A Kiképzőközpont szélesen elhúzódó épület egész falakat betöltő ablakokkal. Mindegyik Körzetnek egy külön szint jut az egyik toronyban, az Első Körzeté az első emelet, a Másodiké a második és így tovább. Eltévedni biztos nem fogunk.

━ Végülis azt hiszem, a ti jelmezetek volt az egyik legkreatívabb ━ mondja Hitomi, miközben felfelé száguldunk a lifttel. Kenma arcszíne mintha egy árnyalattal zöldebb lenne az egészségesnél. ━ Páran már bele is egyeztek, hogy szponzorálni fognak benneteket.

Nos, legalább Hitomi teszi a dolgát, még ha nem is lopta be magát a szívembe. A kapitóliumi kísérők feladata ugyanis a támogatók szerzése, akik a Viadal során pénzzel segíthetik a kiválasztottakat, s az összegyűjtött összegből utána különféle ajándékokat küldenek nekünk az arénába. Lehet ez gyógyszer, ivóvíz, fegyver, akár hálózsák. Néha ezek az ajándékok ugyanis szó szerint életet menthetnek, úgyhogy a szponzorok elnyerése is igen fontos része a játéknak. A szegényebb körzetek gyakran semmiféle támogatáshoz nem jutnak.

A külön fürdőmben vagy fél órába telik, mire minden rám ragasztott levelet leszedek a bőrömről. A szobám akkora, hogy egy öttagú családot is simán elszállásoltathatnának benne, és olyan modern, hogy nincs se erőm, se kedvem mindegyik elektronikai eszközt kipróbálni. Egyedül az ételhívó opcióval élek, amely során csak kiválasztom a kívánt kaját a menüből, belemondom a nevét a mikrofonba, és az asztalomon meg is jelenik egy kehely citromfagylalt. Valószínűleg nem a legjobb ötlet vacsora előtt édességet zabálni, de ha már amúgy is meg fogok halni, legalább ízlelőbimbóim hadd élvezzék ki a hátralevő napokat.

Szerencsére a fagylalt utolsó nyomait is eltüntetem, mikor bekopognak, hogy készüljek a közös vacsorára. Az ebédlőben meglepve látom, hogy Semi és Shirabu is az asztalnál ülnek, és épp Nekomatával beszélgetnek, aki az asztalfőn foglal helyet. Letelepszek a stílustanácsadókkal szemben lévő oldalon, és kisvártatva Kenma is lehuppan mellém. Naoi betessékeli a fehér tunikát viselő szolgálót, aki mindenkinek alkoholt tölt a poharába.

━ Koccintsunk erre a pompás lehetőségre, amit az élettől kaptatok! ━ emeli fel a pezsgőjét Hitomi, mire Kenmával összenézünk. Csak nehezen tudom visszafojtani a röhögésem.

━ Igen, nagyon hálásak vagyunk érte! ━ bólintok szarkasztikusan, mert a kapitóliumi szolga és stílustanácsadók előtt nem mondhatom ki, hogy mégis hova dugja fel magának a jókívánságát. A lötty túlságosan is szénsavas, de leerőltetem a torkomon. Nem lep meg, hogy Kenma hozzá sem nyúl az italához.

A levessel némiképp sikerül leöblítenem a kesernyés utóízt, s mire a mézes csirkéhez érek, már sokkal jobban érzem magam. Mikor a szolgáló még több pezsgőt önthetne a poharamba, gyorsan ráteszem a tenyerem a pohár tetejére.

━ Elnézést, de nem kérek többet ━ magyarázom, mire csak némán bólint. Shirabu felnéz a tányérjából, és újult érdeklődéssel pillog ránk.

━ Azt hiszem, az interjúra is ugyanígy összeillő ruhát kéne majd viselnetek ━ pihenteti meg állát a tenyerében. ━ A nézők imádtak titeket. Talán most viselhetnétek majd a körzetetek színét...

━ Vacsora közben nincs munka! ━ pirít rá Semi. Shirabu elfordul tőle, de látom, hogy égnek emeli a pillantását.

━ Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra ━ mormolja az orra alatt. ━ Már csak pár napunk van összeállítani a szettet.

━ Tényleg, ti újak vagytok? ━ Lehet, hogy kicsit bunkón hangzott a kérdésem, mintha kételkednék a képességeikben, ezért gyorsan hozzáteszem: ━ Mármint nem emlékszem, hogy a tavalyi vetítésen láttalak volna titeket a tévében.

━ Igen, ez az első évünk tanácsadóként ━ válaszol Semi, és megkönnyebbülve nyugtázom, hogy egyikük sem értette félre a szavaimat. ━ Shirabu ezért ennyire túlbuzgó, mert le akar nyűgözni mindenkit.

━ Nem vagyok túlbuzgó! ━ vág vissza az alacsonyabb. ━ Inkább te vagy lusta!

━ Pff, kikérem magamnak. Ki volt az, aki a saját kezével fonta meg azt a nyamvadt koszorút?

Nekomata megköszörüli a torkát, mire nyomban elhallgatnak.

━ Itt a torta ━ mondja az öregember szelíden, és valóban, a szupercsendes szolgáló úgy csempészte orrunk elé az édességet, hogy egyikünk sem vette észre.

Mivel már titokban befaltam egy fagylaltot, kimentem magam a tortaevés alól, habár a csokoládé tömény illatára önkéntelenül is összefut a számban a nyál. A csoki is azon dolgok közé tartozik, ami elképesztően drága a körzetünkben, s amit évente egyszer, a születésnapomon ehettem csak. Az árából ugyanis többheti kenyéradag is kijött volna. Miután mindenki megeszik egy tányérral belőle ━ Naoi kettővel ━, átvonszoljuk magunkat a nappaliba, hogy közösen megnézzük a Viadal megnyitójának ismétlését a nagyképernyős tévén.

Az Első Körzet fiúja és lánya elég népszerűnek tűnnek első látásra a nagyközönség szemében, valamint a Negyedik Körzetből a jóképű, hullámos barna hajú srác, de azt hiszem, ők az egyedüliek, akik versenyre kelhetnek velünk – legalábbis ha abból indulok ki, hogy melyik párost mennyi ideig mutatják a felvételen. A kamera ugyanis hosszan elidőzik rajtunk, s a felvételen Kenma szinte úgy ragyog, mint egy földre szállt angyal az aranyhajával és a rózsakoszorújával. Lehet, hogy a legtöbb esélyt a harcosoknak jósolják, de a felszínes Kapitólium legalább annyira ráizgul egy szép arcra, mint az erős izmokra. Jobban megnézve, a bicepszemet is többet mutatják a kelleténél.

━ Olyan aranyos, hogy csak ti ketten fogtátok egymás kezét ━ mondja Hitomi ábrándosan, s érzem, hogy elvörösödik az arcom.

━ Nem akartam, hogy Kenma leessen a szekérről ━ mentegetőzöm, de Semi mindentudó pillantásától borsódzni kezd a hátam. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha egyenesen a lelkembe látna, és tudna minden egyes illemtelen fantáziámról. Ami persze lehetetlen, mert nem léteznek gondolatolvasók, de azért kerülöm a tekintetét. Szerencsére nem esik több szó a dologról, s hamarosan véget ér a vetítés.

━ Holnaptól részt fogtok venni a kiválasztottak közös, csoportos kiképzésén ━ informál minket Nekomata. ━ Ez a pár nap kulcsfontosságú lesz az esélyeitek növelésének szempontjából, úgyhogy mindenképp aludjátok ki magatokat. Majd reggelinél megbeszéljük a legjobb stratégiát a felkészülésre. Jó éjszakát!

Elköszönünk a többiektől, akik a nappaliban maradnak, és feltételezem, még egy hosszú kupaktanácsot fognak tartani, hogy megvitassák egymással az ötleteiket, de én hirtelen olyan ébernek érzem magam, mintha egész nap aludtam volna. Ami belegondolva elég szokatlan, mert mindig időben szoktam lefeküdni, és az egész napom rémesen hosszú és fárasztó volt. Bizonyára a holnap ránk váró izgalmak miatt vagyok ennyire nyugtalan.

━ Kuro, minden oké? ━ pillant fel rám Kenma a szeme sarkából.

━ Persze, miért ne lenne? ━ mosolygok le rá kedvesen.

━ Mert épp Hitomi szobájába próbáltál benyitni a tiéd helyett.

Olyan hirtelen engedem el a kilincset, mintha forró lenne.

━ Ez nem az, aminek látszik! ━ mentegetőzöm, s legalább sikerül egy halovány mosolyt kicsalnom Kenmából. Néhány ijesztően hosszú másodpercig némán tanulmányozza arcomat azzal a kalkuláló tekintetével, amiből soha semmit nem tudok kiolvasni, s úgy érzem magam, mintha a földhöz szegeztek volna. Hiába, sajnos Kenma elég nyugtalanítóan tud nézni az emberre.

━ De tényleg, hogy vagy?

Erre nincs jó válasz. Tizennyolc évem alatt sosem voltam ilyen borzasztó helyzetben, mint most. Akkor sem, mikor apa eltörte a lábát, és nem tudott dolgozni menni, ezért csak hónapokig kenyéren éltünk; az sem volt ennyire felkavaró, mikor mindkét nagyszülőm ugyanazon a télen hunyt el; vagy amikor anya nyomtalanul, egyik napról a másikra felszívódott, és soha többé nem jött haza.

Egyik sem törte össze ennyire a szívemet, mint az idei Viadal. Pár napja még azt gondoltam, minden rendben lesz: hogy valahogy kihúzzuk ezt a néhány évet, míg túllépünk a részvételi korhatáron, s utána viszonylagos békében addig élünk, míg meg nem halunk. Valahogy úgy képzeltem, hogy Kenmával örökké barátok maradunk, azután is, hogy kijárjuk a sulit, s ugyanúgy egy utcában fogunk élni, mint eddig.

A fájdalom újult hullámokban tör rám, és hatalmas lelkierőmbe telik, hogy ne üljön ki a gyász az arcomra. Kenmának most nem arra van szüksége, hogy bőgni kezdjek.

━ Csak fáradt vagyok ━ mormogom, és Kenma megmerevedik mellettem. A szemei továbbra is a vonásaimat kutatják, minden egyes rezdülésemet kínos pontossággal figyelve és elemezve. Aztán összehúzza a szemöldökét.

━ Szóval így nézel ki, amikor hazudsz nekem.

A szívem megremeg a mellkasomban. Lehet, hogy tényleg ez volt az első alkalom az életem során, hogy hazudnom kellett a legjobb barátomnak. De attól tartok, hogy nem ez lesz az utolsó.

━ Kérlek... ━ A hangom elhalkul, és hirtelen nem találom a megfelelő szavakat. ━ Nem tudok egyedül aludni...

Nem merek felnézni a földről, s érzem, hogy a szégyentől égni kezd a bőröm. Valószínűleg iszonyú szánalmasnak tűnhetek most a szemében. Én vagyok az idősebb és határozottabb, akinek jó példával kéne elöl járnia ebben a bizonytalan helyzetben, és nem úgy viselkedni, mint egy óvodás, aki fél az éjszakai vihartól.

Kenma megragadja a csuklómat, és szelíden húzni kezd maga után. Követem az apró lépteit, s érzékelem, hogy olyan bizonytalanul lépkedek, mint valami részeg, pedig csak egy pohár pezsgőt ittam. Kenma szobája ugyanolyan, mint az enyém, eltekintve attól, hogy ő már éjfeketére állította az ablaküveget. Óvatosan tapogatózva nekiesek az ágynak, és közben beverem a térdkalácsomat.

━ Te mégis hogy látsz ebben a vaksötétben? ━ kérdezem a fájdalomtól grimaszolva. Inkább csak hallom, mint látom, hogy bebújik a takaró alá. ━ Olyan vagy, mint valami macska.

Szerintem tizenkét éves korunkban aludtunk utoljára egy ágyban, mielőtt még Kenma szülei úgy nem döntöttek, hogy kicsi már a hely kettőnknek (oké, elég hamar túlnőttem rajta), és beszereztek nekem a házukban egy külön futont.

Én a takaró tetejére fekszem, mert míg Kenma folyton fázott, nekem állandóan melegem volt. (Talán mégis van abban valami, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Legalábbis remélem.) Viszont mielőtt kényelmesen elhelyezkedhetnék, Kenma összegömbölyödik, a térdeit felhúzva, fejét pedig a mellkasomba fúrja. Majdnem elfelejtettem azt a szokását, hogy ösztönösen mindig a legközelebbi hőforrás felé gravitálódik.

Tétován átkarolom jobb karommal a hátát, s percek múlva már csak az egyenletes szuszogását hallom.

Ezután én is meglepően hamar álomba merülök.

Mikor arra kelek, hogy valami csikizi az arcomat, ijedten felülök, de csak Kenma elszabadult tincsei vették támadásba az államat. A tegnapi nap történései megrohamozzák az elmémet, de igyekszem kiszorítani agyamból a kínos gondolatokat. Bármennyire is mutatkoztam előtte gyengének, Kenma kivételesen kedves volt velem, ami nagy szó, és én örökké őrizni fogom magamban ezt az emléket.

Még ha az az örökké csak pár napot is jelentsen.

Sajnos sikeresen halálra izzadtam magam álmomban egy bizonyos valaki miatt, ezért hangtalanul kisurranok a szobából, és a saját fürdőm felé veszem az irányt. Már csak az hiányzik, hogy Kenma arra ébredjen, hogy mellette bűzölgök.

A hideg víz teljesen felébreszt, és újult erővel kezdek neki a napnak. A hajamat nem szárítom meg, mert csak még nagyobb káosz alakulna ki belőle, de belebújok a kikészített fekete nadrágba, piros pólóba és bőrcipőbe. A várakozás okozta izgalomtól a gyomrom összezsugorodik, de tudom, hogy annyit kell majd ennem, amennyi belém fér. Az arénában feltehetően keveset és ritkán fogok csak tudni enni. Ha szerencsénk van, olyan pályát kapunk, amiben vannak élő állatok ━ azokat legalább le lehet vadászni és megsütni. De ha beraknak egy sivatagba vagy jégviharba, akkor sokaknak hamar kampec lesz.

Valahogy számítottam rá, hogy Nekomata már ébren lesz, de egyelőre ő az egyedüli lélek az étkezőben. Megint egy csomó fogás van kikészítve, a pékáruktól kezdve a rendes főtt ételekig. Egymagában bekapok három főtt tojást, mire a mentor rám szól, hogy ne egyek állva, mint a lovak. Szedek ki magamnak egy tányérra vékonyra vágott sertéshús szeleteket rizzsel és nattóval. Az öreg előtt egy csésze feketekávé gőzölög. Rám jön a kísértés, hogy visszaszóljak, neki pedig nem kellene éhgyomorra kávéznia, de végül felülkerekedek a gyerekességemen.

Már majdnem végzek a kajálással, mikor Naoi és Kenma is beesnek. Kenmán ugyanaz a szerelés van, mint rajtam, és kíváncsi vagyok, vajon mindegyik kiválasztott ugyanabban lesz-e ma. Remélem nem, mert különben nehéz lesz megkülönböztetnem őket egymástól.

Mivel letudtam az étkezés egészséges részét, végezetül befalok egy csokis tekercset, amíg Kenmáék is megreggeliznek. Egyre jobban izgulok az előttünk álló program miatt. Most három napig együtt fogunk edzeni a többi kiválasztottal, és a kiképzés során lehetőségünk nyílik fejleszteni a meglévő képességeinket, meg új dolgokat elsajátítani. A harmadik nap végén pedig be kell mutatnunk a Játékmestereknek a tudásunkat, s a teljesítményünket pontozni fogják. A kapott pont szerintem nem sokat árul el egy-egy versenyzőről, inkább csak azt mutatja meg a potenciális szponzoroknak, hogy kit éri meg inkább támogatni. Emiatt némi előnyből indul az, aki magasabb pontszámot szerez. Ám emlékszem, hogy a tavalyi győztes, Kageyama Tobio csak hét pontot kapott, s ezzel szemben legyőzött olyan kölyköket, akik tíz-tizenegy ponttal végezték el a felmérést.

━ Ugye áll még az a megállapodás, hogy szövetségesként akartok dolgozni? ━ kérdezi Nekomata, mikor Kenma is végez az evéssel.

━ Persze, miért ne állna? ━ kérdezek vissza zavartan.

━ Mivel a Körzetünknek szerencsére van két élő mentora, ezért a legtöbben arra szavaznak, hogy külön készítsük fel őket, vagyis az egyik kiválasztottat Nekomata, másikat pedig én ━ magyarázza Naoi. ━ Habár mi mindig azt tanácsoljuk, hogy inkább fogjanak össze, az esetek nagy részében túlságosan bizalmatlanok egymással szemben. Inkább el akarják rejteni egymás elől az erősségeiket és gyengeségeiket.

━ Pedig a csapatmunka felbecsülhetetlen értékű ━ mondja bölcsen Nekomata.

━ Mi szívesen felkészülünk együtt, ugye, Kenma?

Megkönnyebbülésemre a szőke fiú bólint.

━ Kuro úgyis mindent tud rólam, és én is róla. Nincs mit rejtegetnünk.

━ Örülök, hogy ezt mondjátok. ━ Naoi arcára egy őszinte mosoly ül ki. ━ Azt kell mondjam, hogy jó megérzéseim vannak veletek kapcsolatban.

Valószínűleg minden évben ezt kamuzza a kiválasztottjainak, de azért értékelem a szentimentalitást.

━ Mi az, amiben jók vagytok, és hasznos lehet a Viadal során? ━ kérdezi Nekomata. Idegességemben megnyalom kiszáradt ajkaimat.

━ Egész ügyesen bánok a fejszével ━ felelem, némileg zavartan az átható pillantása alatt. ━ A délutáni iskolai gyakorlatot az erdőben végzem.

━ Ne szerénykedj, Kuro, nem jellemző rád ━ húzza össze a szemeit Kenma. ━ Mikor a tanár nem figyel, titokban a fejszehajítást szokta gyakorolni. Lev mesélte, hogy mindig pontosan oda találsz, ahova célzol.

━ Levnek túl sokat jár a szája ━ mormogom, de valamiféle büszkeséget érzek. Nem azért, mert Lev kibeszélt, hanem mert Kenma így kiállt a képességeim mellett. ━ De igen, ha esetleg sikerül az arénában a fegyverek közül szereznem egy fejszét, akkor nem csak a közelharcban tudnám használni.

Ha belegondolok, hogy fa helyett emberek húsába kell majd mártanom a pengét, elkap valamiféle hányinger, de most nincs idő a rosszullétre. A vetélytársaink tuti nem fognak habozni, ha arra kerül a sor.

━ És te, Kenma? ━ kérdezi Naoi kedvesen. Kenma erre lehajtja a fejét.

━ Én a papírgyárban vagyok délutánonként. Az orvos felmentést adott minden fizikai gyakorlat alól, miután majdnem elvitt a tüdőgyulladás. ━ Gépiesen megvonja a vállát. ━ Semmilyen túlélési dologhoz nem értek.

━ De Kenma a legokosabb ember, akit ismerek! ━ szólok közbe, mert utálom, hogy ennyire nem bízik magában. ━ És nem igaz, hogy nem értesz semmihez! Te is tudsz fára mászni!

━ Szuper, akkor egész végig a fákon fogok bujkálni ━ forgatja meg a szemeit.

━ Nem is rossz ötlet... ━ Tudom, hogy a szarkazmus beszélt belőle, de az én fejemben máris megindulnak a fogaskerekek. Ha rá tudnám venni, hogy a Viadal végéig rejtőzzön el valami fa ágai között, akkor könnyebben meg tudnám védeni.

Naoi megköszörüli a torkát.

━ Nem azért mondom, hogy lekicsinyeljem a mászási képességet, de nem szabad arra alapoznotok, hogy lesznek fák az arénában.

Igaza van. Ha beraknak valami kopár és csupasz helyre, akkor ennek a tervnek lőttek.

━ Nos, Kuroo, akkor a Játékmesterek előtt majd nyugodtan mutasd be a fejszehajítást, szerintem tetszeni fog nekik ━ folytatja Nekomata. ━ A kiképzésen viszont azt tanácsolom, hogy ne használd. Jobb, ha a többiek nem tudják, pontosan mire vagy képes, így majd az arénában meglepheted őket. A csapatedzések során ne vesd be minden erődet, egy kicsit mindig fogd vissza magad. Valószínűleg így is észre fogják venni, hogy erős vagy, ami fenyegetést jelenthet rájuk nézve. Inkább olyan dolgokat tanulj meg, amiket még nem tudsz, esetleg egy újabb fegyver használatát. És, te, Kenma...

Kenma még mindig az ölébe ejtett kezeit bámulja.

━ Sose becsüld alá az intelligencia erejét ━ mosolyog Nekomata hunyorogva. ━ A Viadalon mindenki az erőre koncentrál, pedig az ész is ugyanolyan fontos. Biztos vagyok benne, hogy okosan fel fogod mérni a kockázatokat és a veszélyes helyzeteket. Jó emberismerőnek tartod magad?

Kenma pislog egyet.

━ Azt hiszem igen.

━ Akkor számodra is van egy tanácsom, de nem ígérem, hogy tetszeni fog. ━ Nekomata előrehajol, és azon kapom magam, hogy én is feszülten figyelek. ━ A te feladatod lenne a többieket elemezni és kiválasztani, hogy kikkel fogjatok össze a Hivatásosak ellen.

Bocsesz, még minimum 3 fejezet lesz az aréna előtt.:$ De kövi részben végre Kenma szemszög lesz, és a többi kiválasztott is megjelenik.^^