Leírás:
Egy korrepetálás alkalmával olyan események történnek, amik mélyen megdöbbentik, és elgondolkoztatják a párosunkat arról, hogy vajon a mágiájuk mennyire is befolyásolja a varázslók párválasztását…
Figyelmeztetés:
Hű, hát... nos... fogalmam nincs milyen figyelmeztetést kéne ideírjak, mi lenne erre elég találó, de úgy érzem kéne. Legyen az, hogy:
!paranormal sex!
De semmi durva, nyugalom. :)

- Professzor???

Harry Potter értetlenül meredt az ajtóban álló, fekete taláros alakra, aki láthatóan egy cseppet sem volt meglepve az ő frusztráltsága láttán. És egyértelműen úgy látszott, hogy nem is igazán érdekelte, ugyanis mintha meg sem hallotta volna a fiú bizonytalan hanghordozású kérdését, egyszerűen csak a szokásos eleganciával elviharzott a zavart Griffendéles mellett, sietősen bevonulva a szükség szobájába, több bűbájjal is gondosan lezárva maga mögött a hatalmas tölgyfa ajtót. A szoba ezúttal egy igen barátságos hangulatú ám szokatlanul kicsi gyakorlóterem formájában manifesztálódott, és Perselus elégedetten állapította meg, hogy pontosan olyan, amit elképzelt, és persze amire szükségük volt. Sőt, talán még egy kissé kellemesebb atmoszférájú is, mint az indokolt lett volna, a hatalmas kő kandallóval és az előtte pihenő nagy, vörös kanapéval, amik a szoba egyik felét foglalták el. Ám emellett minden megvolt, amire csak szükségük lehetett az elkövetkezendő néhány órában: két közepes méretű gyakorló bábú a tölgyborítású falnál, a kanapé háta mögött, és egy láda, az egyik sarokban, amiben egy bizonyára igen komisz mumus volt csapdába ejtve. Emellett egy, az egész szobát beterítő rendkívül puha manticore-szőr szőnyeg. Az utóbbi inkább csak egyfajta extra biztosítás gyanánt, hogy a kölyök még véletlenül se törje össze magát, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezte. És ismerve a fiú dementorokkal való heroikus kapcsolatát, erre bizony igen sok esélyt látott az este folyamán. Sejtése szerint nem lesz könnyű dolga a kölyökkel, de a Vérfarkas állapota annyira tragikus volt még délben is, hogy képtelen lett volna még csak elvánszorogni is idáig, nem hogy deffenzív mágiával kapcsolatos órát tartani. Így hát neki sem volt más választása. De ha egészen őszinte akart lenni, már nem annyira bánta, ha kicsit több időt kell a kölyökkel együtt töltene… még akkor sem, ha ez azzal fog járni, hogy egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem lesz képes aludni a szeme előtt lepergő kifejezetten illetlen képsoroktól, amiben egy csodásan ragyogó smaragd szempár a főszereplő.

- Ne nézzen már ilyen bambán, Potter. Én tartom a mai óráját.

- Igen, ezt észrevettem. De hol van Lupin Professzor?

- Fogalmazzunk úgy, hogy Remus ma nincsen tanításra alkalmas állapotban. Megkért, hogy helyettesítsem és gyakoroljak magával némi patrónust.

- Ő kérte, hogy maga jöjjön tanítani engem???

Harry egy cseppet sem volt boldog attól, hogy a ma este kettesben kell lennie a férfival órákig… noha ennek már korántsem az volt az oka, amit mindenki feltételezett volna külső szemlélőként. És ez jól is van így, amíg az emberek ezt hiszik, hogy gyűlöli a mogorva Bájitalmestert. Addig is legalább lesz ideje kitalálni, hogy mégis mi a Merlin alsója történik az életében… ugyanis pár hónapja – egészen pontosan ez első legilimencia órája óta – igencsak megváltozott a gondolkodása a férfiről. Úgy is mondhatná, hogy tótágast állt. Valahogy eddig a pontig az az elképzelés élt benne, hogy a férfi egy érzelemmentes gép, és valahogy földöntúli, nem is igazán emberi. De a legilimencia órán az volt a feladata, hogy a férfi elméjéből megpróbáljon megszerezni bizonyos emlékeket. Főként iskoláskori, és gyermekkori emlékeket. De akadtak ott komolyabb, már a halálfaló-időszakából való emlékfoszlányok is. És a legilimencia mint megtanulta, egy igen intim dolog. Soha nem hitte volna, hogy a zord és mindig olyan jégcsap-szerű férfinek ennyire komplex érzelmi világa van és ennyire intenzív mindaz, ami az elméjében van. Egészen olyannak látta, mint egy vulkánt. Kívülről rendíthetetlen és örök érvényűen változatlan, de belülről forrongó és heves. És képtelen lett volna tagadni, hogy ez nagyon megérintette. Vonzotta a férfi, mint molylepkét a tűz fénye. Ez nem is volt vitás. De a felszín alatti, lángoló természete nem csupán megigézte de óvatosságra is intette.

- Bármennyire hihetetlen magának Potter, Lupin is tudja, hogy a Roxfortban és annak sok száz mérföldes körzetén erre én vagyok a legalkalmasabb. Meg persze Dumbledore Professzor, de neki éppen van ennél sürgősebb dolga.

- É-értem… és nem is vitatom. Csak meglepett. De a Professzor jól van? Beteg talán?

Harry őszintén aggódott a SVK tanár állapotáért. És nem csupán azért, mert hamar közel került hozzá és megkedvelte, hanem azért is, mert a férfi az utóbbi időben igen sűrűn gyengélkedett. ennek bizonyára van valami oka. Valami, amit ő nem tud, és láthatóan senki sem hajlandó beavatni.

- Ne aggódjon, az újdonsült őrangyala rendben lesz. De mostmár ne vesztegessük az időnket ostoba kérdésekre. Úgy hallottam, az előző órán már megtanulta az elméleti alapjait a patrónusnak és egy kis szikrát is képes volt produkálni. Igazam van?

- Igen uram. Boldog emlékek.

- Remek. Remélem egy hét alatt sikerült kigondolnia a megfelelő emléket.

A Griffendéles ebben erősen kételkedett. Nem sok boldog emléke van. És ami van is, nem tudta mennyire lesz elég erős egy ilyen komplex és bonyolult varázslathoz. Napokig gondolkodott rajta, hogy vajon milyen is a jó boldog emlék? Hogy mikor volt ő a legboldogabb? De arra, hogy erre választ találjon, tudnia kéne, hogy mi is valójában a boldogság? És azt vajon tudja-e bárki? Talán – legalábbis ő úgy gondolta – ez mindenkinek egyéni dolog. De ettől még nem lett előrébb, hogy számára mi az, ami elég erős volna egy teljes patrónushoz. Így találomra kiválasztotta azt, amikor először belépett a Roxfortba. Az otthonába. Mindig is különleges kapcsolata volt a kastéllyal, és remélte, ez elég lesz.

- A-azthiszem.

- Rendben. Akkor kezdhetjük is az első próbát. Koncentráljon erősen az emlékképre amit választott, élje át az érzést amit akkor érzett, engedje, hogy elárassza. Aztán mondja ki a varázsigét.

Perselus nem is habozott soká, egy könnyed pálcamozdulattal feloldotta a mumust rejtő láda vas lakatjait. És amint a varázslény kiszabadult a fogságból, szinte azonnal észrevette a remegő Griffendélest és másodpercek múlva már egy igen hiteles dementor magasodott előttük, aki lassan a fiú felé nyújtotta groteszkül hosszú, csontos, foszlottszürke ujjait.
Ám a kölyök meg sem mozdult.
Sőt, mitöbb, teljesen elfehéredett, és annyira remegett a lény puszta látványától is, hogy a férfi attól tartott, hogy el fog ájulni. Tudatosan tisztában volt vele, hogy nem kéne megkönnyíteni a kölyök dolgát, mert az nem szolgálja az érdekeit és úgy sose győzi le a fóbiáját, de most mégis az áruló szíve győzött. Utálta így látni a fiút és a védelmező ösztöne fékezhetetlen vadként tombolva törte át a mentális pajzsait és kerekedett felül a józan elméjén.
Mire felfoghatta volna mit cselekszik, már vissza is küldte a mumust a ládába, gondosan újfent lezárva azt.

- Rendben….talán először kezdjük azzal, hogy mumus nélkül magabiztosan megtanulja megidézni a teljes patrónust.

- O-Oké...

A Bájitalmester általában büszke volt arra, hogy remekül kezeli az érzelmeit. Ám most valahogy ez kontroll kicsúszni látszott a kezéből, mert az aggodalmát határozottan visszatükrözték a máskor mindig rideg arcvonásai, és a hangja is egy tónust lágyult, megpróbálva ezzel megnyugtatni a még mindig ijedt Griffendélest.

- Próbáljon megnyugodni, Potter. Egy mumus nem bánthatja magát.

- Tudom!

Harry a kelleténél jóval erősebben csattan fel, ami miatt csak még idegesebb lett. Szégyellte magát. A gyengeségét. És legfőképpen azt, hogy pont Piton előtt szerencsétlenkedett ennyit. Ha valaha is jobban meg akarja ismerni ezt a férfit, akkor nem tűnhet a szemében egy ijedt kis pisisnek. Most mégis úgy érezte magát…. És bizonyára Professzora is így látta őt.

- Mindenkinek vannak félelmei, Harry. Nem kell ezt szégyellni.

A keresztneve hallatán felkapta a fejét, és egyenesen az idősebbik éjfekete szemeibe nézett. Ám azokban az obszidiánokban nem látott mást, csak lágy, őszinte fényt. A férfi még sosem szólította a keresztnevén. És még sosem nézett rá így. Kedvesen.

- Maga mitől fél, Uram?

A kérdés csak úgy ösztönösen jött, és szinte kiszökött a száján, mintha az agyának nem is lett volna kontrollja a szája felett. Ám a hatása korántsem az volt, mint amit elsőre feltételezett volna a fiú. A Bájitalmester arcizmai egy kissé elernyedtek, már nem tűnt annyira feszültnek, és ajkai megrándultak, majd egy leheletnyit felfele görbültek.

Perselus majdnem felnevetett a fiú nyílt reakciója láttán. A kölyök olyan volt számára, mint egy képeskönyv. Minden gondolata és érzelme tükröződött a testbeszédén. És most csak egyvalamit látott rajta: lelkes izgatottságot.

- A darazsaktól.

- Fél a darazsaktól???

Ez őszintén meglepte Harryt. Sok mindenre gondolt, amitől a másik félhet, de erre nem.

- Igen. Mivel allergiás vagyok a csípésükre. Évtizedek óta, mindig van nálam darázsméreg elleni bájital, még a kastély falain belül is... És a fóbiám nos… valahol ott kezdődött, amikor egyszer – úgy 8 évesen – egy csapat kecskedarázs nagyon csúnyán végigkergetett fél Cokeworth-ön.

A fiú nem tudta megállni, kiszökött belőle egy apró, megkönnyebbült kuncogás. Piton határozottan nem olyan, mint aminek látszik. De nem is olyan mint aminek elképzelte… igazság szerint minden várakozását felülmúlta. Tisztában volt vele, hogy a férfi ezt az esetet csupán azért mondta el ilyen részletesen, hogy őt megnyugtassa és éreztesse, nem csak neki vannak félelmei. A végén pedig majdhogynem még viccet is mondott. A figyelmessége megérintette.

Piton elégedetten látta, hogy a fiú felengedett annyira, hogy folytathassák a gyakorlást. Ennek örömére pálcáját a sötétbarna fa ládát szegezte, majd eltűntette azt.

- Akkor erre ma nem lesz szükség. Talán célravezetőbb, ha kisebb lépésekben haladunk. Először gyakorolja be a pálcamozdulatot és a kellő koncentrációt. Próbáljon meg megidézni egy teljesen manfifesztálódott patrónust.

Harry vett egy nagy levegőt, majd a férfi felé bólintott, jelezve, hogy megértette a feladatot és a legjobb tudása szerint igyekszik végrehajtani. Becsukta a szemeit, és az első iskolai napjára gondolt. Arra csodálatra, ami akkor árasztotta el, amikor először meglátta a holdfényben fürdőtő, világító ablakai miatt szinte szikrázó, monumentális épületet. Ami azóta az egyetlen otthona. Aztán kimondta a varázslatot.
Expecto Patrunum.
De semmi se történt.
Csupán néhány halvány, fáradtkék kis szikra pattant elő a pálcájából.

- Rossz a pálcamozdulata. Lazábban azzal a cuklóval, mert olyan merev, mint egy bólintér. Figyelje meg, hogy csinálom!

Perselus amint kimondta a szavakat, már intett is a pálcájával, a lehető leglassabban és precízebben bemutatva a helyes pálcamozdulatot a kölyöknek. És amint a mozdulat végére ért, egy hatalmas, halványkék fényben úszó szarvasbika ugrott elő a pálcájából. És a Bájitalok mestere hirtelen azt sem tudta megakadályozni, hogy meglepettségében eltátsa a száját...
Szarvasbika?????
Mi a Merlin történik?
Mégis hogy változott a patrónusa, a tudta nélkül? És mégis mikor??? Egyszerre annyi kérdés kezdett kavarogni az elméjében, ami még számára is igen nagy kihívást jelentett. De egyikre sem tudott kielégítő válaszokat adni.

A szarvas pár kecses és parádés mozdulat után egyenesen Harry felé vette az irányt, és barátságosan a fiú keze alá simította az orrát. A kölyök pedig engedve a szolid követelésnek, lágyan megsimogatta a ragyogó jelenés fejét, amit az állat egyértelműen boldog bőgéssel jutalmazott, és teljes testével a Griffendélesnek dörgölőzött.
De Perselus ezt már alig látta, ugyanis a figyelmét ekkora már igen csak lekötötte az egész testén villámként végigszáguldó bizsergés, és a hozzá kapcsolódó erős libabőr, amit már minden porcikájában érzett.
Az tudatalatti elméjével tökéletesen tisztában volt vele, hogy a teste erős reakciói minek köszönhetőek, de a tudatos énje őrülten tiltakozott az elmélet ellen, és teljes pánikban kereste a lehetséges egyéb magyarázatokat. Ám semmi sem állt a rendelkezésére. A helyzet egyértelmű volt. Ám nem kevésbé sokkoló vagy zavarba ejtő.

- Hű… csodaszép!

- Nos, igen…. Valóban az.

Piton hangja kissé rekedt és eléggé karcos volt, mert a szívverése még mindig nem volt hajlandó alábbadni a versenytempóból. De megpróbált mint sem foglalkozni a felgyorsult légzésével, és a testében még mindig forrón pulzáló, különösen bizsergető érzéssel.

- Próbálja meg mégegyszer.
Harry ismét engedelmesen tette amit mondtak neki, de ismételten csúfos kudarc, és egy aprócska, pislákoló fénycsík lett a vége.

- Még mindig nagyon merev. Lazuljon el.

A fiatal elképesztően csalódott volt, hogy ismételten kudarcot vallott. Pláne azután, hogy látta a férfi gyönyörű, teljesen élethű patrónusát. Kevesen képesek ennyire szép, élénk és részletes patrónusra. Ráadásul a halványkék szarvasbika még mindig nem tűnt el, hanem éppen felfedező túrára indult a szobában, lelkesen vizsgálva a vörös bársony kanapét.
Professzorának kivételes ereje van.

Viszont Harry elhatározta, hogy nem fogja feladni. Addig fog próbálkozni, amíg be nem bizonyítja az idősebbnek, hogy igen is képes megidézni egy teljes formájú patrónus. Még ha nem is olyan szépet, mint az övé. Ígyhát ismételten megemelte a jobb kezében tartott pálcáját, és lehunyta a szemét, hogy rákoncentráljon arra az érzésre, amit boldogságnak könyvelt el magában.
Ám még mielőtt kimondta volna hangosan a varázsigét, megérezte, hogy tanára közvetlenül mögé lépett, egy centit sem hagyva a testük között, és egyik kezével ráfogott az ő pálcát tartó jobb kezére. A balja pedig a derekát ölelte körbe szorosan, biztonságot adóan. És amikor a száját elhagyta a varázsige, a fiú elméjében fehéren, szinte szikrázóan felvillant egy kép, arról, amikor a legilimencia órán az elméje egyesült a férfiéval, és őt egy furcsa, semmivel össze nem hasonlítható elégedettség, vagy méginkább nyugalom érzet árasztotta el.
A pálcájából vakító kék fénycsóva közepedte egy törékeny őzsuta szökkent elő.

Ez egy igen hirtelen ötlet volt Perselus részéről, de láthatóan bejött, ugyanis a fiúnak sikerült a varázs. Ám amint meglátta a kölyök pálcájából előszökkenő őzgidát, a férfi szíve csaknem megállt ijedtében... és hálát adott az Alapítóknak, hogy Potter most nem látja az arcán a teljes, és mélységes döbbenetet.
Egy őzsuta.
Potter patrónusa egy ŐZSUTA.
Egy őz… az nem lehet! Az azt jelentené, hogy Potter és ő… nem… az kizárt. De mégis, minden jel erre mutatott. Hiszen az ő patrónusa még meg is változott! Mi másért változott volna?
A rohadt életbe…
A férfi már olyan sápadt volt, amit a házszellemek is igen megirigyeltek volna tőle.

Lemerevedve bámulta a kecses őz jelenés vidám ugrálását, és még arról is megfeledkezett, hogy elengedje a fiút. Így továbbra is szorosan ölelve a derekát nézte végig, amint a fénylő őz körülszaladja őket kétszer és végül teljes határozottsággal odaszökken az általa megidézett szarvashoz.
És ekkor valami olyan történt, amit még Perselus se hitt soha, hogy megtörténhet vagy egyáltalán ez lehetséges volna. Amint Harry patrónusa odaért az övéhez, a két állat olyan szeretetteljesen üdvözölte egymást egy kis dörgölőzéssel, mintha mindig is egy pár lettek volna. Majd pár kör lágy kergetőzés után, a szarvas minden kérdés nélkül ráugrott az őzsutára.

Ő és Harry egyszerre nyögtek fel.
Sőt, a kölyök gyakorlatilag kéjesen felsikoltott. Az egyértelmű volt Piton számára, hogy a fiú is érzi amit ő. Vagyis valami egészen hasonlót. Perselus levegőt sem igen tudott venni a meglepetéstől, és a feszülő, lüktető farkától. Olyan volt, mintha egyfajta erőtér pulzált volna a szerszáma körül, tökéletes intenzitással. Lassú ütemben pumpálta őt a heréitől kezdve egészen a makkja hegyéig, majd finom pulzáló szorítás kezdődött. Mindezt egyetlen fizikai érintés nélkül, a nadrágja szorító fogságában érezte. Annyira szürreális, mégis elképesztő volt az egész, hogy gyakorlatilag teljesen lebénította. Sosem érzett még ekkora extázist, ennyire gyorsan építkezőt meg pláne nem. A torka is elszorult a benne feszítő, és egyre inkább robbani készülő élvezetétől.
Ráadásul a tudatánál maradást az sem segítette, hogy a fiú a történtek hatására gyakorlatilag a karjába ájult és a teljes súlyával ránehezedett. Egész testében remegett, és olyan gyönge volt, hogy kiejtette a kezéből a pálcáját is, majd mindlét kezével az ő karjaiba mart, kétségbeesetten keresve kapaszkodót. És amint megtalálta, egészen a mellkasához simította a hátát, amennyire csak tudta, majd a fejét hátravetve a vállára támasztotta a kócos buksiját. Perselus pedig látta, ahogy a sűrű, fekete szempillái remegnek a gyönyörtől. És közben kéjesen, minden gátlást nélkülözve zihált és nyöszörgött. A Griffendéles teljesen összepréselte a testüket és megpróbált fizikálisan is közelebb nyomulni hozzá. Aminek az lett az eredménye, hogy a dünöngő erekciója a fiú fenekének a hasitékához nyomódott a nadrágjukon keresztül. Ennek hatására pedig a kölyök zihálása gyakorlatilag fuldoklássá vált, és a nyögéseit felváltották a hangos, kéjes sikolyok.
Elérkezett az a pont, amikor már Perselus combjai is remegni kezdtek, ahogy egyre közelebb volt az orgazmushoz, és egyre nagyobb volt a surlódás köztük. Ugyanis a fiú amint megtapasztalta farkának körvonalát a fenekénél, a maradék erejét arra fordította, hogy minél inkább hozzádörgölje magát a szerszámához. És férfi nem volt benne biztos, hogy meg tudja majd tartani mindkettőjük súlyát.

Harry sosem érzett még ilyen vad vágyat és erős kábulatot. Szinte a másodperc töredéke alatt történt, és alig fogta fel a helyzetet. Néhány pillanatig értelmezni sem tudta a testének kitörő, heves reakcióit, de amint meglátta a lelkesen párzó patrónus párost, azonnal megértette, mi történik. Folyamatos, intenzíven nyomást érzett a prosztatáján és egy enyhe feszítő érzést a fenekében. Nem teljesen olyan volt, mintha behatolás lett volna – nem mintha lennének ilyen irányú tapasztalatai – de a hatása nem maradt el sokkal, ugyanis a rejtélyes pulzálás egyenesen a prosztatájára irányult. A farka olyan kemény lett tőle, mint még életében soha, és úgy lüktetett, hogy már majdnem fájdalmas volt. És többé nem volt képes koordinálni a tetteit vagy a hangját, és nem érdekelte az sem, hogy ennek az egésznek milyen következményei lehetnek. A tudaros énje teljesen lekapcsolt. Az agya teljesen a vágy és az izgalom ködében úszott és csak minél többet akart érezni a mögötte álló férfiból, miközben átadja magát a kielégülésnek. Minden porcikájával megpróbált még közelebb kerülni a Bájitalmesterhez, és érezni őt. Még így hat réteg ruhán át is olyan forróság áradt az idősebből, ami csak tovább fokozta az ő belső égését. És ahányszor a férfi meztelen kézfejéhez ért ujjaival, vagy arcával a nyaka finom bőréhez, a fenekében felerősödött a feszítő érzés, ami újabb és újabb endorfinlöketet szabadított fel az agyában. Amikor a kábulat sűrű, rózsaszín ködén át, lassan elkezdett benne tudatosulni, hogy tanára is reszketni kezdett a tomboló szükségétől, rájött, hogy nem sok van már hátra ebből a szokatlan ám de annál fantasztikusabb élményből.

És nem is tévedett.
Alig néhány másodperc múlva elborította az elméjét az orgazmus vakító gyönyöre, de még mielőtt teljesen a tudatvesztés határára került volna, érezte, ahogyan Piton erősen belemar a derekába, és egy kivételesen kéjes nyögést hallat.
Amikor újra magához tért némiképp, és már levegőt is kielégítően kapott, azt vette észre, hogy feje a férfi gyors ütemben emelkedő mellkasán pihen, és mindketten a puha szőnyegen fekszenek, a vörös kanapé hátának tövénél. A nadrágja még mindig nagyon szűk volt, és már igen ragacsosan nedves is, de ez csöppet sem érdekelte. Arcára felkúszott az eddigi életének legboldogabb mosolya, amikor meglehetősen erőtlenül felemelte a fejét, és meglátta a félig lehunyt szemmel szuszogó férfi elégedett, lágy arcvonásait. Úgy érezte magát, mint akinek egy vámpír kiszívta minden energiáját, de mégis erőt vett magán, és kicsit feljebb tornázva testét, óvatosan a Bájitalmester ajkaira tapasztotta a sajátját.

Perselus azonnal belemosolygott a csókba, mielőtt viszonozta volna a kölyök aranyos kezdeményezését. A már alig létező erejének utolsó morzsáit összeszedve, fordított a helyzetükön, és maga alá gyűrve a Griffendéles törékeny testét, kissé intenzívebbre varázsolta a kezdetben csupán puhatolózó csókot. Finoman felfedezte nyelvével a fiú száját, ám a csók még mindig lágy és kíváncsi maradt. Nem is igazán lett volna ereje vagy éppen elegendő levegője bármi ennél sokkal intenzívebbre. Az orgarzmus és az a pár percnyi nos… szex, minden állóképességét leszívta. Kétségtelenül ez volt élete egyik legerőteljesebb orgazmusa. De már kezdte sejteni, hogy lehet, ez nem sokáig marad így.

- Akkor… levonhatom azt a következtetését, hogy akiknek a patrónusaik kiegészitik egymást, azok tudat alatt, valamiféleképpen vonzódnak egymáshoz?

Piton felnevetett a fiú kissé esetlen, ám meglepően találó megfogalmazásán. Maga sem igazán értette még, mi is történt velük, vagy ez tulajdonképpen hogyan is működik, de abban az egyben bizonyos volt ezzel kapcsolatban, hogy a mágiájuk igen is kompatibilis és meglehetősen kedveli egymást. Ami azzal járt, hogy innentől kezdve a sorsuk meg van pecsételődve, erre mérget mert volna venni. És ennél nem is lehetett volna boldogabb a fennálló – vagyis jelen esetben fekvő – helyzettől. Habár ő azért ennél lassabb tempóhoz volt szokva, de most igazán nem bánta, hogy ennyire hirtelen fordultak ekkorát az események. Amikor pedig a kölyök hihetetlenül zöld smaragdjaiban nem látott mást, csak elsöprő, csillogó boldogságot. Ez pefig határozottan megnyugtatta, és elégedettséggel töltötte el. De ennek ellenére, a fiúnak tudnia kell, mit vállal...

- Milyen jó megfigyelés, Mr. Potter. A mágia különös dolog, és még mindig igen kevéssé ismerjük a működését. De úgy vélem, ez remek kísérleti és kutatási téma lenne nekünk. De jó pár évbe beletelhet…

Harry őszintén felnevetett a férfi reakcióján. Nem is várt mást a Bájitalmestertől… magát adta, és ez pont így volt tökéletes. És ami azt illeti, ő nagyon is szívesen vesz részt egy ilyen irányú kutatásban, akár élete végéig is. Mert kezdte sejteni, hogy most valami olyan jött létre köztük, amit még az idő és az élet vaspróbái sem tudnak majd egykönnyen kikezdeni. Nekik már csak az a feladatuk, hogy minél teljesebben megismerjék és kiélvezzék egymást. És lehetőleg dokumentálják a tapasztalataikat a mágikus kötések működéséről.

- Kutatással töltött évek. Remekül hangzik. De akkor… a mágiánk most kiválasztotta egymást, ugye?

- Igen. Úgy vélem, igen. De egy teszt, nem teszt.

A Griffendéles vigyorogva nézte, amint a férfi előhúzta a zsebéből a pálcáját, majd meglebegtette, jelezvén, hogy ideje lenne neki is megkeresni az övét, hogy egy újabb kísérletet végezhessenek a patrónusaik segítségével.

Hát, ebben picit több volt a plot, mint a porn, de ezt a ziccert igazán nem hagyhattam ki, és valahogy mégiscsak fel kellett vezetni. :D

Írjátok meg, hogy tetszett!

Aki szeretne csatlakozni a VIP Email listámra, az a legelső "Játékszabályok / Kinklista 2022" fekeuetben megtalálja a jelentkezés feltételeit.

Illetve instagrammon is sok hasznos információ van mindig: