A konyhàban sürgölődtünk Yoongival hogy megcsináljuk az ebédet a kis éhenkórászoknak.

Mosolyogva figyeltem segítőkész szerelmemet.

YoonJi a nappaliban rajzolgatott Haneul társaságában.

Minden normàlisnak tűnik, egy valamit kivéve. Haneul ma a szokásosnál is izgatottabb. Sosem szokott ilyen lenni.

Nem sokáig törődtem törődtem ezekkel a gondolatokkal, mivel hírtelen annyit vettem észre hogy Yoongi elzàrja a gàzt, eltol egy kicsit távolabb.

- Le akarod égetni a kezedet? - nézett rá, nagyobbra nyílt szemeivel.
- Min gondolkozol ennyit. Egész nap bambulsz. - fogta meg a kezemet hogy megnézhesse egy kicsit. Mind a ketten tisztán láttuk a kis égést a kézfejemen.
- Rosszabb vagy mint Jungkook esküszöm.. - dünnyögte miközben óvatosan odavezetett a csaphoz.

Hideg vizet engedett, a kezünket pedig a víz alá vezette, hogy lehűthesse sérült kezemet.

- Bocsi. - döntöttem fejemet a vállára.
- Nem tudom mi van, velem. Nagyon sokat gondolkozok mostanàban. - préseltem össze az ajkaimat egy kicsit.

- És min töröd a szèp kis fejedet. - zárta el a vizet.

Mondata hallatán akaratlanul is elpirultam.

Akàrhànyszor mond valami bókot, akaratlanul is de elpirulok. Egyszerűen nem tudok hozzászokni.

- Hogy Haneul mennyire izgatott. Nem szokott ilyen izgatott lenni, ha csak nincsen rá oka. - magyaráztam el neki hogy min agyalok ennyit.

- Én is észrevettem, de valószínűleg semmi komoly. - emelte kezemet a szàja elé, és egy puszit nyomott az égésre.
- Ezt pedig majd evés után rendesen lekezdelem. - villantotta meg fogait.

Gyorsan befejeztük a főzést, megterítettünk, az ètelt az asztalhoz vittük, majd szóltam a gyerekeknek hogy jöjjenek enni.

- Minden olyan jól nèz ki anya. - szólalt meg Haneul vidàman, miközben segített YoonJinak felülni a szèkère.

Mikor mind annyian helyet foglaltunk, azonnal neki is álltunk az evèshez, közben pedig hallgattuk ahogy a kicsit beszèlgetnek.

Èppen hozzà akartam volna szólni a beszèlgetèshez, mikor meghallottam hogy valaki kopogni kezd a bejàrati ajtón.

- Egyetek. Én addig megnézem hogy ki az. - tettem le az evőeszközeimet, felálltam a helyemről és az étkezőből kiérve azonnal az ajtóhoz siettem.

Már éppen nyitottam volna az ajtót, mikor valami azt súgta hogy nézzek bele az ajtón lévő kis lyukba.

Azonnal megláttam azt akit a legkevèsbè sem akartam meglátni. Namjoont.

Mi a jó istent keres itt?!

Óvatosan elengedtem a kilincset, és hallkan elkezdtem visszalopakodni az étkezőhöz.

Ha csendben vagyunk akkor azt fogja hinni hogy nem vagyunk itthon és elmegy.(Csak én szoktam ezt csinálni mikor egyedül vagyok otthon ès kopognak? Xdd)

- Ki az anya? - jelent meg Haneul.

- Senki kicsim. Menjünk vissza enni. - kezdtem volna el visszatolni, de ő szemöldököt ráncolva odament az ajtóhoz.

- Haneul ne! - emeltem meg a hangomat mèrgesen, és elindultam felé, de màr túl késő volt.

- Apa! - kiàltott fel vidáman és Namjoon kezei közé ugrott.

Szúrós szemekkel figyeltem kettőjük ölelkező alakját.

Haneult hírtelen megragadtam a kapucniàjànál fogva és elhúztam a férfitől.

- Haneul kérlek menj vissza enni, nekem beszélnem kell Namjoonnal. - puffogva tette amire megkèrtem.

Megragadtam Namjoon felkarjàt ès kiràngattam a házból, minek az ajtajàt óvatosan becsuktam.

- Mit keresel itt? - tettem karba a kezeimet.

- Semmi 'Szia Namjoon. Olyan règen láttalak!' ? Mindjàrt megsértődök. - viccelődött

- Nem megmondtam neked hogy hagyj minket bèkén? Mièrt vagy itt? - kezdtem el nyugtalanul dobolni a làbammal, válaszokra vàrva.

- Hiányoztál. Haneul is hiányzott és YoonJi is. - indult meg felèm.

- Nekem meg nem hiányoztàl, se YoonJinak. Haneul az egyetlen aki bedől a kis jàtékaidnak. - tettem ki az egyik kezemet és meglöktem a mellkasát.

- Nem hiányzok? - lépett ismét közelebb.

- Nem. Nagyon nem. - vigyorodtam el.

- Nem értem hogy miért nem jössz vissza hozzàm. Velem sokkal jobban járnátok. Mindent meg tudnék nektek adni amit akartok. - fogta meg a kezemet, amit èn azonnal ki is rántottam markából.

- Pènzel nem tudsz szeretetet venni. Ha abban a hitben élsz hogy igen, akkor soha nem fogsz magadnak olyat talàlni aki azèrt szeret téged amilyen vagy. - magyaráztam meg neki.
- Most pedig menj el innen és ne gyere vissza. Ne beszélj Haneullal. Csak hagyj minket. - többet nem is mondtam neki, csak bementem a házba és bevágtam magam mögött az ajtót és azonnal kulcsra zártam.

Ökölbe szorított kezekkel fordítottam hátat az ajtónak.

- Hol van apa? - jött oda hozzám Haneul.

- Elküldtem.

- De miért? Hiszen csak most jött. - figyelt engem hitetlenkedve.

- Min Haneul, ő nem az apád, nem egy rokonod. Nincs köztetek semmi kötelék, és csalódott vagyok hogy ezt nem tudod felfogni, és hogy nem veszed èszre hogy manipulál. - néztem le rá ridegen.
- Ha pedig azt mondom hogy ne nyisd ki az ajtót akkor meg hallgass rám! - emeltem meg egy kicsit a hangomat.
- Megtiltom neked hogy akármikor, vármilyen körülmények között válaszolj az ajtóra. - emeltem meg a hangomat.
- Most pedig menj fel a szobádba. - küldtem el, ő pedig meglepetten figyelt engem.

Valószínűleg azt hitte hogy csak viccelek, de nem. Gyorsan leesett neki hogy minden szavamat komolyan gondoltam, majd puffogva fel is ment a szovájába.

Mostmár nem érdekel.