évekkel ezelőtt

Kasumi a szobájában ült, és az ablakon át figyelte az esőt. Lábdobogást hallott.
Nem törődött vele, továbbra is az udvarukat figyelte, ahol a zöld fákat rázta az erős szél. Egy halványkék kristályt forgatott ujjai közt, szinte már fehér volt.
Egy visítás hallatszott a folyosóról.

-Mama? - kérdezte halkan Kasumi, majd lassú léptekkel sétált az ajtó felé, és lassan kinyitotta azt. Kikukucskált rajta, a folyosó sötét volt, úgy nézett ki, mint mindig. Ami viszont más volt, az a nappali felé húzódó vérvörös csík volt. Sőt, nem is más. Végülis, sosem látott ilyet azelőtt. - Vér? - kérdezte újra elhalóan, majd leguggolt a folyadékhoz, amit magába ivott a szőnyeg. - Büdös.. - motyogta, majd felállva követte a csíkot.

A nappali ajtaja nyitva volt, és az ajtóval szemben egy lila kristály húzódott végig a falon.

-Mama? - kérdezte megint, majd benézett az ajtón. Egy lila kristályokba bugyolált test feküdt középen. Kasuminak a szeme se rezzent. Mellette nővére ült, Guren, vérző sebbel az oldalán. Nem volt eszméleténél. - Mama! Guren meg fog halni? - kérdezte kicsit hangosabban, míg átvágott a helyiségen, egy újabb folyosóra. - Papa? - hangja visszhangzott, miközben ügyetlenül végigfutott a folyosón. Az egyik ajtó előtt megtorpant. Ütések, és fájdalmas nyögések hallatszottak ki.

-Megállj, te utolsó némber! - hallott meg egy érdes hangot.

-Mama? - kérdezte Kasumi, mire megszűntek a zajok forrásai. Lassan nyitódott az ajtó, és az édesanyja véres arcával találta szembe magát. - Mama! - mondta Kasumi hangosan, majd megölelte a nőt.

-Kasumi, kicsim.. - mondta a nő, majd köhögni kezdett. - Menj, keresd meg a nővéredet, jó? - kérdezte fájdalmasan mosolyogva.

-Ó, már találkoztam vele. - mondta a kislány, mire anyja nagy szemekkel bámult vissza rá. - A nappaliban volt eszméletlenül. - az idősebb nő kínzottan lehunyta szemeit, majd aprót mozdított fején a háta mögött álló férfi felé. Kasumi csak ekkor pillantott oda. Egy barnahajú férfi volt, kötésekkel a fején. Gyilkos szemekkel meredt a lányra, aki visszakapta szemeit édesanyja felé. - Papa is ott volt. Ő miért volt kristályokban? - kérdezte kíváncsian a lány.

-Nem tudom. - hazudta a nő, miközben egy könnycsepp hullott le az arcáról. - Figyelj csak, jobb, ha most visszamész a szobába. Én is megyek nemsoká. - simított végig a lánya arcán gyenge, véres kezeivel.

-Jó. - bólintott Kasumi nagyokat.

-Kapok egy ölelést? - kérdezte az anyukája, mire a lány a nyakába vetette magát.

-Szeretlek, anya! - motyogta a nő fülébe.

-Én is szeretlek, Kasumi. - mondta a nő zokogva, majd tenyerét a lánya határa szorította. - És bocsáss meg nekem..

-Mama? - kérdezte Kasumi értetlenül, majd hirtelen éles fájdalom hasított a szívébe. - Mama..? Miért fáj? - engedte el az édesanyját, majd lepillantott a mellkasára. Egy vérvörös kristály fúródott bele, nem biztos, hogy a lány vérétől, vagy a kristály színe volt ilyen. - Miért..? - kérdezte elhaló hangon, míg felpillantott a nőre, aki már messzebb állt tőle.

-Vigyázz magadra, Kasumi. - mondta a nő mosolyogva, majd hirtelen egy penge szúrta át a szívét. A barnahajú férfi gusztustalanul elvigyorodott. Hosszú szakállára vér fröccsent.

-Mama! Papa! - kiáltotta Kasumi kétségbeesetten. Lehunyta szemeit, mikor a férfi felé csapott a kardjával, és várta a halált. Azonban az nem jött. Lassan, remegve nyitotta ki szemeit, majd hirtelen nyíltak azok tágra, mikor meglátta a férfit.

Egy hollófekete kristály állt bele a férfi koponyájába, szétfeszítve ezzel azt. Undorító látványt nyújtott. Kasumi szétnézett a szobában. Mindenhol fekete kristályok voltak. Az ágyon, az édesanyja holttestén, a férfin, a falakon. Lepillantott a mellkasára. A vörös kristály feketén izzott, majd óvatosan kicsúszott a lány testéből.

-Nem fáj.. - motyogta a lány, majd rátette kezét a sebre. Mikor elvette, annak nyoma sem maradt. Tétován állt fel, majd sétált ki a szobából. Végigment a folyosón, vissza a nappaliba. Guren sehol sem volt. Az édesapja testének csak nyoma maradt, ő maga sehol. Rátette kezét az édesanyja kristályaira, amik ezzel egyidőben szilánkokra törtek. Kasumi remegve fogott meg egy halványan izzót a sok közül, majd a zsebébe tette.

-Megtalállak, bárki is küldted a férfit ide. És csúnyán meglakolsz érte.

~°~

-Akarod tudni, hogy ki ölte meg a szüleid? - kérdezte a férfi ijesztően vigyorogva, míg Kasumi közönyösen nézett vissza rá.

-Maga szerint dísznek állok itt? - kérdezett vissza flegmán, mire az alak ajkairól lekonyult a vigyor.

-Elintézzük neked a fickót, azonban tenned kell valamit cserébe.

-Mi volna az? - Kasumi kezét a hátán helyet foglaló hatalmas tőrre helyezte.

-Tudod, nagyon régóta tervezek merényletet egy bizonyos személy ellen. - A lány felvonta a szemöldökét. - De nem száz százalékos, hogy sikerrel járok, így valaki nálam erősebb kell. - magyarázta. - Az arcom nem láthatják. - mutatott magára. - A tiéd azonban igen. Gyors küldetés lesz, legalábbis számodra. - Beletúrt a hajába. - A célszemély Hatake Kakashi.

-Azt akarjátok, hogy megöljem őt? - Kasumi hangja halk suttogásnak hat csupán, ahogy rémisztő vigyorra húzta ajkait.

-Igen, pontosan ezt akarjuk tőled. - a hang tulajdonosa elmosolyodott. - Azt akarjuk, hogy öld meg a hatodik Hokagét!

~°~

-Ő küldte a férfit, igaz? - kérdezte Kasumi egy régi társát, aki mint utólag kiderült tudott mindenről, de a családja életével fenyegették, így nem mondhatott semmit.

-Ő. - mondta. - Ki akart használni, aztán veled is végezni. - megrázta a fejét, majd beletúrt barna tincseibe.

-Szóval anélkül öltem meg a szüleim gyilkosát, hogy tudtam volna? - kérdezett rá újból, mire s fiú felsóhajtott.

-Igen. - mondta sokadjára.

-Fumei, te utolsó dög! - nevetett fel Kasumi hisztérikusan. - Saját magad alatt vágtad a fát, te idióta.