Hyunggu illata olyan volt, akár egy friss, tavaszi virágcsokoré. Minden omegának meg volt a maga egyedi, édes illata, ez alól pedig ő sem volt kivétel. Kifejezetten meglepő volt a számomra, hogy egy olyan omega, mint ő, képes volt ilyen finom, édes illatot árasztani magából. Egyáltalán nem erre számítottam, bár tény, a személyisége akárhogy változik, Hyunggu attól még mindig ugyanaz az édes omega marad.

-Ahh... Senpai... - Elégedetten, éhes szemekkel pillantottam az alattam lévő omegára. Annyira féltem attól, hogy esetleg ez egy álom, és én és Hyunggu valójában nem szeretkezünk. De valójában felesleges volt aggódnom, hisz tudtam jól, ez a valóság. A régóta áhított omega itt volt előttem és még csak egy kicsit sem próbált elmenekülni tőlem. Végre újra érezhettem az illatát és az enyém lehetett. Nem akartam, hogy kitörjön belőlem a birtokló énem, de hogyan állhattam volna meg. A világ legszebb, legtökéletesebb omegája a karjaimban volt és nem is szándékoztam most már soha többet elengedni. - Yuto... Senpai... - Ráadásul japán szavakat suttogott kéjesen, ami csak még inponálóbb volt. - Yuto! - Sikított fel alattam Hyunggu, mikor az apró lökések közepette hirtelen egy nagyot döftem belé.

-Ahh... Hyunggu... - Morogtam a nyakába dőlve, fogaimmal végigsimítva az omega nyakán, majd kulcscsontján. Hyunggu érezhetően megfeszült tettemre, majd miután eltávolódtam a teste ominózus pontjától, egy megkönnyebbült sóhajt fújt ki. Határozottan nem akartam, hogy megjelöljem, de ez teljesen természetes is volt. Az régi időkben még az volt a szokás, hogy az első együtt töltött lét után az alfa megjelölte az omegát és onnantól kezdve az hozzá tartozott. A mai világban már mások voltak az elvek. Voltak alfák, akik csak arra használták az omegát, ha nagyon birtokolni akartak valakit, az engedély néküli jelölés viszont bűntettnek minősült. Ha egy alfa vagy egy béta ilyet tett, akkor az omegának joga volt feljelenteni őt ezért. Ez persze egy olyan rendszer volt, ami teljesen jogos. Az omegák nem szolgák és holmi húsdarabok, amik csak is az alfákért léteznek.

Óvatosan húzódtam ki Hyungguból, mire ő egy aprót nyögött. Elhelyezkedtem mellette az ágyon és finoman magamhoz húztam, ő viszont a mellkasomra helyezve egyik vékony kezét megállított. Értetlenül pillantottam a mellettem fekvő, még mindig hevesen lihegő omegára, aki olyan furcsa pillantással nézett rám, amilyennel még sosem.

-Hyunggu...

-Én... nem akarok hozzád ragaszkodni... ki tudja mi történthet veled vagy velem. Csak azt szeretném, ha később elkerülnénk a felesleges fájdalmat. - Mondta ezt olyan elkeseredett hangnemben, hogy attól a szívem szakadt meg. Nem tudom, mi történt Hyungguval a katonaság óta, de biztos rengeteg dolog volt már mögötte. Nem véletlenül volt távolságtartó és barátságtalan sokszor.

-Már mindegy...

-Hogy érted? - Pillantott rám döbbenten... - Yuto...

-Ne aggódj. Nem lesz gond.

-Ezt nehéz elhinni. Amit most tettünk az...

-Csodálatos? - Kérdeztem szórakozottan.

-Az szörnyű. Lényegében halálra ítéltelek. - Jelentette ki teljesen komolyan, én viszont nem tudtam mást csak nevetni rajta. - Ez nem vicc. Ezekután már tényleg, egyáltalán nem vagy biztonságban.

-Nem érdekel.

-Mi? - Pillantott rám döbbenten. Ilyenkor tényleg hasonlított egy tényleges, aranyos kis omegára. Egy olyan omegára, akit pillanatok alatt az ujjaim köré tudnék csavarni, de mi értelme lenne ennek az egésznek? Ez egyébként sem volt ilyen egyszerű. Még mindig Kang Hyungguról volt szó, a világ legmakacsabb és erősebb omegájáról. De én így szerettem.

-Ha te nem lennél, már évek óta halott lennék. Mi értelme lenne távol maradnom tőled? Tudom, hogy úgy is mindig arra törekedsz, hogy megments.

-Nem érted! Én... akadály vagy ebben az egészben. Nem tudok teljes mértékben a feladatomra koncentrálni, mert itt vagy te. Folyton figyelnem kell rád, ez így...

-Te figyelsz rám, én pedig figyelek rád. És egyébként is... nem akarsz ennek az egésznek véget vetni? A sorozatgyilkosságoknak? Jinho, az egyik barátod, majdnem meghalt. És ki tudja, hogy ki lesz a következő.

-Nagy bizonnyal egy újabb barátom. - Válaszolt halkan, elkeseredetten. - Én... nem tudom miért, de... azt kezdtem észrevenni, hogy... valamilyen szinten közöm van ehhez az ügyhöz. Az utóbbi időben sorra haltak meg olyan omegák, akikhez közel álltam, mind ugyanazzal a módszerrel. Ez nem véletlen. De akármi is van... ha én körülöttem forog az egész, akkor a barátaim halnak meg, ha valaki más körül, akkor csak idő kérdése és én is meghalok. - Igaza volt Hyunggunak. Tény, hogy valami nagyon nem volt rendbe körülötte, csak épp abba nem voltunk biztosak, hogy mi.

-Együtt kinyomozhatjuk ezt. Véget vethetünk ennek. - Hyunggu egy különös pillantással ajándékozott meg. Mintha a lelkem mélyére látott volna sötét, megigéző szemeivel. Akkor, abban a pillanatban éreztem, valami más kötelék is van közöttünk, mint a háborúban történtek. De akkor ez volt a legkisebb problémánk.

-Rendben. Oldjuk meg együtt az ügyet. - Adott nekem egy aprócska mosolyt, mire én is úgy kezdtem vigyorogni, mint egy idióta.

(...)

-Szóval hormoncsomag? Ezzel bénítja meg az áldozatait?

-Jinho nem mondta neked a látogatásunk után? - Pillantottam kissé meglepetten az asztal másik végén ülő Hyunggura. A kicsiny étkezőasztal mostanra telis tele volt papírokkal, amikben már egy ideje az összefüggéseket kerestük. Meg is akadt a szemem, egy nem is olyan kicsi részleten. A gyilkos döfések az áltozatok testébe, kifejezetten gyengék voltak. Elég mélyek ahhoz, hogy valaki meghaljon, de gyenge döfések egy alfához és egy bétához.

-Nem igazán. Mostanában mindig titokzatosan viselkedett. Mintha védeni akarna valamitől, de egyszerűen nem tudom, hogy mitől. Tudja, hogy meg tudom védeni magam és a hormoncsomag nem hatna rám úgy, mint a többi omegára. Valamiért mégis nagyon fura volt.

-Hogyhogy nem hatna rád úgy a hormoncsomag? Ugye nem...

-Én... gátlókat szedek. De ez... ez teljesen normális egy olyan omega esetében, mint én. Hogyan védhetném meg magam kint a sikátorokban, ha nem szedek illatt és hormongátlót? - Ismét csak igaza volt, bár nem örültem a dolognak. Egyenlőre most mással kellett foglalkoznunk. Hyungguval ráér később is beszélnem erről.

-Rendben... nem haragszom. - Hyunggu csak egy apró mosollyal köszönte meg a gesztust és bár nagyon örültem, már csak ennek a kis apró mosolynak is, féltem attól, hogyan fog reagálni, ha elmondom neki a feltevéseim. De hát... mi mást tehettem volna? Mostantól együtt dolgozunk, szóval minden apró kis részletbe be kell avatnom. - Hyunggu... mi van, ha egy omega a gyilkos?

-Mi? Hogy érted?

-Ezek a döfések. Az áldozatok testén, ezek... túl gyengék ahhoz, hogy egy alfáé vagy bétáé legyenek és... ráadásul... Jinho is furcsán viselkedett mostanában. Nem lehet, hogy...?

-Ne feltételezz ilyet róla. - Jelentette ki határozottan, de nem haragosan. - Mégha egy omegáról is van szó, nem Jinho az, ebben biztos vagyok. Kérlek, hallgass rám. - Nem akartam Hyungguba belekötni, akármennyire is akartam. De bíznunk kellett egymásban. Ráadásul Hyunggu nem lett volna rossz profilozó. Kifejezetten jó logikája volt. - Mellesleg... ha hormoncsomaggal bénította meg az áldozatokat a gyilkosság előtt, nem kellett volna a gyilkosnak is legyengülnie ettől?

-Sajnos nem lehet pontosan meghatározni, mennyire volt erős ez a hormoncsomag. Egy bizonyos szintig lehet ellene védekezni az arc eltakarásával, vagy valamilyen speciális maszk viselésével. Emiatt nem zárhatjuk ki, hogy egy omegával van dolgunk.

-Igaz...

-Akkor viszont lehet, hogy egy alfának címezte a szerelmes verseket? Fura... nagyon omega alkatú volt az a fiú, akit a kollégák láttak a helyszínen. - Gondolkodtam el, mire Hyunggu meglepetten nézett fel rám.

-Milyen szerelmes versek?

-A gyilkos a holttesteken mindig egy szerelmes vallomást hagyott, egy bizonyos Kinonak címezve az üzenetet. A legelső gyilkosság utáni helyszínelésen a helyszínelő kollégák egy fiút láttak leskelődni. Üldözőbe vették, de nem tudták elkapni, csak ezt a homályos fotót sikerült készíteni róla. - Csúsztattam Hyunggu elé a bizonyos képet. - Akik az nap a helyszínen voltak, soha nem értek vissza az irodába élve. A visszafele úton rájuk lőttek és mind meghaltak.

-Én voltam az... - Hangzott el a kis rövid, halk mondta Hyunggu szájából. Érdeklődve pillantottam rá, ahogy remegő kezekkel tartja azt a bizonyos fotót, arról a bizonyos valakiről, majd lassan rámpillant, tekintetét az enyémbe ásva. - Én vagyok Kino.

Yeeey... Sikeresen túlestem az előrehozott érettségin, jelentem. :D

És őszinte bocsánat, amiért ennyit késtem, már a múlt hétvégén fel akartam rakni az új részt, csak mindig elfelejtettem. Sorry... <3