Az élve megnyúzás, vagyis a bőr húsról való lefejtése az egyik legszadistább, legtöbb fájdalommal járó kínzási módszer volt, amely ugyan Közép-Amerikától Ázsiáig ismert volt, alkalmazására mégis igen ritkán került sor, annak óriási precizitást igénylő kivitelezése miatt. A megkínzott túlélésére nem sok esély volt, ha pedig a vérveszteséget és a fájdalmat mégis el tudta viselni, leginkább a fertőzésbe halt bele. 

Természetesen a megnyúzás alatt csak a test bizonyos területein való csonkítást érthetjük. Ilyen mértékű fájdalmat az emberi szervezet nagyon rövid ideig képes elviselni. Éppen ezért a középkori kínzások során a büntetés elvégzésére kijelölt személyek a delikvens hátát vették célba, ahol keresztirányú, majd hosszanti vágásokkal "lazították" fel a bőrt, illetve az így keletkező különálló húscafatokat tépték ki a testből. A fájdalom és a sokk csakhamar ájuláshoz vezetett, ám ilyenkor jött a már sokszor emlegetett hideg vizes fürdő, amely nem engedte, hogy a kínzott eszméletét veszítse. Ha valaki olyan hihetetlen jó fizikai és mentális állapotban volt, hogy a hátról való bőrnyúzást még túlélte, akkor következtek a combok és így haladtak egyre lejjebb, az elkövetett bűn súlyosságának függvényében. 

Amennyiben mégis túlélte a bőr lenyúzását és nem a fertőzések, akkor a kihűlés okozhatta az áldozat halálát. A bőr hiányában ugyanis a szervezet nem képes fenntartani az élethez szükséges test hőmérsékletet, különösen ha a csonkítás nagy felületen történt. Rendszerint a megnyúzást követő néhány napot követően a fent említett okok valamelyike halálhoz vezetett. 

Rituális, illetve megfélemlítő célból a halál utáni bőrlenyúzás is bevett szokás volt néhány száz éve. A különösen nagy bűnt elkövetők testét felnégyelték, majd a megnyúzást követően, példát statuálva tűzték ki a darabokat olyan helyekre, ahol a nép is jól láthatja. 

Külön érdekessége az élve megnyúzásnak és a bőr lefejtésének a levágott darabok felhasználása. Elsősorban kisebb francia tartományokban épült egy külön üzletág a bőr értékesítésére, amelyet festőfelületként, avagy könyvkötésre is használtak. Minél híresebb volt a megcsonkolt egyén, annál többet ért a bőre, így egy-egy neves gyilkos vagy tolvaj bőre igazi kincsnek számított. 

Fénykorát a 14. századra tehetjük, a kínai Ming-dinasztia uralkodói több ezer nőt, lázadót és gyilkost nyúzattak meg. De az 1300-as évek elején I. Edvárd király is így büntette a kincstárának kifosztóit. Ám az európai és közép-amerikai "trendekkel" ellentétben Kínában elsősorban az áldozatok arcát nyúzták le, amelyben Sun Hao, Fu Sheng és Gao Heng uralkodók jártak élen.

Habár a 18. századtól már kevés helyen jelenik meg, mint kínzási vagy kivégzési módszer, napjainkban ismét előtérbe került, elsősorban a horrorfilmes utalások révén. Megjelenik Thomas Harris novellájában, a Bárányok hallgatnak-ban, ahol Buffalo Bill nyúzza meg áldozatait, de a Trónok harca-sorozatban is a Bolton Ház jelképe a nyúzott ember. Szintén emlékezhetünk az American Horror Story 2. évadából, esetleg a Predator-filmekből, illetve a Buffy vagy a The Frozen Dead sorozatokból.