Dec.22.
Délután öt óra.. a pulyka sül, a leves kész- ott gőzölög a pulton. A mézeskalacs tésztája a hűtőben pihen, ha a hús kész, megsüti azt is. Egy üveg bort behűtött, a másikat egy kis kerek lábasba öntötte. Vágott bele narancsot, beleszórta a karácsonyi fűszereket és forralni kezdte. A bejgli nevezetű süteményből mér készen volt egy-egy rúd, mákos és diós töltelékkel. A nappali sarkában egy kisebb műfenyő állt és mindenfélét aggatott rá, mivel díszei nem voltak. Rátekert egy arany színű sálat, amit már rég nem hordott, fehér papírból apró jégcsapokat sodort és az ágak végére aggatta. Az ágya ágyneműtartójában régi családi hopmikat őrizgetett. Talált egy közel száz éves égősort, ami valami csoda folytán még világított, így az is rákerült a fenyőre. Egy poros műanyag csillagot is talált rögtön az izzók mellett, és eddig fogalma sem volt róla, hogy mi az, vagy hogy a régiek mire használhatták. Eddig. Most szépen felhúzta a fa csúcsára. A hús elkészült, kivette hát azt is a sütőből, majd nekiállt a mézeskalács elkészítésének. Amíg az első tepsi sült, cukormázat készített, fehér színűt, amivel majd ki tudja őket díszíteni.. ha ugyan marad rá ideje.

Az apró emberke, csillag, virág és fenyőfa alakú sütemények mind megsültek, mikor Lucy becsengetett.

Dec.23.
Simon idegesen nyitott ajtót, egész teste reszketett az idegességtől. Eddig ugyan elvonta a figyelmét a készülődés, de most eljött Lucy, és fogalma sem volt, hogy mit mondjon.

-Szia! Örülök, hogy itt vagy.- Simon mögött a szobákban sötét volt, egyedül a konyhában égett lámpa, meg az égősor a fán. Fahéj és sütemény illata csapta meg Lucyt, aki azonnal elmosolyodott.

-Nem vagyok haragtartó.- felelte a lány halkan, majd hozzátette- Mi ez a...?

-Gyere be, elmondom!

Simonnal leültek a nappaliban a kanapéra és elmesélt a lánynak mindent amit a régiek karácsony nevű ünnepéről olvasott. Előtte, közben és utána is sokszor bocsánatot kért az erdőben történtek miatt és nem tudta eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire sajnálja.

-Szóval ezt az egész ünnepesdit azért csináltad, hogy bocsánatot kérj?- nevetett Lucy- Ennyire nem haragudtam rád!

-Nem gond. Szeretek biztosra menni. Apropó.. van egy szokás, hogy ilyenkor megajándékozták egymást a családtagok. Nekem annál szebb ajándék nincs, hogy most itt vagy és rám mosolyogtál, de neked készítettem valamit.- ezzel odaadott a lánynak egy mézeskalácsembert, ami úgy nézett ki, mint Lucy.

-Ez nagyon édes!

Ezek után leültek a konyhában és a maradék mézeskalacsot együtt díszítették ki. Megvacsoráztak, mind a leves, mind a pulyka fantasztikusan sikerült. Simon őszintén meg volt magán lepődve. Ezúttal nem rontott még el semmit. Kezdte azt hinni, hogy a balszerencse végre elhagyta őt.
Lucy inkább kóstolta meg a forralt bort, mert odakint az utcán csontig hatoló hideg volt. Visszaültek hát a nappaliba beszélgetni és játszani Sophie-val, akinek szintén nagyon ízlett a pulyka. A falról magyalokból álló füzér csüngött, körbe a szobában. Simon szíve a torkában dobogott. Lucy olyan jó hangulatban volt, nem akarta elrontani ezt semmivel, ám a szája mintha önálló életre kelt volna, és belekezdett.

-Tudod, van egy masik hagyomány is.. régen a párok a magyalok alatt megcsókolták egymást karácsony napján.- motyogta zavartan.

-Tényleg?- mosolygott Lucy, majd halkan elkuncogta magát, elpirult, végül megcsókolta Simont.

Ki hitte volna, hogy Simonnak egyszer az életében ekkora szerencséje lesz?

Őszinte bocsánatkéréssel tartozom a kihívómnak, amiért eddig tartott ezt befejezzem. De csak befejeztem...
Remélem, élvezhető volt a történet 😊