Figyelem figyelem! A rész depis részeket és spoilert tartalmaz!
         Megértésüket köszönjük!
               MÁV vasútszolgálat.

  Shinobu álmatlanul forgolódott az ágyában. Nem tudott elaludni. Gondolatai csakis egyetlen személy körül forogtak. Átfordult másik oldalára, de mivel azt sem találta kényelmesebbnek, morogva felpattant a futonjáról.
- Az átkozott! - motyogta, majd felvette hálóruhájára a haoriját, és kiment a levegőre.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Befelé futott. Shinobu Kocho menekült. De nem, nem egy démon elől. Az eső jéghideg cseppeitől. Rossz kedve volt eleve is, hiszen a mai nap volt nővére halálának évfordulója, amit még az is fokozott, hogy elázott. Normális esetben szerette ha esik, viszont ez alkalommal olyan érzése volt, mintha az esőcseppek tőrként fúródnának belé.
Már épp fedett helyre ért, amikor a kanyarban nekiütközött valaminek. Vagyis pontosabban valakinek.
- Áh, Tomioka-san! - vette fel a műmosolyát.
Tomioka Giyuu csak a szokásos "maszkjával" nézett rá. Shinobu sose értettem igazán a férfit, bár biztos volt benne, hogy sokban hasonlítanak.
A pillangó hajdíszes lány tüsszentett egyet, amit a felemás haorijú férfi egész aranyosnak talált. Viszont a lány haja a prüszkölés miatt az arcába hullott.
A kék szemű hatalmas késztetést érzett, hogy arrébb tűrje a lány tincseit; s végül a vágyának engedett. Félresöpörte a feketés-lilás fürtöket, mire a lány furán nézett rá.
Abban a pillanatban Shinobu ki tudott olvasni érzelmeket Giyuu szemeiből. Fájdalmat, megbánást, együttérzést, és amit igazán csodált, vágyat is. Viszont mind ez csak egy pillanatig tartott.
Tomioka hirtelen ráeszmélt, hogy mit tett. Gyorsan elsétált, rá se nézve a pillangó lányra, aki nem tudta mire vélni az előbbi viselkedését.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mialatt a lány felidézte a délelőtt történteket, ki is ért a szabadba. Szokásos helye felé vette az irányt. A tetőre. De mire felért, döbbentve konstálta, hogy törzshelyét elfoglalták; ugyanis Tomioka Giyuu ült ott.
Nem szóltak egymáshoz semmit. Shinobu csak fogta magát, és letelepedett a férfi mellé, aki egy pillanatig ráemelte kék íriszeit, de aztán gyorsan el is kapta azokat, és unottan meredt a semmibe.
Eltelt legalább egy negyed óra, amikor Giyuu valami meleget érzett a vállán. Odanézett, és látta, hogy a lány, akiért a szíve dobogott, fejét az ő vállára hajtotta.
Tomioka tudta jól, hogy nem lenne szabad a közelébe engedni a lányt, mert a végén érzései még viszonzásra is találnának. Viszont megint engedett a szívének, és picit megdöntötte ő is a fejét, ami aztán lassan és finoman a lányéhoz ért. Shinobu e cselekedét csak egy mosollyal jutalmazta, ami végre igazi is volt.

Time skip:

Nem telt el azóta egy hónap se szinte, s Tomioka már ott állt Shinobu sírja felett. A lány meghalt. Csakúgy mint nővére, és legjobb barátja is. Ezzel járt az, hogy közel engedte magához. Most pedig könnyezve állt az emléke előtt. Nem tartotta vissza, szabadjára engedte az elmúlt idők összes addigi visszatartott könnyeivel a frisseket.
Mintha csak most fogta volna fel igazán, hogy szerelme is elhunyt. És még csak meg se tudhatta az érzéseit.
Ekkor mintha valaki megfogta volna a kezét. A férfi felkapta a fejét. Ott állt előtte szíve választottja, igaz, halványan, de ott volt. Ő is sírt. A lány nem tétovázott, egyből karjaiba vetette magát, majd megcsókolta.
Miután elváltak, hátrált pár lépést, majd mosolyogva azt suttogta:
- Szeretlek! - majd végleg eltávozott.
Giyuu sírva roskadt térdre. De könnyei most nem a szomorúság miatt folytak. Nem. Örömkönnyek voltak. Boldog volt, hogy tudta, szerelme viszont szereti.

ImariAkito ezt is a te kérésedre, száz év késéssel, de kész lett. Bocsánat hogy depis lett, de most olyan zenét hallgattam, és hát aztán kész. (megintértelmesvoltam) ಥ‿ಥ