Találkozunk. Nem jóképű (de hát végülis ez nem számít annyira), irány a park. Leülünk. Beszélgetünk, kissé akadozva. Na jó, hiszen vadidegenek vagyunk, sem levelezni, sem beszélgetni nem volt idő (vagy igény). Elkezdi mesélni, hogy neki milyen gyakran van és milyen állagú a széklete! Azt hittem, elájulok! Már nem sokáig maradtam… Pár napra rá hívott, hogy találkozzunk…