~26~
Miután anya és Namjoon befejezték a beszélgetést, anya elköszönt tőlünk és letette a telefont.
- A barátom vagy? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Miért ne? - rántotta meg a vállát. - Anyukád örült nekünk.
- Mert hazudtál neki. - fordítottam felé a fejemet. - Mindegy. - sóhajtottam egyet. - Mégegyszer nagyon köszönök mindent. - öleltem át a nyakát.
Elengedtem, és kiszálltam az öléből.
- Jó éjt. - zártam le a beszélgetésünket, de ő meg sem mozdult. Csak ott ült és nézett rám. - Nem akarsz menni aludni?
- De. - ezzel fogta magát és befeküdt a takaró alá.
- Ömm... Nem akarsz a saját szodádba menni? - kérdeztem ahogy közelebb mentem.
- Fogd be és aludj. - rántott be maga mellé.
Valamit mormolt maga mögött amit már nem tudtam kivenni a fáradtság miatt. Majd hagytam hogy elnyomjon az álom.
•••
Mindenki készülődik az összejövetelre. Sugát nem láttam. Nem jött vissza.
Hajamat egy laza konytba tettem, számat egy vérvörös rúzzsal kentem ki. Egy fekete harisnyát vettem fel, egy fekete tűsarkút és egy fekete mellkasig érő rövid ruhát, aminek az ujj rèsze fekete csipkéből volt. (Mint a fenti képen.)
Namjoon választotta nekem a ruhát, és nagyon tetszik.
Próbáltam felvipzározni mégjobban a ruhát, de nem ment. Csak ha kitörtem volna a kezemet.
Hallottam ahogy valaki kinyitotta az ajtót.
- Szia Angela. - engedte be magát Jimin. - Kell segítség? - érintette meg a vállamat.
- Ha lennél olyan kedves. - nevettem el magamat kínosan. Felcipzározta a ruhámat. - Köszi. - fordultam felé.
- Szívesen. - csípte meg gyengéden az arcomat. - Nem lennél a párom a talàlkozón? - kérdezett rá kicsit rózsaszínes arcal.
- Már megígértem Namnak hogy vele megyek. - szomorodtam el.
- Semmi baj. Legalább majd táncolsz velem? - reménykedett.
- Persze. - fogtam meg a kezét. - Na de most segíts lemenni mert ezekben a tűsarkúkban ki fogom törni a bokám.
Nevetve tartotta a kezét, én pedig belekaroltam. Amint leértünk már mindenki ott várt ránk.
- Jimin párja leszel? - jött ide hozzánk V.
- Nem mert az én párom. - jött ide hozzánk Namjoon is. Ő is teljesen feketébe volt öltözve. - Köszönöm Jimin, de átvenném. - tartotta nekem a kezét.
Elengedtem Jimint és belekaroltam Nam kezébe.
- Induljunk. - kimentünk és mindenki beszállt az autóba, majd útnak indultunk.
•••
Megérkezve limuzinokat és irtó drága sportautókat láttam. Az épület ami előtt leparkoltunk hatalmas volt.
Csak ámultam és bámultam, mikor meghallottam hogy nyitódik az ajtó és Jin tartja nekem a kezét. Megfogtam és kisegített az autóból.
Namjoon odajött hozzám én pedig belekaroltam a kezébe.
- Menjünk. - elindultunk, majd bementünk az ajtón.
Mindenki elment valahová. Én mentem Nammal néhány férfihez. Az egyik mellett volt egy gyönyörű fekete hajú, magas és vékony lány.
- Szia Namjoon. - pacsiztak le egymással.
- Ő a barátnőd akiről annyit meséltél? - mutatott rám az egyik.
Én csak Namjoonra néztem aki csak azzal a 'Később mindent megmagyarázok.' tekintettel nérett rám.
- Igen. Ő itt Angela. - mutatott be nekik. - Ők pedig itt SiWon, KyuHyun, SungMin és ő pedig itt EunJung. - mutatott végül a lányra.
- Nagyon örvendek Angela~. - fogta meg két kézzel a kezemet.
- Sz-szint úgy. - dadogtam kicsit pironkodva. Olyan gyönyörű volt, hogy előtte egy szürke egérnek érzem magamat.
- Szerintem ti nagyon jól ki fogtok jönni. - kuncogta el magát KyuHyun.
- Namjoon ha nem haragszol elrablom egy kicsit Angelt~. - bújt közelebb hozzám.
- Rendben. - fogta meg az államat és a fejemet maga felé fordította, és egy kis puszit nyomott ajkaimra. - Majd megkereslek később. - engedett el. Ha csak előbb meg nem verlek Nam...
- Gyere Angel~. - húzott magával EunJung. - Igyunk valamit~. - húzott oda a bárpulthoz. - Két sojut. - gyorsan kiadta a pultos az italainkat.
Mind a ketten kezünk be vettük a poharainkat.
- Egészségedre. - kuncogva nyújtotta előre a poharát.
- E-egészségedre. - koccintottunk és mind a ketten belekortyoltunk az italainkba.
- Olyan szép vagy. - hajolt hozzá egy kicsit közelebb hogy jobban meg tudja vizsgálni az arcomat.
- Köszönöm. De te szebb vagy. - fordultam felé. Egy kicsit elkuncogta magát.
- Olyan kis aranyos vagy. És könnyen zavarba tudlak hozni. - állt fel és fogta meg a kezemet. - Nem csoda hogy Nam ennyire imád. - állított fel. - Menjünk táncolni.
Bólintottam és elmentünk a táncparketre. Most vettem észre hogy vagy egy fejjel magasabb nálam. Jó nagy magassarkú van rajta.
Megfogta a kezemet és megpördített. Azt mondta hogy kapaszkodjak a vállaiba, és így is tettem. Táncoltunk. Kicsit fura volt egy lánnyal táncolni, de a végére màr csak nevettünk az egészen.
- Ez lehet hogy egy hülye kérdés... de leszel a legjobb barátom? - kérdezte izgatottan EunJung.
- Persze. - fülig érő vigyoromat le se lehetett volna törölni. Végre egy làny barát.
Elmondta hogy nincsenek lány barátai mert túl nyomulósnak tartják és ezzel elijeszti őket.
Táncolás közben a tömegben megláttam egy ismerős arcot. Suga állt ott egy lánnyal az oldalán. Hát hogy is mondjam... Eléggé egymás szájában voltak.
Végre nem engem fog csesztetni. De nem tudom miért... kicsit rosszul esik.
- Szia EunJung. Kölcsön vehetem Angelt? - jött ide hozzànk Jimin.
- Persze. Még beszélünk ugye? - fogta meg kezeimet.
- Igen. - mosolyogtam. Elköszöntünk egymástól, majd odébbállt.
- Akkor, táncolunk? - nyújtotta ki felém a kezét. Boldogan megfogtam a kezèt, a másik kezemet pedig a vállára tettem.
Ő megfogta a derekamat és közelebb húzott magához, és el is kezdtünk táncolni.
Pàr perc után már nem bírtam tovàbb.
- Csak én vettem észre hogy Suga úgy néz minket mintha alánk akarna gyújtani? - Jimin is odanèzett és el is vigyorodott.
- Csak engem akar felgyújtani. Ne aggódj. Ő el van azzal a csajjal. - tette a másik kezét a derekamra. Megèreztem ahogy telt ajkai az arcomnak nyomódnak.
- Jimin? Vissza venném Angelát. - Jimin megugrott Namjoontól aki a háta mögött állt. Két pohár vörörbor volt a kezében.
- Oké. - szomorúan elengedett és elment.
- Tessék. - nyújtotta nekem az egyik poharat. Elvettem tőle és belekortyoltam.
Megittuk a borainkat, majd elvette tőlem a poharat és letette őket az egyik arra járó pincérnek a tálcájára.
Visszafordult hozzám, és mint Jimin, a kezét nyújtotta felém.
Elfogadtam a kezét és az én kis kezem elveszett az ő hatalmas mancsában.
Másik kezét a derekamra tette, én pedig a szabad kezemet pedig a vállára tettem. Elkezdtünk táncolni, Sugán pedig azt vettem észre hogy mindent felgyújtana.
Nem törődve vele élveztem a táncolást. Éreztem hogy most kezd beütni az alkohol. Szerencsére elég jól bírom. De ahogy észrevettem Nam is elég jól bírja.
- Remélem élvezed az együtt töltött időnket. - nézett le rám.
- Mi?... - nem tudtam hogy hogy érti. Hírtelen hátra döntött és ajkaimra tapadt.
El akartam tolni de nem engedett. Namjoon... De meg leszel verve ha haza megyünk...
- Namjoon. Beszélhetnénk? - érkezett meg a dühös Suga.
Ez nem tetszik...
Sziasztok rózsácskáim!😊
Megszeretném köszönni nektek a 2K-t. ^-^ Nagyon hálás vagyok nektek. Imádlak titeket. •3•
A következő részben találkozunk rózsácskáim. ^^
❤️👋🏻Sziasztok!👋🏻❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro