetés – kacsintott rám. – Had mutassam be a partneremet Jace Herondalet.

- És mi van, ha ők is megjelennek?

- Vicces lenne, ugyanis nem léteznek – kuncogott Michael.

- Nina – húztam össze a szemem.

- Olyan aranyos voltál, na – vonta meg a vállát.

- Mostantól senki se szólítsa Mirát a nevén – figyelmeztetett minket Michael.

- Ma este Octavia leszek – biccentettem.

- Okés Octavia – biccentett Connor és belökte a bálterem ajtaját.

Kíváncsian követtem őket és megszemléltem a dekorációt. Régen a sulinkban is volt Halloweeni buli, sokszor a dekoráció készítésében is részt vettem, de ez minden fantáziámat felülmúlta. Mintha belecsöppentem volna a Harry Potterbe. A fényt a plafonról lógó gyertyák biztosították, mindenfelé kifaragott töklámpások, élethű denevérek repkedtek az emberek bocsánat természetfeletti lények felett és szinte az egész termet pókháló borította, amin pókok mászkáltak. Merem remélni, hogy azok is csak hologramok és nem igazi pókok. Odalent a tánctéren egy hosszú svédasztal húzódott mindenféle ínyencségekkel és pincérek szlalomoztak italokkal megpakolva a vendégek körül. A zene egy számomra láthatatlan helyről szólt, míg észre nem vettem egy rejtett kis részt a fejünk felett. Ha élő zenekar biztos szar lehet nekik odafent kuksolni. Miután szemügyre vettem a dekorációt, figyelmemet a vendégek felé fordítottam és szemügyre vettem a jelmezüket. Bevallom egy részem idősödő emberekre számított, de meglepően sok volt a fiatal arc, aki idősebb volt azok mind árnyvadászok voltak. Michaellel elvegyültünk, sorra köszöntött mindenkit engem pedig Octaviaként mutatott be mindenkinek, mint jövendőbelijét. Mikor egy pillanatra kettesben maradtunk, játékosan meg is jegyeztem.

- Nem rémlik, hogy megkérted volna a kezem – súgtam a fülébe és játékosan beleharaptam a fülcimpájába.

- Ahhoz előbb kéne Marcus beleegyezése – válaszolta. – Áldását kell adnia ránk.

- Biztos vagyok benne, hogy áldását adná – mosolyogtam.

- Szerintem nem. Még csak most kap vissza, nem fogja hagyni, hogy elvegyelek és nekem itt a helyem. Ha a feleségem leszel, akkor velem kell laknod.

- Akkor is itt laknék, ha nem vennél el. Ezt megmondtam Ninának is.

- Majd később megbeszéljük – morogta és belekortyolt a pezsgőjébe.

2 órával később a falat támasztva figyeltem a táncoló tömeget, és iszonyatosan fáradt voltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megterhelő lesz folyamatosan mosolyogni, és közben feszülten figyelni arra nehogy elszóljam magam. Ujjaim a kardom markolatával játszadoztak, ami ugyan úgy nézett ki mintha igazi lenne, de habszivacsból volt.

- Meglep, hogy rajtam kívül ismeri még valaki a sorozatot – állt meg mellettem egy ismeretlen férfi.

Alaposan szemügyre vettem őt. Bozontos haj, kedves mosoly, seb az arcán, terepmintás nadrág, zöld póló, barna bőrdzseki és bakancs.

- Nocsak Bellamy Blake, talán kémkedsz utánam bátyus? – vontam fel a szemöldököm.

- Eltaláltad. Nem hagyhatom, hogy a kishúgom bajba keveredjen – ment bele a játékba és lekapott egy pezsgőt egy arra haladó pincér tálcájáról.

- És mond csak sikerült már választani. Echo vagy Clark?

- Mindig is Clark párti voltam.

- Tudod mi a meglepő? – kérdeztem halvány mosollyal.

- Na, mi?

- Hogy én meg Bellamy párti vagyok – tártam szét a kezem kuncogva. – Belezúgtam a saját bátyámba – sóhajtottam gondterhelten.

- Hát szívás – nevette el magát ő is. – Mi a neved?

- Octavia – vágtam rá.

- Ja, én meg Bellamy vagyok – biccentett az arcomat fürkészve. – Mi az igazi neved?

- Attól függ, ki kérdezi. Mi a te neved?

- Bellamy.

- Én pedig Octavia – mosolyogtam.

- Tudom, hogy nem mondasz igazat – tett felém egy lépést, mire meghátráltam. – Szeretnék neked adni valamit. Te vagy Heda, ez a te tulajdonod – vett ki a zsebéből egy dobozkát és felpattintva a tetejét megmutatta a tartalmát.

A sorozatból számomra nagyon ismerő tárgy lapult benne, pontosabban a Láng, amit kizárólag csak egy sötét vérű tudott hordani. A fejemet csóválva pillantottam fel.

- Ez csak valami bizsu. Az a sorozat nem valóság.

- Miből gondolod, hogy nem a múltat dolgozza fel?

- Mert akkor tanultam volna az iskolában – jelentettem ki.

- Azért csak tedd el, tudod, mit kell mondani – mosolygott a kezembe csúsztatva a dobozkát. – Nagyon örültem Mirabella – simította meg az arcom majd sarkon fordult és eltűnt a tömegben.

Tegye fel a kezét aki szereti itt a Visszatérőket! Én imádom teljes mértékben!! Ki a kedvenc szereplőtök? Nekem Octavia és Bellamy. Eleinte Finn volt, de hát sajnos őt hamar kiírták a sorozatból. Na jóóó nem spoilerezek <3 A sztori, hogy tetszik eddig? Írom ám a második részét már ;)