Először azt hittem hogy valamilyen fényképezőgép vagy ilyesmi, de nem. De mire rájöttem hogy mi az addigra Suga már a háta mögé rántott.

- Eszedbe se jusson. - szűrte fogai közül. Pisztolyt szegezett ránk az a lány, akivel láttam.

- Miért véded? Azt mondtad hogy nem jelent neked semmit. - nevette el magát gúnyosan.

- És honnan veszed hogy igazat mondtam? - nem láttam, de biztos voltam benne hogy vigyorog. - De én inkább Angelt választom helyetted.

- Ha nem lehetsz az enyém senkié se leszel. - szegezte a pisztolyát Sugára és meghúzta a ravaszt.

- NEEE! - sikítottam ahogy mégegyszer és mégegyszer meghúzta a ravaszt.

Suga a földre zuhant. Nem hiszem el... Ezt nem hiszem el!

A csaj csak nézett engem egy darabig, majd megfordult és elkezdett elmenni.

Legugoltam Sugához és kivettem a bicskáját a dzsekije zsebéből.

Felálltam és elkezdtem rohanni a lányhoz. Amint a közvetlen közelébe kerültem, ràugrottam a hátára, egyik kezemmel befogtam a száját a másikkal pedig a nyakáma szúrtam a bicskát.

Kezem miatt nem lehetett annyira hallani a sikolyát. Leszálltam a hátáról és hagytam hogy a földre essen. Bicskával a kezemben, remegő lábakkal visszamentem Sugához.

Letérdeltem hozzá. A fűbe megtöröltem a kezemet, majd megfordítottam testét, és még idegesebb lettem mint eddig voltam.

- Aggódtál értem mi? - vigyorgott. Éreztem hogy az idegességem miatt a könnyeim is elkezdtek folyni. Még jó hogy a szememet nem sminkeltem ki.

- Hogy? - ez volt az egyetlen egy dolog ami kijött a számon.

Lassan felült és egész testével felém fordult. Megütögette a mellkasát.

- Golyóálló mellény. - kacsintott egyet. - Büszke vagyok rád. - fogta meg az arcomat, majd egy puszit nyomott a szàmra. - De valld be hogy aggódtál értem.

Gyorsan a karjaim közé zártam. Meg akartam bizonyosodni arról hogy tényleg itt van. Sóhajtottam egy kicsit.

- Igen. Aggódtam érted te hülye. - szorítottam ölelésemen.

- Ennek örülök. - ölelte át derekamat. - Szeretlek Angel. - szorított magához, miközben fejét a nyakhajlatomba temette.

- Ne mondj olyat ami nem igaz. - simítottam bele hajába.

- És honnan gondolod hogy nem mondok igazat. - hangja teljesen komoly és nyugodt volt.

Miért csinálja ezt? Így se tudom hogy mi a fene van vele. Azt se tudom hogy velem mi van! Miért nem tudom eltaszítani magamtól?

- Csak... Tudom hogy nem mondasz igazat oké? - bújtam ki a kezei közül és felálltam a földről. - Gyere menjünk be. - nyújtottam ki a kezemet és felsegítettem.

El akartam engedni a kezét, de ő nem engedte. Kézenfogva visszamentünk az épületbe.

- Mi lesz a lánnyal? - aggódtam hogy lehet kapok ezért amit tettem.

- Nem lesz semmi. Az ilyen összejöveteleken gyakran előfordulnak a gyilkosságok. - mosolyogva hátranézett rám.

Megnyugodtan mosolyogtam. Amint visszaértünk az épületbe, Suga elhúzott az egyik távol lévő üres kétszemélyes asztalhoz.

Leültünk egymással szembe. Láttam Sugán hogy unatkozik és álmos. Nem tudtam neki mit mondani.

Teljesen összezavart. Nem hiszek neki, mert hazudik, de valamiért legbelül úgy érzem hogy egy szinten talán igaz. De szerintem csak beképzelem az egészet.

Szerintem észrevette hogy nagyon rágódok a dolgon amit mondott.

- Mièrt nem tudsz hinni nekem? - nézte kezeit. Olyan mintha szorongna vagy nem is tudom. - Miért nem tud nekem senki se hinni? - ezt a kérdést inkább magának szánta.

Olyan volt mint egy más ember. Sajnáltam mert egyszerűen ni az hogy senki se hisz neki?

- Nem mondtam hogy nem hiszek neked, csak nem tudom hogy mi van. - ő csak némán felnézett rám. - Mindíg olyan dolgokat csinálsz amivel lelkileg tönkreteszel, és hírtelen kedves leszel. Olyan szoktál lenni mintha nem lennél önmagad. - magyaráztam.

- Akkor bevizonyítom hogy tényleg szeretlek. - állt fel. Olyan volt mint egy kisgyerek.

Majd meglátjuk Suga. Majd meglátjuk...