Miután apám eltűnt teljesen kiborultam, ez már majdhogynem egy hete történt. Azóta több szóbeszéd is felkapta a fejét, volt köztük ami teljesen kikészített... A legrosszabb, az hogy valamelyik szerint áruló vagy meghalt. De szerintem elrabolták. Nem tudom, hogy ki és miért, de azt nem fogadom el, hogy áruló lenne. Azt már nem...

Azóta nem voltam sehol a szobám rejtekébe zártam magam és minden bánatom. Még pókot se akartam látni. Pedig többször volt az ajtóm előtt és próbált is volna kommunikálni velem, de nem volt semmi haszna, nem válaszoltam. Még a csapatból is jöttek beszélgetni és az a két haver szerűség is meglátogatott. Ők is Kínomok voltak, és néha beszélgettem velük, de nem tudtam sokat róluk, hisz apám a barátkozást majdnem hogy fő bűnnek tüntette fel. Jól esett, hogy aggódnak, de valahogy nem volt kedvem senkihez.

És egy nap nagy döntésre szántam el magam, régen olvastam egy könyvet, olyan emberekről akik sárkányokon repülve harcoltak és csak a legrátermetebbek voltak rá képesek. Valami nagyobb erő vitte el apámat, úgyhogy muszáj lesz erősebbé válnom, amit itt nem érhettek el.
Így elindultam a könyvtár lezárt szekciójához, amit fő Kínomként, be tudtam lépni, de onnan egy könyvet se lehetett elhozni.
A terv is meg volt már...el kell, hogy lopjam. Nagy levegőt vettem és kiléptem a szobából, szerencsére ilyenkor edzések vannak, úgyhogy nincs senki aki most az utamba állhatna. Lassan mentem, sose loptam még, de most muszáj volt. Szükségem van a könyv minden titkára. Ahogy a könyvtárba lépek, a nő egyből felnéz, rám emeli felemás szemeit és szomorúan pillant végig rajtam. Lehet, kicsit aggódott is, mert fogytam is, nem sokat ettem azóta, hogy apám eltűnt.
- Kicsi úrfi, hogy érzi magát?
Sóhajtottam egyet. - Hát nem valami jól. Olvashatnék a lezárt részben?
Végig mért, aztán lágyan elmosolyodott. - Igen, tudod a szabályokat.
Bólintottam.
Ezzel adott egy kulcsot és mentem is. Magamban bocsánatot rebegtem, mert szeretem ezt az idősödő hölgyet. De most ez sokkal fontosabb volt, mindennél. Végig sétálok a könyvvel teli szobákon, mire oda érek egy lezárt ajtóhoz. Nem volt rajta semmi feltűnő, csak egy régi fekete ajtó volt, de ez ám csak a látszat, ha én most kulcs nélkül akarnék ide bejutni, szétporladnék ahogy hozzá érnék a kilincshez. A kulcslyukba rakom az ódon ezüst kulcsot és csak utána érek a kilincshez, elfordítom benne a zárat, mire egy óriási vörös szem, nyitja ki ijesztő íriszét.
- Neve?
Ez itt az utolsó akadály és majd ezt a gyilkos szemet kell átvernem valahogy mikor ki akarok jutni a könyvvel, erre még nem tudtam tervet kieszelni, de nem adom fel.
- Liam James.
- Tom Liam James fia?
Már olyan rég hallottam apám teljes nevét, hogy megborzongtam tőle. - Igen. - mondom aztán határozottan, mire a szem zöld fénye végig mér és bezárva, kinyitja az ajtót.
Ez a részt már félhomály övezte, itt a legtöbb könyv, már olyan régi, hogy napfényben szét is porladna, ezt egy varázslat tartja fent, ami se napfény, se a nagy sötétséget nem engedi be. Egy régi lámpást vettem a kezembe és a sárkány szekció felé vettem az irányt.

Nem sok könyv volt róluk, mindig is elzárt kis elővilág volt az övék. És ez akor se változott, mikor ide átkerültek... Minden faj tiszteli őket, és nem nagyon mernek velük hadakozni se. Ezeket a fenséges élőlényeket mindig is a rejtély és a titkok övezték.
Ahogy oda értem, egy régi könyvet vettem kezembe.

A sárkányok amik a könyv borítóján foglaltak helyet, már alig követően díszítették a régi antik könyvet. Apám egyszer mondta is még nekem, hogy egy víz és egy tűz sárkány szerelmét ábrázolhata, ha jól kivette, akor még nem volt teljesen kivehetetlen.
Olvastam a könyvet egy darabig, miután elértem ahhoz, ami nekem kellett, egy térkép és néhány mondat.
* A sárkányok hegyén megtalálod amit keresel, az már más tészta, hogy be is fogadnak e. Ha érzitek a köteléket ami erősebb, a barátságnál, akor lehet, hogy majd ő lesz a családod. *
Ezt nem nagyon értettem, de inkább tovább olvastam.
* Egy anya sárkányt jobb megközelíteni, de csak óvatosan, nehogy fenyegetésnek vegyen. Fiait talán neked szánták. De légy nagyon óvatos, alap természetük nem harcias, de ha udvariatlan vagy hamar ott hagyhatod a fogad. Vigyél valami neked fontosat, hogy a tiszteleted kimutasd feléjük.
Ha még mindig itt vagy és nem rémültél meg, kezdődjön a nagy utazás. De rettegj az éjfeketéktől!*
Éjfeketéktől? Nézem a papírra vetett szavakat.
Sóhajtottam egyet és most már csak egy terv kéne, az át világításon, hogy megyek át ezzel a könyvvel. Nézek bele a sötét helység rejtelmes homályába.
Lehet nem jó ötlet, meg kéne jegyezni a térképet, de ezért ennyire okos nem vagyok, hogy mindent megjegyezek, elég részlet gazdagon van lerajzolva és leírva, meg lehet, hogy szükségem lehet még a könyvre.
Néztem a semmibe, mikor, mintha egy körvonal rajzolódna ki a homályban.
Hirtelen felpattantam. - Van ott valaki?
Talán már rá is jöttek, hogy lopni akarok? Ijedek meg hirtlen.
De az árny nem mozdult egy darabig, farkas szemet néztem a sötéttel. Lehet, hogy hallucinálok.
Közelebb léptem, de tényleg volt ott valakinek a körvonala.
- Ki maga?
Mikor hirtelen megszólal az egyén, egyből megtorpanok, a hideg futkos a hátamon, a mély ijesztő hangjától.
- El akarod vinni a könyvet?

Na basszus itt fogok meghalni.
Hátrálok egy lépést.
De aztán bátorságot gyűjtők. - Megakarom találni őket. - mutatok a könyvre.

- Ugye tudod, hogy nem lesz könnyű utad.

Bólintottam.
Mire hirtelen fény támadt, és az elzárt könyvtár ajtaja előtt voltam. Egyből bedugtam a táskám rejtekébe és elindultam.

Ez még is mi volt?
Néztem vissza a fekete ajtóra.

Mikor vissza értem az előtérbe. Megállok Ms Miamo előtt.
- Ms kérdezhetek valamit?
- Mondja.
- Volt valaki ma az elzárt szekcióba?
- Nem senki, rajtad kívül. Mert?
Nem, tudtam, hogy most mondjam el e neki vagy nem, de aztán úgy döntöttem, hogy csak megemlítem. - Láttam egy árnyat, de lehet, hogy csak hallucináltam.
Erre elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán arra ahol van a szoba, aztán megint rám. - Te láttad?
- Kit?
- A szoba házvezetőjét...- kuncogja aztán. - Eddig senkinek se mutatkozott meg. Szerencsés vagy. Mondott valamit?
- Nem igazán, csak halálra rémitett.
- Értem.
Ezzel tovább is álltam. Haza mentem, elsötétítettem és elkezdtem össze pakolni. Ettem néhány falatott, útra valót is raktam, vizét és aztán jutott eszembe, hogy valami nekem fontosat is el kéne raknom. Ez a dolog meg anyám fotója volt. Nekem ezen kívül semmi más nem fontos itt. Úgyhogy ezt választottam, ha nem lesz jó, akor max felajánlom az életemet.

Mikor minden meg volt a könyvet is bele raktam.
Írtam egy üzenetet, ha véletlenül valaki keresni és neki vágtam az útnak.

*Elmentem erősebbé válni, ne keresetek.*