ülök az ágyban és reménykedem, hogy újra látlak majd. virágzó cseresznyefákat képzelek magam elé, ahogy a sötétben megvilágítva állnak a lámpafényben, mi pedig egy szép napon egy padon ott ülünk alattuk. aztán egy hegytetőt, amin végigsétálunk. a kezemet fogod és boldogok vagyunk. aztán azt, amikor a múltban az árokba akartál lökni, mert már eleged volt belőlem. aztán a két fényes zöld szemedet. a gyorsaságodat, a dinamikádat, a flexibilitásodat a szituációkban. ahogy gyorsan hajtasz az országúton. a motorodat. a furcsán tartott kisujjadat. az összes levelemet, amelyeket neked írtam. egyrészt, hogy megismerhess, másrészről, hogy mesélhessek és felkeltsem az érdeklődésedet. a virágokat és gyümölcsöket, amiket kaptam tőled. a pink floydos pólódat. a félelmedet a kuvasz kutyámtól. aztán egy képet: ahogy a barátnőd fülébe súgnám, hogy vigyázzon rád. szeretném, hogy boldog lennél. és azt is szeretném, hogy mellettem lelj boldogságra. de ha mégsem, akkor akárki is lesz a párod, vigyázzon rád.