- El megyünk Hanért, utána hazamegyünk? - ásítozott a hátsó ülésen YoonJi.

- Igen. Mièrt, te mèg hovà mennél édes? - fordultam hátra kívámcsian, ő pedig csak megrántotta a vállacskáit.

- Szerintem hazamegyünk és alszunk. - nézte a visszapillantótükörből a kicsit Yoongi.
- Persze ha ez neked jó. - mosolyodott el.

- Persze. - kuncogott édesen, megmutatva fogacskàit.
- Szeretek aludni. - sóhajtott egy aprót, lábait ingatva felvàltva, előre hátra.

- Cuki. - suttogtam egy széles mosollyal magam elé, majd előre fordultam.

- Ès szép is mint az anyukája. - pihentette mancsát a térdemen Yoongi.

- Jaj fejezd be. - csaptam rá kezére zavaromban, majd összkulcsoltam ujjainkat.

- Ami igaz az igaz. - nézett rám egy pillanatra a szeme sarkából.

Gyorsan megèrkeztünk az iskolához, èn pedig azonnal elkezdtem keresni a szemeimmel Hant.

Gyorsan meg is találtam, de egy olyan szituációban volt ami nagyon nem tetszett.

Pár gyerek körbeàllta ès lökdösték. A nevetésük ideáig elhallatszódott.

- Mindjárt jövök. - szálltam ki az autóból egy utolsó pillantást vetve Yoongira és YoonJira.

Yoongi látszólag észrevette azt hogy mit csinálnak Haneullal, mivel hírtelen eléggé feszült lett.

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót azonnal elindultam a kis csapathoz akik nem hagyjàk békèn a gyerekemet.

- Hagyjatok már békén! Mi a fenèt akartok tőlem?! - kiabàlta Haneul, én pedig azonnal kocogni kezdtem felèjük.

Mikor odaértem Han azonnal fèlrelökte az útjában àlló fiúkat ès hozzám rohant, majd amikor odaèrt átölelte a derekamat és elbújt a hàtam mögé.

- Igen fuss csak anyához.

- Anyuci kisfia. - kezdtek el gúnyolódja, èn pedig megéreztem hogy csak erősebben kapaszkodik belèm.

- Gyere Han. - fogtam meg a kezét, majd megfordultunk és elkezdtünk elmenni.

Semmi értelmét nem làttam annak hogy most nekiálljak veszekedni pár taknyos elkényesztetett kis kölyökkel.

- Szállj be. - nyitottam ki neki az ajtót, ő pedig azonnal beszàllt, és leült YoonJi mellè.

Becsuktam az ajtót, majd èn is beültem a helyemre, és Yoongi màr el is kezdett vezetni.

Nem tudtam mint mondani. Nem akartam mist azonnal menmondani Haneulnak hogy láttuk. Hogy tudjuk hogyan bánnak vele az iskolában. Haneul pedig nagyon jól tudja hogy làttuk hogy mik történtek. Legalàbb is nagyon úgy viselkedik.

Mikor belenéztem a visszapillantótükörbe annyit láttam hogy Haneul a húgával beszèlget, tök vidáman mintha semmi sem törtènt volna.

Mennyi ideje tettetheti magát. Hogy minden rendben van. Annyi ideje mondogatja hogy minden rendben van. Hogy nem kell miatta aggódni mert semmi probléma sincs semmivel.

Az egész autóúton csendben voltunk Yoongival, csak YoonJi és Haneul beszèlgetésèt hallgattuk.

Mikor a házunkhoz értünk Yoongi leparkolt, majd kiszálltunk. Párom kivette YoonJit az autóból, és kezei közé emelte, majd mikor mindannyian az autón kívül voltunk bezárta az autót.

Bementünk a hàzba, majd a gyerekeket elengedtük hogy jàtszanak, beszèlgessenek, mivel èn Yoongival szerettem volna beszèlni erről az egészről.

- Te is láttad hogy azok a gyerekek hogy viselkedtek? - kérdeztem fejemet lehajtva.

- Igen. Szerinted mennyi ideje titkolhatja? - én csak megráztam a fejemet.

- Foggalmam sincs Yoongi. Azt hittem hogy megbízik bennünk annyira hogy elmondja ha valami baja van. - haraptam be az alsó ajkamat. Olyan rosszul èreztem magamat az egèsz miatt.

- Ne emészd magad e miatt. Majd ma beszèlek vele erről. - ölelt àt, ès szorosan tartott karjai között.
- Nem hinnèm hogy elmondja nekem, mivel nem igazán kedvel, de szerintem adhat neki egy löketet ha szembesítem azzal hogy tudunk a dologról. - adott egy puszit homlokomra.

Karjai között sikerült nagyjàból lenyugodnom, és sikerült összeszednem magamat.

Ennyire nem bízik meg bennem sem?..