- Úgy, forgasd csak a szemeidet. Hátha megtalálod ott hátul az agyadat. - nagyon meglepődtem ahogy benyitottam a terembe.

Yoongi ott ült karba tett kezekkel az asztala előtt elèggé morcosan.

- Jónapot. - köszönt nekem az egész osztály ahogy észrevettek.

- Nektek is. Yoongi? - néztem rá értetlenkedve.
- Mi volt ez az előbbi amit hallottam.

- Az ott. - mutatott rá az egyik lány diàkra, aki ismèt csak szemet forgatott.
- Rámforgatja a szemeit, minden áldott alkalommal, és màr unom. - teljesen megértem hogy milyen érzés is ez, de ezt még sem csinàlhatja meg.
- Amúgy mit csinálsz itt? - varázsolt egy fáradt mosolyt az arcára.

- Jöttem hogy elmondjam, az igazgató minden pedagógusnak megmondta hogy ma előbb vège van a tanítàsnak. De említette hogy téged nem talàlt meg így gondoltam szólok. - ezzel az osztály felé fordultam és megmondtam nekik hogy pakoljanak ès nyugodtan mehettek haza, amit szinte egy szempillantás alatt meg is tettek.

- Hála égnek.. - sóhajtott, és fáradtan hátradőlt a székében.

- Jól vagy Yoongi? - mentem hozzá közelebb, ő pedig csak kinyújtotta felém a kezeit.

Átölelte derekamat és fejét a hasamon kezdte pihentetni.

- Ennyire kiakasztanak? - kuncogva babrálta a hajával, ő pedig csak helyeslően bóligatott.

- Ne is mond.. - sóhajtott keservesen.
- Fegyelmezhetetlenek, ès látszik rajtuk hogy telibe szarnak bele a zenébe. - sóhajtozott össze vissza, magyarázva a problèmájàt.

- Ennyire nem bírod őket? - öleltem magamhoz a fejét.

- Annyira hogy màr nem is tanítok nekik semmit. - nevette el magát.
- Persze van akit érdekel meg ilyenek, de a 99% az még mindíg ott van. - húzott le magához, és az ölèbe ültetett.

Fejét a vállamon pihentette, és közben szorosan ölelt magàhoz.

- Yoongi. Nem akarom megzavarni a pihenésedet, de nem szeretnél hazamenni és otthon pihenhetünk. - túrtam bele hajába, majd leszedtem magamról a kezeit és kiszàlltam az öléből.

- Rendben. - sóhajtozott szenvedve.

Kikelt a szèkéből ès összeszedte a cuccait, ès oldalamon elhagytuk az iskolát, majd az autóhoz mentünk.

•••

- Yoongi, ennyire fàradt vagy? - ültem le mellé aggódva, àtadva neki egy pohàr vizet ès a gyógyszereit.

- Csak a szokásos fàradtság, ne aggódj miatta. - küldött felèm egy èdes mosolyt, miutàn megette a gyógyszereit ès ivott pár korty vizet.

- Tudom milyen az a szokásos fáradtságod, és az nem ilyen... - figyeltem fáradt arcàt.
- Ha úgy érzed hogy túl vagy hajszolva, csak szólj kérlek. - fogtam meg kezét, ès egy kicsit megszorítottam.

- Rendben. - adott egy puszit az arcomra.
- Azonnal szólni fogok ha túlhajszoltnak érzem magamat. - hajolt el arcomtól egy kis mosollyal, kezemet szorítva.

- Ajánlom is. - öltöttem ki a nyelvemet.
- Nehogy elverjem a seggedet. - borzoltam össze szőke tincseit nevetve.

- Majd előbb én a tiédet. - vigyorodott el.
- Aztàn jön a harmadik gyerek. - dőlt hàtra kényelmesen a kanapèn karbatett kézzel.

Vigyora csak szélesebbre húzódott, amint meglàtta hogy arcom elvörösödött.

- Hülye vagy. - hunytam le a szemeimet sóhajtva.

- Most miért? - nevetett èdesen.
- Te nem örülnél mégegynek? - éreztem meg hogy a fejét ràfektette a vàllamra.
- Èn nagyon örülnék neki. - duruzsolta a fülembe.

- Nekem te vagy a harmadik gyerekem. - nyitottam ki a szemeimet, így làttam hogy mennyire közel van az arcomhoz.

- Akkor lesz egy negyedik is. - nevette el magát.
- Kisfiút szeretnél vagy kislányt? - illantotta meg fehér fogait.

- M-majd visszatérünk erre a témára. - dadogtam teljesen zavartan, mire egy kissebb kacaj hagyta el a száját.

- Rendben. - adott egy làgy csókot az ajkaimra, amit azonnal viszonoztam.

Pár pillanat múlva elvállt tőlem, majd egy mosollyal a szemeimbe nézett.

- De remèlem meg is beszéljük, és nem csak megvárod hogy elfelejtsem a témát. - simogatta meg a fejemet, majd àtkarolta a vállamat ès magához húzott.

Fejemet vállán pihentettem, és lehunytam a szemeimet.

Pihenhetek egy kicsit, mèg mielőtt elmegyünk a gyerekekért.