Valószínűleg túlságosan is örültem a most következő táncórának, főleg miután megtudtam, hogy Michael fogja tartani. Szerencsére volt ritmusérzékem így nem kellett attól tartanom, hogy beégek előtte. A tánc legalább olyan jól ment, mint az éneklés. Na, jó, az éneklés egy picit jobban.

- Itt is volnánk – torpant meg Nina egy hatalmas ajtó előtt és még egyszer alaposabban szemügyre vette a szerelésem.

Fekete torna dresszet kellett felvennem, hozzá fekete necc harisnyát és magassarkút. Hajamat Nina elegáns kontyba csavarta és már kész is voltam életem első tánc órájára. Gondolatban megjegyeztem, hogy holnaptól tornazsákkal fogok járkálni, mert úgy tűnik, minden órára más ruha kell. Mondjuk furcsa is lenne magassarkúban futni vagy lovagolni. Szemügyre vettem az előttem magasodó ajtót, ami nagyon hasonlított a Harry Potterben lévő hatalmas ajtóhoz, ami a nagyterembe vezetett. Egy részem szinte várta, hogy mikor pillantom meg Harryéket, vagy magát Cedric Digoryt.

- Sok sikert – mosolygott Nina és már ott se volt.

Lenyomtam a kilincset és beléptem a hatalmas ajtón. Kerekre tágult szemekkel torpantam meg a küszöbön és néztem az elém táruló látványra. Egy erkélyen voltam, ahonnan két hatalmas lépcső vezetett le magára a tánctérre. Mikor Nina azt mondta, hogy a bálterembe lesz az órám, meg se fordult a fejemben, hogy egy igazi bálterem. Legalábbis nem ekkora. Tuti biztos, hogy boszorkányság van a dologban, mert lehetetlenség, hogy ez elférjen egy ilyen kis várkastélyban. Biztos csak valami álca az egész, és várkastély helyett egy igazi palotában lakok. Odalent a lejátszó előtt Michael állt, tartása merev volt.

- Tudsz táncolni? – kérdezte meg se fordulva.

- Tudok – vágtam rá azonnal, abban a tudatban, hogy biztos büszke lesz rám. Hát, tévedtem.

- Ebben az esetben, az órának vége.

Az egyik pillanatban még odalent volt, aztán már mellettem próbált kimenni az ajtón, de én elkaptam a karját és visszatartottam. Farkasszemet néztünk.

- Veled szeretnék táncolni! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- Azt mondtad, hogy tudsz táncolni.

- És mi van, ha hazudtam? Nem hozhatok csalódást apámra, mert kétballábas vagyok – mosolyogtam rá ártatlanul.

Michael kitartóan meredt rám, próbált áthatolni a függönyön, amivel az elmémet védtem. Nem járhatott sikerrel, ugyanis az ajka fintorba torzult.

- Nina – morogta.

- Nem, Mira vagyok – értettem szándékosan félre őt.

- Ne szórakozz velem Mirabella! Lyukas órád van, nekem dolgom van – rázta le magáról a kezem, de ismét útját álltam.

- Azt kell feltételeznem, hogy te nem tudsz táncolni, amiért ennyire próbálsz elmenekülni.

- Én nem menekülök!

- Bizonyítsd be!

- Ha táncolok veled elmehetek?

- Amint az órának vége. Semmit sem szabad elsumákolni. A kiképzésem része – mosolyogtam fel rá és visszatoltam őt a bálterembe, majd a lábammal berúgtam az ajtót.

- Boszorka – morogta.

- Nem, hibrid – vágtam rá, mire halványan elmosolyodott és lerohant a lépcsőn, maga után húzva engem is.

Nos, rólam tudni kell, hogy előbb át kell állnom vámpír üzemmódba és mivel most nem tettem, konkréten a földön húztam magam után a lábam és teljes erőmből Michaelbe csimpaszkodtam.

- Hé, nekem át kell állnom – csattantam fel, az ujjaimat ropogtatva.

- Tudnám, ha nem zárkóznál el előlem – vágta rá.

- Azért tettem, mert úgy semmiről sem lehetett veled beszélgetni anélkül, hogy ki ne olvastad volna a fejemből.

- Biztos, hogy ez az oka? – szaladt magasba a szemöldöke és a lejátszóhoz lépett, amire most felhelyezett egy bakelit lemezt.

Mosoly költözött az arcomra, szemem könnybe lábadt, ahogy felismertem azt a dalt, amire mi is keringőztünk nyolcadikban. Szolnoki Péter: A bál. Michaelre néztem, aki a kezét nyújtotta felém, én pedig a kezébe helyeztem a kezem és hagytam, hogy a terem közepére vezessen.

- Emlékszel vagy nem olyan jó a memóriád? – tudakolta miközben meghajolt.

- Mindenki emlékszik az első keringőjére – válaszoltam képzeletbeli szoknyám szélét felcsippentve és én is meghajoltam. – A kérdés az, hogy te honnan tudod?

- A Google a barátom – mosolyodott el. – Láttam az emlékeidbe és kíváncsi lettem – lépett oda hozzám és a derekamra csúsztatta a kezét, majd szorosan magához vont, míg a másik kezével megfogta a kezem.

- Akkor miért kérdezted tudok-e táncolni?

- Azóta elfelejthetted. A partnered rohadt béna volt – kuncogott fel.

- Akkor a tiéd a pálya. Mutasd meg milyen, ha profi a partnerem – néztem mélyen a szemébe.

És megmutatta. Úgy táncoltuk körbe a termet, hogy közben azt éreztem a lábam nem is érinti a talajt. Ugyan annak idején a koreográfia egyszerű volt, ám Michael ezt az egyszerű táncot is csodálatossá varázsolta. El sem akartam hinni, hogy csak három perc volt, nekem egy örökkévalóságnak tűnt, de még így is hamar vége lett.

- Tessék megvolt az egy tánc – lépett el tőlem.

- Hát jó menj, ha annyira akarsz – fordultam el tőle meg bántottan és szemügyre vettem az asztalon sorakozó bakelitlemezeket.

- Ne csináld ezt – szólt rám sóhajtva. – Ne próbálj meg lelkiismeretfurdalást kelteni bennem.

- Miért van az, hogy eltaszítasz engem mikor én csak...

- Ne fejezd be Mirabella! Kérlek, ne fejezd be!

- Szeretném tudni az okát – fordultam felé és a szemébe néztem. – Mindenkit értek a múltban csalódások, de mindenki tovább szokott lépni. Ha az embereknek sikerül, akkor egy vámpírnak igazán nem lehet olyan megerőltető.

- Mert az embereknek rohadtul meg vannak számlálva a napjaik és félnek, ha a múlton keseregnek, akkor egyedül fognak meghalni. De a vámpírok örökké élnek és rohadtul nehezen felejtenek.

- Igenis megvannak számlálva a napjaink. Bármikor meghalhatunk egy karó által. Bármikor megölhet minket az ellenség.

- Erre nagyon csekély az esély – morogta.

Elfordultam tőle és kicseréltem a lemezt a Dirty Dancingére. Őszintén szólva meglepett, hogy itt találom. Nem hittem volna, hogy Michael szereti. Az első dal, ami felcsendült az a 2017-es feldolgozás Do you love me című dala volt. Imádtam. Hátrahajtottam a fejem, hajamat kibontottam és a szememet lehunyva kezdtem el a zene ütemére mozogni, miközben én is énekeltem. Semmi szándékom nem volt, de amikor Michael megragadta a derekam és a hajamba szuszogott nem tiltakoztam. Ölét a fenekemhez dörzsölte és tökéletes csípőmozgással táncolt, aztán megfogta a kezem és kipörgetett. Hevesen zakatolt a szívem, ahogy magához rántott és mélyen a szemembe nézett. Számtalanszor kívántam azt, hogy Baby helyébe legyek, hogy Johnny velem táncoljon, de Michael tánca Johnnyt is felülmúlta. Mondjuk Michael miben nem a legjobb?

- Mond csak ez a tánc is a kiképzés része? Piszkos táncot járni a vénekkel? – tudakoltam lihegve és beletúrtam a hajába.

- Nem ez a saját szórakozásomra van – válaszolta és a kezét felemelve a fülem mögé tűrte a hajam.

Időközben elindult a következő dal. Az ikonikus Time of my life, amit álmomból felverve is kívülről tudok. Felvont szemöldökkel néztem Michaelre és eltávolodtam tőle.

- Keringőt és tangót kéne gyakorolnunk nem ezt – rázta meg a fejét.

- Mi bajod van ezzel?

- Semmi – rázta meg a fejét.

- Akkor táncolj!

Patakokban folyt a homlokomon és a hátamon az izzadság és nehezen vettem a levegőt. Hülye emberi tulajdonságok, még a tánc is kifáraszt, pedig csak 2 óra volt. Ezek után meg még küzdő sportoljak is? Michael komolyan nem komplett. De nem fogok panaszkodni! Biztos, hogy nem. Egy kis tánc nekem meg sem kottyan.

- Kivel lesz órám? – kérdeztem.

- Az ma ki marad. Ahogy látom nagyon elfáradtál. Konkrétan magadat fárasztottad ki.

- Nem igaz. Nem vagyok fáradt – tartottam felé a magassarkút fenyegetően.

- Alig állsz a lábadon Mirabella – nézett a szemembe. – Menj fel pihenj.

- Kivel lenne órám?

- Még nem érkezett meg. Jövőhónapba fog, addig én tanítottalak volna.

- Van, akit meghívtál, hogy tanítson? Ezek szerint van, aki jobb nálad?

- Sosem tartottam magam a legjobbnak és az illető kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy ő tanítson meg a közelharcra.

- Gondolom apa egyik embere ő is...

- Vacsoránál találkozunk. Nem muszáj úgy kiöltözni, mint tegnap – mosolygott rám, majd sarkon fordult és eltűnt.