- De úgy kívánlak!

Harry tudta, hogy mennyire kétségbeesettnek és szánalmasnak nézhet ki, ahogy elveszetten vonaglott a puha, sötétzöld fűben, de nem tudott mihez kezdeni a testében tomboló vággyal és eszméletlen forrósággal. A férfi súlyának hiánya szinte elviselhetetlennek tűnt, és egyenesen zavarta, hogy már nem érezheti a forró leheletét, és a mámortó illatát sem. Perselus olyan meszeire húzódott tőle, amennyire csak képes volt, bár ez a távolság még mindig igen csekély volt és egy külső szemlélő számára bizonyára még mindig roppant zavarba ejtő volna. De az ifjú tavaszisten miután megtapasztalta a férfi közelségét, mindent túl hidegnek és távolinak érzett. Egy utolsó próbálkozás gyanánt kezeit lassan a magasba emelte és kérlelően az idősebb isten fele nyújtózkodott velük, jelezvén, hogy nagyon vágyja vissza maga köré az Alvilág urának szorosan ölelő karjait és ingerlően simogató tenyerét.

- Én is téged, kedvesem, és is. El sem tudom mondani, hogy mióta, és hogy mennyire… De ennek nem most van az ideje. Nem itt, és nem így. Azt akarom, hogy tökéletes legyen számodra.

- Nekem itt is tökéletes lenne.

- Majd a Birodalmunkban, ahol már mindent előkészítettem számodra. Ott méltó módon foglak kényeztetni és addig, ameddig csak kívánod.

- Ígéred?

- Megígérem. Minden Titán nevére Harry, annyira csodálatos vagy!

Perselus szíve csordultig telt a fiatal tavaszisten iránt érzett elsöprő szerelmével és mindez keveredve a tűzben égő testével talán túl sok is volt számára. Soha nem gondolta volna – bármennyire is tisztában volt kötelékükkel – hogy Harry ennyire készséges lesz és ilyen hamar ennyire meg fog bízni benne. És mindez talán túl nagy csábítást jelentet. Őszintén csodálkozott a szinte semmiből jött akaraterejét amellyel képes volt ellenállni a fiúnak. Talán csak azért volt ennyire erős, mert tényleg azt akarta, hogy minden tökéletes legyen Harry számára, és tudta, hogy mindaz, amit előkészített neki az Alvilágban, mennyire fog tetszeni a fiatalabb istennek. Mégis, valahol mélyen elkezdte mardosni a bűntudat, hogy akaratlanul is ennyire felizgatta Persephone-t és nem tesz semmit annak érdekében, hogy enyhítsen a fiú kínzó forróságán. Ahogy lenézett a holdfényben csillogó fűben elterült ifjú istenre, a mellkasában szétáradó büszkeséghez és csodálathoz semmi sem volt fogható. Harry volt a legszebb, legérzékibb és mégis legártatlanabb teremtés, akit valaha látott. És ahogy itt feküdt előtte a fűben, teljesen kitárulkozva, félrecsúszott tunikája alól kikandikáló egyre mélyülő lila bélyegekkel, csillogó barna bőrével és élénk, vágytól ködös smaragdjaival szinte földöntúli jelenésnek számított. Karjai kétségbeesetten és vágyakozva nyúltak felé, a csókjaitól vörös és fényes ajkait pedig sóvárgóan beharapta. Nem volt sem isten, sem félisten, nimfa vagy halandó, aki az Ő gyönyörű kedveséhez volt fogható. És Perselus csak most érezte meg igazán, hogy mennyire szerencsés is ő, hogy pont Harry az, akivel a sorsfonalaik összefonódnak. Az ifjú tavaszisten az övé volt, most már végérvényesen… nem csak valami halvány, vágyaitól homályos álom volt többé, hanem hús vér valóság. A felismerés pedig úgy vágott belé, mint Zeus haragos villámai a szűz földbe. El sem tudott volna képzelni a Persephone-nál tökéletesebb társat. Biztos volt benne, hogy a fiú élvezni fogja az Alvilágot is, és nem csak hogy bölcsen és igazságosan, de kellően kemény kézzel is fogja vezetni azt, vele egyetemben. Sokkal több volt a fiúban, mint amit talán saját maga valaha gondolni vélt, vagy amit akár a többi isten gondolt róla. Amikor Hades ránézet, nem csupán üres szépséget látott, hanem egy hatalmas erőt is mely még lappangot és nem bontakozhatott ki teljes egészében. És ő szerette volna megadni a fiúnak ezt a lehetőséget is, hogy teljesen az ereje urává tudjon válni, és kihozni magából mindet, ami csak benne rejlett.

- Perselus…

- Igen kedvesem?

- Min töprengsz?

- Csak azon gondolkodtam, hogy talán még magad sem tudod, de olyan erő van a birtokodban, ami csak keveseknek.

- Ezt hogy érted?

- Úgy ahogy mondtam. Nem csupán a szépséged páratlan.

- Perselus… te vagy a legerősebb isten, akit csak valaha éreztem. Nem gondolnám, hogy én akár csak a közeledbe érhetnék valaha is.

- Még kevés a hited magadban és a hatalmadban Harry, de ez hamarosan meg fog változni, ebben biztos vagyok. Gondoskodom róla, hogy megtaláld, és érezd az erődet. És biztos vagyok benne, hogy még téged is meg fog lepni.

- Én jelenleg csak a te erődet akarom érezni! Rajtam.

Perselus szívből jövően felnevetett. Akkora boldogsággal töltötte el a lelkét, hogy a fiú ennyire odáig van az érintésétől, hogy szinte úgy érezte, a föld felett lebeg és önuralmának nem túl erős falain egy újabb repedést ütött a tavaszisten könyörgő, elesett hangja és sóvárgó tekintete. Az Alvilág istene pedig elhatározta, hogy ugyan nem úgy, ahogy Harry gondolja vagy éppen kívánja, de eleget fog tenni a kérésnek és ki fogja elégíteni a sóvárgó fiatal istent. Eelvégre, nem is nagyon lenne más választása, most már tisztában volt vele. Túlságosan feltüzelte a fiatalt és vele ellentétben Harrynek még vajmi kevés tapasztalata van szexuális téren. Így nem elvárható tőle, hogy bármiféle önuralmat gyakoroljon sóvárgása felett vagy képes legyen kordában tartani vágyait. A kíváncsisága teljesen természetes volt, és Hade jól tudta, hogy mostmár nincsen visszaút. És csak remélni merte, hogy a terve be fog válni és kellőképpen lenyűgözi majd Harryt az új élmény, és lefárad majd annyira, hogy ne könyörögjön majd mégtöbb érintés után. Hiszen még mindig szerette volna tartani magát elhatározásához, miszerint az első alkalmuknak a Birodalma óvó falain belül kell megtörténnie. De ez nem jelentette azt, hogy ne szerezhetne másképpen örömet a kölyöknek és adhatna életre szóló élményt… elvégre, minden értelemben szűz volt még, így egyértelműen könnyebb dolga lesz lenyűgözni a tavaszistent.

Miután terve körvonalazódni látszott elméjében, azonnal a tettek mezejére lépett és óvatosan újra végig simult a fiatal test felett, és finoman betakarta őt a súlyával, csak annyira, hogy még kellemes legyen a fiatal számára. Majd ajkai megkeresték a fülcimpát és néhány lágy csók után megtette az ajánlatát.

- Kössünk egy újabb alkut, kedvesem.

- Igenh… hallgatlak.

- Mivel érzem, hogy csillapíthatatlan vagy, ezért most megmutatom neked, miképpen lehet még örömet okozni, cserébe holnap éjjel lejössz velem az Alvilágba.

- Igen! Áll az alku. Annyira akarom látni a világodat…

- A világunkat, Harry. Minden, ami az enyém, az a tied is mostantól, ne feledd. Most pedig csukd be a szemed, kedvesem.