Az alagút egy fém lépcsőbe torkolt, ami egy pincébe vezetett minket. Amint felkapaszkodtam rajta egy ismerős kar fonódott körém és emelt ki az alagútból, hogy aztán szorosan magához öleljen, a szuszt is kipréselve belőlem.

- Szia, apu – köszöntem elsírva magam és belecsimpaszkodtam.

- El se tudod képzelni milyen jó érzés ezt hallani – csuklott el a hangja. – Azt hittem örökké elveszítelek.

- Soha nem fogsz elveszíteni. Te vagy az én apukám és büszke vagyok rá, hogy te vagy az apukám – jelentettem ki.

- Had nézzelek – kérte finoman eltolva magától és alaposan szemügyre vett. – Tartottam tőle, hogy a saját vesztedet okozod, de ezek szerint képes voltál uralkodni az indulatjaidon.

- Azt hittem csalódott leszel, amiért nem küzdöttem. Amiért nem próbáltam megszökni.

- Hogy megöljenek? Ne haragudj aranyom, de nem vagy még annyira fejlett, hogy legyőzz egy csapat farkast, és egy adag démont.

- Nem vagyok fejlett? Akkor ehhez mit szólsz? – kérdeztem harciasan és a tüzet hívva a korbácsommal odacsaptam egy széknek, ami átrepült a szobán, és kirepült a nyitott ajtón.

- Nocsak – vonta fel a szemöldökét. – Rémlett valami mintha lángoltál volna, akkor... de azt hittem káprázik a szemem.

- Te tudsz-e ilyet?

- Nem. Én nem szoktam játszani a tűzzel. Én csak pusztítok.

- Ismerd be. Mira lepipált téged – nevette el magát Michael és szorosan átkarolta a derekam.

- Hogy kerültök ide? – néztem hol ide, hol oda.

- Én vettem fel velük a kapcsolatot – szólalt meg Bellamy és nekidőlt egy asztalnak, amin a bunker alaprajza volt. – Egyedül nem tudnék fellépni apa ellen, kellett a segítség. Az elmúlt pár napot azzal töltöttük, hogy alá aknáztuk a bunkert. Ma este robbantunk. A kijártnál egy csapat árnyvadász fog őrködni és megölik azt, aki túléli.

- És mi lesz az én feladatom? Ugye Sergio az enyém?

- Nem! Te itt fogsz maradni! – jelentette ki apa.

- Nem. Nem fogok egyedül itt ücsörögni, amíg ti az életetekkel játszotok!

- Nem leszel egyedül. Én itt maradok veled. Ez a harc apád harca Mira. Nem a miénk. Hagyd, hogy véglegesen bosszút álljon.

- Nem engedem egyedül apát oda. Bocs, apa, de ha meglátod nem anyát, megint elgyengülsz. Nagyon megtévesztő – villant apára a tekintetem.

- Képes vagyok uralkodni magamon! – jelentette ki sértődötten.

- A szívén senki sem tud uralkodni. Nem leszel képes bántani őt. Rád emeli a szemeit, és meglágyulsz.

- Te talán képes lennél rá?

- Igen. Ő nem az anyám! Az én anyám ebben a percben is odafentről vigyázz ránk és most hevesen bólogat, mikor azt mondom, nem fogsz oda lemenni nélkülem! Kettő egy ellen – jelentettem ki harciasan és apa előtt megállva, pipiskedve próbáltam egy magasságba kerülni vele, vagy éppen túlnőni őt.

Halvány mosollyal megragadott a hónom alatt, és felemelt, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön.

- Én vagyok az apád. Nem neked kéne nekem parancsolgatni.

- De ha egyszer ilyen értetlen vagy – makacskodtam. – Vagy velem együtt vagy pedig sehogy.

- Meg akarok bizonyosodni arról, hogy meghal az a féreg! A saját kezemmel.

- Emiatt nem kell aggódni. Meg fog halni – jelentette ki Bellamy, mire mind ránéztünk. – Apa nem ismeri azt, hogy kegyelem. Ha valaki egyszer elárulja arra halál vár. Általában ezt a saját kezével intézi. Ám ezúttal ha én meghalok, ő is meghal. Össze vagyunk kötve, ha egyikünk meghal, meghal a másik is.

- Megöleted magad, hogy ő meghaljon?

- A cél a fontos – nézett a szemembe. – Megmondtam neked, hogy az életem árán is megvédelek főnix!

- Főnix – morgolódott mellettem Michael. – Napok óta így emleget téged.

- És mi lesz utána? Ha te meghalsz? Honnan tudjuk, hogy Sergio is végleg meghalt? Mi van, ha a herceg visszahozza megint?

- Miért hozná vissza azt, aki egyszer megbukott? Ha anyád meghal, a démont már nem fogod érdekelni. Neki ez csak egy kis szórakozás. Biztonságban leszel. De van még valami... - kezdte ám Michael dühösen felmordult így Bellamy elhallgatott.

- Mi van még? – húztam össze a szemem gyanakodva.

- Semmi! – csattant fel Michael. – Nincs semmi más! Ennyi az egész. A srác megöleti magát, mi pedig elhúzunk innen a picsába egy szigetre, ahol soha senki nem fog minket megtalálni! Igen pontosan ezt fogjuk csinálni – jelentette ki és sebes léptekkel elhagyta a házat.

- Apa? Bellamy? – néztem hol apára, hol Bellamyra.

- Menj, beszélj vele – sóhajtott fel apu, majd megpuszilta a homlokom és az asztalhoz lépett.

- Bellamy? Mit nem mondtatok el? – kérdeztem türelmetlenül.

- Menj Michael után – ismételte meg apa komoran.

Eleget tettem a kérésének és kimentem az ajtón. A ház egy sziklába vájt barlangba épült, előttünk egy hatalmas szakadék. Michael a szakadék szélén ült és a távolba meredt. Leültem mellé és a vállára hajtottam a fejem.

- Hazudtál.

- Mi? – kapta felém a fejét.

- Azt mondtad soha nem engedsz magad mellől – emlékeztettem, mire sóhajtott egy nagyot és magához ölelt.

- Le akartam nyugodni – motyogta.

- Miről nem tudok Michael?

- Az a boszorkánymester... kifejlesztett valami főzetet. Fingom, nincs, hogy oldotta meg, de... elvileg ellopta a véredet valami dokitól, aki mindig vett tőled, és abból kiszűrte anyukád vérét, hogy csak apádé keringjen az ereidben, ezáltal ne legyen különleges a véred. Bassz meg, az a lényeg, ha megiszod, azt a löttyöd meghalsz és reinkarnálódsz – fakadt ki és ököllel maga mellé vágott a földbe, ami által repedés keletkezett. – De én ezt nem fogom hagyni! Nem fogsz meghalni, egy ilyen kis semmiség miatt, mint a véred biztos, hogy nem! Meg tudjuk oldani, bujkálni fogunk, amíg nagykorú nem leszel... bassza meg csak pár hét.

- Michael figyelj, nyugodj le oké? – fogtam két kezem közé az arcom.

- Mégis, hogy nyugodjak le? – kérdezte elkeseredetten és a kezemre tette a kezét. – Te vagy nekem a végzetem, nem akarlak elveszíteni – támasztotta a homlokát az enyémnek.

- Elhiheted, hogy én, sem akarlak elveszíteni – suttogtam behunyva a szemem.

- Kérlek, mond, hogy még csak meg sem fontolod azt a löttyös dolgot – kérte.

- Nem akarok bujkálni, nem akarok folyton attól félni mikor támadnak meg a sötétben. Én nem akarok különleges lenni, én csak téged akarlak, nyugalomban, otthon, a szeretteimmel körülvéve.

- De talán elmúlik a véred...

- De nem tudhatjuk biztosra Michael! És addig még rengeteg minden történhet!

- Óvatosak leszünk! Mindig mellettem leszel!

- Te sem vagy legyőzhetetlen Michael! Neked is van gyengéd! – nyitottam ki a szemem. – Apa is megtört, anyut látva.

- De én nem fogok! – csattant fel. – Nem fogadom el! Érted? Nem fogsz meghalni!

- Reinkarnálódnák Michael! Vissza jönnék hozzád!

- Hogy mikor nem is fogsz rám emlékezni? Te könnyen beszélsz! Rohadtul nem te fogsz várni, 18 évet, ha nem többet! Nem leszel ugyanaz az ember.

- Ugyan úgy apa vére fog az ereimben csörgedezni Michael.

- Meg valami idegen nőé... de nem is ez számít. Hanem az, hogy mi van, ha nem fogok neked kelleni? Ha... ha undorodni fogsz tőlem, ha félni fogsz attól, aki vagyok. És igen kurvára önző tőlem, hogy csak erre tudok gondolni, de nem akarom újra átélni az elutasítást. Miért nem tudsz megérteni engem? – kiáltott rám a sírás szélén állva.

Az én könnyeim is ömlöttek. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, kezeim remegtek, a szívem irtó gyorsan dobogott, és néha ki is hagyott egy ütemet.

- Michael – tettem a karjára a kezem.

- Kérlek – sziszegte az arcát dörzsölve. – Kérlek, ne csináld ezt! Hát nem érdekel téged, hogy mi lesz velem? Hogy mit fog apád érezni? Még csak most kapott téged vissza.

- Nem akarok küzdeni Michael. Szerintem te sem akarsz folyton testőrt játszani mellettem. Úgy akarok veled kézen fogva végig sétálni az utcán, hogy ne kelljen közben félnem. Vámpír leszek, akkor is. Félig az. Elég csak megvárnod, míg kezdenek megjelenni a képességeim és akkor jöhetsz értem. Nem fogok undorodni tőled Michael Kováčová! Még akkor is szeretni foglak téged! Ez a szív csak téged képes szeretni! Csak te tudsz engem lángra lobbantani! Csak melletted tudok rendesen lélegezni!

- Nem kérheted ezt tőlem!

- Meg se fog kottyanni az a pár év – mosolyodtam el halványan.

- És ha nem talállak meg?

- Megfogsz! Megtaláljuk egymást Michael! Megígérem – öleltem át a nyakát és szorosan magamhoz húztam.

- Olyan könnyen mondod! Nem neked kell rám várnod.

- De megtenném. És tudod, mivel tölteném az időt? Azzal, hogy tökéletesítsem a pasizós képességem, hogy már az első percben a tenyeremből egyél a dumámtól. Vámpír vagyok Michael, emlékezni fogok az előző életemre.

- Arra senki sem emlékszik.

- Mert ők nem vámpírként haltak meg, és születtek újjá vámpírrá. Ez olyan, mint ahogy te emlékszel az emberi éveidre. Az pedig nem most volt. Ha te képes vagy annyi évvel ezelőttre visszaemlékezni, nekem az a pár év meg se fog kottyann.

- Van más mód is. Felgyorsíthatnám a folyamatot. Még ma teljes jogú vámpír lehetnél.

- Akkor csak még különlegesebb lennék, te csacsi – suttogtam.

- Csacsi? – vonta fel a szemöldökét. – Komolyan képes lennél elhagyni engem?

- Nem. Sosem foglak elhagyni, csak adok neked egy esélyt, hogy másodjára is meghódíts! Hiszek, benned Michael tudom, hogy sikerülni fog. Mint Luce és Daniel a Fallenbe. Luce is emlékezett.

- De Luce angyal volt.

- Én pedig vámpír. Tudom nem ugyanaz, de a természetfeletti az, természetfeletti.

- Később még beszélünk róla – motyogta.

Dühös földöntúli morgás hangzott fel a házból, mire mindketten felpattantunk és berontottunk az épületbe. Nem anyát láttam, ahogy a falnak szegezi aput és állatiasan vicsorog.

- Anyu. Hála az Istennek – sírtam el magam, de persze csak színészkedtem. – Elraboltak minket, engem és Bellamyt. Annyira örülök, hogy rám találtál – csuklott el a hangom.

- Mit művelsz? – meredt rám apa.

Ám Michael értett engem. Hirtelen megragadta a karom és hátra csavarta.

- Ha nem engeded el, megölöm – mordult nem anyára.

Nem anya tekintete azonnal ránk villant.

- Ne merészelj a lányomhoz érni, te szörnyeteg – vicsorgott rá.

- Gyere és akadályozz meg benne – gúnyolódott Michael, mire nem anya elengedte apát és felénk vetette magát.

Michael ellökött magától, egyenesen az asztalnak, amiről azonnal kaptam fel az egyik szeráfpengét. Vetettem egy pillantást Bellamyra, aki ájultan hevert a földön, de már kezdett magához térni, aztán nem anyáék felé indultam.

- Uriel – suttogtam mire a penge felragyogott és megnyúlt.

Aztán megkocogtattam nem anya vállát, aki megfordult és tágra nyílt szemekkel rám nézett.

- Kicsim mit csinálsz? – kérdezte.

- Nincs jogod hozzá, hogy a kicsidnek hívj – jelentettem ki hidegen.

- Miről beszélsz édesem? Én vagyok az anyukád. Én voltam az, aki megtanított téged biciklizni és megvigasztalt mikor elestél – nyújtotta felém a kezét remegve.

- Valóban? Nem is tudok biciklizni, lusta voltam megtanulni – mordultam fel és egy tökéletes mozdulattal lemetszettem anyu fejét, majd a mellkasába mélyesztettem a pengét.

Fekete vér terítette be a padlót, a vér szépen lassan elpárolgott, nem anya teste viszont ott marad, mint egy üres porhüvely. Letöröltem az arcomról a vért és vissza tettem az asztalra a pengét. Mindenki csendben volt. Bellamy a földön ülve kábán nézett körbe, apa fehér arccal nézte anyu testét, Michael pedig mosolygott és felém nyújtotta a kezét. A karjaiba simultam és sóhajtottam egy nagyot.

- Egy gond letudva. Már csak Sergio és a csatlósai maradtak.

- Nem várhatunk estig. Most kell indulnunk. Aktiválom a bombákat. Egy óránk van. És csak én megyek – állt fel Bellamy.

- Mi van? – kérdeztem.

- Felesleges bárki mást magammal vinnem. Megölöm apámat, a többit elintézik a bombák. Ti maradjatok itt, minden van, amire csak szükségetek lehet.

- Ha egyszer el lehet kerülni a közelharcot, én megteszem.

- Nem lehetne anélkül megölni, hogy te meghalnál?

- Nem. Apát nem lenne könnyű, és én sem akarok harcolni. Csak azt akarom, hogy vége legyen – jelentette ki és kivett a hűtőből egy poharat, ami tele volt zöld lével. Mintha turmix lenne.

Felhajtotta a tartalmát, aztán rám nézett.

- 2 óra mire a szer hatni fog. A másik a tiéd. Remélem fogunk találkozni és barátok leszünk, amennyiben úgy döntesz te is megiszod. Jó volt megismerni téged főnix – nézett mélyen a szemembe. – Sziasztok! – köszönt el azzal sarkon fordult és lement a pincébe.

- Arról nem volt szó, hogy ő is reinkarnálódni fog – morogta Michael.

- Nem hagyhatjuk elmenni csak úgy.

- De igen ezt fogjuk tenni. Ő akarta feláldozni magát, én nem fogom visszatartani. Elásom a hullát – csavarta egy pokrócba anyu testét és kiment a házból.