Már szerintem vagy 2 hete itt vagyok. Vagy több. Vagy talán kevesebb? Nem tudom. Egyszerűen elveszítettem az időérzékemet. Mint a jókedvem, mint a testi épségemet.

Mivel megrúgtam az egyikőjüket, mert le akart taperolni. Ezért úgy döntöttek hogy megtanítanak. Hogy soha ne csináljam.

Egy baseball ütővel mindkét lábamat szétverték. Lehet eltörték őket. Bár nem tudom. Az tudom hogy ha nem mozgatom akkor jó, és hogy nagyon durván tele vagyok lila foltokkal. Néhol annyira ráütöttek hogy bedagadt.

Enni is csak annyit kapok hogy éppen jól lakjak. Le akarnak gyengíteni hogy ne tudja megszökni.

Most is azt csinálom amit mindíg amikor egyedül vagyok. Próbálom kiszabadítani magam a kötél fogságából.

Próbálkozásom közben fentről hangos kiabálást hallottam, aztán pedig azt hogy kivágják a pince ajtaját és gyors léptekkel jönnek le. Azonnal abba hagytam a próbálkozást.

Lehajtott fejjel elkezdtem alvást tettetni. Nem volt kedvem azzal az őrültel beszélgetni.

- Angela! - kiabálta a nevemet, majd valaki úgy nekem vágódott hogy majdnem hátra borultam. Két erős kar ölelt át.

- Hyung! - hallottam meg ismét a falépcső recsegését.

- Annyira féltem hogy nem talállak meg! - szorított mèg jobban magához.

- Nem akarok itt lenni. - sírtam el magamat a fájdalom, az éhség és a fáradtság miatt. Ebben a nyomorult székben nem lehet pár óránál többet aludni.

- Kioldozlak. - hajolt el tőlem. Csak most realizáltam hogy Jin van előttem.

Mögém állt és azonnal elkezdte kioldozni a kezeimet. Amint ezzel megvolt elém jött és letérdelt elém.

Megnéztem fájó kezeimet, mikbe végre ismét vér került. A sok próbálkozástól teljesen kidörzsölődtek a csuklóim.

- Megyünk haza. - ezzel felállt, majd felemelt, mivel látta hogy a lábaim nincsenek a legjobb állapotban.

Megfordult, és akkor vettük észre hogy elrablóm ott áll. Most láttam először mindenféle maszk vagy sapka nélkül. Szőke, sötét szemek.

- Hyung. Nem viszed sehová. - vette elő bicskáját.

Elkezdtem gyorsabban venni a levegőt és jobban Jinhez bújtam.

- De igen. Megyünk. - ki akarte kerülni a fiút, de az ismét elállta az útját, és a bicskát nyakához szegezte.

- Nem viszed el! - kezdett el kiabálni.

- Oké. Nyugi. Tedd el azt a szar. - próbálta nyugtatni, de nem nagyon sikerült. - Nem viszem el. - láttam hogy egy kicsit lazított a fegyver tartásán. - De vissza költözök, és most engedj fel! - utasította, mire csak elkuncogta magát, és félre állt.

Felvitt, és bement az egyik szobába. Leültetett az ágy szélére, és bement a fürdőszobába. Egy elsősegély csomaggal jött vissza.

- Nagyon fájnak? - térdelt le elém.

- Te ezt most nem kérdezheted komolyan. - nevettem el magam kínlódva. - Ugye nem törték el őket? - reménykedtem. Ő csak tapogatta a lábaimat, amit én az ajkamba harapva próbáltam tűrni.

- Nem tudom. Nem hinném hogy eltörték őket. Csak mozgásképtelenné akartak tenni. - kezdte el bekenni a lábaimat valami lencével ami elkezdte hűteni őket. Nagyon jól esett.

Bekötötte a lábaimat, majd elengedte őket. Feljebb hajolt hogy át tudjon ölelni.

- Jin? Mi a baj? - nyakamba bújva szorított magához.

- Olyan vékony vagy. Éheztettek? - aggódva dünnyögte. Nem kellett megválaszolnom, mert tudta hogy igen. - Ne csináljak neked valamit enni? Biztos éhes vagy. - a hasam egy nagy korgással válaszolt mire elkuncogta magát. - Csinálok neked valamit, addig csak feküdj és pihenj. - ezzel egyedül hagyott.

Feljebb másztam az ágyon, és lefeküdtem. Olyan jó volt végre egy ágyon feküdni, és nem egy székhez kötözve szenvedni.

Csukodt szemekkel élveztem a puha ágy kényelmét, mikor meghallottam hogy kattan az ajtó zárja.

Szemeim azonnal kipattantak ahogy megéreztem azt hogy mellettem besüpped a matrac.

Azonnal megláttam szőke hajú elrablómat. Sikítani akartam de befogta a számat.

- Ne sikíts. - suttogta fülembe, mire testem megfeszült. Látván félelmemet elkuncogta magát és maga alá gyűrt. - Ne félj cica. - morogta nyakamba.

Elkezdte nyakamat csókolgatni. Kezeimet mellkasára tettem és próbáltam eltolni magamtól.

Szabad kezével megfogta az egyik kezemet és a nyaka köré tekerte. Mi baja van?

Elengedte a számat, és kezét az oldalamra vezette, majd belemarkolt.

- Hagyj. - sóhajtottam hallkan. Próbáltam ellenkezni, de nem engedett.

- Miért? - kérdezte játékosan, miközben elkezdett feljebb haladni.

- Azt se tudom hogy ki vagy. - markoltam véletlen hajába, amitől felmordult. Feljebb mászott. Arcunk olyan közel volt hogy már ajkaink majdnem összeértek.

- Agust D. - suttogta ajkaimra.

Ajkaink már majdnem összeértek, mikor betörték az ajtót...