Ahogy oda érek, leteszem a biciklit a falnak támasztva, majd illedelmesen bekopogok
- Hinata! - nyit ajtót Suga és nyomban átölel.
- Szia. Tényleg köszönöm, hogy itt lehetek estére. - mondom visszaölelve.
- Bármeddig itt lehetsz!
- Tényleg csak pár nap...Remélem nem vagy alergiás a cicákra.
- Nem vagyok nyugi, de miért...kérded.... - mondja, de észre veszie a cuccaimat.
- Ennyire rossz történt otthon? - kérdezi aggódva.
- Nem. Miért? - kérdem úgy, mintha nemtudnám.
- Akkor mi az a sok táska?
- Úgy volt, hogy mivel anyáék most elmentek egy hétre velneszezni így lepasszoltak a keresztanyámhoz. Csak történt nála is valami, így nem tudtam, hogy hova menjek. - magyarázom el neki a "történteket".
- Oh. Értem. - adja meg a választ aztán be invitál. Az este további részében teljesen elvoltunk foglalva, ami nagyon jól jött.

Reggel a telefonom csörgésére ébredek, majd azt kikapcsolva, állok fel és megyek el a fürdőbe. Utána egy gyors öltözés és már megyek is csinálni a reggelit.
Mikor már kész vagyok le ülök enni.  Az órára pillantva 7:30-at mutat, szóval ha nem indulok el akkor el fogok késni. Gyorsan csinálok kettő szendvicset egyet a senpainak a másikat pedig magamnak. Ahogy a senpai táskájába rakom a szendvicset úgy egy fehér szőrös valami dörgölődzik a lábamnak.
- Sziaa cicaaa!! - emelem fel a kis szőrgombócot, de el kezd nyávogni.
- Te is éhes vagy? - kérdem amire csak nyávog megint -Akkor várj egy kicsit, Pami, mindjárt keresek neked valamit! - mondom. Előveszem a tegnapi szendvicsemet amit odaadok a cicának.
- Jó reggelt! - köszön Suga a semmiből.
- Neked is. Csináltam neked reggelit meg ebédet is és a táskádba tettem ha nem gond.
- Dehogy, nagyon szépen köszönöm!
- Nem, én köszönöm hogy itt lehetek pár napig.Te nem jössz suliba? - köszönöm meg és ránézek.
- Nem, mert ma nekünk kilenckor kezdődik de akkor is edzésre kell mennem.
- Oh értem. - mondom.
- Daichi amúgy nem gondolta komolyan azt a 1 hónapos dolgot. Azt mondta hogy legfeljebb 1 hétig nem jöhetsz.
- Rendben. - mondom majd el köszönve a cicától és a senpaitól, elindultok a suliba és sikeresen késve érek be.
- Bocsánat a késésért Sensei!
- Menj az igazgatóiba! Most! - mondja dühösen, ami eléggé meglep, de azért elmegyek addig és bekopogok az ajtón.
- Tessék?
- Jó reggelt igazgató!
- Oh Hinata! Ahogy szerintem már te is tudod fel lettél jelentve, miszerint meg erőszakoltad a tegnap előtti mérkőzés után Oikawa-t a másik csapatból.
- Ez nem igaz!
- És az hogy meg akartad ölni?
- Nem! Senkinek sem tudnék ártani!
- Ez biztos?
- Igen! - mondom határozott hanggal, de elő vesz egy hangrögzítőt és lejátsza a rajta felvett hanganyagot.
Az egészben az én hangomat lehet hallani és azt mondom nekik, hogy dögöljenek meg, még a nevén is szólítom azt a rohadékot.
- Ez nem én vagyok! Én azt sem tudom ki az a Oikawa vagy ki, de a másik csapatot én nem fenyegetettem semmivel sem! - háborodok fel, elég jogosan, amire csak bólint.
- Ez esetben nem kapsz fel függesztést, de azért bocsánatot kell kérned tőlük azért mert.... - láthatólag folytatni akarja tovább, de nálam betelik a pohár.
- Nekik kellene! Nem nekem! Meg fenyegettek hogyha nem hagyom őket nyerni akkor meg vernek! Hagytam őket nyerni és utána meg is vertek nem is kicsit! - felálva kelek ki magamból.
- Fel van függesztve mostantól 2 hétre Hinata Shoyo! - mondja az igazgató idegesen amire csak nézni tudom őt - Nem tűröm hogy az arcomba hazudjanak és, hogy ilyen hang nemben beszéljenek velem! - mondja. Idegesen kilépek az igazgatói ajtón és hangosan be csapom magam mögött. Az épületből kinmenve, találom szemben magamat Daichi senpaial, aki ad nekem egy pofont.
- Neked is szia! Hogy vagy? Jól az f*sza! - mondom feszülten és faképnél hagyom.
- Mi bajod van neked Hinata?!
- Az ég atta világon semmi, képzeld! - válaszolok, de valaki a földre lök.
- Ne beszélj így velem! Te csak egy első éves vagy és még nagyon gyerek, ahhoz, hogy így beszélj egy harmad évessel! - lesz még idegesebb. A földön feküdve érzem, hogy muszáj köhögnöm így megteszem és csodámra megint vér jön fel. Ahogy látom Daichi egy cseppet sem foglalkozik azzal, hogy éppen vért köhögök fel.
- Nem érdekel! - mondjam és próbálok kiszabadulni alóla, de nem enged amíg nem jön Nishinoya és Tanaka senpai.
- Oi mássz le róla! - szól közbe a kopasz, de így sem akar rólam leszálni az idősebb.
- Azt se tudod mi történt meg hogy mit mondott!
- Nem érdekel de hagyd békén Hinatát! - mondja még mindig Tanaka senpai, így Daichi végre leszáll rólam, de egy hatalmasat még belém rúg.
- Mert akkor mi lesz?! Miatta vesztettünk!
- Istenem had dögöljek meg... - súgom magam elé, mire mind a hárman rám kapják a tekintetűket. Utána már csak a sötétség marad.

Hírtelen riadtan ébredek fel miközben valaki visz, így gyorsan állon fejelem amire elenged én pedig le esek.
- Látom fel ébredtél! - mondja Daichi engemet nézve mellette pedig Tsukishima.
- Fogd be! Inkább a halál mint az élet! - mondom majd nem törődve, hogy valamit rólam susmorognak. A lépcsőn lesétálva egyenest Suga házába megyek, ahol most jelenleg lakom.

Órák után el küldte az osztálytársam az órait meg a házit is, így gyorsan meg csinálva ülök ki a teraszra és nézem a doboz cigarettát. Most az a kérdés, hogy nekem honnan van cigim, meg minek az nekem ennyi évesen.
Mikor Natsu meg született nem nagyon gyújtottam rá mivel nem akartam, hogy ő is a példámat kövesse, így ha csak egyedül voltam valahol akkor gyújtottam rá. Ja a doboz cigit azt pedig apámtól loptam, tegnap ebéd előtt.
Elő veszem az öngyújtót, majd a számba rakva a cigit gyújtom is meg. Egy hatalmasat bele szívva érezem meg édes de egyben borzalmas ízét.
Lassan de biztosan el kezdem szívni. Suga csak délután jön haza ahogy az órarendjét nézem, szóval van időm cigizni utána meg eltűntetni a bizonyítékot.
- Mau - mondja egy hang, így  ránézek Pamira aki a széken ülve engemet néz.
- Szia cica! - köszönök a macskának, majd jobb kezembe fogva a cigit hívom magamhoz a cicát - Gyere! Cic! - mondom amire már szalad is hozzám és rám ugrik. Pontosabban a combomra így leülök a fölre hátamat az üvegkorlátnak támasztva.

Már a második cigimet szívom amikor fura hangokat kezdek hallani lentről az ajtó felől. A ház kettő szintes, azt szerintem elfelejtettem mondani. És a párkány pont az ajtó felett van majdnem. Óvatosan átnézek az üvegen, majd észre veszem, hogy Daichi is jött Sugaval együtt.
- Oh franc! - mondom majd a maradékot el szívva taposom össze a földön.  Gyorsan beszaladva beparfümözöm magamat egy kicsit és az ágyra leülve kezdem el nyomkodni a telefont mivel hallom, hogy jönnek felfelé.
- Pami cic! - mondom a cicának ő pedig az ölembe ugrik és, minthogyha már egy ideje nálam lenne el is alszik. Az ajtón kopognak, így a telefont kikapcsolva inkább magam mellé teszem és úgy teszek mintha aludnék.
- Hinata! - szól Sugawara senpai de semmit sem válaszolok - Hinata? - kérdezi majd óvatosan benyit - itt vagy? - kérdi ismét, de aztán már mást mond - Alszik.
- Mi? - kérdezi értetlenül Daichi senpai majd hallom ahogy beljebb jön. - Ijenkor?
- Hidd el fáradt szegény. A tegnapi meg a mai nap után...
- Mert, mi történt amiről nem tudok? - kérdezi értetlenül a barna hajú kapitány.
- Elmondom lent. Nem akarom, hogy felébredjen!
- Rendben! - mondja a másik beleeggyezően, majd már mennek is az ajtót becsukva maguk után.