Mikor újra csatlakoztunk odalent a többiekhez Mark felvont szemöldökkel meredt ránk, de nem szólt semmit.

- Bocs, amiért úgy neked estem – húztam el a szám.

- Csak őszinte voltál – válaszolta megvakarva a tarkóját.

A fény megcsillant egy kulcson, amit a nyakában hordott, mint nyaklánc. Vajon minek lehet a kulcsa?

- Az mit nyit? – kérdeztem kíváncsian.

- A szívemet – vágta rá.

- Megnézhetem?

- Ez csak egy kulcs Mirabella – hessegette el a kezem.

- Ha csak egy kulcs, akkor miért nem nézhetem meg? – szaladt magasba a szemöldököm.

- Luciáé volt – szólt közbe Michael. – Mark és Lucia nagyon közel álltak egymáshoz. Mark volt az ő tanára is.

- Oh – leheltem enyhén elnyílt ajkakkal.

- Hm... micsoda illatok terjengenek a levegőben – csivitelte Nina, én pedig azonnal ugrottam és rávetettem magam.

- Tudtam, hogy nem állod meg – morogtam rajta ülve, a földhöz szorítva őt.

- Ha egyszer olyan szórakoztató – vigyorgott. – Na és milyen volt? – tudakolta.

- Kímélj meg a részletektől – morogta Mark. – Amúgy ügyes...

- Mit ügyes? Hagytam magam – csattant fel Nina.

- Vagy jobb vagyok, mint te – kacsintottam felállva és a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.

- Fogadjunk?

- Állok elébe.

- Rendben, akkor holnap este párbajozunk – jelentette ki.

- Csak ököllel, a fegyvereket még nem vettük – szólt közbe Mark.

- A helyedben én visszakoznék – kuncogott Connor.

- Sajnos igaza van – bólogatott Michael és megfogta a kezem.

Kissé félve meredtem a szélesen mosolygó Ninára, aki csillogó szemmel várta, hogy mit lépek. Megfutamodtam természetesen.

- Lehetne, hogy inkább kisminkeljük egymást és pletyizünk? – kérdeztem a szám szélét rágcsálva.

- Visszatáncolsz?

- Szeretnék még élni – bólogattam.

- Hát jó, akkor holnap este csajos nap – sóhajtott fel és belém karolva a kijárat felé vezetett. – És akkor el is mondhatod milyen volt a nagy pillanat, amire oly rég óta vártunk – kuncogott.

Kissé furcsáltam, hogy noha Michaellel együtt voltunk, de mégis külön ágyban alszunk. Igazából mióta visszajöttünk a kastélyba és elmentem lefürödni nem is találkoztunk. Mikor lementem a szobájába nem találtam sehol, így vissza felmentem és felcsaptam anyu naplóját. Rengeteget haladtam a naplóval, már csak pár oldal volt hátra belőle. Miután apu megmentette anyut és elhozta a rezervátumból, a németországi Neuschwanstein kastélyba vitte anyut aztán hetekre eltűnt. A bébicsősz szerepét Michaelre osztotta, aki vigyázott anyura, beszélgetett vele és egy idő után jó barátok lettek. A napló szerint apu Luciát gyászolta, és nem mert anyu szeme elé kerülni egy érzelmi roncsként, de miután összeszedte magát minden figyelmét anyunak szentelte és a szerelmük beteljesült. Akkor apu már a vének közé tartozott, miután megüresedett egy hely, mert rajtaütött egy csapat boszorkánymester az egyik vénen, így apa volt a soron következő. A vének egyetlen egy esteben nézték el, apu és anyu szerelmét. Mégpedig anyunak vámpírrá kellett válnia, hogy közéjük tartozhasson. Más esetben, ha apu nem lett volna vén, akkor anyura halál várt volna, ahogy apura is, amiért megszegtek valami hülye szabályt.

1996. augusztus 5.

Kedves Naplóm!

Azt hiszem, terhes vagyok. Más magyarázatot nem tudok arra találni, hogy miért késik már két hete. Marcusnak nem mertem még szólni, féltem, hogy mit reagálna. A törvény szerint halál jár annak, aki gyereket csinál egy embernek. Mert persze a férfi vámpírok hormonjai nem avulnak el, míg a női vámpírok teljesen meddők. Így a vámpír nők kedvükre kamatyolhatnak titokban emberekkel, míg a férfiaknak vigyázniuk kell, nehogy csemetét gyártsanak. Mi Marcussal védekeztünk folyamatosan ezért is vagyok totál értetlen, hogy most akkor mi van? Kéne valahonnan szereznem egy terhességi tesztet, vagy valahogy kapcsolatba lépni nagyival, aki még mindig úgy hiszi, biztonságban vagyok a rezervátumban a farkasok között. Sergio – hasít belém hirtelen a szomorúság. Nagyon megkedveltem a fiút, sőt szerintem, ha nem lett volna Marcus talán képes lettem volna Sergiót szeretni. Olyan rendes volt velem, nem érdemelte meg, hogy meghalljon. Dehogynem! Nagyon is megérdemelte! Megölte Luciát, aki a sógornőm lett volna! Megölte Marcus kishúgát! Megérdemelte a halált!

- Jobban csíplek, ha jó a kedved – szólalt meg Michael és leült mellém a szökőkút szélére. – Már megint rágódsz?

- Én már csak ilyen gondolkodó lány vagyok – vontam meg a vállam.

- Szóljak Marcusnak, hogy terelje el a gondolataidat? – bökött oldalba.

- Nem... én most veled szeretnék beszélni. Pontosabban szeretném a segítségedet kérni – néztem rá esdeklően.

- Miről lenne szó? – ráncolta a homlokát és láttam rajta, hogy idegesíti, amiért levédtem az elmém.

Ám most hagytam neki, hogy a gondolataimban olvasson ugyanis nem mertem hangosan kimondani. Michael arcát figyeltem, a reakciójára várva és nem lepett, meg amikor felpattant és elhátrált tőlem.

- Ez valami rossz vicc ugye? – kérdezte elhaló hangon.

- Nem tudom – csóváltam meg a fejem. – Ugye... ugye szerezel nekem? – kérdeztem.

- Nem... Krisztina én nem. El kell mondanod Marcusnak – jelentette ki.

- Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon. Kérlek, Michael segíts! – könyörögtem.

- Nem tehetem. Marcus megöl, ha megtudja elhallgattam előle – túrt a hajába ideges mozdulattal.

- Csak arra kérlek, hozz, egy tesztet a többit megoldom!

- Nem Krisztina!

- Kérlek! Azt hittem barátok vagyunk – biggyesztettem le a szám.

- Igen barátok vagyunk, de Marcus olyan nekem mintha az apám lenne.

- Ha ő az apád, akkor én az anyád, és nem fordíthatsz hátat anyád kérésének – makacskodtam.

- Mit kértél? – csendült fel Marcus hangja és kilépett az árkád alól.

- Meglepetés – füllentettem. – Neked, és Michaelt kértem meg, hogy segítsen, de nem akar előtted titkolózni – húztam össze a szemem.

- Miféle meglepetés? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem lesz meglepetés, ha elmondom. Michael légy szíves!

- Jó elintézem – erőltetett mosolyt az arcára. – Estére ott lesz a szobádban.

- Nem kéne ilyesmikkel foglalkoznod – fogta meg a kezem Marcus és felhúzott.

- Nézzem el, hogy te elhalmozol mindennel, de én ezt nem viszonzom? – döntöttem a fejem a mellkasának.

Marcus körém fonta a karját és az állát a fejemnek támasztotta.

- Nekem már az is elég nagy ajándék, hogy itt vagy – suttogta, mire mosoly terült el az arcomon.

A következő bejegyzés már jóval azután íródott, hogy én megszülettem. Mintha anyu megfeledkezett volna a naplójáról és hirtelen talált volna rá.

- Ott hagyta a kastélyban, mikor apád kimenekítette – szólalt meg Michael, mire felemeltem a fejem és az ajtóban álló Michaelre néztem.

Fekete farmer volt rajta, fekete pólóval és fekete bőrdzseki.

- Készülsz valahova?

- Nem azt mondtad, hogy motorozni szeretnél? – vonta fel a szemöldökét.

- Gondoltam holnap...

- Talán álmos vagy?

- Nem – tettem a dohányzóasztalra a naplót és felálltam. – Megyek és átöltözök – indultam meg a gardróbszoba felé.

Michael elkapta a derekam mikor elhaladtam mellette és magához vonva belecsókolt a nyakamba, keze pedig becsúszott a hálóingem alá.

- Miattam vetted ezt fel? – tudakolta.

- Hova gondolsz? – mosolyogtam a karjaiba simulva. – Te miért nem maradtál velünk?

- Lettem volna részese az életednek? Hitted volna azt rólam, hogy az apád vagyok? Vagy, hogy a bátyád?

Miközben beszélt keze a mellemig siklott és gyengéden elkezdte masszírozni. Mellbimbóim hiper gyorsan megkeményedtek az érintésétől, lábam közé bizsergés költözött.

- A tiltott gyümölcs mindig édes – lihegtem belemarkolva a hajába és a fejemet hátra hajtva megcsókoltam. – Boldog lettem volna, ha a közelemben vagy. Barátok voltatok, te voltál az első, aki tudtál rólam.

Michael megfordított, nekitolt a falnak és a fenekemet megragadva felemelt. Átkulcsoltam a derekát a lábaimmal és mohón megcsókoltam. Michael ajka átsiklott az egyik mellemre, nyelve a bimbómat ingerelte, férfiasságát hozzám dörzsölte.

- Nem is kell átöltözned. Így is jó vagy – jelentette ki és a karjába kapva a nyitott ablak felé indult velem.

Szerettem motorozni. Annak idején nem egyszer vitettem el magam a suli rosszfiújával egy körre. Az első alkalommal ellógtuk az utolsó két órát és csak motoroztunk a városban. Kristófnak hívták és iszonyat szexi volt a sok tetkójával. Vele alakult ki valamilyen kapcsolatfélém, együtt jártunk, de kötöttség nélkül. Aztán mikor elballagott békében váltunk el egymástól. Ja és ő volt az első pasi az életemben, vele vesztettem el a szüzességem, egy sátorban az erdő közepén.

- Most csak ketten vagyunk, vagy itt vannak a testőreid is? – kiabáltam Michael fülébe.

- Nem szeretnék, befeszülve arra várni mikor támadnak meg minket – válaszolta én pedig csalódottan felsóhajtottam.

Iszonyatosan idegesített a hálóing, legszívesebben fogtam volna és letéptem volna magamról, de így, hogy az őrök itt vannak a közelben, nem mertem megtenni. Annyira én sem vagyok merész.

- Várjunk csak. A klubban. Ugye nem nézték végig, ahogy mi...

- Van bennük tapintat és gerinc – nevette el magát. – Most pedig kérlek, csukd be a szemed.

- Miért?

- Csak csukd be!

A hátába temettem a fejem és szorosabban öleltem át a derekát. Gondolataim a ládika körül jártak és annak tartalmán. Vajon anyu mit tarthatott benne? És vajon hol a ládika kulcsa? Ott maradt volna a házban? Ha igen, akkor azt már sose találom meg, ugyanis mint nem olyan rég megtudtam Michael felgyújtotta az egészet, a holttestekkel együtt. A hírek szerint gázszivárgás történt és az egész család benn égett. Köztük én is. Hogy honnan kerített Michael még egy testet, nos, arról nem akartam tudni. Talán megpróbálhatnám valahogy feltörni a zárat, vagy csináltatni egy új kulcsot hozzá. Michael biztos segítene benne.

- Most már kinyithatod – simogatta meg a combom Michael, mire hátra húzódtam és körbe néztem.

Az úticélunk egy horgásztó volt, partján rengeteg kis házikóval és a tó közepén egy kivilágított pavilon volt található, amihez egy fahíd vezetett szintén kivilágítva. Tekintetem a kerítésre függesztett hatalmas táblára vándorolt. Kováčová Horgászüdülő.

- Azt ne mond, hogy ez a hely a tiéd.

- Valamivel muszáj elütni az időt – válaszolta halvány mosoly kíséretében és a dzsekije zsebéből előkapott egy kis távirányítót és megnyomta az egyik gombot, mire a kapu hangtalanul kinyílt.

A parkolóban leesett állal néztem végig a méreg drága autók tömegén és szöget ütött a fejemben, hogy mégis kik jöhetnek ide horgászni. Politikusok? Vámpírok?

- És mond, csak kiket látsz vendégül?

- Hát, mint látod nem jött ment alakokat. Ez egy titkos horgásztó. Az idő egy részében vámpírok és árnyvadászok látogatják a helyet, az idő másik részében pedig politikusok, hírességek.

- Szóval a fejesek – foglaltam össze.

- Aha.

- Na, szép. Embereknek mutogatod a várkastélyod, ültetvényed van és még horgász tavad is. Van még valami, amiről nem tudok?

- Tartogatok pár meglepetést későbbre is – válaszolta titokzatosan és lesegített a motorról.

Kéz a kézben indultunk meg a kivilágított híd felé és furcsa földöntúli boldogság járta át a testem, amikor a pavilon alatt megpillantottam a két személyre terített asztalt és a behűtött bort.

- Michael Kováčová csak nem randizunk? – kérdeztem elhűlve és mosolyogva néztem rá.

- Jó igen felcseréltem a sorrendet elismerem, de sosem késő bepótolni. Nekünk előbb volt a szex, mint a vacsora.

- Egy percig se bánom – vigyorogtam. – Akkor ezt szervezted mikor nem találtalak?

- Igen. Miért kerestél?

- Hát mivel nem csatlakoztál hozzám a zuhany alatt, pedig céloztam is rá, így kénytelen voltam a keresésedre indulni.

- Rettentően sajnálom – szabadkozott és a pavilonba érve kihúzta nekem az egyik széket.

Mosolyogva telepedtem le és csillogó szemekkel Michaelre néztem.

- Még soha senki nem vitt el vacsorázni – vallottam be.

- Örülök, hogy az enyém lehet ez a megtiszteltetés – fogta meg a kezem és egy lágy csókot lehelt a kézfejemre majd mindkettőnknek töltött a borból.

Az orromat azonnal megcsapta a vér rezes és sós szaga, mire a torkom azonnal égni kezdett és a szemfogaim erőugrottak. A lágy szellő felém sodorta a kis házikókban lévő emberek illatát mire morgás szakadt fel belőlem. Aznap másodjára mentett meg Michael attól, hogy gyilkoljak.

- Mióta nem ittál? – kérdezte szigorúan miközben az ajkamhoz emelte a poharat.

- Pár napja – vallottam be.

- Megmondtam, hogy nem hagyhatod el. Nem megmondtam? Mi van, ha nélkülem keveredsz emberek közé? – kérdezte idegesen.

- Dühös voltam rád Michael oké?

- Ezért bosszúból éheztetted magad?

- Igen, mert tudtam, hogy idegesíteni fog és akkor rám figyelsz – morogtam.

- Istenem te nő – dörzsölte meg az arcát mind két kezével, majd sóhajtva rám nézett. – Menjünk vadászni?

- Nem felesleges, ezzel elleszek – húztam meg a poharat. – Michael randizunk, ne fürkész, úgy mintha nem bíznál bennem. A tetőn is tudtam magamon uralkodni – csúszott ki a számon.

- Hogy mi történt a tetőn? – szaladt magasba a szemöldöke.

- Egy kicsit elcsábultam, de aztán megcsókoltál és rajtad kívül senki másra nem tudtam gondolni – mosolyogtam zavartan. – Na, kérlek – álltam fel és beletelepedtem az ölébe. – Jókislány leszek, ígérem.

- Egy percre se mozdulhatsz el innen – fonta a derekam köré a kezét és szorosan magához vont.

Az arcához hajoltam és puszikkal hintettem tele, majd a nyakát kezdtem el csókolni, amikor kopogó léptek hangoztak fel én pedig automatikusan a hang irányába fordultam. Egy szatír (félig ember félig kecske) közeledett felénk két tálcát fogva a kezében. Tudom nem illik, de leesett állal bámultam meg.

- Grover a pincér? – csúszott ki a számon.

- Filip a nevem – válaszolta Filip és letette a két tálcát.

- Köszönjük – biccentett Michael, mire Filip meghajolt és távozott.

Szemügyre vettem a tálcán sorakozó ételeket és a nyál összefutott a számban a paprikás lisztben sütött harcsa láttán. Imádtam a harcsát, főleg ahogy anno anyu csinálta. Az egyikért nyúltam és leharaptam az uszonyát, ahogy mindig is tettem először, a végére pedig a törzse vagy milye maradt. Nem figyeltem biológia órán, na.

- Milyen lények léteznek még? – tudakoltam evés közben miután már a harmadik harcsámat fogyasztottam, Michael pedig rántott hekket evett meglocsolva citromlével.

- Percy Jackson nem, tudom, hogy ez érdekel. Sellők is léteznek, viszont egyáltalán nem olyanok, mint Ariel, piszok ronda teremtések nekem elhiheted. Már találkoztam egyel Kuba közelében, nem volt valami maradandó élmény.

- Lehet egy kérdésem?

- Igen?

- Az elején a kocsiban, azt mondtad, hogy veszély leselkedik rám, és hogy nem bízhatok senkiben, mégsem akart még megtámadni senki.

- És ez azért van, mert nem tudnak a közeledbe férkőzni. Attól, hogy te nem tudsz, róla igenis megkísérlik a támadást, de az embereim mindig leszedik őket.

- Hányszor próbáltak eddig megölni?

- Nem kell azt neked tudni, de jó, ma este például megpróbáltak a klubban. Azért mentem fel hozzád.

- Szóval nem is beszélni akartál velem?

- De igen, beszélni is. A farkasok valamiért nagyon nem szeretnek téged. Talán nem bocsátották meg Marcusnak, hogy legyilkolta a német rezervátumot. Nehezen felejtenek – vigyorgott.

- Mindenki meghalt akkor?

- Mind egy szálig. Marcus nem így tervezte, de miután az a farkas megölte Luciát, elborult az agya. Apád nem szeret harcolni Mira, de ha egy szerettét bántják, nos, annyit mondok, hogy nem szeretnék az ellensége lenni.

- Ezért nem akartál velem se összejönni.

- Igen... de Mark megmosta a fejem, hogy nem lehetek ennyire puha pöcsű. Nagyon megdöbbentem, hogy ezt hallom tőle – ismerte el.

- Szóval miután én rázúdítottam mindent, ő megkeresett és megmosta a fejed. Azt hiszem, köszönetet kell neki mondanom – mosolyodtam el és megcsókoltam Michaelt.