A határ után Michael az első benzinkútnál leparkolt és a csomagtartóból kivett egy szatyrot, amiben ruhák voltak. A szatyorba kukkantva rémülten állapítottam meg, hogy Michaelnek a legkirívóbb ruhámat sikerült eltennie. Így ugyan hogy olvadjak be?

- Az olyan csajok, mint te ilyen ruhákat szoktak hordani. Pont ezzel fogsz beolvadni – válaszolta meg a gondolatban feltett kérdésem.

- Megtennéd, hogy kimászol a fejemből? Kicsit idegesítő – húztam össze a szemem.

- Ez az érzés kölcsönös. A gondolataid szinte üvöltenek, nagyon idegesítő. Menj, addig én szerzek kaját. Mit kérsz?

A benzinkút felé pillantottam, azon agyalva, hogy vajon van-e nekik salátájuk, de ezt nagyon gyorsan el is vetettem. Kibékülök valami édes péksütivel is, meg kávéval, rengeteg kávéval. Már nyitottam volna a szám, hogy elmondjam, mit kérek, de addigra Michael elindult a bejárat felé. Kérek, még egy kapd be a faszomat is – üzentem bosszúsan, válasz gyanánt hátra se nézve felmutatta a középső ujját. Morcosan indultam a mosdók felé és velem egyidőben két pasi is megindult. Jaj, de jó testőrök.

- Titeket nem zavar, hogy a főnökötök belemászik a személyes teretekbe? – kezdeményeztem beszélgetést miközben hátrafelé lépkedtem. Semmi válasz. – Megtiltotta, hogy hozzám szóljatok?

Megint csak hallgattak, én pedig sóhajtva hagytam ennyiben. Mintha kivégzés járna nekik, csak mert hozzám szólnak vagy rám néznek. Hogy lesznek nekem így barátaim? Oké igen Michael nem olyan bunkó fasz, de vele csak nem oszthatom meg azt, amit egy lánnyal igen. De hülye vagyok, semmit se kell tennem, úgyis mindent kihallgat a fejemből. Talán most is azt teszi. Bárcsak lenne olyan képességem, mint Bellának, akkor nem hallaná a gondolataimat. Magam elé képzeltem Michael arcát, aki ezt hallva dühösen morog magában, amiért megint az alkonyattal jövök. Magamra csuktam az egyik fülkét és sietősen megszabadultam a ruháimtól és a véres melltartómtól majd belebújtam a fekete sortomba és a falatnyi kis fekete pólómba, ami túl sokat engedett látni a dekoltázsomból. Ezután kiléptem a fülkéből és a csap alá tartottam a hajam, hogy kimossam belőle a vért. Fintorogtam a vér illatát érezve, és a fogaim megint sajogni kezdtek. Most már tudom, hogy azért fáj, mert meg akarnak nyúlni és szépen valaki torkába mélyedni, de arra várhatnak. Nem fogok vért inni. Max, ha nagyon muszáj, akkor kizárólag csak állat vért, mint a Cullen család. Erre gondolva elmosolyodtam, mögöttem pedig halkan felmordultak.

- Ez a lánymosdó – jegyeztem meg élesen.

Válasz nélkül hagyott, csak odalépett hozzám és egy adag sampont nyomott a hajamra majd ő maga kezdte el a bőrömbe dörzsölni. A gondolataim megkergültek és konkréten levegőt se mertem venni, ahogy az ujjai lágyan túrtak bele a hajamba, kisimítva a vértől gubancos csomókat. A levegőt kókusz illat töltötte meg elkeveredve a vér szagával.

- Töröld át párszor, ezeket pedig add ide, elégetem – vette ki a kezemből a szatyrot és már kint is volt.

Kóválygó fejjel egyenesedtem fel és a mosdó feletti tükörbe néztem. Az arcom kipirult, a szemeim furcsán csillogtak, mellbimbóm megkeményedett és odalent a lábam közt valami rohadtul lüktetett. Nem, a rohadt életbe is nem! Csak a hajamat mosta meg az Isteni! Nem izgulhatok rá emiatt! Talán ha még flörtölt volna, de neeem, ő csak a hajamat mosta meg.

- Térj már magadhoz – sziszegtem a tükörképemnek és vizet fröcsköltem az arcomba.

3 órával később egy számomra ismerős faluba érkeztünk, ami mögött ott magasodott a Szomolányi várkastély. Pár éve mikor anyuval még ketten voltunk csináltunk egy szlovákiai autós túrát és megnéztünk minden várat, minden kastélyt, ami tetszett nekünk. Köztük volt ez a várkastély is. Mikor először megpillantottam fantáziám rögtön beindult, leginkább egy bentlakásos természetfeletti iskolának tudtam elképzelni. Elképzeltem, hogy a várkastély előtt lévő tisztáson lovaglok végig, elrejtve a kíváncsi szemű turisták elől.

- Szabad? – intettem az ablak felé, az pedig azonnal le is ereszkedett, én pedig kihajoltam rajta és mélyen magamba szívtam a hegyi levegőt.

- Kiesni azért nem kell – szólt rám Michael.

- Miért jöttünk ide? – kérdeztem miközben visszahuppantam az ülésre.

- Ez kérlek szépen az otthonom. Nem sokban tévedtél mikor bentlakásos iskolának képzelted el.

- Az kizárt dolog – jelentettem ki. – Akkor találkoztunk volna.

- Nem – rázta meg a fejét mosolyogva. – Vannak, olyan szintek ahova nem mehetnek be a turisták, nem hiába. Mi sem onnan fogunk menni amerről a turisták.

- Te képes vagy valami mesét beadni az embereknek és fogadni őket az otthonodba?

- Valamiből fenn kell tartani a várat – pislogott ártatlanul. – Kell vissza a jegy ára?

- Tartsd csak meg – motyogtam. – Apa is itt van?

- Nem... addig nem biztonságos találkoznod vele és a vénekkel, amíg nagykorú nem leszel. Az elkövetkező 7 hónapban az én vendégszeretetemet élvezed.

- Fantasztikus. Rengeteg mindent el kell majd mesélned – pillantottam rá.

- Igen tudom, de van időnk. Előttünk az örökké valóság.

- Előttem is?

- Igen, te is halhatatlan vagy, nem fogsz megöregedni, örökre olyan maradsz amilyen 18 évesen. Ha lesz egy hatalmas kráter a fejeden, az is marad veled.

- Soha nem voltam pattanásos – csattantam fel. – Örülök, hogy semmi baja – érintettem meg az arcom.

- Persze, hogy nem. Csak viccelek – vigyorgott rám.

- Tudod, mit találok meglepőnek?

- Na, mit?

- Soha nem olvastam egy olyan vámpírról, sem aki túlsúlyos lett volna.

- Mert a vámpíroknak szükségük van a csáberőjükre. Senki nem akar ronda vámpírt.

Elgondolkodva néztem ki az ablakon. Szerintem rohadtul lebecsülik a teltebb embereket. Ugyan ők miért nem lehetnek kitűnő vámpírok? Egy teltebb lány miért ne lehetne az, aki szeretne lenni?

- Felesleges dolgokon agyalsz Mirabella.

- Az élet igazságtalan – motyogtam.

- Komolyan hagyd már abba – mordult fel. – Felesleges ilyen szarságokon agyalnod.

- Az emberek már csak ilyen, sokat agyalnak a szarságokon, mert ti pökhendi vámpírok rohadtul csak saját magatokkal vagytok elfoglalva – vágtam az arcába dühösen.

- Mit vársz tőlem? Menjek és változtassak át egy kövér csajt vámpírrá vagy mi a szar? Azokból csak táplálkozni szoktunk.

- Persze mert arra jók, hogy kihasználd őket.

- Befejeznéd végre? Eddig rohadtul bírtalak, de már nagyon kezdesz az agyamra menni.

- Hát eddig én is bírtalak...

- És most haragszol, mert nincs kövér vámpír?

- Nem azért haragszom, mert még csak esélyt sem adtok a teltebbeknek.

- Mióta élek, te vagy az első, aki fenn akad ezen, pedig már sok mindent láttam.

- Örülök, hogy csempésztem egy kis változatosságot az életedbe – sziszegtem.

- Komolyan nem értelek – pillantott rám fáradtan, és ekkor vettem észre, hogy valóban fáradt.

Vagy éhes. Akkor szokott a vámpíroknak sötét lenni a szemük alatt, mint akiknek eltört az orruk. Elgondolkodva fürkésztem Michael arcát. Kék a szeme, nem fekete, nem vörös és nem is borostyán színű, mint Edwardnak, hanem kék. Ezek szerint akkor tényleg van pár dolog amit rosszul tudtam a vámpírokról. Damon Salvatorénak kék volt a szeme, a sorozatban viszont a könyvben fekete. Akkor az én szemem is marad kék vajon?

- Igen – válaszolta Michael. – És képzeld, nem tudsz ártani a foghagymával.

- Verbéna?

- Nem.

- És sosem alszol?

- De igen, sőt emberi ételt is szoktam enni, bár nem létszükséglet, de nehéz megválni a szokásoktól.

- Akkor te valamikor ember voltál?

- Minden vámpír valamikor ember volt Mirabella – nevette el magát és úgy tűnt túl is lendültünk a korábbi hiszti rohamomon.

Valószínűleg hamarosan meg fog jönni. Hogy én mennyire utáltam menstruálni. Michael ajka széles mosolyra húzódott, ahogy felém pillantott, majd a tekintete lejjebb vándorolt.

- Pár hónap és már nem fog emiatt fájni a fejed. Amúgy ha jól érzem ma este már esedékes – szimatolt a levegőbe.

- Te jószagú úr Isten. Te most komolyan megállapítottad, hogy mikor fog megjönni? – kaptam a szám elé a kezem undorodva.

- Legalább nem fog váratlanul érni – nevette el magát majd leengedte az ablakot és kihajolva lehúzott valami kártyát, amitől kinyílt a hatalmas kovácsoltvaskapu tőlünk pár méterre.

Látom azért haladnak a korral – állapítottam meg magamnak miközben áthajtottunk a kapun és pár perccel később már előttünk magasodott a vár.

- Garázs a vár alatt?

- Mondtam, hogy nem láttál mindent – válaszolta miközben behajtott a garázsba és leparkolt egy piros Audi R8 mellé.

Döbbenten figyeltem a garázsban sorakozó többi autót, majd a tekintetem megakadt egy motoron, ami a falnak támaszkodva állt. Nem igazán voltam otthon az autók és a motorok világában, de azt meg tudtam állapítani, hogy az a motor, mint minden más ebben a garázsban rohadt drága. Talán elvihetném egy körre, bár tuti felcsavarodnék az első fára, vagy még el sem indulnék, de úgy dőlnék el vele, mint egy dominó. Szép kis sírfelirat lenne. Halála oka: Maga alá temette egy motor, amikor ő menőzni próbált. Michael hangos nevetésben tört ki és a könyökömet megfogva közelebb húzott a motorhoz.

- Ha gondolod, elvihetlek majd egy körre – súgta a fülembe és a keze lecsúszott a kézfejemig, miközben az ujjai végig zongoráztak a bőrömön.

A torkomba ugrott a szívem, gondolataim kuszák lettek és felrémlett előttem, hogy milyen gyengéden mosta a hajam. Utoljára anyu mosta meg nekem a hajam, de akkor még kicsi voltam, nekem ez a törődés és a szeretet jelképe. Ám ahogy Michael csinálta, abban volt valami rohadtul izgató. Most a másik keze felfedező útra indult a testemen, ujjai bekúsztak a sortom és a pólóm közti szabad területre és gyengéd köröket rajzoltak le a bőrömre. Levegő után kapkodtam, és hiába tudtam, hogy el kéne húzódnom, a lábaim odafagytak a betonhoz.

- Nos, benne vagy? – kérdezte csendesen.

- Miben is? – kérdeztem kábultan karcos hangon.

- Egy körben – mormolta. – Csak te és én... a mámor útján.

Szavai kétértelműsége, ha lehet még nagyobb izgalomba hoztak és már egyetlen egy logikus gondolatom se volt. Bassza meg csókolj már meg, tegyél már valamit – könyörögtem némán. Késve jutott el a tudatomig, hogy Michael tuti biztos, hogy hallja a gyerekes könyörgésemet. A francba is, én soha nem könyörögtem egyetlen egy pasinak sem, mindig elvettem, amit akartam. De ő nem egy egyszerű pasi, hanem egy vámpír, aki herceg is. Biztos ezer meg egy nő közül válogathat kedvére. Michael szórakozott kuncogása kissé visszarángatott a valóságba, majd hirtelen ellépett tőlem, amikor kinyílt a garázsajtó és két motoros jött be rajta. Beálltak az előttem lévő motor mellé, majd a lila motoros csaj lekapta a bukósisakját. A sisak alól vörös loboncos haj bukkant fel, zöld szikrázó szemekkel és szeplős arccal. A lány arcán széles mosoly terült el, ahogy rám nézett.

- Mirabella. Isten hozott Szomolányon! Engem Nina Lukáčovának hívnak – mutatkozott be és a kezét kinyújtva előttem termett.

- Szia – ráztam meg a kezét még mindig kissé kótyagosan.

- Tetszik a szerelésed – mért végig vidáman.

- Köszi – motyogtam.

Ekkor a másik motoros is csatlakozott hozzánk, aki pasi volt világosbarna hajjal, barna szemmel és barátságos mosollyal az arcán.

- Connor Rodriguez szolgálatára – fogta meg a kezem és az ajkához emelve egy csókot lehelt a kézfejemre.

- Micsoda úriember – mosolyogtam lelkesen, mire Nina elnevette magát.

- Már most imádom. Engem is ezzel vett le a lábáról annak idején – karolt belém. – Felség – hajolt meg kissé Michael felé.

- 50 év után most kezdesz el felségezni? – kérdezte unottan Michael.

- Igaz, a baromarc sokkal találóbb – biccentett majd maga után rángatva a lift felé indult. – Lesmárolt már? – kérdezte tőlem bizalmasan.

- Hogy... mi? – dadogtam.

- Már messziről kiszagoltam az egymás iránt érzett vágyatokat. De ezek szerint még mindig fél lépni. Általában csak játszik a nőkkel, de gondolom, veled nem mer, mert akkor karóba húznák – magyarázta.

- Karóba? Vlad Tepes az apám? Az az ő hobbija – ráncoltam a homlokom.

- A te apád menőbb, mint Vlad. Mondjuk Vlad se rossz, de ha már választani kell, akkor ő inkább pasidnak legyen. Elvileg nagyon jó az ágyban.

- A barátodat nem zavarja, hogy...

- Connor tisztában van azzal, hogy milyen vagyok. Mindenkiért rajongok, de ha valamelyik is érdeklődne irántam, egyik sem kellene – vonta meg a vállát. – De rád visszatérve. Bejön Michael?

- Sajnos – morogtam.

- Miért sajnos?

- Mert általában aki nekem bejön, annak én nem.

- Biztosíthatlak, hogy bejössz neki. Érzem.

- Te is gondolatolvasó vagy, hogy ezt így tudod?

- Nem, én az érzéseket tudom kiszagolni. Tudom ki a velejéig romlott és azt is tudom kinek tiszta a lelke. A tied például tiszta, és olyan eper illatú, ami a vágyat jelképezi megspékelve a föld illatával, ami a gyász jele. Basszus milyen hülye vagyok. Őszinte részvétem édesanyád miatt – nézett rám szomorúan.

- Köszi – mosolyodtam el szomorúan. – Olyan mintha ezer éve lett volna, pedig csak pár órája – suttogtam megdörzsölve az arcom.

- Szeretnél lepihenni? Megmutatom a szobádat, fenn van a toronyban. Michael nagyon komolyan veszi a feladatát, ha a saját lakosztályában szállásolt el.

- Igen az jó lenne – biccentettem és a tekintetem megakadt az udvaron, ahol rengeteg turista járkált és fényképezett. – Hihetetlen, hogy ezzel keres pénzt magának.

- Nagyon bosszantó, csak akkor mehetünk ki az udvarra, ha mindenki lelépett vagy mielőtt megjelennének. Szerencse, hogy van, egy belső udvar ahova bármikor ki tudunk menni. Nagyon király hely, tele virágokkal, medencével és szökőkúttal.

- Ti aztán tudtok élni.

- És van istálló is lovakkal – tette hozzá.

- Hányan laktok itt?

- A személyzeten kívül hatan. Michael, Connor, te, Kata ő a tartja a kapcsolatot az emberekkel, valamint a kislánya Panna. Ő rákos beteg volt, amikor Kata felkereste Michaelt, hogy mentse meg a kislányt. Csak egy módon tudott rajta segíteni...

- Örökre kislánynak kell maradnia?

- Igen, de így legalább élhet – mosolyodott el. – Furcsa, mert tényleg kicsi, de tőlem is idősebb vagy 100 évvel – nevette el magát. – Tündéri egy gyermek, te is kedvelni fogod biztosan. Itt is volnánk, ez Michael lakosztálya – állt meg egy ajtó előtt.

- Köszönöm Nina, innen átveszem – hallottam Michael hangját.

- Szívesen segítettem. Mirabella, ha gondolod, később még mesélhetek ezt, azt. Ha keresnél, a medencénél leszek – kiáltotta hátra a válla felett és már nyoma sem volt.

- Kedves lány – állapítottam meg.

- Ó igen, egy igazi boszorka – fogta meg a kezem és az ajtó mellette ujjlenyomat olvasóra nyomta a tenyerem. – Így ni, most már bármikor be tudsz jönni.

- Ennyire nem bízol azokban, akikkel együtt laksz?

- Nekem is kell a magán szféra. Csak a takarító tud rajtunk kívül bejönni, aki soha nem merne újat húzni velem.

A lakosztályba belépve, érdeklődve néztem körbe. Boltíves falak mindenütt, ízlésesen berendezett nappali, a kandallóban ropogott a tűz, a hatalmas modern téve teljesen kitűnt a régies bútorok mellett. A falak tele voltak bakelitlemezekkel és könyvekkel, akadt pár festmény is. Velem szemben egy csigalépcső vezetett fel az emeletre, ami mostantól ezek szerint az én rezidenciám lesz. Vajon Michael hol alszik? Én foglaltam volna be a helyét?

- Nem, nekem idelent van a szobám. Látod ott az ajtó – biccentett a két könyvespolc közt meghúzódó ajtó felé.

- Ó, ja, jó – biccentettem. – Akkor én felmennék, ha nem gond – intettem a lépcső felé.

- Hát persze. Ezeket anyukád szobájában találtam, a padlódeszka alatt – nyújtott felém egy bőrbe kötött naplót és egy ládikát, ami lakattal volt lezárva. – Kulcsot nem találtam – tette hozzá.

- Értem, köszönöm. A többi cuccom.

- Már a szobádban vannak. Remélem, megfelel. Próbáltam a mai lányok ízlése szerint kialakítani.

- Van gardróbszoba?

- Van.

- Jakuzzi?

- Van.

- Könyvespolc?

- Mind a négy falon.

- Most komolyan? – kérdeztem döbbenten.

- Vendég vagy, szeretném, ha minden jó lenne – tárta szét a kezét. – De ha ragaszkodsz hozzá, a pincébe is leköltözhetsz. A pókok biztos szívesen látnak.

- És elmondod nekem, hogy én ezt miből fogom visszafizetni?

- Apád intézi, te ezzel ne foglalkozz.

- Téged is lefizetett?

- Ingyen senki testőre nem vagyok – nézett a szemembe, én pedig összeszorított szájjal bólintottam majd sarkon fordulva az emeltre mentem.

Amúgy tényleg jártam Szomolányon és teljes mértékben megihletett a várkastély. Akkor valami olyasmi iskolát képzeltem oda mint a Vámpírakadémia. Azt hiszem az a várkastély most a fejeseké, asszem szálloda is. Valaki tudja, hogy mi?