Percekig öblögetem a számat és locsolom magamra a jéghideg vizet, mire elég erőt sikerül összeszednem ahhoz, hogy vissza tudjak térni a többiekhez. Az óriási tükörből egy ismeretlennek látszó, űzött tekintetű fiú néz velem farkasszemet.

Az őr, aki a mosdó kijárata előtt vár rám, visszakísér a folyosóra. Egyenesen Kenmához masírozok, aki úgy áll a fehér fal előtt, mint egy szomorkás, szárnyaszegett madár.

━ Kenma ━ kezdem az idegességtől és a hányástól kiszáradt torokkal ━, amit az interjún mondtam rólad, azt nem úgy...

Kenma gyors mozdulattal az ajka elé rakja mutatóujját, s csak ekkor eszmélek rá, hogy minden kiválasztott minket figyel kíváncsi vagy épp meglepett tekintettel.

━ Ne most ━ suttogja halkan, és visszafordul a képernyő felé. Éppen az egyik Kilencedik Körzeti fiú interjúja zajlik, akinek nem vettem a fáradtságot, hogy megjegyezzem a nevét. Zaklatottan rágcsálom szám belsejének oldalát. Sikerült majdnem megúsznom Suga kérdezgetését minden bökkenő nélkül, de persze a végére el kellett baltáznom a szép teljesítményt egy béna elszólással. Most az egész Kapitólium azt gondolja, hogy képes lennék megölni Kenmát, sőt, semmi gondot nem okozna nekem eltenni őt láb alól, azok után, hogy nagyhangon kijelentettem, ő a legjobb barátom. Vajon most mit fognak gondolni rólam ━ hogy egy hidegvérű gyilkos vagyok, aki még a szerettét is képes feláldozni a győzelem érdekében? A kapitóliumiak nem bánják a kegyetlen résztvevőket, de az már sokkal jobban zavar, hogy a mentoraink, Semiék, vagy épp az otthoniak miként vélekednek majd erről a kijelentésemről. Ők is azt fogják hinni, hogy a Viadal máris egy érzéketlen gyilkológépet faragott belőlem?

A gondolat, hogy Yuma és apa is most nézték végig élő adásban a vetítést, újabb rosszulléti hullámmal tölt el, de szerencsére már kiürítettem a gyomortartalmamat, így nincs minek visszajönnie a felszínre.

Egyáltalán nem figyelek oda a maradék három körzet kiválasztottjainak interjújára – Suga nevetése és a résztvevők válaszai csupáncsak zümmögésként hallatszanak a háttérből. Azt kívánom, hogy legyen vége ennek az egésznek, és levehessem ezt a hülye kosztümöt és ágyba bújhassak, de aztán rám tör a felismerés, hogy ez lesz az utolsó éjszaka, amit a Kiképzőközpontban fogunk tölteni.

Holnap ugyanis mindnyájan megyünk a mészárszékre, és az igazi szenvedés csak akkor kezdődik. Ez eddig mind csak a felvezetés volt, az ízelítő, de a főműsort még ennél is kevésbé fogom élvezni.

Suna interjúja után még lejátsszák a himnuszt, aztán átterelnek minket a liftekhez, hogy visszatérhessünk a kijelölt hálókörletünkbe. Halványan érzékelem, hogy Nekomatáék megjelennek mellettünk, és velünk együtt lépnek be a liftbe. Mivel idegenek is vannak mellettünk – mentorok és stílustanácsadók, akiket nem ismerek – egyikünk sem szól egy szót sem, míg ki nem szállunk a hetedik emeleten. Amint bezárul mögöttünk az ajtó, félig lehajtott fejjel Nekomata és Naoi felé fordulok.

━ Sajnálom ━ tör ki belőlem. ━ Sikerült elcsesznem, pedig olyan jól indult...

━ Miről beszélsz, Kuroo? ━ kérdezi Naoi értetlenül.

━ Hát a végén az a dolog Kenmáról... azt mondtam, hogy nem félek megölni őt, vagy legalábbis így jött le az egész. És most mindenki azt fogja hinni, hogy ellenségek vagyunk, vagyis igazából csak én tűnök seggfejnek, aki...

━ Kuroo, túlreagálod ━ teszi hozzá Nekomata. ━ Talán ez megnehezíti kicsit a szponzorok ügyét, mert eddig azt hitték, hogy együtt fogtok működni egymással, de ezt csak bízd ránk és Hitomira, el fogjuk simítani a dolgokat. A többi kiválasztott szempontjából talán még jobb is, hogy így alakultak a dolgok.

━ Ezt meg hogy érti? ━ értetlenkedek.

━ Nos, ha esetleg bármi okot adtál volna arra a kiképzésen, hogy azt higgyék, Kenma a gyenge pontod... ━ Francba, mindig fel kell emlegetni azt a fejszés esetet? ━ ...akkor most páran lehet, hogy átgondolják ezt a feltételezést. Ha azt hiszik, hogy mégsem fontos neked annyira Kenma, vagy ami még jobb, úgy gondolják, hogy csak megjátszottad a barátságotokat és hajlandó vagy hátba szúrni őt... akkor kisebb az esélye, hogy az érzéseidet ellenetek fordíthatják.

Úgy érzem, kezdem kapisgálni a dolgokat, de még mindig lehetett némi gyengeelméjű kifejezés az arcomon, mert Kenma is közbeszólt.

━ Úgy érti, hogy nem tudnak majd felhasználni minket a másik legyőzésére.

━ Felhasználni?

━ Tegyük fel, hogy mindketten életben maradunk egy ideig. ━ Kenma rövidke szünetet hagy, mielőtt folytatná. ━ Aztán engem sikerül foglyul ejteniük, de téged nem. Mi lenne egy egyszerű módja annak, hogy két legyet üssenek egy csapásra?

━ Ööö... mi van a legyekkel?

Kenma égnek emeli a tekintetét.

━ Nos, tételezzük fel... hogy engem akarnának felhasználni arra, hogy téged előcsaljanak. ━ Kezd nagyon nem tetszeni nekem ez az elméleti okfejtegetés. ━ Például elkezdenek engem kínozni, hogy te meghalld a kiáltásaimat és odarohanj hozzám, egyenesen a vesztedbe. Így már világos?

A körmeimet a tenyerembe vájom.

━ Ha bármelyikük is megpróbálna rád kezet emelni, végeznék velük.

Kenma felsóhajt.

━ Pont ez a probléma, túl forrófejű vagy, Kuroo, amint azt a kiképzésen is szépen demonstráltad minden ottlévőnek. Viszont... most lehet azt gondolják, hogy mégsem állunk annyira közel egymáshoz, mint azt elsőre hitték volna. Ezért mondta Nekomata, hogy így még jobban is alakultak a dolgok. Világos?

━ Igen ━ motyogom legyőzötten. ━ De ugye ti tudjátok, hogy sosem lennék képes megölni Kenmát?

━ Hát persze, Kuroo ━ mondja Naoi nyugtatóan, de nem valami meggyőzően. Nyilván azt gondolja, hogy előbb-utóbb egymás ellen fogunk fordulni, az arénában ugyanis nem tartanak örökké a Viadalon kialakult szövetségek.

De közöttünk több van, mint szövetség, és be fogom nekik bizonyítani, hogy komolyan gondolom, amit mondtam. Kár, hogy már nem leszek az élők sorában, hogy visszajöjjek és megnézzem, milyen arcot fognak vágni, miután a végsőkig megvédelmezem Kenmát.

Kicsit sikerült jobb kedvre deríteniük, és már ahhoz is elég erősnek érzem magam, hogy leüljek a többiekkel együtt vacsorázni. Habár csak egy miso levest merek megkockáztatni az üres gyomromra, talán jobb is, hogy nem ettem többet, mert ezután átvonulunk a társalgóba, hogy megnézzük az interjúk ismétlését. Kívülről nézve kevésbé látom a sajátomat katasztrofálisnak, és legalább a külsőmet sikerült maximalizálni, ha már a beszélőkémet nem. Talán sikerült egy-két gyökeret lenyűgöznöm, hogy támogassanak majd az arénában.

A tévé kikapcsolása után különös csend ereszkedik a szobára, amit beleng a feszült várakozás és elmúlás lehelete. Másnap mi, kiválasztottak korán kelünk, hogy felkészítsenek minket és elszállítsanak az arénába, amiről a készítőkön kívül senki sem tudja, hogy pontosan hol is alakítottak ki. A mentorainktól most este fogunk búcsút venni – ők már nem jönnek velünk az arénához, helyette a stílustanácsadók fognak elkísérni minket a helyszínre. Nekomata, Naoi és Hitomi ezután máris a Főhadiszállásra utazik tovább, ahol a szponzorok meggyőzése és becserkészése lesz a feladatuk, valamint olyan stratégiai dolgok kitalálása, hogy milyen ajándékokra költsék majd a bezsebelt pénzt.

Nem érzem magam valami szomorúnak, hogy búcsút kell vennem Hitomitól, de azért udvariasan megköszönöm neki a segítséget ━ végülis soha többé nem fogom látni, úgyhogy készen állok megbocsátani neki a kapitóliumiakra jellemző ignoráns viselkedését. Végtére is nem rosszindulatú, csak annyira nincs tudatában a normális emberi érzéseknek, hogy az valami hihetetlen. Megjegyzi, hogy elég nagy esélyt lát a sikerünkre, mert mindketten magas pontszámot értünk el a fejletlen körzetünk ellenére (wow, köszi), aztán mindkettőnket megölel, amit szó nélkül tűrünk.

Nekomatáékhoz már izgatottabban fordulok. Nem bírom ki, hogy ne kérjem ki még egy utolsó dologban a tanácsukat.

━ A Viadal kezdetén, a Bőségszarunál... mindketten rohanjuk meg, vagy...?

Naoi mindkettőnket végigmér.

━ A Bőségszarutól távolabbi zsákok kevésbé értékesek, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes felvenni valamelyiket. Kenma, aki lassabban fut, csak ezekből válasszon egyet, aztán keressen menedéket. Kuroo, ha hajlandó vagy kockázatot vállalni az elkerülhetetlen vérfürdő ellenére... akkor fuss a szaru szájához, és vegyél el egy fegyvert. Bármilyet, csak tudd használni, aztán tűnj el te is onnan.

Megkönnyebbülten bólintok. Én magam is azt terveztem, hogy az azonnali menekvés helyett megkockáztatom a harcot, de örülök, hogy némi támogatást kapok ebben az ötletemben.

━ Ha egy csapatként dolgoztok, jobb eséllyel indultok ━ mondja Nekomata, kellemetlenül emlékeztetve a többiekkel alkotott szövetségre. ━ Ne feledjétek, hogy egységben az erő. A Hivatásosak ellen pedig fontos együttesen fellépni. Kuroo, ha bennük nem is bízol, bízz meg Kenmában! Úgy válogatta meg a társaitokat, hogy a hasznotokra váljanak.

━ Igenis ━ préselem ki magamból összeszorított fogakkal, mire mindketten megveregetik a vállunkat. Kíváncsi vagyok, valójában mennyire hisznek ennek a tervnek a sikerességében. Tényleg látnak esélyt arra, hogy nyerjünk, vagy csak meg akarnak nyugtatni minket az utolsó napunkon? Bárhogy is legyen, azt hiszem, hálás vagyok a segítségükért, annak ellenére is, hogy rám erőltették ezt a szövetség-dolgot.

Semi a kezembe csúsztat egy tenyérnyi vászonzsákot, mielőtt jó éjszakát kívánna. Mivel őt még holnap reggel is látni fogom, nem intézek hozzá megható szavakat.

━ Itt van, amit kértél ━ zárja tenyerembe a csomagot enyhe mosollyal, és Shirabu nyomában kimasírozik a szobából. Kenma kérdően pislog fel rám, mikor kettesben maradunk.

━ Mi az? ━ kérdezi nem titkolt kíváncsisággal. Kinyitom a zsákot.

━ Tudod, mindegyik kiválasztott magával vihet valami számára kedves tárgyat az arénába ━ persze csak akkor, ha azt a tárgyat nem lehet fegyverként használni. ━ Megfordítom Kenmát, hogy a háta legyen előttem. ━ Söpörd előre a hajadat.

Szó nélkül engedelmeskedik, és óvatosan becsatolom a nyaka hátuljánál a vékony ezüstláncot. A rajta függő medál, ami egy apró, fekete macskát ábrázol, előre hullik a mellkasára. Sebtében felteszem a sajátomat is, amin egy ugyanolyan macska lóg, csak aranyszínben. Kenma ujjai közé veszi a fekete díszt, és értetlenül pislog fel rám.

━ Kuro, de miért pont egy macska...

━ Emlékszel, amikor te és Lev...

━ Ne kezdd már megint! ━ bokszol bele a mellkasomba, de látom, hogy szája széle enyhén felfelé kunkorodik. ━ Jobb nem jutott az eszedbe?

━ Nem tehetek róla, ha ez az egyik kedvenc emlékem ━ vigyorodok el. ━ Persze, ha valami mást szeretnél bevinni helyette, mondjuk a kockádat...

Kenma továbbra is ujjai között tartja a macskáját.

━ Kuro... nem félsz, hogy valaki esetleg megfojthat engem ezzel a lánccal?

Érzem, ahogy a pánik végigszáguld a gerincemen. Basszus, hogy is nem gondoltam erre? Ha valaki megrántja a láncot, komoly sérülést okozhat Kenma nyakán, elzárva a légcsövét. Automatikusan nyúlok, hogy megszabadítsam az ékszertől ━ ha levesszük a medált a láncról, akkor egyszerűen zsebre rakhatjuk kabalának ━ ám Kenma elhátrál előlem.

━ Látnod kellett volna az arcodat. ━ Döbbenten jövök rá, hogy csak szórakozott velem. ━ Ezt kapod azért, mert mindig felhozod, hogy leestem Lev válláról. ━ Betűri a pólója alá a medált. ━ Ha így hordom, senki sem fogja észrevenni, úgyhogy nyugodj le, Kuro. Úgy nézel ki, mint aki mindjárt szívrohamot kap.

━ Néha olyan szemét tudsz lenni ━ húzom össze a szemeimet, de kábé két másodperc után elmúlik az idegességem.

━ A legjobbtól tanultam.

Az ablakomon át beragyognak a csillagok. Valahogy még ezeknek a valódiságát is megkérdőjelezem ━ lehet, hogy nem is a valódi égboltot látjuk, hanem ez is csak egy újabb érzékcsalódás, az ablaküveg módosítása, hogy azt láttassák velünk, amit ők akarnak. Az ágynemű legalább hűvös és virágillatú. Kenma zuhanyzástól nedves haja glóriaként terül el a feje körül a hófehér párnahuzaton. A másodpercek homokszemcsékként peregnek át az ujjaim között.

Erőnek erejével a tudatom mélyére száműzöm a késztetést, hogy megcsókoljam.

━ Nagy napunk lesz holnap, huh? ━ mondom a plafonnak.

Kenma hallgat, de látom, hogy még az ő szemei is nyitva vannak.

━ Ketten mindenkit le fogunk tudni győzni, ugye tudod? ━ erőlködöm tovább. Megrebbennek a pillái.

━ Kuro...

Felé fordulok, súlyom alatt enyhén megreccsen az ágy.

━ De a végén csak az egyikünk maradhat életben ━ suttogja.

Tudom. Én ne tudnám? A sors most biztosan gúnyosan nevet a markába.

━ Addig viszont tartsunk ki. Aztán győzzön a jobbik ━ mosolyodom el erőltetetten. ━ Megígéred, hogy velem maradsz a végéig? Egyedül nem tudom megcsinálni, Kenma.

Aprót bólint.

━ Ígérem.

Semi van olyan rendes, hogy nem szól semmit, mikor reggel benyitva a szobámba meglátja az állam alá fészkelődött Kenmát. Shirabu átkíséri barátomat a saját szobájába, hogy keressen neki is egy váltóruhát, Semi pedig nekem segít kiválasztani egy egyszerű öltözéket. Utána felmegyünk lifttel a tetőre, és az arcomba vágódó hideg szél némileg felébreszt félkómás állapotomból. Egy légpárnás repülő közelít az épület felé, majd egy kötelet eresztenek alá. Ahogy elkezdenék felmászni, olyan érzésem lesz, mintha lábamat és kezeimet is hozzáragasztották volna a hágcsóhoz. Behúznak a gépbe, de még mindig nem bírok moccanni sem. Mielőtt elkezdhetnék azon parázni, hogy lebénultam-e, egy fehér köpenyes férfi jelenik meg a repülő belsejéből.

━ Ne aggódj, csak addig maradsz mozdulatlan, amíg beléd rakjuk a nyomkövetőt ━ mondja, miután nyilvánvalóan látta ideges pislogásomat. Az alkaromba egy hatalmas tűvel beszúrja a nyomkövető szerkezetet, és most már megértem, miért nem akarták, hogy mozoghassak közben. Ennek a kis bigyónak a segítségével fogják majd tudni bemérni a helyzetemet az arénában, valamint az életjeleimről is pontos információt ad, így rögtön jeleznek a Játékmestereknek, ha valaki meghalt a Viadal során.

Semit is felhúzzák mellém, és átkísérnek minket egy kisebb helyiségbe, ahol megreggelizhetünk. Csak azért zabálom magam tele, mert nem tudom, milyen körülmények várnak rám az arénában. Ha esetleg napokig nem jutok élelemhez, akkor jobb, ha inkább most feltöltöm a vésztartalékaimat.

Bánom, hogy Shirabu és Kenma nincsenek itt, de legalább nem vagyok teljesen egyedül. Semi valami anekdotába kezdett a stílustanácsadói karrierjük előtti napokból, de csak fél füllel tudok figyelni. Elmém másik felével már az arénában rám váró veszélyeket mérlegelem. Már nincs sok hátra ahhoz, hogy elkezdődjön a valódi küzdelem, és bennem az adrenalin egyre nagyobb hullámokban kezd dolgozni. Alig bírok megülni a seggemen, és mikor végre lassít a gép, jelezve, hogy mindjárt megérkezünk, úgy pattanok fel, mint akit puskából lőttek.

Semivel leeresztenek minket a kötéllel, és valami csövön keresztül lejutunk az aréna alatti katakombákba. Bevezetnek egy kis helyiségbe, az Indítószobába, ahol megint magunkra maradunk. Minden egyes kiválasztottat egy külön Indítószobából fognak bejuttatni az arénába. Behozzák a külön a Viadalra megtervezett ruhákat, amit Semi mohón átvesz a szolgáktól. Még a stílustanácsadók sem tudják előre, hogy milyen szerelést kapunk, ezeket ugyanis az aktuális arénákhoz igazítva tervezik meg. Ha hőség vár rád, könnyű és kevés darabot adnak át, ha viszont dermesztő hideg, akkor sál és kesztyű is szükséges lehet, és így tovább.

Semi kihajtogatja a ruhákat, és leteszi őket egy székre. A nadrág nem túl vastag anyagból készült, szénfekete, és egyszerű szabású, de vannak rajta zsebek, ami jól jöhet apróbb tárgyak tárolására. A sötétzöld ing is elég lengének tűnik, de kapok hozzá egy fekete kapucnis kabátot is, ami arra utal, hogy nem lesz kánikula. Még szerencse, a forróságot sokkal nehezebben viselem, mint a hideget. Egy olyan bakancsot húzok a lábamra, ami hasonlít ahhoz, amit favágáshoz is használok, és ez némileg megnyugtat. Már biztos, hogy nem sivatag vár ránk, de nem is tundra, ahhoz ez az öltözék túl kevés lenne.

A nyakláncot bedugom az ingem alá, és rekedtesen kifújom a levegőt. Eljött az igazság pillanat. A napoknak, amik fizikai és lelki készüléssel teltek, most hivatalosan is búcsút mondhatok. A mai nap a vég kezdete. Legalábbis az én végemé biztosan.

Semi megragadja izzadó kezemet, és határozottan megszorítja.

━ Csak kövesd Nekomatáék utasítását, és minden rendben lesz ━ mondja biztatóan. ━ Találj egy fegyvert, maradj a szövetségeseiddel, és győzzétek le a Hivatásosakat. Utána meg tedd azt, amit tenned kell.

━ Amit tennem kell ━ visszhangzom keserű szájízzel. ━ A Hivatásosak után a saját szövetségeseimmel is végeznem kell majd. Én ezt sosem akartam. Mondtam Nekomatának, hogy...

━ Tudom, Kuroo. ━ Újabb szorítás. ━ De itt az életetek a tét.

Többesszámban beszél. Az a nyugtalanító érzésem támad, hogy ő az egyedüli, aki tud a titkos tervemről. Ő már tudja, hogy miért nem térhetek vissza élve a Viadalról.

━ Semi? Köszi a nyakláncot. ━ Lesütöm a szememet. ━ És minden mást is. Biztos vagyok benne, hogy Shirabu-val egykettőre ti lesztek a legmenőbb stílustanácsadók. Remélem, hogy maradtok a Hetedik Körzetnél, mert nálatok jobbat nem is kívánhatnánk.

Megajándékoz ragyogó mosolyainak egyikével.

━ Szurkolok neked, Kuroo. ━ Ekkor a falakból felcsendül egy női hang, figyelmeztetve, hogy készüljek fel az indulásra. ━ Kívánom, hogy sikerüljön elérned a célod.

Összeszorult torokkal bólintok, és fellépek a kör alakú fémlapra. A plafonról egy üveghenger ereszkedik le, elzárva engem a külvilágtól. Az utolsó pillanatig integetek Seminek, amíg fel nem emelkedik a henger, és ekkor végleg eltűnik a szemem elől. Aztán fojtogató sötétség vesz körbe, amíg az épület belsejében haladok, és igyekszem megregulázni a légzésemet. Már csak néhány pillanat...

Hirtelen az ég pasztellkék vászona vetül rám, és hunyorognom kell, hogy a hirtelen jött világosság ne marja ki a szememet. A szél felém sodorja a gyanta és levelek ismerős illatát, amely olyan erősen juttatja eszembe az otthoni erdőt, hogy könny szökik a szemembe. (Biztos csak a napfény hibája.)

Aztán egy mélyen zengő hang szakítja meg nosztalgikus gondolataimat.

━ Hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket a hetvennegyedik Viadalon!

na végre ide is eljutottunk. ki volt eddig a kedvencetek?