Pár héttel voltunk már csak a 18. születésnapomtól. Egyre közelebb kerültem a megváltáshoz és egyre jobban belehabarodtam Bellamyba. Apáék már meg se tudtak maradni a közelünkben, olyannyira sütött rólunk a romantika. Bellamyval lett egy közös kis titkunk, amit a lelkem legmélyén nagyon szégyelltem. Volt, hogy az együttléteink során Bellamy arra kért engem, hogy harapjam meg, én pedig eleget tettem a kérésének. Így sokkal intenzívebb volt kettőnk között a szex. Aztán az ilyenek egyre gyakoribbak lettek, szerintem Bellamy a harapásom függője lett. Én pedig tőle függtem. Kölcsönösen voltunk egymás drogjai. Ma kicsit hamarabb érkeztem a már rutinszerű vizsgálatokra és még idejében torpantam meg, hogy hallhassam apa, az orvos és a Bellamy közti beszélgetést.

- Kockázatos ez az egész. Nem tudhatjuk, hogy Mirabella szervezete elég erős-e – magyarázta a doki. Hangját enyhe aggodalom fűszerezte.

- Nem érdekel! Minden úgy fog haladni, ahogy elterveztük! A lánynak lecsapoljuk a vérét, a megfelelő időben és kicseréljük a herceg vérére. Ez volt az ára annak, hogy visszakapjam Krisztinát – csattant fel. – Ha nem teszem...

- A lány bele is halhat uram – szakította félbe a doki. – Kár lenne érte, nagyon rendes lány.

- Engem egyáltalán nem érdekel, mi lesz azzal a lánnyal. Ha meghal, akkor meghal, ha nem akkor a családom tagja lesz. A hercegnek csak a lány vére kell, azt akkor is megkapja, ha meghal a lány.

Teljesen letaglóztak az elhangozott szavak. Kiről beszél apa? Rólam? A lánya vagyok, hogy beszélhet rólam így? Könnyek szöktek a szemembe, fejemet a falnak döntöttem.

- Én ebbe nem megyek bele. Nem, ha kockázatos – jelentette ki Bellamy dühösen, mire a szívem megdobbant.

- Megmondtam, hogy ne keverd bele az érzelmeidet fiam – vágott a szavába apa. – Vagy tán elfelejtetted, hogy a lány valójában ebben a percben is a pokolba kíván téged, csak éppen maga sem tudja? Amit érez irántad nem valóság, te is tudod, hiszen te tervezted a programot.

- Fejezd be apa. Nem fogom hagyni, hogy bántsd őt. Kizárólag csak akkor lehet megcsinálni a vérátömlesztést, ha 100%, hogy Mirabella túléli!

- Nem lehetünk 100%-an biztosak benne. Egy démon vérét kapná meg.

- Nem tök mindegy? Így is egy szörnyeteg vére kering az ereiben. Kibaszott Marcus Hoffman – köpte a szavakat.

- Ne nevezd őt szörnyetegnek – csattant fel Bellamy.

- Tud hol a helyed fiam! Ne tévesszenek meg a lány érzelmei, a feladatodra koncentrálj megértetted? Megengedtem ugyan, hogy eljátszadozz vele, de amennyiben ez veszélyezteti, a feladatodat arra kérlek, hagyd abba. A lány csak munka. Egyes egyedül csak a vérszívó iránti érzett gyűlöletem tart vissza attól, hogy megöljem a lányt. Annak a féregnek nagyobb bosszú, ha engem tekint az apjának a lány. Megértetted fiam?

- Lehet, hogy amit Mirabella érez irántam nem valóságos, de amit én érzek iránta az nagyon is az. Szeretem őt apa és nem fogom hagyni, hogy bántsd.

- Komolyan egy illúzióba kapaszkodsz? – kérdezte apa megvetően.

- Talán egy illúzió igen, de attól még szeretem. Te már csak tudod milyen a szerelem apa. Hisz képes voltál egy démonnal szövetkezni, hogy valami eltévedt lélek megszállja Mirabella anyját.

Sápadtan, remegő lábakkal álltam, könnyeim végig csorogtak az arcomon. Mégis mi a franc történik itt? Mi ez az egész? Ki vagyok én? És kik ezek az emberek? Elkeseredetten masszíroztam meg a nyakam és az ujjaim egy dudort tapintottak ki. Amit érez irántad nem valóség, te is tudod, hiszen te tervezted a programot. Mit akart ez jelenteni?

- Kicsim minden rendben? – hallottam anyu aggódó hangját magam mellől.

Felemeltem a fejem és anyára néztem, közben feltűnt, hogy odabent elhalt a beszélgetés.

- Begörcsölt a hasam. Utálom a menstruációt – hazudtam elhúzva a szám.

- Hamarosan már nem fog ez miatt fájni a fejed – mosolygott rám bátorítóan és belém karolva behúzott a vizsgálóba.

- Scott tudsz adni valami görcsoldót? – kérdeztem a dokitól.

- Hát persze – vágta rá azonnal.

- Minden rendben kicsim? – kérdezte apa, mire zavartan ránéztem.

- Persze, csak Mikulás – válaszoltam és Bellamyra vándorolt a tekintetem, aki engem fürkészett.

Ő tudta, hogy múlt héten volt meg nekem, mivel öt napig nem is voltunk együtt, így azt is tudta, hogy hazudok, de nem tette szóvá. Csak nézett engem gondterhelten. Viszonoztam a tekintetét és kissé haragosan vicsorra húztam a szám, hogy tudja, beszélnünk kell. Elkínzott arccal bólintott. A doki elvégezte rajtam a szokásos vizsgálatokat és ez idő alatt én alaposan megfigyeltem apát. Úgy viselkedett, mint mindig, rendes volt velem és a lelkemre kötötte, hogy délután játszak neki és énekeljek. Mintha csak képzeltem volna azt, amit mondott. De itt voltam mindent tisztán hallottam. Apa nem az apám, az anyám pedig csak egy gazdatest. Mi az igazság? Bellamyra néztem, aki kissé idegesen nézett vissza rám. Gondolom nem tudtad, hogy pontosan mennyit hallottam és ez miatt ideges. Vajon megpróbálja majd eltusolni vagy elmondja az igazat?

- Mi a helyzet főnix? – kérdezte hozzám lépve és megsimogatta az arcom.

- Tüzel a gyomrom. Szerintem megyek és alszok egyet – válaszoltam és lecsusszantam a vizsgáló székről.

- Menj csak – mosolygott rám apu és megpuszilta a homlokom. – Pihenj egyet lányom.

- Igenis apa – nyomtam meg az apa szót és némi élt is vittem bele.

- Elkísérlek – lépett mellém Bellamy.

- De akkor hogy alszok? – mosolyogtam rá kacéran.

- Jaj, ne előttem – nyögött fel apa. – Menjetek, hess.

Bellamyval szótlanul sétáltunk egymás mellett, ujjaink egymásba fonódtak. Én talán túlságosan is szorítottam Bellamy kezét, de basszus zavart voltam és tele voltam kérdésekkel. A végén kiderül, hogy csupán valami mesterséges intelligencia vagyok, vagy valami robot. Talán nem is származok erről a bolygóról. A szobámba érve azonnal a fürdőbe mentem és megnyitottam a zuhanyt. Bizonytalan voltam.

- Mielőtt bármit is mondasz, szedd ki – követeltem idegesen.

- Főnix – sóhajtott Bellamy.

- Nem Bellamy. Bármi is van, bennem kérlek, szedd ki.

- Az mindent megváltoztatna.

- Már így is minden megváltozott Bellamy.

- Mennyit hallottál?

- Épp eleget. Tudom, hogy bele is halhatok a vérátömlesztésbe, tudom, hogy apa nem az apám, és tudom, hogy anya csak egy gazdatest valami eltévedt léleknek. És tudom, hogy amit irántad érzek az...

- Nem valóságos – fejezte be suttogva, és úgy ahogy volt ruhástól beállt a zuhany alá.

Ruhái a tökéletes testére simultak, haja lelapult és a szemébe hullt. Mikor végre felém fordította a tekintetét, szemei könnyesek voltak.

- Nem ezt akartam főnix. Nem így terveztem... nem hittem, hogy beléd fogok szeretni, de megtörtént, és ha tehetném, se változtatnám ezt meg.

- Ki vagyok én Bellamy? Mi az igazság?

- Édesapád valójában Marcus Hoffman a vámpírok királya, és a vének egyike. Akkor fogantál mikor Krisztina még ember volt. Mi ketten csak 2 hónapja találkoztunk.

- Életünkbe először?

- Igen... egy bálban... a... barátod kastélyában, Szlovákiában. Mindenszentek napján Krisztina és én elmentünk a temetőbe. Igaz volt, amit láttál. A férfi, akit láttál, az apád, Krisztina épp akkor tette ártalmatlanná, hogy magunkkal tudjunk hozni téged. Nem akartál csatlakozni hozzánk önszántadból, így végszükség esetére kifejlesztettem egy chipet, ami olyan, mint egy második agy. Adatokat tárolt és elfedte a valós emlékeidet, hogy helyettük azokra emlékezz, amiket rátöltöttem a chipre. Megtámadtál és megharaptál, ezt láttad rajtam, amikor felkeltél.

- Minden, amit érzek hazugság? Ami kettőnk közt van az csak a chip műve? – kérdeztem falfehér arccal. – És te mindezek ellenére...

- Beléd szerettem igen. Megvan a saját akaratod, azt nem vettem el. Dönthettél volna úgy, hogy nem törődsz azzal, amit irántam érzel és akkor mi ketten... Önző voltam főnix – mondta csendesen.

- Körülöttem mindenki szerepet játszott? Rachel? Apa?

- Neked megváltoztak az emlékeid, alkalmazkodunk kellett.

- És közben számtalan módon kívántátok a halálom ugye?

- Én soha nem kívántam a halálodat főnix! Szeretlek, teljes szívemből szeretlek, és ha kell, szembe megyek az apámmal, hogy megvédjelek. Igen pontosan ezt fogom tenni! Meg foglak menteni! – jelentette ki eltökélten. – Vak voltam. Vakon hittem apámban, és az ő küldetésében, elhittem, hogy valóban egy családot akar, de őt nem érdekli a család. Csakis a bosszú vezérli, és most már miattad tisztán látok főnix. Az életem árán is megvédelek, nem fogom hagyni, hogy egy démon megkaparintsa a véredet.

- Miért olyan különleges a vérem?

- Képes visszahozni a holtakat az életbe. Épp, mint édesanyád esetében. Apád vámpír, édesanyád viszont mindig is különleges volt. Különleges a vére és az aurája. Bárki közeledett felé ártó szándékkal, az öngyulladást kapott és meghalt. És itt vagy te, akire mindenkinek fáj a foga, igaz eddig csak mi tudjuk mire képes a véred.

- Ha a vérem egy démonhoz kerül, abból semmi jó nem sülhet ki...

- Igen most már én is tudom. Ha kiveszem a chipet vissza fog térni az összes emléked és megmaradnak azok is, amiket itt éltél át. De...

- Szedd ki Bellamy! Semmi nem fog változni megígérem! Amint irántad érzek az különleges! – léptem be mellé a kabinba és mélyen a szemébe néztem.

- Bárcsak igaz volna – suttogta és lehajolva hozzám lágyan, simogatóan megcsókolt. – Gyűlölni fogsz, és gyűlölni fogod magad, amiért ezt tettük. Te őt szereted, és ha önmagad vagy, sose csaltad volna meg, pláne nem az ellenséggel. De bármi is legyen, ígérem megmentelek. Ki foglak innen juttatni téged, hogy boldogan élhess. Megtanítottad nekem, hogy ne tekintsek a vámpírokra szörnyetegként, hogy a vámpírok is képesek szeretni, képesek gyengédek, lenni. És, hogy... a harapásuk olyan, mint a szex, pláne ha közben valóban... Ne haragudj, nem akarom megnehezíteni. Nem kérem tőled azt, hogy vállasz köztem és közte, csak arra kérlek, hogy uralkodj magadon. Muszáj lesz, úgy tennünk mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Megértetted főnix?

- Igen meg – meredtem rá sürgetően.

- Szeretlek főnix mindörökké – tapasztotta az ajkát az ajkamra majd lágyan megfordított és félresöpörte a hajam az útból. – Ascende superius – suttogta.

Felszakadt a bőr a tarkómnál, én pedig fintorogtam, ahogy a chip távozott belőlem, lüktetést hagyva maga után. Képek robbantak az elmémbe, a düh és az undor váltakozott bennem. A valóság arcul csapásként ért engem. Megcsaltam Michaelt! Képes voltam elfelejteni őt és megcsalni! Egy olyan férfit neveztem az apámnak, aki megölte Luciát és szörnyeteggé változtatta az anyámat. Morgás tört elő belőlem, fejemet hátra csaptam, mire Bellamy nekiesett a csempének. Megpördültem és egy gyors mozdulattal csavartam a nyaka köré a zuhanyrózsa zsinórját.

- Egy okot mondj, hogy ne nyírjalak ki most azonnal te balfácán – sziszegtem szorosabbra húzva a nyaka köré tekert zsinórt.

- Főnix – lehelte elcsukló hangon és a tekintetében könnyek csillogtak.

- Kihasználtál! – mordultam rá.

- Tudom és bocsánat. Megértem, hogy gyűlölsz.

- Ó de még mennyire, hogy gyűlöllek Bellamy Cross!

- Kértelek, hogy uralkodj magadon.

- Könnyű mondani. Van fogalmad arról, hogy milyen érzés ez nekem? Hazudtál nekem, folyamatosan hazudott körülöttem mindenki és...

- Kérlek főnix. Össze kell szedned magad! Alig van időnk kitalálni valamit, hogy hogyan tudnánk megszökni. Ha most megölsz, sose fogsz kijutni. Apa egyszerűen megöl téged, nem fog azzal törődni, hogy kivárja a szülinapodat.

- Arra kérsz, hogy játszam el mintha még mindig bennem lenne az a szar?

- Igen arra. Amíg ki nem találunk valamit.

- Megmondom én, hogy mit csinálunk. Hajlandó vagyok adni neked egy napot és nem többet, hogy kitalálj valami hihető mesét, amiért fel kell mennünk. Elmegyünk édes kettesben, felhívom Michaelt és apát, akik eljönnek értem. Mi ketten pedig soha többé nem fogunk találkozni.

- Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Apa nem fogja feladni, addig fog rád vadászni, míg meg nem talál és meg nem öl.

- Ezúttal okosabbak leszünk, és nem hagyjuk, hogy bármi is meglepjen minket – vicsorogtam.

- Ha a herceg nem kapja, meg amit akar, akkor édesanyád sem éli túl.

- Tudod, hol van most az én anyám? Odafent a mennyországban és éppen Istennel tárgyal – morogtam. – Az, aki itt van, az nem az anyám és ezt te is tudod Bellamy.

- Igazad van, de apának ő Krisztina és érte bármire képes lenne. Meg kell őt ölni, csak akkor szabadulsz tőle. Ha ő meghal, a herceg is feladja. Apa a leghűségesebb szolgája, ha ő nem lesz többé, feladja. Ráadásul, ha teljes értékű vámpír leszel, valószínűleg a véred többé nem lesz értékes számára.

- Képes lennél megölni az apádat? – szegeztem neki a kérdést.

- Érted bármire képes lennék főnix.

- Ne nevezz így!

- Képes leszel együttműködni velem? – kérdezte csendesen, én pedig morgolódva kimásztam a zuhany alól.

- Megpróbálhatom – válaszoltam végül. – Ha most megbocsátasz szeretnék egy kicsit egyedül maradni – meredtem rá, ő pedig egyet biccentve elzárta a zuhanyt majd kilépett a kabinból és egy intéssel tiszta ruhát varázsolt magára.

- Neked is...

- Csak menj el Bellamy – kértem villogó szemekkel.

- Rendben. Később találkozunk. Szeretlek főnix.

Amint végre egyedül maradtam elsírtam magam, és minden erő elpárolgott a testemből. Átmentem a szobámba és az ágyra kuporodva magamhoz öleltem egy párnát miközben folyamatosan sírtam. A szemeim előtt sorra váltakoztak a képek. Michael, a tekintete, ahogy rám néz, a mosolya, ahogy azt mondja, szeretlek, majd Bellamy, ahogy a karjaiban tart, és engem csókol. A csillogás a szemében, ahogy rám néz, a vágytól rekedt hangja, amikor arra ösztökél, ne hagyjam abba, hogy nyugodtan egyek belőle annyit, amennyit csak akarok. Dühösen és elkeseredetten martam bele a saját arcomba. Hogy lehettem ekkora idióta? Hogy a fenébe tudtam elfelejteni azt, amit Michael iránt érzek? Hát még a szívem is becsap engem? Ordítás szakadt fel a torkomból, testem lángolni kezdett, amik átterjedtek a bútorokra. Orromat megtöltötte a füst szaga és tudtam ezúttal valódi kárt okoztam. A tűz ott pattogott körülöttem, én pedig csak feküdtem az ágyon és bámultam a lángokat.