Valószínűleg kiesett jó pár óra. Az utolsó emlékem az az, hogy Michael felém fordul, éles szemfogakkal, vértől maszatos arccal és azt mondja: A halál nem válogat. Hogy miért mondta azt nem tudom, talán menőnek akarta hinni magát. Ami meglep, hogy engem ez egyáltalán nem rémít meg, legalább most már tudom, hogy nem vagyok őrült. Az sokkal inkább aggaszt, hogy miként reagáltam én a támadásra, mintha valami ősi ösztön vette volna át a testem irányítását.

- Jó reggelt Csipkerózsika – köszöntött Michael, mire kinyitottam a szemem és a kocsi tetejét láttam magam előtt. – Mindjárt a határnál vagyunk, jó lenne, ha embert faragnál magadból. Nem szeretnék még több galibát az emberekkel.

- Hova megyünk? Melyik határ?

- Szlovák. Azt pedig nem mondom meg, hogy hova megyünk – válaszolta.

Felültem az ülésen és végignéztem magamon. Tiszta póló volt rajtam, ám a hajam vértől volt gubancos. Gyorsan benéztem a pólóm alá és döbbenten vettem tudomásul, hogy nyoma sincs a Barbi által okozott karmolásoknak. Egy dolog bizonyította csupán, hogy megtörtént, a véres hajam és a véres melltartóm. Nem tudtam, hogy sírjak vagy hálálkodjak. Valaki átcserélte a pólómat, viszont a melltartómat rajtam hagyta, vagyis akkor biztos nem egy pedofil kukkoló, de akkor is látott melltartóban! És a rohadt életbe bugyiban! – gondoltam dühösen, ahogy szemügyre vettem a fekete farmert.

- Ti nők. Visítoztok, hogy fehérneműbe látnak titeket, viszont a bikiniben ott illetgetitek magatokat – morogta Michael mit, aki tudja, mire gondolok.

- Szállj ki a fejemből Edward – húztam össze a szemem haragosan.

Michael felháborodva nézett hátra rám, tekintete szinte örvénylett, ahogy vicsorogva rám meredt.

- Soha ne merészelj egy kitalált karakterhez hasonlítani, aki ha létezne, szégyent hozna a fajtánkra!

- Edward Cullen igenis...

- Melegen ajánlom, hogy be ne fejezd – mordult rám még mindig vicsorogva.

- Jesszusom, az embernek már kedvencei se lehetnek – forgattam meg a szemem és átmásztam az első ülésre. – Szóval vámpír vagy.

- Az – vakkantotta oda.

- És gondolatolvasó, mint...

- Mirabella!

- Vlad Tepes – fejeztem be és mosolyogva pillantottam rá.

- Igen ez már elfogadható hasonlat – biccentett ellazulva. – A kesztyűtartóban találsz nedves törlőkendőt, a határ után át is öltözhetsz majd a benzinkúton.

Lenyitottam a napellenzőt, majd a kis tükörben szemügyre vettem magam. Az arcomon pár vércsepp volt, a nyakam viszont már durvább volt, a gyomrom fel is fordult tőlem.

- Ez az én vérem?

- Az a ribanc egy fő eret ért.

- És adtál a véredből, hogy meggyógyuljak? – tippeltem.

- Nagyon tájékozott vagy – kuncogott fel. – De igen, kénytelen voltam, te nem gyógyultál volna elég gyorsan.

- Elég gyorsan? – visszhangoztam.

- Ha ennyire okos vagy, már tudhatnád, hogy nem átlagos ember vagy – pillantott rám.

Homlok ráncolva törölgettem az arcom a nedves törlőkendővel, míg azon agyaltam, hogy mi lehetnék. Elég fontos vagyok, ha három farkas akart megölni és apa egy vámpírt küldött el értem. Lehet, parázs vagyok, mint Reyder a Kaptár könyvekből, vagy pedig mora mint Lisa a Vámpírakadémiából, esetleg talán olyan, mint Renessmee az alkonyatból. Az első két esetben idővel én is meg öregszem, az utolsó esteben viszont örökké fogok élni. De az is lehet, hogy nem vámpír vagyok, hanem árnyvadász.

- Maradj az első vonalon – tanácsolta Michael.

- Vámpír vagyok? – kérdeztem rá.

- Igen és nem. Még nem vagy az. Előbb be kell, töltsd, a 18-at csak azután leszel vámpír. Addig csak pár képességed kezd kialakulni.

- Mint például?

- A vér iránti vágy, a hihetetlen erőd és a gyorsaságod. De a teljes változás, a szívverésed lassulása az a 18. szülinapodon keletkezik be.

- Szóval nem leszek élőhalott?

- Félig vámpír leszel félig pedig ember, csak a vámpír éned erősebb lesz, mint most. Szükséged lesz az emberi táplálékra is, de a vért is kívánni fogod.

- És miért vagyok én olyan fontos?

- Nézd Mirabella, egy dolgot tudnod kell. Ez a világ kicsit sem olyan, mint az Alkonyat vagy a Vámpírakadémia, azok ehhez képest édes kis tündérmesék. Rengetegen vadásznak rád, rengetegen akarják a halálod, senkiben nem szabad megbíznod csakis saját magadban! Megértetted?

- Akkor benned sem bízhatok meg?

- Megmentettem a segged, ez nem elég ok a bizalomra?

- Talán azért ölted meg őket, hogy magadnak akard az egész gázsit, amit értem kapnál.

- Ha továbbra is így fogsz gondolkodni, akkor életben maradsz – biccentett elismerően, majd a dzsekije zsebébe nyúlt és az ölembe pottyantotta a lánc és a medál maradékát. – Sajnálom.

- Apa mégiscsak törődött velünk, még ha csak egy nyaklánccal is – suttogtam.

- Valamint van egy titkosított bankszámla, amire minden hónapban utalt pénzt. Édesanyád szükség esetére tartogatta.

- Az emlékeim – kaptam levegő után.

- Mindent betettem a csomagtartóba, amiről úgy gondoltam kellene neked. Viszont lenne egy kérdésem.

- Az nekem is bőven – vágtam rá.

- A szobádban volt egy könyvespolc mégsem volt rajta egy könyv sem. Pedig ahogy elfigyellek, szeretsz könyveket olvasni.

- Sosem vettem magamnak egy könyvet sem. Robi mindig azt mondta, hogy már így is túl drága vagyok a különleges étrendem miatt és, hogy nem fog még többet költeni rám. Igazságtalannak tartottam, de lenyeltem anyu miatt. Éveken át csak nyeltem és nyeltem.

- Megérdemelted volna, hogy te végezz velük – sóhajtott Michael.

- Sosem voltam az a bosszúálló típus – ráztam meg a fejem. – A bosszú nem megoldás.

- De néha nagyon is hasznos.

- Szerintem nem. Akkor semmivel sem leszünk jobbak a másiknál.

- Ez csak igazságszolgáltatás. Megérdemelte azok után, amit édesanyáddal tett – mondta csendesen mire ránéztem.

- Miért nem jöttél hamarabb?

- Kíváncsi voltam a meséjére. Nem öltem volna meg, ha tudom csak egy ártatlan ember.

- Nem érezted, hogy farkas?

- Nem egyesek képesek elfedni az illatukat. Ha tudtam volna már a temetőben, hogy az... vagy ha tudtuk volna, hogy édesanyád egy farkassal él, akkor előbb cselekedtünk volna és akkor most...

- Miért kellett eljönnöd értem?

- Azzal, hogy édesanyád meghalt, a védelem is megszűnt, ami körülvett téged. A medálról nem tudtam, de ha rajtad lett volna, akkor lehet meg úsztad volna sérülések nélkül.

- Milyen védelemről van szó?

- Elvileg annak, aki ártó szándékkal akart közeledni feléd, fizikai fájdalmai lettek, rajtad volt édesanyád illata. Őt soha nem bánthatta senki, teljes mértékben halandó volt, de mégis ha valaki bántani akarta spontán öngyulladása lett.

- Menő – ismertem el. – Akkor ezért volt Barbi hetekig beteg, miután ott a parkban...

- Valószínűleg igen – biccentett és a tekintete a combomra siklott. – Miért nem tüntetted el a heget?

- Az örökre ott marad, nem akartam újabb beavatkozást.

- Én eltüntethetem, újra fel kell szedni, ami nem, lesz kellemes, de meg tudom csinálni.

- Nem úgy van, hogy a háborús sebeket büszkén kell viselniük az embereknek? – érdeklődtem.

- Van, aki így gondolkodik igen, de én nem – nevette el magát. – Tartanom kell a szexi imidzsem – kacsintott rám.

- Szerintem az a szexi, ha valakinek hegei vannak, azt mutatja, hogy milyen bátor. Mondjuk te sem lennél rossz egy cuki kis heggel az arcodon.

- Cuki kis heggel – ismételte. – Közeledünk a határhoz.

- Lesz ellenőrzés?

- Általában nincs, de azért légy természetes – válaszolta.

A vállamat megvonva benyomtam a rádiót, lehúztam az ablakot, de Michael azonnal visszahúzta.

- Addig, nem míg véres a hajad. Gumizd össze – szólt rám.

- Szerinted szagot fognának a gonoszak?

- Le merném fogadni. Amint hazaértünk bővebben mesélek. Elég annyit tudnod, hogy ha farkast látsz, szaladj, ők a legnagyobb ellenségünk.

- Mint az alkonyatban?

- Hagynád az alkonyatos hasonlatokat? A frász kerülget attól a filmtől.

- Mit nem szeretsz benne annyira?

- Az, hogy valótlan hülyeségeket állít.

- És ez nektek nem jó? Így csökken a lebukás esélye.

- Ugyan mi sosem bukunk le – nevette el magát.

- De biztos valamikor lebuktatok, ha az emberek tudják, vannak vámpírok.

- Nem tudják. Az csak fantázia. Szerintük legalábbis. Akik meg el is hiszik, hogy létezünk, soha sem találkoznak velünk.

- Kivéve ha félvámpírok mint én.

- Kizárt dolog, te vagy az egyetlen félvámpír, és neked sem lenne szabad létezned – nézett rám komoran. – Mit gondolsz, miért akarnak annyian holtan látni? Félnek, hogy átveszed az uralmat az egész világ felett. Hogy összeereszted az embereket a fajtánkkal.

- De én nem akarok uralkodni. Jól megvagyok a háttérben is.

- Próbáld ezt megértetni velük – morogta. - Figyelj Mirabella, ez nem autós téma – sóhajtott fel, amikor vetett egy pillantást az arcomra.

- Csak Mira.

- Jól van Mirabella – hagyta rám és a visszapillantóba nézett.

Én is követtem a tekintetét és a mögöttünk lévő kocsiban láttam azt a négy pasast.

- Ők is vámpírok?

- Igen az embereim. Az életüket adnák értem.

- Miért ki vagy te? – szaladt magasba a szemöldököm.

- Michael Kováčová Szlovákia hercege hosszú évszázadok óta – nézett rám csibészes félmosollyal.

Na halihó! Hogy tetszik a második fejezet? :D