Egyetlen napunk van felkészülni az interjúkra, amelyeket szintén egész Karasuno előtt fognak a tévében közvetíteni. Az egészet marhára feleslegesnek tartom, mert a kapitóliumi seggfejek úgyis a Játékmesterek által adott pontjaink alapján fognak fogadni a sorsunkra vagy szponzorálni bennünket ajándékokkal, de a szórakoztatás kedvéért ezt a műsort is elő kell adnunk, hogy még jobban megalázkodjunk a világ előtt. Fejenként három percnyi bájcsevej nem elég ahhoz, hogy jobban megismerjen bárki is, ezért ötletem sincs, miről kéne majd beszélnem a közönség előtt.

Nagy meglepetésemre a mentoraimtól sem számíthatok kellő segítségre.

━ Neked nincs miért aggódnod, Kuroo ━ veregeti meg a hátamat Naoi jókedvűen. A tegnap esti eredményhirdetés után még pozitívabban áll hozzánk, nyilván abban reménykedve, hogy talán idén végre egy élő kiválasztottal térhet vissza a körzetébe. ━ Bármit is mondasz, biztos, hogy tetszeni fog nekik.

Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Csak azért, mert nem vagyok olyan szociális analfabéta, mint Kenma, nem jelenti azt, hogy minden helyzetben a megfelelő dolgot mondanám. Ezt Yakuék tudnák tanúsítani, ha itt lennének. Sőt, még Kenma is elárulhatná nekik, hogy néha annyira kedves tudok lenni, mint egy kaktusz, de egyelőre kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy az én gyengeségeimet ecsetelje. Reggeli után ugyanis egyszerre megrohamozzák a mentorok és Hitomi is, eltökélve, hogy normális szónokot faragnak belőle.

Szívesen szólnék, hogy ne erőlködjenek. Én évekig igyekeztem Kenmát szociálisabbá varázsolni, minimális sikerrel. Ha nekem nem ment, nekik sem fog.

Némi kárörvendéssel figyelem Kenma szenvedő vonásait, miközben Hitomi a hátát igazgatja, hogy megmutassa neki, miként kell majd kihúznia magát a székben ülve. Még mindig rémesen haragszom rá, és csak azért nem fojtottam meg álmában, mert azzal ellentmondanék ama tervemnek, hogy épségben hazaküldöm a Viadalról. Tudom, hogy valami olyat csinált a Játékmesterek előtt, amit nem kellett volna, különben hogy szerzett volna tizenkét pontot? A kis tűzrakó technikájával maximum három pontot adtak volna neki, főleg, ha hozzávesszük a fizikai erőnlétének teljes hiányát. Biztos valamilyen módon visszautasította a részvételt ━ sajnos Kenma is tud olyan makacs lenni, mint én ━ ám ennek még meg fogja inni a levét. Ami azt jelenti, hogy az én testőri munkámat fogja megnehezíteni. Ő az egyedüli kiválasztott idén, aki maximális pontszámot kapott. Lehet, hogy a gyengébbek félni fognak tőle és inkább elkerülik, de a Hivatásosak puszta élvezetből fogják majd levadászni, hogy megszerezzék a halálával járó dicsőséget.

Kenma, te idióta barom. Ha legalább az életben egyszer hallgattál volna rám...

A szemkontaktus gyakorlását hamar feladják. A gesztikulációt és kézmozdulatok beleszövését a beszédbe még annál is hamarabb. Amikor a mosolygást próbálják gyakoroltatni vele, elröhögöm magam, mire Kenma mérgesen kiküld a társalgóból.

━ Nem úgy volt, hogy együtt készülünk fel? ━ kérdezem ártatlanul, és meglepetésemre nem erőlködik tovább. Talán még mindig bűntudata van a tegnapiak miatt. Helyes. Így is elég aggodalmat okozott nekem, hadd szenvedjen egy kicsit ő is.

És valóban megszenvedtetik.

━ Kenma, nem nézhetsz majd úgy a közönségre, mintha a fogadat húznák ━ sóhajt fel Hitomi. Látom, hogy percről percre kezdi elveszíteni a türelmét. ━ Gondolj valami szép emlékre! Valamire, amitől őszintén mosolyognod kell!

━ Elég nehéz lesz, miközben mindenki engem bámul ━ motyog Kenma.

━ Tényleg, Kenma ━ támasztom könyökömet a térdeimre ültömben. ━ Emlékszel, mikor Lev meg akart menteni egy fán ragadt macskát, és a nyakába ültetett, hogy elérhesd? Aztán a macska megkarmolta Levet, ti pedig elestetek, és te lefejelted a földet? Ha erre gondolsz, tuti jobb kedvre derülsz majd!

Kenma hideg pillantást lövell felém.

━ Kuro, csak te lehetsz annyira bunkó, hogy ezt az emléket viccesnek találod.

━ Valóban, az a kép mindig mosolyra fakaszt ━ mondom ábrándosan. ━ Téged nem?

Már az ebédet hozzák be, de Nekomatáék még mindig nem találták ki, hogy milyen személyiséget tálaljanak Kenmának. Habár maximális pontszámot kapott, amire lehet építeni ━ az már első ránézésre lejönne mindenkinek, hogy se nem vérszomjas, se nem magabiztos, se nem egy vezető típus. Túl félénk a szívtipró szerephez, túl unott ahhoz, hogy vicces legyen, és túl kifejezéstelen ahhoz, hogy gondtalannak és vidámnak tűnjön.

Délután már annyira sajnálom őket, hogy még Hitomi felé is valami szimpátia-féleséget érzek, mikor a rengeteg hajtépéstől leesik a parókája. Kenma kábé annyira karizmatikus, mint egy zsáknyi homok. Habár mi, akik ismerjük, úgy fogadjuk el, ahogy van, és a hibáival együtt szeretjük, mások számára el sem tudom képzelni, milyen frusztráló lehet a passzivitása. Ráadásul nem is azért csinálja, hogy felidegesítse a többieket, neki csupán zsigerből jön az életuntsága.

━ Akkor csak hazudj nekik valamit ━ dünnyögi Naoi a halántékát dörzsölgetve. Mintha kicsit több ősz hajszála lenne, mint tegnap volt. ━ Mondd azt, hogy egész életedben erre vágytál, és végre megmutathatod mindenkinek, hogy mire vagy képes. Mondd azt, hogy valami nagy meglepetéssel készülsz a Viadalra. Ez pont kellőképp titokzatos, és elég reményt ad a jövőbeni szponzoroknak ahhoz, hogy támogassanak.

━ De én nem szoktam hazudni ━ ráncolja enyhén a homlokát Kenma.

━ Oh, tényleg nem! ━ csapom össze a tenyereimet. ━ Te inkább csak el szoktad hallgatni mások elől az igazságot, ugye?

Kenma összerezzen, Naoi pedig felém fordul.

━ Kuroo. ━ A hangja vészjósló, és arra számítok, hogy le fog szidni. ━ Nem hoznál nekem egy pohár bort?

Azt hiszem, Kenmának sikerült mindenki kezdeti lelkesedését és jókedvét letörnie. Vacsoránál néma csendben ülünk az asztalnál, és miután végeztünk a desszerttel is (ezúttal csokoládéfagyit eszem), kétségbeesetten elkapom Nekomata ruhaujját.

━ És, ööö, mi lesz az én gyakorlásommal?

Nekomata fáradtan rám mosolyog, és én megértem, hogy hosszú napja volt, de némileg ignorálva érzem magam, mivel egész végig csak a társammal foglalkoztak. Nem mintha annyi segítségre lenne szükségem, mint Kenmának (én ugyanis nem vagyok robot), de attól még némi útmutatás igencsak jólesne. Azt hiszem, ezt azért elvárhatja az ember a mentoraitól, nem igaz?

━ Csak légy olyan, amilyen lenni szoktál ━ mondja, nem valami segítőkészen. ━ Talán kicsit fogd vissza az impulzivitásod, és ne kapd fel a vizet, ha valami olyat kérdeznek tőled, ami nem tetszik, de a közönség általában szeretni szokta a szenvedélyes kiválasztottakat. ━ Némileg habozik, mielőtt folytatná. ━ És biztosan fel fogják hozni az öcsédet. Elmesélheted nekik, mennyire szereted, és hogy miért jelentkeztél helyette. Ezzel biztosan lenyűgözöd majd őket.

A gondolat, hogy lenyűgözzem a kapitóliumiakat életem legtraumatikusabb élményével, keserű nevetésre fakaszt, de azért megköszönöm a tanácsot Nekomatának. Attól tartok, nincs választásom: igaza van, biztos, hogy első dolguk lesz az önként jelentkezésemről beszélni, de a tudattól, hogy legbensőbb érzéseimet meg kell osztanom ezek előtt az érzéketlen, vérre és szenvedésre éhező emberek előtt, felfordul a gyomrom.

━ Talán a magas pontszáma miatt elnézik majd neki, hogy milyen unalmas ━ csóválja meg a fejét Hitomi szomorúan. ━ De te biztos jobban fogsz teljesíteni, mint ő, kis drágám.

Örülök, hogy legalább megvárta, amíg Kenma kimegy az étkezőből, mielőtt elkezdte volna a sértegetését.

━ Nem unalmas, csak nincs kedve ehhez az egészhez ━ vágok vissza. ━ És képzelje, hogy nekem sincs. Egyikünknek sincs, leszámítva azokat a gyilkológépeket a Hivatásosoktól. Hányok az egész Kapitóliumtól.

Mielőtt elviharozhatnék, Nekomata ragadja meg a csuklómat.

━ Mire figyelmeztettelek már a legelső napon, Kuroo? ━ kérdezi szelíden. ━ Vigyázz, hogy beszélsz a kapitóliumiak előtt. Hitomi is közéjük tartozik, nem tudod, hogy jelenteni fogja-e ezt másoknak.

━ Mit érdekel ez engem? ━ vonok vállat. ━ Pár nap múlva mindennek vége.

━ Ne add még fel, Kuroo ━ néz kutatóan a szemembe. ━ Van esélyed nyerni.

Szárazon felnevetek.

━ Higgye el, hogy arra semmi esélyem.

Hátamon érzem a kutató pillantását, miközben a szobám ajtajához megyek. Már csak túl akarok esni ezeken az utolsó napokon a Viadal előtt. Holnap letudjuk a hülye interjúkat, holnapután pedig bedobnak minket az arénába, és elkezdődhet a várva-várt mészárlás. A napok olyan gyorsan teltek és olyan sűrűn be voltak táblázva, hogy eddig nem is nagyon gondolkodtam azon, mi vár ránk majd a Viadalon. Talán jobb is, ha egyelőre nem veszek tudomást az elkerülhetetlenről. Semmi értelme előre aggódnom, mikor még az sem tudjuk, mivel is fogunk pontosan szembenézni. Hóvihar, sivatag, mocsár? Rengeteg az opció, ezért nem is érdemes előre tervezni. Majd jön, aminek jönnie kell, és reménykedem, hogy elég erős leszek ahhoz, hogy megvédjem magunkat a többiekkel szemben.

És ha az arénában véletlen összehoz a sors Daishou-val? Nos, akkor megint le fogom törölni a vigyort a képéről.

Belépve a szobába felkapcsolok egy apró, kék fényű éjjelilámpát, hogy kikereshessek magamnak valami tiszta pizsamát, de majdnem szívrohamot kapok, mikor észreveszek egy alakot az ágyamban. Reflexszerűen felkapom a legközelebbi tárgyat ━ valami távirányítóféleséget ━, hogy leüthessem a betörőt, de ekkor az alak megmozdul, és rájövök, hogy csak Kenma az.

━ Kösz az ijesztgetést. Még a Viadal előtt ki fogsz nyírni, ha nem vigyázol. ━ Odalépek a szekrényhez, és az előre bekészített ruhák közül kiveszek egy szürke pólót és kockás rövidnadrágot. Szégyenlősség nélkül átöltözöm, és mire végzek, Kenma még mindig az ágyamban ül, az ablak felé fordulva, mintha az esti égbolton felbukkanó csillagokat bámulná, de a füle hegye valamiért rózsaszínre színeződött. ━ Mit keresel itt?

Rám pillant a szeme sarkából, de a fejét továbbra sem fordítja felém.

━ Még mindig haragszol rám, Kuro? ━ kérdezi halkan, pizsamája ujját dörzsölgetve, ami leér egészen a csuklójáig. Meglepetten pislogok. Kenmát nem igazán szokta izgatni, ha megorrolok rá, bár be kell vallanom, erre ritkán kerül sor. Kenma nem szokott olyan dolgokat csinálni, amikkel valódi haragot váltana ki másokból.

Ám az, hogy az életét kockáztatta valami hülyeség miatt, és felbőszítette a Játékmestereket? Ezt nem lehet egy lapon említeni semmilyen beszólással vagy gyerekcsínnyel. Erre még neki is rá kellett volna jönnie, hogy rossz vége lesz.

━ Miért csinálod ezt velem, Kenma? ━ kérdezek vissza válasz helyett, és én is óvatosan letelepszem az ágyam szélére. ━ Nem tudod, hogy mennyire aggódom érted? Vagy csak egyszerűen nem érdekel, hogy én mit érzek?

━ Nem arról van szó, hogy nem érdekel. ━ Lehajtja a fejét, hogy előre hulló szőke tincsei eltakarják az arcát, így már esélyem sincs olvasni a vonásaiban. ━ Csak ez az egész... annyira értelmetlen. A megnyitó, a kiképzés, az interjúk, a Viadal... ennyi felesleges dolgon át kell mennünk, és miért? Hogy utána egy kivételével mind meghaljunk. Nem akarom a semmiért szórakoztatni őket, Kuro. Különben úgy fogom érezni magam, mintha mindentől megfosztottak volna.

Elszorul a torkom.

━ Én is tudom, hogy ez az egész egy hatalmas kibaszás. Először az öcsémet akarták elvenni, és utána té... És most mi is itt vagyunk, de nincs választásunk, tovább kell küzdenünk.

━ Mindig van választásunk, Kuro. ━ Végre felnéz, és aranyló szemei kísértetiesen csillognak a holdfényben. ━ Mi van, ha én nem ezt akarom választani?

━ Miről beszélsz? ━ kérdezem élesen. ━ Ha szándékosan meg mered öletni magad, akkor esküszöm, visszahozlak az élők sorába, és saját kezűleg foglak kicsinálni.

A nap folyamán először látok valami halvány mosolyszerűséget az arcán.

━ Belőled még ki is nézném. ━ Odébb csúszik az ágyneműn, hogy szemtől szemben legyünk. ━ De én ezt nem tudom úgy megcsinálni, mint te. A mai nap egy katasztrófa volt. Nem fogom tudni megjátszani magam előttük.

━ Tudom ━ szorítom meg a kezét együttérzőn. Az ujjai jéghidegnek tűnnek a tenyeremben. ━ Csak válaszolj a kérdéseikre, oké? Felejts el mindent, amit Nekomatáék mondtak. Nem kell úgy tenned, mintha valaki más lennél. Az interjú nem fog számítani, mindenki a tizenkét pontodra fog koncentrálni, és nem a savanyú képedre.

━ Nem tudtad volna ezt végigmondani beszólás nélkül, igaz?

━ Hiszen ismersz ━ vigyorodom el. ━ Hé, lehet, hogy a végén én fogom elcseszni. Hiszen velem alig két percet foglalkoztak.

━ Ez is az én hibám ━ mondja szomorúan. ━ Ha nem lennék ennyire reménytelen, akkor veled is tudtak volna gyakorolni.

━ Ugyan, az én természetes sármomnak nem kell gyakorlás ━ vetettem hátra képzeletbeli sörényemet. ━ De most már aludjunk. Ha bénák is leszünk, legalább nézzünk ki jól.

Bebújok a takaró alá, de Kenma csak bámul rám, beharapva az alsó ajkát.

━ Kuro... maradhatok itt?

━ Nem, mindjárt hívom a szolgálókat, hogy vigyék ki a betolakodót. ━ Erőset taszítok rajta, hogy a hátára essen, és ügyesen becsavarom a takaróba, hogy úgy nézzen ki, mint egy darab szőke burrito. ━ Jó éjszakát, Kenma.

A stílustanácsadóknak valahogy sikerült ötvözniük a körzetünk tematikáját és ünnepi színét. A jelmezem ezúttal egy egyszerűbb, sötétbarna bőrnadrágból és egy ugyanolyan árnyalatú, fa erezetére hajazó mintájú mellényből áll, amely ezúttal is nagy felületet mutat valamilyen aranyszínű porral behintett mellkasomból. Végezetül Semi egy hatalmas, bőven a földet verdeső köntöst erősít a vállaimra: meglepetésemre olyan könnyű, mint a tollpihe, aztán rájövök, hogy ez miként is lehetséges. A köpeny ugyanis valód levelekből áll, amelyek vérvörös, narancsszín és élénksárga színekben tündökölnek.

━ A bemutató volt a tavasz, most meg átmentünk őszbe? ━ kérdezem, miközben utolsó simításként szemceruzával kihúzza a szememet.

━ Valahogy úgy ━ mosolyodik el. ━ Shirabu ragaszkodott hozzá, hogy legyen rajtatok valami piros is.

━ Nem rossz ómen ez? ━ kérdezem kíváncsian. ━ Tudod, az ősz jelentése az elmúlás kezdete... mintha a halálunkra készülnénk.

Semi kifürkészhetetlen pillantást vet rám.

━ Miért, nem így van? ━ húzza el a kezét az arcomtól. ━ Bizonyos értelemben mindnyájan arra készültök.

━ Hű, te aztán fel tudod dobni a hangulatot. ━ Egy utolsó pillantást vetek a tükörbe. Egész elégedett vagyok a látvánnyal. A hajamat sikerült megzabolázni, és a szemeim sokkal élesebbnek és kifejezőbbnek tűnnek a smink miatt. Csak arra kell majd figyelnem, hogy ne essek orra ebben a levélzuhatagban. Az kissé rontana az összképen. ━ Azért köszi a segítséget. Asszem nem ti vagytok a legrosszabb stílustanácsadók.

Semi megcsóválja a fejét, de látom, hogy mosolyog.

━ Aztán fel a fejjel! Mosolyogj sokat, és nem lesz gond.

━ Hah! Ezt inkább Kenmának kéne mondanod. Ő biztosan értékelné. ━ Kérdő pillantása láttán csak legyintek. ━ Hé, Semi! Kérnék egy szívességet a holnapi nappal kapcsolatban...

A lifteknél találkozunk a többiekkel, és mikor meglátom Kenmát, a csodálkozástól tátva marad a szám. Mióta itt vagyunk, nem ez az első alkalom, hogy ledöbbenek rajta, és ez egyre jobban kezd frusztrálni. Kenmán is sötétbarna nadrág van, hozzá egy lazább fazonú inggel, ám rá nem egy őszi levélköpenyt adtak, hanem ehelyett a hátára két pár levélszárnyat csatoltak, amelyek magasabbra nyúlnak, mint ő maga.

━ Ez meg... mégis mi... és hé! Rajta miért van korona?! ━ Míg a megnyitó ünnepségen rózsakoszorú volt a fején, ezúttal aranyból öntött fejdíszt visel, amely szintén aprólékosan megmunkált virágfejeket és köréjük fonódó indákat ábrázol.

Shirabu, aki szorosan Kenma mellett áll, csípőre teszi a kezét.

━ Valami bajod van a kosztümömmel? ━ Hevesen megrázom a fejem, mire eltűnik a ránc a szemöldökei közül. ━ Helyes. És azért ő kapott koronát, mert ő érte el a legtöbb pontot.

━ Na szép ━ mormogom, de valójában nem vagyok féltékeny. Nekem úgysem állna ennyire jól. ━ Látom, hogy ki a kedvenced.

━ Hát nem is te.

━ Auch!

Betömörülünk a liftbe a mentorainkkal és Hitomival egyetemben, de Semiék majd csak a következő körrel tudnak lejönni, mert Kenma szárnyaitól így is nehézkesen férünk el.

━ Ez a B terved? ━ hajolok le a szintjére. ━ Az interjú közepén elrepülsz, és itt hagysz minket?

━ Nem rossz ötlet ━ forgatja meg a szemeit. Túl hamar megérkezünk abba a terembe, ahol az interjúkat fogják tartani. A közönség soraiban a legrangosabb kapitóliumi nemesek foglalnak helyet a szokásosan röhejes öltözékükben és parókájukban (lehet, hogy most mi is röhejesek vagyunk, de náluk valahogy ez az alapbeállítás). A legelső sort meghagyták a stílustanácsadóknak, akiket a kamerák akkor fognak venni, amikor épp a hozzájuk tartozó kiválasztottak ruháit mutatják be. Megemelt ülőhelyet biztosítanak a Játékmestereknek, Washijo elnök pedig egy teljes páholyt kap, ahonnan tökéletes rálátás nyílik a színpadra.

Míg mi a folyosón várakozunk, Nekomatáék sok sikert kívánva elbúcsúznak tőlünk, és ők is elvegyülnek a közönség soraiban. Rengeteg kamerát látok, szinte minden lehetséges szögben felállítottak egyet, amitől izzadni kezdek. Nem lenne jó, ha már a kezdetek kezdetén lefolyna rólam a csillámpor, ezért megpróbálok lenyugodni.

A színpad közepére két hófehér fotelt állítottak, s az egyikben már ül is egy karcsú, jó kiállású férfi. Nem tudom eldönteni, hogy csak meglepően fiatal-e, vagy a kapitóliumiakra oly jellemző plasztikai műtétek miatt ennyire feszes és fényes az arca. Hamuszürkére festett haja puhán hullik alá a tarkójára, s tejfehér bőrén a bal szeme alatt egy fekete szépségpötty árválkodik. Sugawara Koshi. Még csak két éve a műsor házigazdája és a Viadal kommentátora, de megkönnyebbülésemre kevésbé ijesztő az elődjénél. Ettől függetlenül ő is ügyesen vezeti a beszélgetés fonalát, s néha ijesztően pontos érzékkel tapint rá a kiválasztottak érzékeny pontjaira. Most már egyre jobban kezdek izgulni. Ha legalább egyetlenegyszer elpróbáltuk volna az interjút, akkor lenne valami támpontom, de nem vagyok ennyire szerencsés. Csak magamra számíthatok.

Kenma arca szokás szerint kifejezéstelen maszk, de le merem fogadni, hogy belül haldoklik már csak a nyilvános beszéd gondolatától is. Nekem nem is azzal van bajom, hogy ennyien nézni fognak, inkább az zavar, hogy hogy olyan dolgokat kell megosztanom ezekkel a hulladékokkal, amikről még a barátaimnak sem szívesen beszélnék.

Eddig a pontig egész nagy sikerrel tudtam visszafojtani az érzéseimet és száműznöm őket a tudatom mélyére, erre most arra készülnek, hogy belevájjanak a még mindig friss sebbe, amit az Aratásnapi sorsolás szúrt a szívembe.

Nem akarok meghalni. A gondolat hirtelen, a semmiből férkőzött az elmémbe. Nem akarok tizennyolc évesen elmenni. Nem akarom itt hagyni Yumát, Kenmát, apát és Yakuékat. Nem akarom feladni a küzdelmet, de nincs választásom. A döntésem alternatívája ugyanis ennél is jobban fájna. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy hagytam Kenmát meghalni. Ez örökké kísértene, s nem hiszem, hogy valaha is boldog tudnék lenni nélküle. Ha nem teszek meg mindent a túléléséért, akkor sosem fogok megbocsátani magamnak.

Suga köszönti a nézőket és bemutatkozik a közönségnek, csupa mosoly és könnyed báj, és még ciklámenszínű öltönye sem borzaszt el annyira, mint illene. A többi kiválasztott sem tűnik a nyugalom megtestesült mintapéldányának, ami némi vigaszt nyújt számomra. Legalább nem mi fogunk elsőként sorra kerülni, de nem is utolsóként. A középtájék biztonságos, a nézőknek még marad annyi energiájuk, hogy figyeljenek ránk, és nekünk is lesz viszonyítási alapunk, hogy tudjuk, nagyjából mire kell számítani.

Elsőként Daishou-t szólítják, s mindent elkövetek, hogy még véletlenül se pillantsak rá valamelyik hatalmas kivetítőre, amin az ő ráközelített arcát mutatják. A vigyora annyira behízelgő és tenyérbemászó, hogy önkéntelenül is viszketni kezd a tenyerem. Az őt követő társa, Yamaka Mika nem annyira nagyhangú és magabiztos, mint azt az ember elvárná egy Első Körzetitől, de emiatt nem ringatom magam hamis biztonságérzetbe. A maga tizenegy pontjával ő érte el a legjobb eredményt a Hivatásosak közül, úgyhogy minden bizonnyal halálos pontossággal lőtt az íjjal.

Egyértelművé válik, hogy az idei egyik nagy kedvenc Oikawa Tooru (hülye szépfiúk). A kapitóliumiak csak úgy csüngenek minden egyes szaván, ahogy játszi könnyedséggel felel Suga kérdéseire, és jó páran sóhajtoznak és legyezőjükkel hűsítik magukat, mikor néha egy-egy mosolyt küld a közönség soraiba. Az összképet biztos feldobja, hogy gyakorlatilag félmeztelen, póló helyett ugyanis egy ezüstszínű hálóból szőtt anyagot adtak csak rá, utalva körzetének halászati mesterségére. Egy öregúr még valami plüssállatot is feldob a színpadra, ami Oikawa lábánál ér földet. A fiú felveszi a rózsaszín nyuszit, és szelíden köszönetet mond. A hamis kedvessége láttán még idegesebb leszek. Nekem is majd így meg kell játszanom magam? Úgy érzem, kettőnk színészi képessége között mérföldnyi szakadék húzódik.

A Hatodik Körzet kiválasztottjai nem is lehetnének egymásnál különbözőbbek. Tendou alig bír egy helyben megülni, türelmetlenül mozgolódik előre-hátra hintázva, és csacsog valami hosszasan elnyúló sztoriról, aminek se füle, se farka, mondanivalója meg még kevesebb. Ezzel szemben Ushijima szűkszavúan válaszol a kérdésekre, egyszerű igen-nem feleleteket adva, s arca olyan, mintha kőből faragták volna. Így talán nem lesz gáz, hogy Kenma sem az önkifejezés mintapéldánya.

Őutána éppen Kenmát szólítják. A szőke fiú hatalmasra tágult szemeiben rémület tükröződik vissza.

━ Nyugi, menni fog ━ biztatom, kissé közelebb tolva a színpadhoz vezető ajtóhoz, mire Kenma kénytelen megindulni. Nehéz szívvel bámulok utána, és csak reménykedni tudok, hogy nem fogják halálra szívatni. Suga először megragadja a kezét, és segít neki elrendezni a szárnyakat, mielőtt helyet foglalhatna a másik fehér bőrfotelben.

━ Ma is elragadóan festesz, Kenma ━ dicséri Suga, és a tömeg egyetértően mormog. ━ Szerintem a Viadal történetében még senkit sem öltöztettek tündérnek.

A hatalmas kivetítőről látom, hogy Kenma tekintete egy röpke másodpercig a közönségre siklik.

━ Shirabu érdeme ━ mondja halkan, mire ezúttal a fiatal stílustanácsadót mutatják, aki büszkén kihúzza magát a tapsvihart hallva.

━ Shirabunak nagyon jó érzéke van a jelmezekhez ━ mosolyodik el Suga. ━ Kár, hogy a saját frizurájához már kevésbé.

Elnyomom a kitörni készülő nevetésemet, és feszülten figyelem, ahogy Suga kérdezgetni kezdi Kenmát – olyan rutin dolgokról, mint hogy milyen érzés a Kapitóliumban lenni, mi ízlett neki legjobban a különleges fogások közül, és hogy elégedett-e a mentorai munkájával. Ezek eddig nagyon is biztonságos témák, ezért kezdem elengedni magam, és már az izmaim sincsenek annyira megfeszülve, ám kiderül, hogy Suga a legnagyobb ínyencfalatot a végére tartogatta.

━ És Kenma ━ hajol előre a könyökére támaszkodva, mintha csak ők ketten lennének a teremben. ━ Áruld el, mégis hogyan sikerült maximális pontszámot szerezned? Mi itt mindnyájan majd' meghalunk a kíváncsiságtól!

Legszívesebben felrohannék a színpadra, hogy befogjam Kenma száját, de ehelyett a földhöz ragadnak a lábaim, és visszafojtott lélegzettel várom, hogy mondjon valamit, bármit, csak ne az igazságot. Kenma mintha megint a közönségre pillantana, s szerintem Naoi és Nekomata arckifejezéséből próbál visszaemlékezni arra, hogy mit is kellene hazudnia erre a kérdésre.

━ Nem hiszem, hogy erre válaszolhatok ━ mondja zavartan, mire elégedetlen kiáltások és csalódott sóhajok hallatszanak a nézők tömegéből. Ökölbe szorítom a kezeimet. ━ Szeretném, ha ez a Viadalig titokban maradna.

━ Miért, csak nem valami meglepetéssel készülsz nekünk? ━ kérdezi Suga örömmel.

━ Annyit elárulhatok, hogy biztosan meg fogtok lepődni. ━ Hát, az nem kifejezés. Biztos le fog esni az álluk, mikor rájönnek, hogy valójában semmihez sem ért, de erről egyelőre nem kell tudniuk.

━ Alig várjuk, Kenma, hogy lássuk, mi a titkos fegyvered! Igazam van, hölgyeim és uraim? ━ Szerencsére Sugának sikerült változtatnia a hangulaton, ezért a kapitóliumiak izgatott tapssal köszönnek el Kenmától, és tudom, hogy egymást közt azon sutyorognak, fogadjanak-e erre a titokzatos fiúra, aki még a Hivatásosaknál is több pontot szerzett.

Mikor Kenma visszaér a folyosóra, csak az tart vissza attól, hogy megkönnyebbülésemben a nyakába boruljak, hogy már az én nevemet szólongatják.

Csak három perc, ismétlem magamban. Csak három percet kell túlélnem, és nincs több szereplés.

Suga megrázza kinyújtott kezem, a körmei tökéletesen manikűrözöttek.

━ Látom, hogy a te stílustanácsadód is kitett magáért ━ kezdi a szokásos szöveget. Tekintetemmel megkeresem az első sorban ülő Semit, és intek neki. Hirtelen minden kivetítőn az ő mosolygó arcát mutatják.

━ Nekem csak annyi kérésem volt, hogy ne öltöztessen fának ━ mondom, rátalálva a hangomra. ━ Ezt pedig bőven túlszárnyalta.

━ Bizony, ezeket az izmokat kár lett volna rejtegetni ━ kacsint Suga, és visszafordul a közönséghez. A szívem már a torkomban dobog, de egyelőre élek. Az első tizenöt másodperc letudva. ━ Kuroo, te azon kevesek közé tartozol, akik önként jelentkeztek a Viadalra. Először az öcséd nevét sorsolták ki, igaz?

Kiszárad a szám, és olyan érzésem van, mintha fűrészporral tömték volna tele. A kapitóliumiak nem is embereknek, hanem báboknak tűnnek feltűnően púderezett arcukkal és feltűnő árnyalatú rúzsaikkal.

Igyekszem ráfókuszálni az ismerős arcokra ━ hátrébb látom Nekomatát és Naoi-t, az első sorban pedig Semi és Shirabu kettősét ━ és megnedvesítem az ajkaimat.

━ Igen – felelem érdes hangon. ━ Yumát húzták ki az Aratás napján. Még csak tizennégy éves, az idei kiválasztottaknál mind fiatalabb. ━ Kezem a szék karfáját markolja. ━ Én vagyok a bátyja. Az a feladatom, hogy megvédjem őt.

━ Ez igazán megható ━ bólint Suga komoran. ━ Biztosan hiányzol neki. Visszavár, igaz?

━ Igen. Megígértem neki, hogy addig fogok küzdeni, amíg csak tudok. ━ Legalább nem hazudtam. Azt nem részleteztem, hogy pontosan miért vagy kiért fogok küzdeni.

━ Nem irigylem azokat, akik az utadba kerülnek, Kuroo ━ mosolyodik el, hogy enyhítse a könnyező nézők szomorúságát. ━ Igazán elszántnak tűnsz.

━ Fogalmazzunk úgy, hogy mindenre hajlandó vagyok azért, hogy elérjem a célomat. ━ Suga komikusan megrázkódik.

━ Hű, ettől még a hideg is kirázott ━ fordul a közönséghez, akik nevetnek. ━ De azt hiszem, a magabiztosságod nem alaptalan. Hiszen kilenc pontot kaptál, igaz?

━ A favágókat gyakran lenézik ━ vonok vállat. ━ De mi nem csak hobbiból lengetjük a fejszét.

━ Az biztos, hogy mi itt egyáltalán nem nézünk le téged, igaz? ━ Egyetértő moraj. Vajon mennyi idő telhetett el? Remélem, már a búcsúzkodás kezdődik.

Suga viszont felém fordul, egy ártatlannak szánt mosollyal az arcán.

━ Te és Kenma nem itt találkoztatok először, ugye? A nyitó ünnepségen úgy tűnt, nem vagytok ismeretlenek egymás számára, és a madaraim azt csiripelték, hogy igen csak jó viszonyt ápoltok egymással.

Nekomatára pillantok. Idegesen dobolok a lábammal, és az opcióimat fontolgatom. Nem lenne értelme hazudnom, mert valószínűleg első kézből szerzett információt a barátságunkról. Vajon Hitomi kotyogta ki neki? Vagy valamelyik másik kiválasztott a kiképzés után?

━ Én és Kenma barátok vagyunk ━ döntök az igazság mellett. ━ Egy utcában nőttünk fel, már vagy tíz éve ismerjük egymást.

━ Óóóó! ━ tapsikol Suga. ━ Micsoda egybeesés! Ritka, hogy gyermekkori barátok megküzdhetnek egymással az arénában. Biztosan boldogít a tudat, hogy egy szeretteddel töltheted el az utolsó napjaidat.

Összeszorítom az állkapcsomat. Boldogít? Ez tényleg meg van húzatva, vagy csak valami reakciót próbál kihúzni belőlem, amivel növelhetem a műsora színvonalát?

━ Nem, igazából nem tudok örülni annak, hogy ezután soha többé nem láthatom őt ━ vágok vissza, mielőtt átgondolhatnám a válaszomat. Suga néhány másodpercig kíváncsian tanulmányozza az arcomat, amitől a hideg futkos a hátamon.

━ Ennyire megvisel ez téged, Kuroo? Közel állhattok egymáshoz, ha ilyen feldúlt lettél.

━ Talán mert ő a legjobb barátom ━ sziszegem. A mosoly már régóta lehervadt az arcomról.

━ Nem félsz attól, hogy esetleg meg kell majd ölnöd?

━ Egyáltalán nem. ━ Döbbent csend száll a teremre. Mindenki tátott szájjal bámul, még Nekomatáék is. Egy pisszenést sem hallok, de minden kamerát felém fordítanak. ━ Mármint úgy értettem...

Teljesen félreértelmezték a szavaimat. Nem azért nem félek Kenma megölésétől, mert nem okozna nekem gondot hidegvérrel kinyírni őt, hanem mert egyáltalán nem tervezem megölni.

De ezt nem árulhatom el a kapitóliumiak, s főleg nem az elnök előtt. Csalásnak számítana másokért meghalni, amit kemény büntetés követne. Itt az a lényeg, hogy legyilkoljuk egymást. Ha kikotyogom, hogy nem a szabályok szerint akarok játszani, rászállnának a családomra, és őket is eltennék láb alól. Egy dolog a saját életemet kockáztatni, de Yuma életét sosem sodornám ekkora veszélybe.

Mielőtt kimagyarázhatnám magam ebből a bukkanóból, megszólal az időm lejártát jelző dudaszó. Mint egy alvajáró, állok fel a fotelből, és rázok még egyszer kezet Sugával.

━ Nos, ez a barátok közti rivalizálás igen érdekesnek ígérkezik, hölgyeim és uraim! Talán Kenma jobban teszi, ha távol tartja magát Kuroo-tól az arénában...

Gépies léptekkel hagyom el a színpadot, és haladok el a folyosón várakozó kiválasztottak mellett. Egyikükre sem nézek oda, még Kenma pillantását is kerülöm. Egy őr elállja az utamat, de megnyugtatom, hogy csak a legközelebbi mosdót keresem. Odavezet az ajtóhoz, és kint vár, míg a szemeimet próbálom hozzászoktatni a hófehér falak által visszavert csillár hideg fényéhez. Bemegyek a legelső fülkébe, és a kínosan tisztára súrolt vécékagylót színesre festem a gyomortartalmammal.

Kellemes (vagy legalábbis kibírható) évkezdést kívánok gyerekek!<3