Yuto POV

-Lőjetek ti bolondok! Itt pusztulunk el, ebben a kibaszott por városban! - Körülöttünk nem volt más, mint sűrű porfelhő, vér, ordítozó, kiabáló és sikoltozó emberek. A halálhörgés hangja érkezett minden irányból. Az orrunknál tovább alig láttunk. Ha nem az ezernyi lövedék által - amit ránk zúdítottak - akkor az oxigén hiány miatt halunk meg. Azt hittem, ott döglöm meg abban az utolsó koszfészekben, holott nagyon nem akartam. Még élni akartam. Haza akartam menni a csata mezőről. Haza... Japánba. Mindenki ott akart lenni közölünk. Mindenki. Viszont sokak szemében már aligha csillant meg a remény fénye. Miután több száznyi bajtársunkat láttuk elmenni, sokak már nem álmodoztak többé az otthon gondolatáról. Meg akartak ők is halni. Én viszont nem. Még egyszer látni akartam édesanyám, és a húgom. Még legalább egyszer. Talán ez tartotta bennem mindvégig az erőt. Erős alfákat láttam elveszni a csatában, kiket úgy öltek meg, mintha csak egyszerű állatok lettek volna. Akiket igazán sajnáltam, azok a kis kevés létszámban lévő omegák voltak. Emlékeim szerint hárman voltak: Hoetaek, Jinho és Hyunggu. A mai napig becsülöm a bátorságukat. Azt, hogy a társadalom által gyengének tartott omega valójukat meghazudtolva jelentkeztek a seregbe, és ott küzdöttek velünk a csata téren. Soha nem láttam őket közelről és soha nem is beszéltem velük, nem ismertem őket. Mégis volt bennem egyfajta tisztelet irántuk, hiába gondoltam azt, hogy a hadszíntér első percében meg fognak halni. Azt hittem, én is meghalok.

-Yuto! - Először úgy éreztem, hogy a dobhártyám reped szét, majd az egész testem. Elgyengülve hulltam a porba, várva a már baljósan érkező halált. Minden elsötétült előttem, ezután pedig nem éreztem mást, mint egy édes illatot, ami lassan az egész valómat körbelengte.

(...)

-Yuto! Yuto! Aigoo... Mi bajod van ma? - Feleszmélve kaptam fel a fejem. Changgu érdeklődő arccal vizslatott, míg én elemelve ajkaim elől kávésbögrém tekintettem körbe magam körül.

-Bocsánat, mit mondtál? - Érdeklődve néztem az előttem álló bétára, aki csak lemondóan sóhajtva foglalt helyet asztalánál. Ezek után csend telepedett körénk, és csak a nyomozó iroda már megszokott zavaró hangjait lehetett hallani. Kissé kómásan kortyolgattam tovább a kávém, várva arra, hogy Changgu megszólal, viszont várhattam erre. A béta elmélyülten lapozgatott egy előtte levő dossziét, többször is megállva az egyik oldalon. Az ott lévő képet sokadik alkalommal vette a kezébe, hosszú percekig vizslatva azt, majd ismét szépen visszahelyezte azt a helyére és ellapozott az ominózus oldalról; csak azért, hogy aztán ismét visszatérjen arra. Mintha zavarta volna valami. - Mi az? Zavar valami. - Jelentettem ki határozottan, majd a már üres poharamat az asztalon hagyva mögé álltam, hogy én is jobban szemügyre vehessem az aktát.

-Ami zavar, az az, hogy megint elkalandoztál. Tudod milyen ijesztő vagy ilyenkor? A frászt hozod rám mindig. - Közölte velem sértődötten, egy pillanatra sem nézve rám. Megint csak kilyukadt annál az említett, furcsa oldalnál és megint csak azt a homályos, rosszul kivehető képet kezte el a vizslatni.

-Sajnálom, tudod, hogy nem akartam rád ijeszteni.

-Nem az... ahj... Beszéltél már erről szakemberrel? Tudod, a havi kötelező pszichológia vizsgálat nem azért van, hogy néha panaszkodni tudj valakinek. Ha van valami komolyabb, arról beszélned kell. Egyébként is... Mi jár ilyenkor a fejedben? Mikor csak úgy bámulsz magad elé? - Nézett rám enyhén kiakadva, de akármennyire is lett volna okom a haragra, nem tettem. Igaza volt Changgunak; a mi munkánk nem éppen az a munka, ahol az ember megengedhet magának ilyeneket. Nem kell, hogy tökéletes legyen a mentális állapotunk, de a minimum stabil szint elvárt dolog.

-Nem hiszem, hogy ez egy komoly dolog, de oké. Legközelebb elbeszélgetek erről a dokival.

-Köszönöm! - Sóhajtott fel drámaian. - Na, de. Most, hogy végre közöttünk vagy, szeretném veled közölni, kaptunk egy új ügyet. Ismertetem veled a dolgokat.

-Már át is olvastad az aktát? - Néztem rá kissé döbbenten.

-Tudod, amíg egyesek más tájakon jártak én dolgoztam, de ne zavarjon. - Erre egy apró fintor került orcámra, míg Changgu csak lemondóan legyintett egyet és a kezembe nyomta az említett papírköteget. - Érdekes az ügy. Az előző csoport akik foglalkoztak vele, letettek róla. Feladták. Nem tudták megoldani a rejtélyt és elkapni a gyilkost. Ezért van most nálunk.

-És miről van pontosan szó? - Lapoztam bele az igen csak vaskos dossziéba, de nyílván ennyi nem volt elég ahhoz, hogy az eddig történtekből mindent meg tudjak.

-Sorozatgyilkosságról van szó. Már pedig igen komolyról. El kell kapnunk ezt a rohadékot Yuto, még pedig minél hamarabb. Omegákat öl. - Idegesen sóhajtott egyet. - Eddig kilenc eset történt. Az áldozatok holtteste a város különböző pontjain volt, viszont ami közös, hogy mindegyik egy tölgyfa alá volt helyezve. Az teljesen mindegy, hogy kicsi vagy nagy, a lényeg, hogy tölgyfa. Az összes eddigi gyilkosságra jellemző, hogy a helyszínre kiérve a helyszínelők erős pézsma, pontosabban alfa hormon illatot éreztek, még úgy is, hogy a holttest valószínűleg már egy napja ott hevert. Azt még nem tudja senki, hogy mivel lehetne magyarázni ezt a jelenséget.

-Hormoncsomag. - Jelentettem ki határozottan, mikor Changgu szavait és a helyszíni jelentéseket elolvasva összeállt a fejemben a kép. - Omegákról van szó, igaz? Hogyan lehet egy omegát a leginkább tehetetlenné tenni? Erős alfa hormonokkal. Ha a gyilkosunk alfa - márpedig annak kell lennie -, akkor egy hét alatt bőven képes annyi alfa hormont összegyűjteni, amiből egy kis csomagot tud összeállítani. Ezzel a módszerrel akár egy helyen tíz omegát is teljesen ki tud ütni.

-Hmm... reális. De egy ilyet nem olyan egyszerű összerakni. Nem mindenki ért hozzá. Az előző nyomozók, akik az üggyel foglalkoztak, pont emiatt zárták ki ezt az eshetőséget.

-Pedig simán megeshet. Mi mással lehetne magyarázni az erős, hosszantartó, pézsma illatot? Csak ez lehet a magyarázat. És akármilyen ritka eset is, nem lehet csupán emiatt kizárni; simán előfordulhat, hogy a gyilkos azon ritka alfák közé tartozik, akik ismerik annak a módját, hogyan kell egy ilyet összeállítani. Ez alapján pedig feltételezem, az elkövető valamilyen téren jártas kell, hogy legyen a természettudományok iránt; legfőképp a biológia és kémia terén.

-Valamiféle vegyi dolgozó? - Gondolkozott a béta.

-Nem feltétlen vegyi dolgozó. Sok szakma igényli ezt a fajta tudást. Ilyen gyorsan nem lehet az összes többit kizárni. Mindenesetre, legalább ennyivel is előrébb vagyunk. Mi van még?

-Az összes áldozat brutálisan lett megölve. Mindegyikbe pontosan tízszer döftek bele, majd a végén a gyilkos a mellkasukban hagyta a kést. Arra mindig egy szerelmes vers volt tűzve, egy bizonyos Kino nevű valakinek címezve.

-Tudjuk, ki ez a Kino?

-Passz, nem találtak senkit. Csupán ez az egy fénykép van, amin feltételezhetően ő van. - Vette át tőlem az aktát és azt gyorsan átlapozva meg is találta azt a bizonyos képet, amelyet ő maga is sokáig vizslatott. - Elvileg ő Kino. - Adta át nekem a képet. A fotón aligha volt kivehető a rajta lévő személy arca. Látni lehetett a sötétszürke, kapucnis pulcsit, ami az arcának jelentős részét eltakarta. Láttam még a sötét hajkoronát, és a feltételezhetően finom arcot, az viszont úgy el volt maszálódva, hogy akárki is volt rajta, az teljesen felismerhetetlen volt.

-Honnan feltételezték azt, hogy ő Kino? Mi van, ha ő a gyilkos?

-A kép készítője biztos volt benne, hogy ő az. A helyszínen volt pár kollégájával együtt, mikor észrevették, hogy ez a fiú leskelődik és egyre közelebb jön. A kollégái állítása szerint a fiúnak nagyon erős édes illata volt, mint egy bajba jutott omegának, ezért vették észre. A kép készítője üldözőbe vette, de nem tudta utólérni, csak ez az egy kép van róla.

-Mi van azzal, aki a képet készítette? Miért nem rajzoltatott profilképet?

-Mert soha nem jutott el az irodáig. Őt és az összes kollégáját lelőtték, mikor visszafele tartottak. Feltételezések szerint Kino lehetett. - Elgondolkodva lapozgattam az aktában.

-Ha egy őrülten szerelmes alfáról van szó, akkor komolyabb az ügy, mint ahogy gondoltam. - Sétáltam az egyik közeli ablakhoz és elgondolkozva bámultam ki, Szöul városára.

-Mire gondolsz Yuto? Te vagy a profi profilozó, biztos vagyok benne, hogy sejtesz valamit. - Kérdezett vissza sejtelmes hangon Changgu.

-Hatalmas ez a város, nem lesz egyszerű megtalálni a gyilkost. Főleg, hogy ezek szerint egy kifejezetten zárkózott személyről van szó, egy árnyékról.

-Hogy érted ezt?

-Általában olyan személyek szoktak ilyen bűncselekményt végrehajtani, kik nem túl népszerűek a társadalom körében; mondhatni semennyire. A gyilkos véleményem szerint nem túl társasági ember, de beleszeretett valakibe; ebben az esetben Kinoba. És mivel erősen introvertált, zárkózott, így a kommunikációjával is komoly gond lehet; nagy bizonnyal egy zseni, csodabogárról van szó, így nem csoda, ha tudja, hogyan kell hormoncsomagot csinálni. Ez egy mester munka. A gyilkosunk súlyosan introvertált, csendes, visszahúzódó személy, és minden bizonnyal csak is az éjszaka leple alatt tartózkodik kint, a városban. Az éjszakai baglyok között kell, hogy keresgéljünk. És minél hamarabb meg kell találnunk az elkövetőt. Sok omega van veszélyben, és akárki is ez a Kino, ha nem kezdi el viszonozni az elkövető érzelmeit, akkor nem sokára ő is nagy bajban lesz.

Mivel nem vagyok a krimi nagy mestere és nem tudom hosszú részeken keresztül húzni ezt a nyomozós vonalat, viszont mindenképp meg akartam valamilyen formában írni ezt a sztorit, ezért nem kell egy több, mint húsz részes sztorira számítani. Én max tíz rész erejéig terveztem írni ezt a kis valamit, viszont konkrétat nem tudok mondani; még annak ellenére sem, hogy már azt is tudom, mi lesz a kimenetele a sztorinak.

Ha esetleg nem hoznék minden héten részt, előre is sorry!