- Alkut ajánlok neked, Persephone.

- Alkut? Miféle alkut?

- Szeretnél még ilyen virágokat, ugye? Én pedig tudok is neked adni.

- De gondolom szeretnél valamit cserébe…

- Egy csókot. Csókért cserébe virágot. Ez volna az alku.

Az Alvilág istene újra közelebb lépett a fiatal férfihoz, és mindezt olyan határozottan tette, hogy Harry nem is tudot védekezni ellen. Bár, ha őszinte akart lenni, talán nem is akart. Hades sokkal érdekesebb és vonzóbb volt, mint azt eddig gondolta… és ez nagyon felkeltette az érdeklődését. Meg akarta tudni, hogy vajon miért állítottak a férfiról oly sok szörnyűséget, miközben ő teljesen mást érzékelt. Tudni akarta, ki akarta deríteni, hogy vajon melyik Hades volt a valóságos. Az, akitől az apja olyan nagyon féltette, vagy az akinek ő látta az Alvilág Urát. Amint az idősebb elég közel ért hozzá – de még mindig tartva egy illedelmes távolságot – jéghideg ujjait óvatosan rásimította a fiatalember kézfejére, majd megfordítva azt lágyan tenyerébe helyezte az új Holdvirágot. A gyökerei azonnal Harry csuklói köré fonódtak és lágy pulzálással simogatták új gazdájukat. Ráadásul amint a virág az ifjú forró bőrével érintkezett, a fénye még intenzívebbé változott.

A tavasz isten továbbra is teljesen össze volt zavarodva, de csillogó szemekkel figyelte az ajándékát. Észre sem vette, hogy az idősebb férfi még egy lépést közeledett felé, és óvatosan megfogta bal kézfejét is, azt, amely üres volt. Különösen hideg ujjai olyan gyengéden érintették meg, hogy Persephone azonnal elpirult, és még akaratán kívül egy lágy sóhajtás is elhagyta az ajkait. Szikrázó zöld íriszeivel félig kíváncsian, félig pedig szégyenkezve tekintett fel a hatalmasabb istenre, aki láthatóan éppen erre várt, ugyanis amikor tekintete összefonódott a smaragdokkal óvatosan a kézfejéhez érintette elegáns ajkait, apró csókot lehelve a fiatalabbik hamvas, melaszos bőrére.

A férfi mosolya szélesebbé vált, amint megérezte azt a remegést, amit tette váltott ki a tavaszistenből.

- Mit gondolsz, kedvesem? Elfogadod az alkut?

- Csak ennyi? Csókért cserébe virágot?

A sötét isten határozottan bólintott.

- És mi van akkor, ha én nem csak virágot szeretnék? Akkor mit kérsz cserébe?

- Nem csak virágot?

Harry látta, hogy Hades kíváncsian felhúzza a jobb szemöldökét, és egy egészen kicsit oldalra dönti a fejét, jelezve érdeklődését. A fiatal isten ezt olyan bájosnak találta, hogy majdnem felkuncogott.

- Igen… Mi van ha én szeretném látni azt, hogyan készíted? Szeretném megtanulni! Tudnom kell, hogy milyen elemeket használsz hozzá, hogy mitől lessz ennyire sötét és mégis ennyire fényes egyszerre, és mitől van ez a pulzálás? És miért csupán egyetlen éjszakát bír ki? Megoldható - e hogy ne más növényekből táplálkozzon? És még sze…

Hades gyengéden Harry puha, vörös ajkaira fektette mutató és középső ujját, jelezve a fiatalabb istennek, hogy megértette, mit szeretne, és majd minden kérdésére választ fog kapni. Csak nem ma. És amint az élénk smaragdok teljesen rá koncentráltak, visszahúzta ujjait és szeretetteljesen elmosolyodott.

Harry kissé megszeppent, amint megérezte a hideg ujjakat az ajkán, de valójában ez inkább volt köszönhető a meglepetésnek mint a félelemnek. Még az eddigieknél is jobban elpirult, és biztos volt benne, hogy ez még az ő mézes tónusú bőrén is nagyon egyértelmű lesz… de egyszerűen teljesen elbűvölte a félelmetes isten által tanúsított gyengédség, aminek következtében a szíve áruló módon egyre gyorsabb tempóban kezdett verni és a gyomra tájékán is egyre erősödni látszott a kellemes bizsergés... Mert ami azt illeti, természetesen nem volt annyira naív, hogy ne tudta volna értelmezni a férfi tekintetében látott ragyogást. Látta már ezt más istenek és félistenek tekintetében is, de még soha nem irányult rá ilyen pillantás. Az idősebb kútmély tekintetében vágy és csodálat szikrái pattogtak… a férfi úgy nézett rá, mintha ő lenne a legszebb kincs a világon. És ettől Harry bensője ismét remegni kezdett… de ezúttal sem a félelemtől.

- Nyugalom, kedvesem. Minden kérdésedre választ fogok adni. És természetesen megmutatom, hogyan készítem a Holdvirágot. De tudnod kell, hogy az alkotóelemei csak az alvilágban találhatóak meg.

- Oh…

Harry egy kissé lehorgasztotta a fejét, mert rendkívül csalódott volt amiatt, hogy ő talán sosem fog tudni ilyen szépséget alkotni, hiszen az alkotóelemek nem az ő világából származnak. És talán ez lehet a magyarázata annak is, hogy mért ragadozó virág. És miért ég el a napon. A fiatal isten egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy vajon az Alvilágban milyen szépségek lapulhatnak még a virágján kívül… vajon saját egyedi flórája van? Talán faunája is? Élhetnek ott állatok? Sosem gondolkodott még ezen… mindig úgy hitte – hiszen ezt mondták neki – hogy az a világ egy sötét és kopár hely, tele szenvedéssel. De egy olyan helyen nem létezhet egy ilyen gyönyörűséges virág. Erre a gondolatra boldogan elmosolyodott. Meg akarta tudni, milyen az Alvilág… valójában. Meg akarta kérdezni az idősebb istent MINDENRŐL. Új és izgalmas tudást szeretett volna birtokolni, valami olyat, amit rajta kívül kevesen tudnak, és alig várta, hogy az Alvilág Ura meséljen neki a világáról.

- Továbbra is ugyan az az alku. Csak csókot várok fizetségként.

- Elfogadom az alkut.

Harry olyan gyorsan vágta rá a választ, hogy néhány pillanat erejéig még el is szégyellte magát hevessége miatt. Mostanra már bizonyára túlságosan nyilvánvaló volt izgatottsága. De ha ezt Hades észre is vette, nem említette meg… csak elégedetten bólintott, majd minden egyéb magyarázat nélkül hátat fordított és távolodni kezdett, a fiatalabbik teljes rémületére. Harry nem akarta, hogy ilyen hamar elmenjen… még nem is tudott megkérdezni tőle semmit, amit akart. És olyan jóleső, meleg érzés fogta el az Alvilág Ura közelében, amit nem akart ilyen gyorsan elveszíteni. Szeretett volna még egy kis időt a társaságában eltölteni és nem is értette, mért akarja ilyen gyorsan otthagyni őt az idősebb, holott még csak most érkezett. Így szinte gondolkodás nélkül cselekedett és szinte az idősebb isten után vetette magát, elkapva annak sötét fekete köpenyét, minek hatására a férfi szerencsére megtorpant, érdeklődve fordult felé, lágy, játékos mosollyal ajkain.

- Várj! Ne menj még! Mesélj még nekem a Holdvirágról…

- Majd holnap, kedvesem. Minden este eljövök hozzád.

- És akkor majd mesélsz is?

- Igen. És ígérem, tovább maradok. De most pihenj, Harry.

Mire Harry bármit is tudott volna válaszolni, a sötét isten újra távolodni kezdett tőle, és a titokzatos köd ami elborította a vidéket újra egyre erősebbé és lilásabbá változott. Harry szomorúan lenézett a kezében tartott Holdvirágra, amelynek szirmai vigasztalóan simogatták őt, majd tekintetét újra a távolba, a köd sűrűjében egyre halványuló istenre emelte. Ám még mielőtt a férfi eltűnt volna, Harry csodálkozva vette észre, hogy egy újabb Holdvirág jelent meg a tenyerében, ami ezúttal egy sokkal kisebb példány volt, és a szirmai nem feketék hanem sötétlilák voltak. A tavasz istene csodálkozva, szikrázóan boldog mosollyal figyelte az új teremtményt. Hát nem csak egyetlen virág létezik az Alvilágban… Az intenzív fekete és lila színek fenségesen csillogtak a hold szürkés fényénél.

Harry lehuppant a puha, sötétzöld fűbe, pontosan oda, ahol percekkel ezelőtt még az Alvilág Ura állt, és mind a két virágot a mellkasához szorította. Lehunyta a szemét, és arra az érzésre koncentrált, amit akkor érzett, amikor a félelmetes isten ajkai megérintették a kézfejét… jólesően megborzongott, és elégedetten nyúlt el a selymes füvön. Felnézett a magasan ragyogó Holdra és boldogan elvigyorodott. Már alig várta, hogy újra éjszaka legyen és a férfi visszatérjen hozzá.