Hetek teltek el. Az incidens óta minden hovà magammal viszem a piros csukját, hátha megtalálom a gazdáját. Azóta keresem a hősömet.

Lehet hogy nem fogom megtalálni, mivel nem láttam az arcát, de hátha. Mivel találtam benne egy monogrammot, így kicsit könnyebb. 'AD'.

Minden férfi akikhez eddig odamentem azt mondták hogy nem az övék, és mikor megmutattam a monogramot, azonnal megláttam a szemeikben a félelmet.

Tudnak valamit a monogrammról de nem mondják el hogy mit. Ugyan ez van MinHeevel is. Megmutattam neki és mostanra sokkal jobban vigyáz rám mint máskor.

A történtek óta az érzés hogy figyelnek és követnek, már minden napossá vállt. Az elején csak az utcán éreztem, de mostmár a munkahelyemen, és otthon is.

Most is az utcákat járom a csukja gazdája miatt, hátha megtalálom. Még jó hogy hétvége van, így egész nap kereshetek, mert nem akarom megtartani.

A piros anyagot magamra vettem, mivel ma hidegebb volt mint àltalában szokott lenni. Fejemre húztam a kapucnit hogy a szél ne tudja tönkretenni annyira a hajamat. Olyan jó illata van.

Úgy döntöttem hogy elmegyek oda ahol odaadta. Hátha megint ott lesz a környéken. Legalább is remélem.

•••

Itt sétálhatok már vagy egy fél órája, de egy árva lélek sincs erre.

Éppen a hetekkel ezelőtti sikátor előtt sétáltam el, mikor megakadt a szemem valamin. Visszább mentem hogy meg tudjam nézni hogy mit is láttam szemem sarkából. Amint megláttam hogy mi van, térdeimre rogytam.

Az a két férfi akik megtámadtak, ott feküdtek a földön. Oda kúsztam az egyikhez. Halott volt. A vérébe fulladva halt meg. A másikhoz is odamentem. Sok késszúrás a hasán.

Biztos hogy itt vannak már pár napja, a szagból ítélve.

Remegő lábakkal felálltam, és elkezdtem kihátrálni a sikátorból. Annyira lesokkolódtam a látottak miatt, hogy szemeim megteltek könnyekkel.

Miért csinálna valaki ilyet? Ki ölte meg őket? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben utat engedtem könnyeimnek. Nem tudom miért de mindíg is el tudtam magam sírni hogyha egy idegennek baja esett.

Tovább hátráltam. Minnél messzebb akartam kerülni a gyilkosság helyszínétől. Észre se vettem hogy leléptem az úttestre, csak akkor mikor meghallottam a hangos dudálást.

Megálltam és a hang irányába fordítottam a fejemet. Ott helyben lefagytam. Mozdulni akartam de a testem nem mozdult.

Csak annyit éreztem hogy valaki megragadja a csuklómat és visszaránt a járdára.

- Hülye picsa! Figyeld az utat! - kiabálta az autós, ahogy meg sem állva hajtott tovább egyenesen.

Nem törődve vele, felnéztem megmentőmre. Ugyan az a férfi volt aki hetekkel ezelőtt is megmentett.

Csak megtaláltam. Igaz hogy sokkot kaptam és majdnem elütöttek de mindegy.

- Jól vagy? - mormolta maszkja alatt. Én csak egy aprót bólintottam, ő pedig elengedte a csuklómat. - Akkor jó. - ezzel elkezdett elsètálni.

- Várj! - siettem oda hozzá, miközben levettem magamról a piros, finom illatú anyagot. - Ez a tiéd igaz? - fordult velem szembe.

- Talán. - vette le a maszkját. Felé nyújtottam. - Tarsd meg. - fordult el tőlem, majd el akart sétálni, de megfogtam a karját.

- A tiéd. Nem tarthatom meg ami nem az enyèm. - fejét felém fordította, majd sóhajtva egyet és teljes testel felém fordult.

- Mondom. Tarsd meg. - ismételte magát. - És engedj el! - rántotta ki a kezét. - Ráadásul hideg van. Vedd fel!

- Nem. - toltam neki a mellkasának, majd elengedtem, így muszáj volt hogy megfogja.

- Kislány. - mélyítette el a hangját. - Nem tudom hogy milyen álomvilágban vagy éppen, de nem vetted észre hogy a város egyik legrosszabb helyén vagy. - biccentett vigyorogva a sikátor felé, mire azonnal eszembe jutott az a két szerencsétlen.

Eltátottam egy kicsit a számat, miközben egy kicsit hétrébb léptem.

- Lehet hogy nem kéne itt lenned. - közeledett felém.

Ahogy közeledett, égy egyre jobban hátrálni kezdtem.

- Angela~. - ahogy kiejtette nevemet a száján, szemeim úgy pattantak ki. Reakciómon csak elkuncogta magát. - A város legrosszabb utcáján vagy.

Csak most vettem észre hogy milyen sötét lett, vagyis megy le a nap.

Ahogy egyre jobban közeledett, úgy erősödött bennem az érzés hogy fussak. Minnél messzebb ettől az őrülttől.

Félelmem láttán csak elvigyorodott, majd elnevette magát. Felkapta a piros csukját, így még többet eltakarva magából.

- Nem kell félned~. Nem foglak bántani kiscica~. - amint kiejetette az utolsó szavakat is a száján, gyorsan megfordultam és futásnak eredtem.

Hallottam hátam mögül vízhangzó, órült nevetését, majd futását.

Minden erőmet beleadva rohantam, nem törődve lábaimmal amik már fel akarják adni a szolgálatot, vagy tüdőmmel amit már ki akarok köpni annyira lihegek. Vagy hevesen dobogó szívem ami ki akar szakadni a helyeről.

Kissebb mellékuntcákon futottam keresztül, mikor megláttam egy elhagyatott házat. Gyorsan kivágtam az ajtót, és berohantam.

Bellül a földszinten, minten tele volt dobozokkal. De nem kicsikkel, hanem nagyokkal. Volt egy hűtő és egy szekrény is.

A szekrény tele volt még ruhákkal, a hűtő pedig olyan mocskos volt hogy nem akartam belemászni. De akkor ezek szerint még sem olyan elhagyatott a hely.

- Angelaaa~. - hallottam meg hangját.

Gyorsan odarohantam az egyik doboz mogé és lekucorodtam hogy biztos ne vegyen észre.

- Angela. Tudo hogy itt vagy valahol. - hallottam ahogy járkál, majd azt hogy valamit elkezd tolni.

Kicsit kikukucskáltam a doboz oldalánál, és megláttam hogy a szekrészt tolja az ajtóhoz, eltorlaszolva az egyetlen menekülési útvonalam.

- Bújócskázunk? - kérdezte játékosan. - Gyere elő. Úgy sem tudsz hová menekülni.

Befogtam a számat mind a két kezemmel, elnyomva minden kissebb hangot, és összébb húztam magam.

Elkezdtem remegni, ahogy meghallottam lépteinek hangját felém közeledni.

Üvegtörés.

- Megvagy! - rúgta el a dobozt előlem, én pedig azzal a lendülettel ugrottam hátra.

Elkezdtem hátra csúszni, míg a hátam neki nem ütközött a hideg betonfalnak.

Leguggolt elém egy rongyal a kezében. Szabad kezével a falhoz szorított, másikkal pedig a rongyot próbalta az arcomhoz nyomni.

Próbáltam elfordítani az arcomat, így kikerülve a kendőt, degyorsabb volt. A fura szagú kendő hatására elkezdtem elálmosodni.

- Szép álmokat hercegnő.