Órákra kiütöttem magam. Mikor felkeltem már sötétedett, egyedüli fényt a kandallóban pattogó lángok szolgáltatták. Mikor bejöttem szemügyre se vettem a szobát, csak elterültem a baldachinos ágyon és mély álomtalan álomba merültem. Most a szememet dörzsölve felültem az ágyban és szemügyre vettem a szobámat. A falak kék színűek voltak, az ágy mellett egy kanapé volt dohányzóasztallal a falra pedig kb. egy akkora Tv volt szerelve, mint amekkora lent volt Michaelnek. A falakat tényleg könyvespolcok borították, bár most még üresen álltak és tekintve, hogy semmi pénzem üresek is maradnak. A dohányzó asztalon ekkor vettem észre a laptopot és az új mobil telefont. Kimásztam az ágyból és a másik két ajtó felé indultam, amik az ágy bal oldalán voltak. Az egyik ajtón belépve a fürdőbe jutottam ahol egy hatalmas nagy kád volt, mellette egy WC, a másik falon pedig a mosdó felette egy hatalmas tükör, ami mellé polcot szereltek és takaros rendben sorakoztak ott a legdrágább kozmetikai szerek. Kíváncsiságképp elvettem az egyik tusfürdőt és mélyen beleszippantottam. Orromat megtöltötte a rózsa illata, de tényleg olyan illata volt mintha rózsát szagolnék. Visszatettem a helyére és hátat fordítottam a hatalmas kádnak, nem törődve a hívogató szavával. Milyen jó lenne elmerülni a habokban és addig lazulni, míg ki nem hűl a víz. Átmentem a gardróbszobába és az állam valahova a bokám környékére keveredett. Temérdek mennyiségű ruha, cipő, táska és persze mind a legdrágább darabok. Izgatott kiálltás szakadt ki belőlem, ahogy a legtávolabbi szekrényhez léptem, amik estélyi ruhákat rejtettek. Voltak köztük modern darabok, de régies stílusúak is. Basszus mennyire néznének hülyének, ha én most megjelennék ebben a csodában? – kérdeztem saját magamtól, ahogy szemügyre vettem az almazöld színű királykisasszonyokhoz illő ruhát. Azt hiszem a reneszánsz korszakban hordtak ilyen ruhákat. Erőnek erejével léptem el a szekrénytől és kíváncsian kaptam fel a kis asztalkán lévő távirányítót és találomra benyomtam az egyik gombot. Lágy dallam csendült fel, mire hitetlenkedve nyomtam meg a következő gombot. Erre kinyílt az egyik szekrény, majd az alatta lévő két fiók magától kihúzódott. Azt hiszem ekkor érkezett el nálam az a pont, amikor úgy éreztem, hogy ez nem a valóság. Temérdek mennyiségű drágakövet láttam magam előtt, nyakláncok, gyűrűk, fülbevalók, karkötők csillogtak előttem minden mennyiségben és középen még egy tiara is csillogott.

- Ez rohadtul lehetetlen – motyogtam magam elé. – Ilyen a földön nincs.

Ebből az egész gardróbszobából már egy rohadt szigetet is meg lehetne venni. Komolyan, apámnak erre a gatyája is rá fog menni, arról nem is beszélve, hogy nekem enni is kell. Megnyomtam ugyanazt a gombot, mire az ajtók hangtalanul visszacsukódtak. A következő gombot megnyomva a szoba félhomályba borult, ezért a következőre léptem. Egy fiók megint kihúzódott és csupán egyetlen egy dolgot láttam benne. Egy rohadt vibrátort. Az arcom vörösben kezdett el égni Michael szemtelensége láttán. Komolyan azt hiszi, hogy nekem vibrátorra van szükségem?

- Hülye pöcs – sziszegtem és kivonultam a gardrób szobából, de előtte lenyomtam a zenét és a világítást.

Az ágyra letelepedve, hogy eltereljem a gondolataim anyu naplója után nyúltam és fellapoztam.

Farkas Krisztina tulajdona

A naplót elkezdtem: 1996 június 7.-én.

Kedves Naplóm!

Nem tudom. Kell egyáltalán megszólítás egy naplónak? Na, mindegy. Még nagyon régen kaptam nagyitól ezt a naplót, de eddig nem is nagyon volt kedvem használni. Nem igazán volt mit beleírnom az az igazság. De most úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom valakinek azt, ami történt, különben attól félek, csak álmodtam a vele való találkozást. A szüleim idén úgy döntöttek, hogy jó lenne, ha a nyarat apai nagyszüleimnél tölteném itt kint Németországban pontosabban Insburgban. Engedelmes gyerek voltam így persze, hogy nem ellenkeztem, hanem elfogadtam, hogy idén itt nyaralok kint németben. Az persze senkit nem érdekelt, hogy semmit sem értek németül. Csak annyit tudok, hogy Ich liebe dich. Vagyis szeretlek, de azt csak nem mondhatom egy tök idegennek. Már rögtön a megérkezésem napján történt valami szokatlanul furcsa velem. Nem mintha korábban nem tapasztaltam volna furcsa dolgokat. Például nemrég láttam egy tetovált férfit, ahogy valami fekete dolgot kerget, világító pengével. Betudtam az élénk képzelőerőmnek. Ám ma, ahogy leszálltam a vonatról, egy csuklyás alak lépett oda hozzám. Nagyon ijesztő volt.

- Te vagy az a lány? – kérdezte tőlem.

- Milyen lány? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Akinek olyan különleges a kisugárzása, hogy senki nem tud a közelébe férkőzni ártó szándékkal, anélkül, hogy kínok közepette magával ragadná a halál.

- Bocsánat, de nem értem miről beszél – dadogtam sápadtan és rettegve meredtem a csuklyás alakra.

- A gazdám nagy hasznodat venné, sokan akarják őt holtan látni, elkell a védelem – folytatta mintha meg se szólaltam volna.

- Nem tudom, miről beszél – hátráltam meg és ekkor...

- A lány velem van – csendült fel egy erőteljes férfihang a hátam mögül.

- Marcus – sziszegte a csuklyás. – Meglep, hogy oly hosszú idő után előmerészkedtél az odudból.

- Mond meg a gazdádnak, hogy a lány az én védelmemet élvezi – mordult fel Marcus, mire a csuklyás pördült egyet és köddé vált.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amit ezidáig visszatartottam és az idegen felé fordultam, akinek köszönhetően megszabadultam attól a csuklyástól. Hátra kellett hajtanom a fejem, hogy Marcus szemébe tudjak nézni, és elakadt a lélegzetem az aranyló szempár láttán. Dús barna haja a vállát verdeste, éles arcvonásai vonzották a tekintetem. És azok az ajkak. Marcus teljesen ismeretlen érzelmeket élesztett bennem egy pillanat alatt.

- Veszélyes a környék egy ilyen fiatal lány számára. Jobban tenné, ha nem mutatkozna egyedül – szólt hozzám lágy hangon.

- A nagyszüleim... a parkolóban várnak – nyögtem ki.

- Engedje meg, hogy elkísérjem – kérte megérintve a karom és a parkoló felé kormányzott. – Sokáig tervez maradni?

- Egész nyáron.

- Ebben az esetben, jobb szeretném, ha biztonságban lenne. Nem hazudtam mikor azt mondtam az én védelmemet élvezi.

- De mitől kéne megvédenie? – kérdeztem bizonytalanul.

- Tudja azt ön. Nem ember volt az a csuklyás a peronon, hanem egy boszorkánymester.

- Szóval léteznek? Dracula és a többiek?

- Igen. Kérem, gondolja át az ajánlatom, sokkal jobban tudnék önre figyelni, ha a közelemben lenne.

- Mitől vagyok én olyan különleges?

- Erre próbálok rájönni – ráncolta a homlokát és átható tekintettel fürkészte az arcom. – A nagyszülei már aggódnak. Kedves emberek – mosolygott rám majd búcsúzásul az ajkához emelte a kézfejem és egy lágy csókot lehelt rá.

Ajkának érintését azóta is érzem a kézfejemen, aranyló tekintete még mindig itt van előttem. Mi lehet ő? Ember biztosan nem. Talán vámpír. Az rám vallana. Csak én lennék képes beleszeretni egy vámpírba. Igazából egyáltalán nem lepett meg, hogy nem csak az emberi faj létezik a földön. Mindig is éreztem, hogy kell lennie egy másik világnak, egy olyan világnak, ami az emberek számára elképzelhetetlen. Egy dolog lepett meg csupán. Mitől vagyok én különleges? Mitől más a kisugárzásom? A csuklyás alak azt mondta, ha valaki bántani akar, az kínok közepette hal meg. Vajon, hogy értette ezt? Muszáj lesz a végére járnom ennek az egésznek, muszáj kiderítenem az igazságot.

Becsuktam a naplót és fejemet a tűz felé fordítottam. Legszívesebben tovább olvastam a naplót, de időre volt szükségem, hogy feldolgozzam azt, amit átéltem. Anyu szavain keresztül magam is teljesen Marcus, vagyis az apám, (gondolom ő lesz az apám) hatása alá kerültem, hát akkor anyunak milyen lehetett személyesen megtapasztalnia. A dohányzóasztalon lévő telefon ekkor csörögni kezdett, a kijelzőn Nina fényképe volt látható és Miley Cyrus énekelte a Prisoner című dalát. Odamentem érte és fogadtam a hívást.

- Vonszold le a feneked. Vacsora van, csak rád várunk – szólt bele vidáman csivitelve.

- Oké – válaszoltam zavartan.

- De előtte azért szedd rendbe magad. Vedd fel azt a kék ruhát, annyira kíváncsi vagyok, hogy áll rajtad.

- Melyik kék ruhát?

- Menj be a gardróbszobába, ott lóg rögtön legelöl.

- Te ezt honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.

- Mégis mit hittél, hogy Michael rendezte be neked? – kérdezte gúnyosan.

- Jó, hogy mondod. Ha valakit számon akarsz kérni az Nina, legyen. Mindent ő tett oda, ismétlem MINDENT – nyomta meg erősen a mindent szót Michael.

- Vettem – motyogtam. – Pár perc és lent vagyok.

Magam elé tartottam a kék ruhát, amit normál esetben nem vettem volna fel a vacsorához, de itt lehet az a szokás, hogy ki kell öltözni. A kék ruha testhez simuló volt, az egyik vállamat teljesen szabadon hagyta, míg a másikon egészen a csuklómig ért az anyag. Tartozott hozzá egy fekete öv is. A cipők közül elvettem egy ugyanolyan kék árnyalatú szandált, majd átmentem a fürdőbe, hogy megcsináljam a sminkem. Hajamat párszor átfésültem, de nem bajlódtam vele különösebben és sminknek is csak szempillaspirált tettem fel. Aztán kész is voltam.